Lassan-lassan befejezem azt a teológiai főiskolát, ahova négy tanévvel ezelőtt jelentkeztem, az ember pedig egy ilyen pillanat határán állva óhatatlanul elgondolkodik az addig megtett útszakaszon. Gondolataim egyike, hogy néha elegem van az egész teológiából, amit egyébként szeretek, de most éppen nagyon feszít a teli hócipő miatta. Záróvizsga előtti kifulladás határán állok vagy csak szimplán elment az eszem?
Szóval miért utálják annyian a teológiát? És mi váltja ki azt az eredményt, hogy egyesek elmerülve "az isteni tudományban" éppenhogy kitérnek a hitükből, amihez teológia nélkül addig oly állhatatosan ragaszkodtak? A világi emberek hozzáállása nem kérdés: ők egyszerűen felesleges okoskodásként jegyzik az egészet. A népek ópiumának szisztematikus levezetése - ez nekik a teológia. Valahol megértem, furcsa lehet nem hívő szemmel a tudományos igénnyel előadott hit. Ám egészen más a helyzet, amikor olyasvalaki csap az asztalra, aki nyakig benne van a dolgokban. A kérdés tehát az, mitől lesz pöttyös a hívő, ha mélyen elmerül a teológiában?
Egyik barátom jut eszembe, aki belépett a szobámba és a könyvespolcom teológiai műveit böngészve két perc után megszólalt: "Mennyi okoskodás! Hogy vagy képes ezeket elolvasni?". Ez az a pillanat, amikor előszedek egy szép körmondatokba fésült ájtatos választ arról, milyen hasznos is megismerni azt a színes világot, ahogy a hozzáértők szemlélik a hitet - hát nincs is annál jobb, mint meghallgatni mások véleményét.
Pedig néha el kell ismernem, magam sem tudom mi vonz abban az összevisszaságban, amit teológiának nevezünk. Az mindenesetre taszít, hogy szinte egyetlen olyan kérdés sincs, amiben teljes lenne az összhang. Amikor néha engedek annak az illúziónak, hogy most éppen megértettem valami fontosat, újra és újra rá kell döbbenjek, hogy amit magam előtt látok, az csupán egy a végeláthatatlan elméletek halmazában. Teremtéstörténet: melyiket szeressük, a kreacionistát, a műfajértelmezőset vagy a teista evolúcionistát? Pentateuchos keletkezése: mármint Wellhausen, Gerhard von Rad vagy a többi jómadár elmélete alapján? Szinoptikusok: Streeter négyforrás elméletére gondoltok, Augustinus felvetésére, esetleg Griesbach hipotézisére? Az Apostolok Cselekedetei műfaja most történelmi beszámoló, egy mára nem létező cselekedetek nevű stílus egy darabja, vagy még az is lehet, hogy sehova nem tudjuk besorolni? Kíváncsiak vagytok arra, hogy eretnek volt egy-egy bizonyos jelentős egyházi személy? A válasz attól függ, milyen forrást vesztek kézbe. Igazából minden válasz ettől függ. Rengeteg esetben, amit teológiai kutatásnak nevezünk, az úgy tűnik semmi más, mint magasan kvalifikált hangadó emberek pillanatnyi elgondolása attól függően, milyen könyveket emeltek le a polcról.
Ez pedig baj. Valljuk be férfiasan: emberi természetünk szerint alapvetően utáljuk az ilyesmit. Nem is csodálkozom, ha ez sokakat összezavar és úgy érzik, kicsúszik a biztos talaj a lábuk alól - inkább azokra nézek ámulattal, akik egy pillanatra sem inognak. Durva leszek: ők vagy betegek vagy nem fogják fel miről van szó. Nem így lettünk összerakva, és maga a valóság sem körülöttünk. Éppen Isten teremtett bennünket olyan lényeknek, akik igénylik, hogy a világ érthető legyen - amennyire ez lehetséges. Maga Isten alkothatott volna olyan valóságot, ahol minden paraméter kiszámíthatatlan, minden körülmény állandóan ingadozó és megismételhetetlen. Azt hiszem egy ilyen világban nemcsak boldogulni, de létezni sem lehetne. Ha valami gonosz tréfa okán a teológiai struktúrák képesek lennének hatni az anyagi valóságra, az itt kedves barátaim, minden dolog végét jelentené. Akkor egyik nap az autóm csak akkor indulhatna el, ha éppen piros zokni van rajtam szürke gatyával és fehér inggel - másnak azonban ez a kombináció már nem működne, csak a kék papucs zöld pólóval és szakadt farmerral. Néhány tárgy felfelé esne ha kidobnám az ablakon, áram akkor lenne a lakásban ha éppen egyetértene vele a konklávé, kenyeret a boltban csak abban az esetben kapnék, ha elmormolnék érte egy zsoltárt.
