2022. január 7., péntek

Nagy Gergely nagy kérdése

Az mindig megragadó, amikor valaki bátornak tűnik, Nagy Gergely pedig most bátor, sőt bicskákat nyitogat éppen. Feltette az internet népének ugyanis a "nagy kérdést": vajon mi adja a keresztény hit bizonyosságát számunkra és mennyire helyes azt képviselnünk, hogy mi rendíthetetlen biztosak vagyunk a hitünkben? A kérdésre Kálvin vagy éppen a világhírű apologéta, William Lane Craig valami olyasmit válaszol, hogy egy hívőnek a Szentlélek belső bizonyságtétele nyújtja annak tudatát, miszerint a keresztényeknél van az igazság. Ám ez a válasz nem feltétlenül korrekt és használható.

"Mi közelebb vagyunk hozzá, mint a nyaki ütőere!" - mondta valaki Istenről. Erő, hit, határozottság, tiszta meggyőződés árad ezekből a szavakból, a kétség szikrája is messze elkerüli. Olyan valaki szavai ezek, akinek igazán megvan az előbb említett belső bizonyságtétele. Az egyetlen probléma, hogy egy muszlimtól származnak, és Allahra vonatkoznak, így legalábbis a belső bizonyság nem a Szentlélek műve. Ez a keresztényeknek talán rossz hír.

Hogy egy hívőnek erős meggyőződése van a hite felől, az többnyire természetes: a nagy világvallások mind úgy tartják magukról, hogy nem nagy világvallások, hanem totális életformák, melyek tetőtől-talpig áthatják a hívőket. Minden vallás elkötelezett követője azt véli tehát saját magáról, hogy sziklaszilárd belső bizonysága van a hite igazságát illetően. Amit Nagy Gergely meg mert kérdezni (elérhető a Kálvinista Apologetika Facebook felületén), hogy mi az alapja az ilyen erős meggyőződésnek, az erre érkezett válasz pedig többnyire vallásonként, sőt talán irányzatonként is változó. A mi egyik válaszunk úgy szól, hogy a "Szentlélek belső bizonyságtétele" miatt tudjuk valahol ott magunkban, hogy a mi hitünk az igaz hit. De mit jelent pontosan és miben is áll a Szentlélek belső bizonyságtétele? Hogyan értsük ezt a tudást vagy belső meggyőződést? 

Nyilván most neki lehetne és kellene is állni könyvtárazni. Átnyálazni a patrisztikus gondolkodók hegyekben álló irodalmát, belemélyedni a középkori skolasztika fejleményeibe vagy éppen a modern idők teológiai paradigmáiba - és mindehhez hozzátenni a mai eszmecseréket a hit lélektani, teológiai, dogmatikai vetületeiről. Nem lenne haszontalan egy ilyen túra, de előre sejtem, hogy a végén így is - úgy is vaskos tautológiába futnánk. Nevezetesen: onnan tudjuk, hogy a hitünk igaz, mert a Szentírás ezt tanítja a hitünkről, a Szentírás pedig azért igaz, mert ezt mondja róla a hitünk. És máris körbeértünk. Valami hasonló a helyzet az iszlámban is. A muszlim hívő egészen biztos abban, hogy a Korán igaz. Miért lehet ebben biztos? Mert a Koránt maga Allah ihlette. No de honnan tudjuk, hogy Allah ihlette a Koránt? Hát mert ezt írja a Korán magáról - amit ugye Allah ihletett...

A kígyó a saját farkába harap. Körbeértünk az okoskodásban és megállapíthatjuk: nincsen vallás önhivatkozó elemek nélkül. A kérdés nem az, hogy az önhivatkozások szükségszerűek-e egy hitrendszer felépítményében (szerintem egyébként azok), hanem hogy mit akarunk kezdeni a jelenlétükkel. Tapasztalatom szerint ez egy olyan dolog, amiben sokat változhat az ember hozzáállása, ha ezt megengedi magának. Én amikor megtértem, kezdetben észre sem vettem az ilyen önhivatkozásokat - fel sem merült bennem, hogy a hitemben lehetnek efféle "DNS-szakaszok". Később, érettebb fejjel már felfedeztem őket: ekkor kezdődött az elkeseredett harcok időszaka, a mentális-hitbeli frontháború. Valahogy ki kellett bogózni a csomókat, meg kellett szüntetni a hitemben lévő paradoxonokat, mert úgy éreztem, nem lehet ezekkel egy fedél alatt élni. Úgy láttam, a tét nem kevesebb, mint maga a hitem, a bizalmam Krisztus mellett. Időre van szükség ahhoz, hogy az ember belefáradjon az efféle szélmalomharcba és eljusson ahhoz, hogy egyik-másik tautológia valóságát megtűrje maga mellett, mert ha a fene fenét eszik is, nem fogja tudni végképp megoldani őket. Nem örül neki, hogy ott vannak, de már nem is bántja a jelenlétük. Végül el lehet jutni arra a szintre is - most próbálok megkapaszkodni -, hogy a paradoxonokkal dolgozni kezdjen az ember. Állati furcsa élmény lesz ez kezdetben: rájövök, hogy ami ellen harcoltam a hitem megvédése miatt, azt fel is használhatnám egy érettebb hit megalapozásához. Sokkal több ez már a csendes beletörődésnél, a méla belenyugvásnál, sokkal inkább egy előre vezető generativitás, amit Paul Ricouer jogosan hív a "második naivitás" időszakának. Ez az, amikor az ember mentálisan felfogja, hogy az ellentmondások átszövik az életet, de ez nem gátolja meg az igazság felismerését. Ahogy valaki írta: az igazság leginkább a paradox dolgok egybeesésénél, azok metszéspontjában ragyog fel.

