2022. január 23., vasárnap

Az alapállapot

A héten egy rövid kis részletet hallottam egy beszédből, mely mégis fajsúlyos gondolatokat tartalmazott a halálról. Különösen is megragadta a figyelmem, hogy a beszélő maga is megtorpant a saját véleménye előtt. Nincs mit csodálkozni ezen: a halál puszta témaként felvetve is ezt váltja ki az emberből.

Mindig megtermékenyítő, amikor egymástól teljesen külön szálon futó dolgok egy ponton összetalálkoznak. Ilyen volt nekem az előbb említett eszmefuttatás, valamint egy főiskola hallgatói dolgozat, amely az ismert református prédikátor, Joó Sándor szavaira hivatkozott.

Joó nagyon érdekes gondolatot vet fel, amikor a társadalmi konszenzusra utalva az ember "alapállapotáról" elmélkedik. Az emberek ugyanis úgy vélekednek, hogy az egészség a természetes kiindulópont, amit több tényező próbál deformálni és eltéríteni. Egy ilyen felfogásban a meghalás, az elmúlás, a sebzettség, a megbetegedések az alapadottságként rendelkezésünkre álló teljes és egészséges helyzetünket csúfítják el. Még az általunk használt szavak is ezt sugallják. Beszélünk például egészségmegőrzésről - a kifejezés itt is azt takarja, hogy az alaphelyzet az egészségünk, amit fenn kell tartani, meg kell őrizni. Ha meggyógyulunk, akkor ezt olyan szófordulatokkal szoktuk elmesélni, hogy "visszaállt a rend" meg "most már minden megy tovább a normális kerékvágásban". Az alaphelyzet, a kiindulópont, a normális kerékvágás tehát az, hogy egészségesek vagyunk. Vagyishogy: ezt gondoljuk. Természetesen ennek lélektani oka is van. Elég fura lenne úgy fogalmazni, hogy "bár most egészséges vagyok, de ez abszurdum, hiszen betegnek kellene lennem."

Mégis érdemes feltenni a kérdést: ki mondta, hogy az egészség a normalitás? Miért vagyunk teljesen biztosak abban, hogy az egészség a kiindulóhelyzet, amihez képest a betegség a torzult állapot - és nem fordítva, vagyis a betegség normális, és ennek ellenére az egészség a kiváltságos pozíció?

A keresztény hit szerint valójában pont fordítva van a helyzet. Az alapállapot a bűn és a halál, valamint az ezzel együtt járó vacakságok, a sebezhetőség, a betegségekre való fogékonyság, az elmúlás kényszere. Ahogy Joó írja: "minden betegségben egy nagyobb betegség: a halál jelentkezik valamiképpen. Minden rosszullét arra figyelmeztet, hogy halandók vagyunk, és minden gyógyulás tulajdonképpen csak prolongálása a nagy adósságnak, amellyel tartozunk: a meghalásnak."

Az egészség innen nézve arra is jó, hogy feledtesse velünk az alapállapotunkat. Néhány hónapja hetente többször is járok edzőterembe, ahol nem egyszer-nem kétszer hallatszik a mondat, miszerint mindent meg kell tenni az egészség megőrzése érdekében. Ezzel persze magam is egyetértek, mégis szinte már kultusza lett mára az egészségiparnak, ami hatékony és kevésbé hatékony megoldásokkal próbálkozik. Benne van ebben a testépítő-ipartól kezdve a mindenféle vitaminbogyókon át a szépészeti műtéteken keresztül minden. A vitalitás vallásának korában is élünk. Halványan megsejt emögött az ember egy szándékot, ami nem pusztán az egészséges életmódért nyújtózkodik önmagában, hanem valamiféle végtelenségig fenntartható létezésért - ami persze itt és most lehetetlen, mintha csak ülve akarnánk megérinteni a Napot. De vegyük észre a tényt: munkál bennünk a szándék, hogy ácsingózzunk a halhatatlanságra.

Valójában nagyon is érezzük legbelül, hogy az alapállapotunk nem az, hogy egészségesek vagyunk, hanem az, hogy halandók, betegek, könnyedén sebezhetők. A keresztény tanítás szerint a betegség nem csupán biológiai folyamat a testben, hanem metafizikai jel is a lélekben, ami jelzettként Krisztusra mutat. Ő az egyetlen, aki bár nem fordítja meg ezt az alaphelyzetet, de kiutat kínálhat belőle a megváltás révén. A halhatatlanság iránti vágy eszerint normális válaszreakció a valódi alapállapotunk tényére - csak nem a fitness-diéta-vitamin galaxisban kell keresni rá a megoldást, hanem Isten személyében. Ebből a fénytörésből nézve Krisztus maga többnek tűnik filozófiánál, teológiánál és vallásnál - egzisztenciánk garanciája, fennmaradásunk egyetlen biztosítéka.