A teológia saját, belső valósága sajnos olyan, mint egy nagyon rumlis szoba, ahol annál nagyobb a rendetlenség, minél többen akarnak rendet csinálni benne. Az átlaghívőnek - értsünk bárkit ezalatt - két lehetősége van: kiszemel magának mindenből egyetlen teológiai nézetet és orrvérzésig védi. Hosszú távon belőle lesz a besavanyodott szentfazék, aki nem lát ki egyetlen teória mögül. Meglátja, előbb-utóbb magára marad. A másik, hogy megpróbálja lenyelni a békát: ha valaki ugyanis nem tud ezen a holtponton átlendülni és képtelen elfogadni, hogy a teológiában semmiféle tartós összhang nincs semmiről, az tényleg válságos helyzetbe sodorhatja magát. Annyit pedig nem ér az egész: akkor inkább menjen a gyerek is a fürdővízzel együtt.
Szóval miért utálják annyian a teológiát? És mi váltja ki azt az eredményt, hogy egyesek elmerülve "az isteni tudományban" éppenhogy kitérnek a hitükből, amihez teológia nélkül addig oly állhatatosan ragaszkodtak? A világi emberek hozzáállása nem kérdés: ők egyszerűen felesleges okoskodásként jegyzik az egészet. A népek ópiumának szisztematikus levezetése - ez nekik a teológia. Valahol megértem, furcsa lehet nem hívő szemmel a tudományos igénnyel előadott hit. Ám egészen más a helyzet, amikor olyasvalaki csap az asztalra, aki nyakig benne van a dolgokban. A kérdés tehát az, mitől lesz pöttyös a hívő, ha mélyen elmerül a teológiában?
Egyik barátom jut eszembe, aki belépett a szobámba és a könyvespolcom teológiai műveit böngészve két perc után megszólalt: "Mennyi okoskodás! Hogy vagy képes ezeket elolvasni?". Ez az a pillanat, amikor előszedek egy szép körmondatokba fésült ájtatos választ arról, milyen hasznos is megismerni azt a színes világot, ahogy a hozzáértők szemlélik a hitet - hát nincs is annál jobb, mint meghallgatni mások véleményét.
Pedig néha el kell ismernem, magam sem tudom mi vonz abban az összevisszaságban, amit teológiának nevezünk. Az mindenesetre taszít, hogy szinte egyetlen olyan kérdés sincs, amiben teljes lenne az összhang. Amikor néha engedek annak az illúziónak, hogy most éppen megértettem valami fontosat, újra és újra rá kell döbbenjek, hogy amit magam előtt látok, az csupán egy a végeláthatatlan elméletek halmazában. Teremtéstörténet: melyiket szeressük, a kreacionistát, a műfajértelmezőset vagy a teista evolúcionistát? Pentateuchos keletkezése: mármint Wellhausen, Gerhard von Rad vagy a többi jómadár elmélete alapján? Szinoptikusok: Streeter négyforrás elméletére gondoltok, Augustinus felvetésére, esetleg Griesbach hipotézisére? Az Apostolok Cselekedetei műfaja most történelmi beszámoló, egy mára nem létező cselekedetek nevű stílus egy darabja, vagy még az is lehet, hogy sehova nem tudjuk besorolni? Kíváncsiak vagytok arra, hogy eretnek volt egy-egy bizonyos jelentős egyházi személy? A válasz attól függ, milyen forrást vesztek kézbe. Igazából minden válasz ettől függ. Rengeteg esetben, amit teológiai kutatásnak nevezünk, az úgy tűnik semmi más, mint magasan kvalifikált hangadó emberek pillanatnyi elgondolása attól függően, milyen könyveket emeltek le a polcról.
