Az ember vallásos képességei és a harcos ateizmus

Világszerte egyre erősödőben van a harcos ateizmus, azaz az istentagadás egy olyan változata, mely nem merül ki a passzív ellenkezésben, hanem propagandaszerűen száll szembe a teizmus minden formájával. Mivel a nyílt konfrontáció sokakban ellenérzéseket kelthet, ezért az ilyen próbálkozások a higgadt, tudományos alapú szkepticizmus álarcában zajlanak. Vajon jó dolog a vallástagadás?

Valaki egyszer - legalább annyira szellemesen, mint igazi komolysággal - azt mondta, hogy a szexen és Istenen kívül nincs is igazán téma, amiről beszélni érdemes. Valóban azt látjuk, hogy ez a két terület alapvetően kitölti az emberek gondolatvilágát, a harcos ateizmus azonban abból indul ki, hogy az "istenkérdés" felesleges és destruktív módon hátráltatja az emberiség fejlődését. A harcos ateizmushoz hol nyíltan cinikus és rágalmazó, hol akadémikus köpenybe bújtatott diplomatikus hangvétel társul - attól is függően, milyen vérmérsékletű ember áll a hátterében. (Szabados Ádám kiváló blogjában zajlik is egy ateista-teista jellegű vita az ismert ateista, Christopher Hitchens halála kapcsán.)

Vajon tényleg felesleges a vallás? Olyan dolog, amitől meg kell szabadulni vagy inkább az emberi léthez elengedhetetlenül hozzátartozó elem?

Az ateisták szeretik úgy beállítani ezt a kérdést, hogy a tudományos szemléletmódból egyenesen következik a vallások háttérbe szorulása és elértéktelenedése. Nos, ha a tudomány területén maradunk, véleményem szerint a vallások kutatásának egyik legjobb tudományos eszköze a vallástudomány. Egyik legismertebb kutatója John Bowker, aki a Lancaster University vallástudományi tanszékének professzora volt, jelenleg pedig a Gresham College kutatója. Számtalan vallástudományi művet írt, amiért HarperCollins díjat is kapott. Világvallásokkal foglalkozó egyik könyvében a következőt írja:

"A vallások sohasem fognak eltűnni, hiszen alapjában véve mindannyian vallásosak vagyunk: a vallásosságra való hajlam ugyanúgy veleszületett része az embernek, mint sok más alapvető képesség, legyen szó a nyelvhasználatról, a táplálkozásról vagy a nemi fejlődésről. Rendelkezünk az összes olyan képességgel, melyeket együttesen vallásos képességeknek nevezünk"

Carl Gustav Jung

Bowker állítását még kiegészíthetnénk a világhírű pszichiáter, Carl Gustav Jung meglátásaival, aki egyébként az analitikus lélektan megteremtője volt, ráadásul Freud tanítványa, akit finoman szólva nem nevezhetünk hívőnek. Meglepő módon Jung bár a freudi pszichoanalízis alapjairól indult, mégis egész más utakra talált. Hozzá kell tenni, hogy Jung a vallással mint pszichiáter csak úgy foglalkozott, mint a pszichében jelentkező jelenséggel, bár küssnachti házának homlokzatára ezt véste: "Vocatus atque non vocatus Deus aderit", azaz híva vagy hívatlanul, Isten mindig jelen van. Úgy vélte, hogy az ember "gyógyíthatatlanul vallásos lény", akihez alapvetően hozzátartozik a vallásos gondolkodás. Fokozandó ezt a gondolatot, ezt mondta egy lelkészeknek tartott előadásában:

"Az élet derekán túl lévő betegeim közül nem volt egy sem, akinek végső problémája ne a vallásos beállítottsága lett volna. Bizony, végső fokon mindegyikük azért beteg, mert elvesztette azt, amit az élő vallás minden idők hívőjének adott, és egyikük sem gyógyult meg addig, amíg hitét vissza nem nyerte."

Úgy tűnik tehát, hogy az ember vallásos képességei alapvető tartozéknak számítanak ebben az életben, melytől ha megfosztják - legalábbis Jung szerint - az beteg tudatállapothoz vezet. Innen szemlélve a kérdést, a harcos ateizmus nem más, mint harsány kísérlet arra, hogy az embert egy eredendően hozzá tartozó dologtól elvágja. Tényleg ez lenne a fejlődés és haladás útja? És egy másik kérdés: ha a világ kisebbik része elkötelezett ateista, míg a "másik oldalon" az emberek többsége hisz valamilyen természetfeletti létezésben, akkor vajon kinek kell magyarázkodnia? (Ezt a kérdést persze azért óvatosan teszem fel, mert úgy gondolom, az emberiség legnagyobb részének nincs semmiféle kialakult meggyőződése, hanem a maga módján hisz. Tehát valóban nem meggyőződéses ateista, de nem is rendelkezik jól kialakult vallásos világképpel).

Alister McGrath, az oxfordi egyetem teológiaprofesszora sokat foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és az elmúlt évszázadok történelmének alapján a megvalósult ateista társadalmakkal kapcsolatban - mint amilyen például a kommunizmus volt - azt mondja:

"Az ateizmus vonzerejét nemzedékek számára az jelentette, hogy szabadítás kínált. Azt ígérte, hogy a leigázott és kizsákmányolt tömegeket megszabadítja az állam és az egyház kegyetlen elnyomásától. De az ateizmus, ahol csak hatalomra jutott, mindenütt könyörtelennek és türelmetlennek mutatkozott, s ezzel szertefoszlott a felszabadító voltába vetett bizalom. A prométheuszi szabadítótól megundorodtak."

Bevallom őszintén, pontosan ezt a fajta arroganciát és könyörtelenséget vélem kihallani némely ateista hangjából. Elgondolkodtató, hogy vajon mennyire élhető világ lenne a miénk, ha a vallás és a hit, mint tényező teljesen kiveszne belőle?