Mi a vallás?

Több, mint öt évvel a blog megkezdése után idejét látom felvetni az egyik legalapvetőbb kérdést, melyre nem meglepő módon igen sokféle választ fogalmaztak meg. Mindig ez a helyzet: az egyszerű kérdésekre összetett feleletek érkeznek. Nézzük meg, ki mit ért a vallás jelensége és fogalma alatt!

Keresztényként általában nem szeretjük, sőt vérmérséklettől függően még kifejezetten utálhatjuk is a vallás kifejezést. Ha bennünket valaki vallásosnak nevez, hajlamosak vagyunk azonnal felcsattanni és megjegyezni: mi hívőknek tartjuk magunkat, mert a vallás az egy pótlék, egy kirakat, ami a valódi kereszténységet képmutató gyakorlatok sorozatává butítja. A vallást aztán összekötjük a hagyománnyal, ami egy másik olyan szó, mely borzongást vált ki némelyekből. (Noha nem feltétlenül kellene). Ahogy a frappáns mondás tartja: a hagyomány a halottak élő hite, míg a vallás az élők halott hite.

De mi a vallás tulajdonképpen? A válasz megadásához nyilván ki kell tekintenünk saját hitrendszerünk határain túlra.

Természetesen a vallás leírására léteznek mindenféle általános meghatározások is. Helmuth von Gasenapp, aki a nagyon ismert "Az öt világvallás" című könyv szerzője a következő definíciót adja: "Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben." Szerintem ez a meghatározás korrektnek nevezhető, noha általánossága miatt messze nem teljes.

H.L. Mencken ezzel szemben nem kis cinizmussal úgy látta, hogy a vallásnak... "egyetlen funkciója, hogy olyan erőkhöz biztosítson az embereknek hozzáférést, amelyek irányítani látszanak a sorsát, és egyetlen célja, hogy ezeket az erőket megpróbálja rábírni arra, hogy barátságosak legyenek hozzá... Minden más lényegtelen.". Némileg konstruktívabb hangot ütött meg William James pszichológus, aki szerint a vallás "abból a hitből áll, hogy létezik egy láthatatlan rend, és hogy számunkra abból származik a legfőbb jó, ha ahhoz harmonikusan hozzásimulunk."

Az előzőeket átgondolva és kicsit összegezve mindenképpen azt látjuk, hogy a vallásokat általában társadalmi jelenségként írják le, melyek valamilyen természetfeletti síkhoz kötik magukat és ezt a kötődésüket igyekeznek harmonikusan megvalósítani.

Ahogy egy korábbi beírásomban már említettem, az ember alapvetően vallásos beállítottságú lény (homo religiosus), vagyis igényli és keresi olyan erők jelenlétét, melyet túlhaladják saját korlátait. Az ugyancsak emlegetett Robert Wright kissé ironikusan ír arról, hogy ilyen erők nem csak a vallásokban léteznek, hanem teljesen szekuláris területeken is: így például létezik egy titokzatos hatalom, ami a pénzvilág alapvető mozgásait irányítja. Azokat, akik belelátnak ennek a hatalomnak a működésébe, tőzsdei elemzőnek nevezzük. Az esetek többségében a tőzsdei elemzőkről tulajdonképpen egyáltalán nem állíthatjuk, hogy a tanácsuk bármit is érne, az emberek mégis igénylik szolgáltatásaikat és hisznek is nekik. Mi okozza ezt? Wright szerint a háttérben az áll, hogy ha bármilyen dologban egy nálunk hatalmasabb erő jelenlétét érzékeljük, úgy véljük keresni kell a módját annak megértésére. Ha valaki meg tud bennünket győzni arról, hogy kezében tartja a megértés kulcsát, sokra viheti.

A vallásra való fogékonyság tehát alapvetően "belénk huzalozott" adottság és olyan területeken is előbukkanhat, melyeknek egyébként nincs közük semmiféle valláshoz. A vallás eszerint egy hozzánk tartozó komponens, mélyről érkező igény, hogy kutassuk és keressük a nálunk nagyobb erők szabályszerűségeit. A nem hívők szerint ez puszta evolúciós csökevény, míg a hívők éppen azt láthatják benne, hogy lényünkből fakadó képesség, mely természetes ösztönző lehet Isten keresésére.

A témát sokáig lehetne még bonyolítani, de a lényeg talán ennyiből is megsejthető. Mindenesetre - régi felfogásommal szemben - a magam részéről már nem szólalok fel, ha valaki vallásosnak nevez, még akkor sem, ha ezt a fogalmat pontosan definiálni nem feltétlenül egyszerű feladat.