Ez pedig baj. Valljuk be férfiasan: emberi természetünk szerint alapvetően utáljuk az ilyesmit. Nem is csodálkozom, ha ez sokakat összezavar és úgy érzik, kicsúszik a biztos talaj a lábuk alól - inkább azokra nézek ámulattal, akik egy pillanatra sem inognak. Durva leszek: ők vagy betegek vagy nem fogják fel miről van szó. Nem így lettünk összerakva, és maga a valóság sem körülöttünk. Éppen Isten teremtett bennünket olyan lényeknek, akik igénylik, hogy a világ érthető legyen - amennyire ez lehetséges. Maga Isten alkothatott volna olyan valóságot, ahol minden paraméter kiszámíthatatlan, minden körülmény állandóan ingadozó és megismételhetetlen. Azt hiszem egy ilyen világban nemcsak boldogulni, de létezni sem lehetne. Ha valami gonosz tréfa okán a teológiai struktúrák képesek lennének hatni az anyagi valóságra, az itt kedves barátaim, minden dolog végét jelentené. Akkor egyik nap az autóm csak akkor indulhatna el, ha éppen piros zokni van rajtam szürke gatyával és fehér inggel - másnak azonban ez a kombináció már nem működne, csak a kék papucs zöld pólóval és szakadt farmerral. Néhány tárgy felfelé esne ha kidobnám az ablakon, áram akkor lenne a lakásban ha éppen egyetértene vele a konklávé, kenyeret a boltban csak abban az esetben kapnék, ha elmormolnék érte egy zsoltárt.
A teológia saját, belső valósága sajnos olyan, mint egy nagyon rumlis szoba, ahol annál nagyobb a rendetlenség, minél többen akarnak rendet csinálni benne. Az átlaghívőnek - értsünk bárkit ezalatt - két lehetősége van: kiszemel magának mindenből egyetlen teológiai nézetet és orrvérzésig védi. Hosszú távon belőle lesz a besavanyodott szentfazék, aki nem lát ki egyetlen teória mögül. Meglátja, előbb-utóbb magára marad. A másik, hogy megpróbálja lenyelni a békát: ha valaki ugyanis nem tud ezen a holtponton átlendülni és képtelen elfogadni, hogy a teológiában semmiféle tartós összhang nincs semmiről, az tényleg válságos helyzetbe sodorhatja magát. Annyit pedig nem ér az egész: akkor inkább menjen a gyerek is a fürdővízzel együtt.
Nekem pontosan az tetszik, ha valaki akár tudósként, akár teológusként elismeri: tudományát a bizonytalanság vezérli.
VálaszTörlésAhogy Freeman Dyson, kiváló fizikus-matematikus írja: "Bizonyos vagyok abban, hogy egy vagyok azon keresztények sokaságából, akiket nem annyira érdekel a Szentháromság, vagy az Evangéliumok történelmi igazsága. Tudósként és hívő emberként ahhoz vagyok szokva, hogy bizonytalanságban éljek. A tudomány azért izgalmas, mert megfejtetlen misztériumokkal van tele, s a vallás is ugyanezen okból érdekes."
Hát maradjunk csak ilyen érdeklődők, még ha úgy is érezzük, hogy "e pur si muove".
Egy bizonyos határon belül egyet is értek ezzel a bizonytalansággal. Alister McGrath "Híd" című könyvében is valami olyasmit írt, hogy a keresztény hit nyugalma bizonytalan állapotok között található meg: épp attól izgalmas, hogy nem lehet bizonyítani.
