Dupla küzdelem fanatikusoknak

"Még az Evangéliumi kiadó is tud jó könyveket megjelentetni!" - ez volt az őszinte felkiáltásom, amikor a "Küzdelem az élet értelméért" két kötetét nem kis küzdelem árán végigolvastam. A konzervatív-fundamentalista kiadó munkássága elég messze áll a teológiai ízlésemtől, ám ez a kétkötetes munka megéri a pénzét - de leginkább csak fanatikusoknak. 

Már több John C. Lennox és David W. Gooding könyv is megfordult a kezemben. Minden túlzás nélkül mondhatom, mindegyik komoly munka és igazi kihívás, ahogy az egy jó könyvre feltétlenül jellemző kell legyen. A szerzőpáros dolgozatát ennek ellenére csak olyanoknak merem jó szívvel ajánlani, akik képtelenek kikapcsolódni a filozofálgatásból és még egy kerti partyn is a magukhoz hasonlókkal félrehúzódva az erkölcs eredetéről, teremtésről és evolúcióról, vagy éppen ismeretelméleti kérdésekről vitáznak. Nekik szellemi pezsgőtabletta lesz a két könyv, a többieknek azonban - főleg a második felvonásnál - beletörik majd a bicskájuk.

Az első könyv a vékonyabb jég. Könnyedebb témákkal indul a körút, ahol az Univerzumról, az élet architektúrájáról, az evolúciós vitáról (benne az ember nyelvi adottságairól) esik szó, majd innen jutunk el antropológiai témákhoz, ami az emberi viselkedést, az erkölcs természetét és alapját, az emberi szerepet és hatalmat tárgyalja a szokásos magas színvonalon. Lennox és Gooding nem éreznek félelmet a témák nagyságát illetően és olyan kérdésekbe is nyugodtan belemennek, mint az objektív erkölcs létezése (ami általában heves vitákat és elutasítást vált ki az emberekből). Ezzel kapcsolatban a velünk született igazságérzetről, érzékünkről az erény és erkölcstelenség iránt, a lelkiismeret működéséről egyaránt szó esik.

"Természetesen, amikor az emberek magukévá teszik ezt a nézetet - vagyis hogy az erkölcs alapja megsemmisült - nem kezdenek el bűnözőkként viselkedni. Lehet, hogy erkölcsileg nagyon is példamutató életet élnek. Ugyanis az emberek képtelenek úgy élni, mintha nem létezne erkölcs. Próbálja meg valaki ellopni egy ateista pénzét, megrágalmazni, hamisan tanúskodni ellene, elcsábítani a feleségét, kegyetlenkedni a gyerekeivel - az ateista tele lesz erkölcsi felháborodással, még ha intellektuálisan a Provine professzor által fent kifejtett nézetet vallja is (nincsenek velünk született, abszolút erkölcsi elvek)! Hevesen tiltakozni fog e felháborító dolgok ellen - és el fogja árulni, hogy valójában hisz benne..."

Az erkölcs kérdése kapcsán persze gyorsan eljutunk a genetikához és a különféle redukcionista nézetekhez, melyek pusztán anyagi módon kívánják láttatni és relativizálni az etikai normákat.

A nehezebb témák aztán a második könyvben kerülnek terítékre. Voltak mondatok és szakaszok, amiket többször olvastam végig, hogy egyszer megértsem őket. A körutat a valóság természetével és mibenlétével kezdjük, aztán metafizikai túra következik, a hindu panteisztikus monizmus, a görög filozófia, a naturalizmus és ateizmus, végül a keresztény teizmus talaján állva. Itt aztán repkednek a furcsa nevek és felfogások: a hindu Sankara modelljétől Plótinosz misztikáján keresztül Paul Davies naturalista materializmusáig minden előkerül. Utóbbi "hitvallása" igen elgondolkodtató egy keresztény számára, hiszen őszintén bevallja milyen alapokon áll ateizmusa:

"Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... ...Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen!" (Paul Davies)

A könyv hátralévő része az igazi feketeleves. Episztemológia következik, azaz ismeretelméleti kérdések. Honnan tudjuk, amit tudunk? Melyek az érzékszervi megismerés korlátai? Egyáltalán mi minősül ismeretnek? Hogyan érzékeljük a külvilágot? Mit mond Locke ismeretelméleti teóriája? Hát Immanuel Kant metafizikai elgondolásai? Végül eljutunk az igazság természetéhez, az objektív igazság mibenlétéhez, a historicizmushoz, Hegel szabadságfilozófiájához, és természetesen a bibliai igazságfogalomhoz is. A könyv ezután a posztmodernizmus, az irodalomelmélet, valamint a tudomány szerepének összefüggéseivel zárul.

Meghoztam az étvágyat? Vagy inkább elvettem a maradék kedvet is az olvasástól? Mindkét alternatívát jogosnak érzem. Bennem is felmerült (különösen az episztemológiai részeknél), hogy mire való ez a sok okoskodás? Vajon mennyi értelme van az egész világot mozaikdarabkákra szedni, az egyes alkotórészeket a végtelenségig forgatni-vizsgálgatni, majd az egészet újra összerakni és kerek egészként értelmezni? Aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy ha valaki igazán az élet értelmét keresi, nincs más lehetőség számára, mintsem a dolgok végére járni, felfedezni és megérteni, keresni és találni. Ez fűti az embert, ez ad perspektívát az életnek és egyedül értelmes célt saját létezésünknek. Mindez egy életen át és azon is túl tartó folyamat. Az a tapasztalatom, hogy Isten lépésről-lépésre mutatja meg az igazságot és nem egyszerre zúdítja a nyakamba, mert azt elviselni sem lennék képes.

Lennox és Gooding kétkötetes munkája bár válaszokat is ad, de még inkább kérdéseket vet fel ebben a folyamatban. Még ha néhol feleslegesnek is érezzük a különféle témák mélyreható boncolgatását, mégis azzal az érzéssel fogjuk letenni a könyveket, hogy jó volt az irány és valamit megint megértettünk a körülöttünk lévő valóságból.


(David W. Gooding - John C. Lennox: Küzdelem az élet értelméért, Evangéliumi kiadó, 310 oldal)
(David W. Gooding - John C. Lennox: Küzdelem az élet értelméért II, Evangéliumi kiadó, 328 oldal)