Szóval a helyzet valahogy az, hogy nincs a keresztény hit mellett egy mindent elsöprő, jól megokolható, kérlelhetetlen és belátható konklúzió. Ha lenne, jó eséllyel rég tudnánk róla és akkor onnantól kezdve a hitetlenek nem hitetlenek, hanem elmebetegek lennének. Egy édes, de naiv vaksággal kezdjük a hitéletünket, aztán egyszercsak ráébredünk a hitben meglévő feszült kérdések valóságára, és nem magától értetődően, de eljuthatunk arra a pontra, hogy ezt még értékelni is tudjuk. Amit pedig a Szentlélek belső bizonyságának neveznek, arról is száz keresztény hatszáz módon gondolkodik - és mindegyik a részben tautologikus kinyilatkoztatásra hivatkozik közben. Elismerem, ezek durva szavak és semmi lelkesítő nincs bennünk. Egyesek talán csóválják is a fejüket, hogyan írhat le ilyesmit egy keresztény blogger. (Mondjuk tőlem már talán valamennyire megszokhattak efféle kéretlen partizánrohamokat!) Pedig nem a rosszindulat és nem is a hitetlenség vezet, hanem pont az ellenkezője: az Istenbe vetett bizalmamat akkor is fenntartom, ha nincs a zsebemben egyetlen elsöprő bizonyíték sem. Egyre jobban szeretem ugyanis, hogy a hitem mindig hordoz valamiféle bizonytalanságot. Jó apropó ez a folyamatos fejlődésre, kutatásra, diskurzusra. És igen, igaza van Nagy Gergőnek abban, hogy amennyiben ez a helyzet, s valóban nem rendelkezünk a mindent eldöntő bizonyítékkal, talán visszavehetünk a kifelé mutatott retorikai magabiztosságunkból is. Nem biztos, hogy ez rossz stratégia volna.

7 megjegyzés :

  1. ..azt a kérdést tedd fel magadnak, ..hogy egyáltalán mi szükség van az életben bármelyik vallásra? A muszlim nyilván megvan a kereszténység nélkül, ..a keresztényt nem érdekli a lélekvándorlás, ..a budhisták elvannak isten nélkül is. És vannak, ..akiknek egyikre sincsen szüksége. A hitek nem az igazságról szólnak, ..hanem az elmúlástóól való félelemről. Sokan találnak ki maguknak vallásokat. Jelenleg ők vannak a legtöbben, ..a "maguk módján" vallásosak. Na, ..ez már az a kategória, ..amit én skizofréniának tartok..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Unknown! (Lécci legközelebb válassz vmi nicknevet magadnak!)

      Hogy mi szükség van a vallásra, azt nagyon nehéz lesz itt egy kommentfolyamban értelmesen kifejteni. Igen, benne lehet sokaknál a halálfélelem is, de azt azért ilyen sommásan én nem jelenteném ki, hogy azért vannak vallások, mert van halálfélelem. A megközelítésed pedig azon az igazolásra szoruló premisszán alapszik, hogy a vallások kivétel nélkül emberi kreálmányok - vagyis akkor itt kell keresni a választ is rájuk. De mi van akkor, ha létezik egy Isten? Ha van transzcendens, akkor ez más változókat is képbe hozhat a vallás szükségességéről.

      Törlés
    2. "Unknown": mi szükség van vallásra? Vallás azért célszerű, mert nincs vallásvákuum. Mindenki fejében van vallásszerűen működő érzelmi-gondolati terület, és jobb, ha erre rálátása van, mint ha nincs.

      Törlés
  2. Ugy gondolom, Isten szemelyes ismerete (kinyilatkoztattasa) nelkul nem lehet valosagos, Bibliai ertelemben vett Istenhitrol beszelni.
    Ha valakinek van ilyen belso bizonyossaga, akkor mindig van a zsebeben egy elsopro (szemelyes) bizonyitek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ha valakinek van ilyen belso bizonyossaga, akkor mindig van a zsebeben egy elsopro (szemelyes) bizonyitek."

      Igen, de mégis azt a tapasztalat, hogy az ember mindenben képes kételkedni - akár az "elsöprő bizonyítékokban" is. Persze a kérdés, hogy pontosan mit értesz "elsöprő bizonyíték" alatt?

      Törlés
    2. Azt probaltam mondani, hogy ha Istentol szemelyesen van bizonysagunk (minimum: Isten szelleme az ujjaszuletett hivokben van es bizonysagot tesz), akkor ez felette all a kulso "elsopro" bizonyitekoknak. Ez az Istentol valo belso bizonysag pedig jobban atsegit a ketelkedesen, mint a kulso bizonyitekokon alapulo racionalis ervek.

      Törlés
  3. "Szóval a helyzet valahogy az, hogy nincs a keresztény hit mellett egy mindent elsöprő, jól megokolható, kérlelhetetlen és belátható konklúzió." - Így van és a Kálvinista Apologetika gittegylet már megbukott lényegében és nagyon régen, kb másfél éve éve. Ma már csak a bukást szépítik és magyarázzák.

    Apologetika végső bukása logikailag
    2020. június 24. - IGe
    https://vilagnezet.blog.hu/2020/06/24/apologetika_vegso_bukasa_logikailag






    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)