TörlésEzzel még nincs is gondom. Más azonban az, ha szinte egyetlen egy olyan elemmel sem találkozol, amire tartósan építeni lehet. Azért a fizikában, matematikában és úgy általában a reáltudományokban nem ez a helyzet. Meg is bolondulnánk ha ezek alapjairól máról holnapra mindig kiderülne, hogy nem igazak. Egy olyan világban, ahol egyszer igaz Ohm törvénye, másszor nem, egyszer van gravitáció, másszor nem, egyik pillanatban a termodinamika főtételei megfelelnek a valóságnak, máskor meg nem, nem lehetne épeszűnek maradni. A természettudományok egyik szépsége szerintem éppen az, hogy vannak bennük konstans elemek, melyekre azért biztonsággal építhetsz.
A teológiában ehhez képest szinte semmi ilyesmi nincs, vagy alig valami. Mindent, mindenki, minden körülmények között vitat, cáfol, másként magyaráz. Ez pedig néha nagyon fárasztó, mert folyamatosan olyan érzésed van, hogy ha akarsz sem jutsz ötről a hatra.
Sokan aztán nem is tudják feldolgozni ezt az állandó bizonytalanságot és a teológia képlékenységét kivetítik a saját hitükre: "mennyire biztos a hitem, ha ennyire instabil konstrukciókat lehet felépíteni rá?". Többek között ezért van az, hogy a teológia a gyengébb idegzetűek hitét megroppantja. Szerintem.
Én is eljutottam már erre a pontra. Az utóbbi pár évben szinte bármilyen témával foglalkozhattam, mindig arra lyukadtam ki, hogy nem lehetek biztos a dolgomban. Úgy gondolom, ha ezt valaki túléli, akkor rendkívül szerénnyé és alázatossá válik, és nyitottá mások véleménye iránt (akár keresztény berkeken kívüliek felé is). Emellett nagyon kevés témában vitatkozom ma már, emiatt is hanyagolom a blogolást és kommentálást is. Még egy előnye van ennek: az ember rádöbben milyen kevés dolog az, ami igazán számít, amiért érdemes vitába szállni, amiért érdemes élni/halni. A többi meg mind "egyéb", amiért már csak azért sem érdemes vitatkozni, mert bizonyíthatatlan bármely álláspont.
VálaszTörlésPedig én még nem is mélyedtem el annyira a teológiában.
Jó meglátásaid vannak. Csak tudod mi a furcsa nekem? Hogy egyrészt itt van ez a megállapításod, miszerint "mindig arra lyukadtam ki, hogy nem lehetek biztos a dolgomban", másrészt meg az a tény, hogy a kereszténység rendíthetetlen bizonyosságként hirdeti magát. Megfér ez egymás mellett?
TörlésSzerintem sokkal korlátozottabb mértékben és témákban hirdethetne rendíthetetlen bizonyosságokat a kereszténység, mint teszi. Megkockáztatom, hogy saját maga kizárólagossága kapcsán sem feltétlenül kellene rendíthetetlen igazságokat megfogalmaznia. Ugyanis nem a kereszténység az út az Atyához, hanem Krisztus.
TörlésSzámomra a kereszténység szinte teljesen leredukálódott Krisztus személyére: Őt jobban megismerni és követni. Aki ezt teszi, az a keresztény. Nem valamiféle erkölcsi magaslatból kijelenteni mások számára valamiféle igazságokat, hanem megélni Krisztus imádását és követését személyes és közösségi szinten. Minden más téma csupán másodlagos és valójában nagyjából lényegtelen.
(Persze ezt egyszerűbb leírni, mint gyakorolni, másrészt viszont talán mégsem annyira bonyolult)
Szép keresztény korszak az, amiben vagytok. Éljétek túl! Azt nem gondolom, hogy utána szerényebbé és alázatosabbá válik az ember. Ez továbbra is erősen karakterfüggő marad. A helyzet az, hogy az ez utáni állapot egy sokkal stabilabb hitet és gondolkodásmódot eredményez, ezért nem szükségszerűen szerénységre és alázatosságra fordul. Lehet, hogy ezután pont azzal küszködtök majd, hogy milyen "hülyék a keresztények". Azaz a keresztényekkel szemben lesztek intoleránsak. Nem kell ennek így lennie, de van egy ilyen kifutása is a dolognak.
TörlésAmi a keresztények felé érzett fokozott intoleranciát illeti, nos annak sem vagyok híjával, ez tény.
