Mi a baj a kereszttel?

Holnap "ünnepeljük" azt, hogy valaki meghalt egy kereszten. Bár furán hangzik, nem szokatlan dolog ez, hiszen a történelemben számtalan hős halálára szoktak emlékezni, Jézus passiója azonban mégis kiemelkedik az összes hősi halál közül. A kereszt nem csak szimbólum, vallásos jelkép, egyfajta szakrális embléma, hanem sokak szemében botránykő is. Képtelenek elfogadni, hogy Isten megoldása az emberiség bűnére egy brutális kínzóeszköz és a rajta függő Emberfia lenne.

A "teológiai balhé" már az ókorban elkezdődött: Jézus keresztje kezdettől fogva megosztónak bizonyult. Pál meg is nevezte azt a két társaságot, akik számára elfogadhatatlan egy ilyen csúf halált halt Messiás - az pedig mindenképpen abszurdnak hangzott, hogy ez a botrányos kivégzés lenne a megoldás az emberiség számára:

"És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság..."
(1Kor 1:22-23)

A zsidóknak megvolt a maguk elképzelése a Messiásról - és ebbe az elképzelésbe sehogy nem fért bele, hogy Isten hagyná saját Fiát a kereszten meghalni. Erről szó sem lehetett: ha a Messiás tényleg Isten küldötte, akkor Isten igazolni fogja, mellé áll és támogatja, de nem engedheti meg, hogy a legocsmányabb bűnözőknek kijáró büntetést elszenvedje. A második században a Jusztinosz mártírral vitatkozó zsidó Trifón azt mondta: "Lehetséges, hogy az írás egy szenvedő Messiásról jövendöl, de az semmiképp, hogy megfeszítsék, és ilyen gyalázatos, méltatlan, a Törvény által átkozottnak tekintett halállal érjen véget az élete, mert ilyesmit még csak elképzelni sem tudunk".

Egészen más módon érveltek a pogányok, akik - kicsit a mai ateistákhoz hasonlóan - logikai bukfencet vélnek felfedezni a kereszthalálban. Véleményük szerint teljes képtelenség az emberiség megmentőjének nevezni valakit, akit Isten cserbenhagyott, és aki láthatóan saját magán sem volt képes segíteni. A pogány kategóriából az ókori görögök a saját bölcselkedéseik útján igyekeztek eljutni Isten megismeréséhez, de azt a lehetőséget, miszerint Isten közelít hozzánk, mégpedig olyan furcsa módon mint a kereszthalál, elképzelni sem tudták.

A későbbiek során aztán változatos módon igyekeztek tagadni a kereszten történteket. Egyesek úgy vélték, nem is Jézust, hanem Kyrenei Simont feszítették meg, aki segített cipelni a keresztet. Mások gnosztikus gondolatokkal hozakodtak elő: különbséget tettek az "igazi Jézus" és annak hús-vér képmása között, melyet szerintük valóban keresztre feszítettek.

Az iszlám értelmezése is szembeszállt Jézus megváltói munkájával. Mohamed úgy vélte, Allah küldötte csakis győztes lehet. Nem nevezhető igazi prófétának az, akit ellenfelei legyűrnek és visszataszító módon kivégeznek. Ha már meg kell halnia, Allah prófétája legjobb esetben is vallási háborúban eshet el, harc közben, így hősi dicsőséget és égi boldogságot kaphat - de az lehetetlen, hogy elfogják és kiszolgáltatottan éri utol a halál. Ezért az iszlám tagadja Jézus kereszthalálát, mivel Jézust mégiscsak prófétának tartja. A Korán 3:52-54 azt írja, "Allah a legjobb cselszövő". A Korán szerint az történt, hogy a Jézus elfogására induló katonák megérkezése előtt Allah az égbe emelte Jézust. Ezután az események közelében ácsorgó egyik embert hasonlóvá tette Jézushoz - a katonák pedig tévedésből őt vitték el és feszítették meg. Némely iszlám tudós szerint a szerencsétlenül járt illető éppen az volt, aki amúgy is elárulta volna a Messiást, mások úgy vélik, egy ifjú volt, aki szeretetből áldozta fel magát Jézusért.

Látható, hogy a kereszt még ma is elfogadhatatlan sokak számára. A sok magyarázat vagy inkább magyarázkodás mögött összetett indokok állnak. Én mindenesetre úgy gondolok a keresztre, mint amiben a megoldás van, amit szem nem látott, fül nem hallott és amire senki nem számított - az eszköz, ami célhoz vezetett. Erre emlékezem ezekben a napokban.