Ébredés FAQ

Új rovatot indítok a blogban "FAQ" címmel, melyben önmagammal beszélgetek a nyilvánosság előtt. :-) Ahogy a névből sejthető, ebben a rovatban bizonyos témakörökbe betekintve, a kérdés-felelet technikájával szeretnék néhány közismert véleménnyel foglalkozni, nem tagadva azt a szándékot, hogy kicsit árnyaljam a róluk kialakult képet.

Mindenkinek - így nekem is - vannak kognitív dobozok a fejében, bizonyos módon felcímkézve. Sémákban, kategóriákban gondolkozunk, ami jó is meg nem is: kezelhetővé tesszük velük a valóságot, de szűk kereteket szabunk magunknak és a dolgokat hajlamosak vagyunk egyoldalúan látni. Az a célom, hogy ha nagyon picit is, de mindenféle, keresztényeket érdeklő kérdésekben megpróbáljak újabb lehetőségeket felvetni. Egy-egy ilyen bejegyzés nem lesz teljes, ezért bízok a hozzászólásaitokban: hátha bővíthetjük a fejünkben lévő dobozokat általuk!

Az első téma egy sok-sok keresztényt izgató kérdés, az ébredés. Nem szeretek definíciókat alkotni, de ha valamiképpen mégis meg kellene ragadni ezt a jelenséget, akkor valami olyasmit mondanék, hogy Isten erőteljes tevékenységéről van szó, amikor aránylag rövid idő alatt emberek tömege ismer fel igazságokat, melyek által megtér és ebből a körülötte lévő társadalom megváltozása is következik. Nos, milyen "dobozaink", fix elképzeléseink vannak ezzel kapcsolatban?

"Az ébredés mindig egyszerű emberekkel kezdődik, akik tanulatlanok és nem bonyolítják túl a dolgokat. Ők a nép alsóbb rétegeiből kerülnek ki."
Ez valóban többször volt így, de nem lehet általánosítani. Azok a reformmozgalmak, melyek komoly hatást értek el, sokszor az egyetemekről, a tudományos élet közepéből indultak. Husz János a prágai egyetemen tevékenykedett, John Wycliff ugyancsak tanár volt. A nagyon ismert és szigorú Jonathan Edwards egyetemi tanárként dolgozott a Yale-n és a princetowni egyetemeken. És akkor Lutherről még nem is volt szó...

"Az ébredés mindig azt jelenti, hogy a száraz teológiát és a dogmatikát el kell felejteni, helyette a Szentlélek spontaneitására van szükség, lendületre, frissességre."
Való igaz, hogy az ébredések és reformmozgalmak egyik tipikus jellemzője, hogy az önmagába besavanyodott egyházban egyfajta spontán mozgolódás kezdődik (ami előbb-utóbb egyébként lehiggad és megkapja a maga dogmatikus kereteit). Ám ez sem szabály. A reformáció éppenhogy Luther teológiai meglátásaiból sarjadt ki, kifejezetten dogmatikai forradalmat hozott és nem elsősorban látványos karizmatikus jelenségekről szólt (mint például az Azusa utcai ébredés, ahol meg inkább az érzelmi oldal dominált). De ugyancsak messze esett a Szentlélekhez köthető látványos jelenségektől a forradalmi belmisszió Németországban, ahol Johann Wichern kifejezetten szociális munkával hozott hatalmas változásokat. Szóval, ez a doboz is szűk keresztmetszet.

"Addig nem lesz ébredés, amíg nem imádkozunk sokkal többet és nem hirdetjük jobban az evangéliumot."
Az egyháztörténelmi tapasztalatok annyira szerteágazók, hogy maradjunk annyiban: igazából halvány lila gőzünk sincs, konkrétan mikor milyen folyamatok vezetnek ébredéshez. És talán addig jó nekünk.

"Az ébredéseket és missziókat mindig a kisebb egyházak, protestáns felekezetek csinálják - a katolikusok inkább erőszakkal térítenek vagy nem csinálnak semmit"

A reformáció előtt még nem léteztek protestánsok, de ébredési mozgolódás már igen. Ma talán megmosolyogjuk Assisi Szent Ferencet, pedig nagyon komoly hatása volt. Azon túl, hogy a teljes jólétről lemondott Isten kedvéért, komplett mozgalmat generált elszántságával. Még a keresztényeket gyilkoló szultánhoz is eljutott az evangéliummal. Az övé volt a legeredményesebb reformmozgalom a reformáció előtt. Egyébként pedig a reformáció után is voltak elszánt és őszinte katolikusok, akik komoly hatást gyakoroltak egész népekre: ilyen például Matteo Ricci, aki Kínában elszánt munkát végzett, és irodalmi mélységben meg is tanulta a kínai nyelvet. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy sokszor a katolikus "térítések" valóban csak felszínes eredményekhez vezettek.

"Ha egy ébredés alatt üldözik a keresztényeket, az csak jót tesz nekik és még jobban növekednek"
Tipikus jelenség, hogy a nyomorgatott kereszténység növekedésnek indul: erre számos példát láthatunk. Tertullianus is azt írta, hogy "vetőmag a keresztények vére" és akárhányszor végigkaszál rajtuk az őket szorongató hatalom, csak még többen lesznek. Azonban ezt sem lehet kőbe vésett szabályként kezelni. Japánban például először komoly lendülettel kezdett növekedni a kereszténység, ám emiatt durva üldöztetések következtek, melynek hatására teljesen kiszorult a "vallási palettáról" az egyház. Más példákat is tudunk, amikor az üldözés nem támogató, hanem gátló tényezőnek bizonyult.