TörlésNem baj, legalább megtanuljuk értékelni, miért is olyan nagy kihívás egymás (!) szeretete. :)
TörlésAz előző kommented után ugrott be syt a kérdés (névlegesen ez a sor: másrészt meg az a tény, hogy a kereszténység rendíthetetlen bizonyosságként hirdeti magát):
VálaszTörlésMiért akarják eladni a kereszténységet? Mindig ennyire kommerz mederben folyt a kereszténység "népszerűsítése", mint manapság?
Azok, akik evangelizálnak vagy evangelikalapálnak és mondjuk nem kapnak érte pénzt, mit kapnak cserébe? Mi a nyeresége egy evangelizátornak?
Ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen medrekben folyt az evangélizáció Jézus korától napjainkig, a "Paradigmaváltások a misszió teológiájában" című könyvet ajánlom:
Törléshttp://www.harmat.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=165&category_id=12&option=com_virtuemart&Itemid=2
Nagyon vastag, de nagyon alapos. :-) Én sem olvastam még ki, amennyit láttam belőle, a kérdésedre a válasz az, hogy nem, nem volt mindig kommersz az evangélizáció.
Egy igazán helyén álló evangélizátornak, aki nem a pénzért kampányol, már az is nyereség, ha őszinte megtéréseket lát. Nincs az a pénz, ami többet nyújt annál, mint amikor látsz alkoholistákat elfordulni a piától, drogosokat megtisztulni, válás szélén lévő házasságokat felépülni. Én láttam ilyeneket, illetve tudok ilyenekről. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember felhőtlenül "élvezi a hitét" (ha szabad ilyet írnom), mert látja hogyan képes működni a gyakorlatban.
Más kérdés, hogy a mai evangélizátorok és egyáltalán a missziós módszerek fókuszában ez áll vagy sem. Én azt látom, ma még mindig a mammutrendezvények sikereiben bíznak sokan. De talán - egyébként velem együtt - egyre kevesebben...
Köszi az ajánlót. Valamelyik szomszéd szobában láttam ezt a könyvet, megkérdezem, hátha valaki elolvasta már.
TörlésTehát azt mondod, hogy egy átlagos evangelizátor főleg az evangelizálás hangulatáért csinálja? Azóta gondolkodtam, s nekem is született pár válaszom. Pl. lehet az, hogy egy evangelizátor azért csinálja, mert sikeresen győz meg embereket, és ezzel sikerélménye lesz, vagy azt érzi, a kezében a kontroll. Egy másik evangelizátor csinálhatja azért, mert szakmai beteljesülést lát benne. Megint másik attól a félelemtől űzetve, hogy ha nem evangelizál, a potenciális megtérők elkárhoznak. Van még más nyeresége is egy ingyen-evangelizátornak?
Mindezek, amiket leírsz, szerintem kikerülhetetlen velejárói az ilyen szolgálatnak. Nem kérdés, hogy egy evangélistát bátorít a tény, ha látja hogy a munkájának sikere van. Nem hiszek az olyan embernek, aki magát annyira önzetlennek állítja be, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy értelmes és hasznos munkát végez-e vagy sem.
TörlésA kérdés, hogy van-e más is a csomagban? Szerintem a jó evangélista az, akinél van: akit tényleg érdekel, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket megszólít. Az ilyen alkatú evangélistából van kevesebb, de fel lehet ismerni őket bizonyos jelekről. Az egyik ilyen jel szerintem, hogy egy-egy rendezvény után képesek-e beszélgetni az emberekkel, végighallgatják-e őket érdeklődően... vagy csak az fontos nekik, hogy "lenyomják a prédikációt" és ha ez megvolt, nem mutatnak különösebb figyelmet senki iránt.
Nyilván meg lehetne határozni még más jellegzetességeket is.
Ádám, köszönöm a kedves szavaidat és a bátorítást is! Nehéz időszakomat élem, ilyenkor néha kifakadok - ámbár a leírtak tartalmát illetően a teológiával való küzdelem egy folyamatos harcomnak tűnik. Elolvasom az írásaidat is!
VálaszTörlésA szakdolgozatomat egyébként most fejeztem be. :-)