8 megjegyzés :

  1. "Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
    Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; * és nem gondoltunk vele."
    Pedig betegséginket * ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
    Ésaiás 53,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rita - ez így van. Ez a végkicsengése valahol a bejegyzésnek. :-) De ettől sajnos még az alaphelyzetünk (a halandóságunk) nem változott meg.

      Törlés
  2. A legtöbb gyerek optimistán nő fel: képességei egyre fokozódnak, egyre erősebb, ügyesebb, okosabb, előtte az Élet. Ebből következően az egészség, erő, autonómia az alapállapot a tudatunkban (legtöbbünkében).
    A kép fokozatosan árnyalódik, kiderül, hogy ez az állapot nem örök, és kialakul egy komplexebb világkép, transzcendens igényekkel. Legtöbbünknél így alakul a folyamat, és nem fordítva.
    Régebben trendi volt "God of the gaps"-ről beszélni, miszerint Isten a hiányos tudásunk réseit hivatott kitölteni, és ahogy egyre többet tudunk a világról, úgy szorul ki. A God of the gaps-nek más értelmet ad némi önreflexió: Isten a képességréseink kitöltője, és mivel a születésünk, sérülékenységeink, szeretteink sorsa, leépülésünk és halálunk nagyrészt nincs az ellenőrzésünk alatt, ezek a rések nem szűkülnek, inkább tágulni látjuk őket. Aki az embert véli a világegyetem urának, nagyobbat csalódik és több csalódást okoz a szeretteinek, mint aki elfogadja, hogy Isten az.

    VálaszTörlés
  3. Sytka, nem hiszem, hogy szét lehet választani az állapotokat kezdeti, vagy alapállapotra, torzult, vagy végállapotra, mert ezek minden pillanatban együtt, egymástól elválaszthatatlanul vannak jelen az élőkben. Mint ahogy az életet sem lehet elválasztani a haláltól, mert halál nélkül nincs élet.

    Minden élőlény a szervezetében lejátszódó építő és lebontó kémiai folyamatok dinamikus egyensúlyának a fenntartására törekszik. Sajnos minden kémiai folyamat hibalehetőségeket hordoz magában, és a hibák bizonyos gyakorisággal be is következnek, és ezek eredményeként egyre nehezebb az adott élőlénynek fenntartania az életét jelentő egyensúlyi állapotot. Ez az öregedés folyamata, ami belső tulajdonsága minden élőlénynek. Az öregedés végeredménye szükségszerűen az, hogy az egyensúly véglegesen megbomlik, és bekövetkezik az egyed halála.
    Egyébként éppen az öregedési folyamatok elkerülhetetlensége miatt lehetetlen a halhatatlanság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Péter, ezzel egyetértek. A szétválasztást én nem is biológiai alapon gondolom, hanem teológiai szemszögből. Az élet eszerint magában hordozza az elmúlást, a véget, amit itt szakmailag precízen megfogalmaztál. Mégis - nyilván valahol érthetően - az az általános hozzáállásunk, hogy az egészség az alapvető, amihez képest mintha deformáció lenne a halál. Nekem úgy tűnik, a halandóság az alapvető, amihez képest egyfajta ajándék, hogy addig élünk, ameddig élünk, addig tartjuk fenn az egészséget, ameddig ez sikerül.

      Törlés
    2. Nem lehet, hogy véleményed kialakításában befolyásolt az, amit többször említettél, hogy életednek most egy nehezebb periódusán jutottál túl?

      Azt hiszem, nekünk minden kínunk ellenére is az (egészséges) életet kell hangsúlyoznunk két okból is. Egyrészt mi vagyunk azok a szerencsések, akik megtapasztalhatjuk ezt a létezési formát, másrészt, és talán ez a lényegesebb a téma szempontjából, csak egy (viszonylag) egészséges állapot az, ami lehetővé teszi az élet fenntartását, azaz továbbadását az utánunk jövő generációknak.

      Törlés
    3. De, ez nemcsak hogy lehet, hanem valószínű is. Az ember mindig hatása alatt van annak, amin átmegy, ez nyilván normális. De ez nem jelenti azt, hogy rosszak a következtetései. :-)

      Egyetértek azzal is, hogy nyilván nem a betegséget kell hangsúlyozni, hanem az egészséget. Fura világ lenne, ha az emberek állandóan az elmúlásról, a szenvedésről, a betegségről beszélnének - így nem lehet normálisan élni. Csak legalábbis esetenként azért (szerintem) fontos meglátni a vitalitásra törekvés közben is a tényt, hogy nem leszünk mindig fenntartható állapotban. Néha rá kell döbbenni erre is talán.

      Törlés
  4. "Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. 22Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe." (2Kor 1,21-22)

    "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak" (2Kor 4,7)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)