God of the gaps - talán nem én vagyok az első, aki hallotta már ezt a kifejezést. A keresztényeket gyakran támadják azzal, hogy hitük alapja tulajdonképpen egy olyan Isten, aki a magyarázatok helyett létezik. Ha valamire nincs válasz, mögötte Isten áll. A kritikusok szerint lustaság, a valós válaszok keresése iránti igény kizárása, felületesség állhat annak hátterében, hogy a számunkra ismeretlen jelenségeket látva azonnal Isten után kiáltunk. Tényleg így van ez?
Igen, nagyon sokaknál tényleg így van. A hívők valóban sokszor - szinte elkeseredetten - kapaszkodnak a rések istenébe. A rések istene olyasvalakit takar, akit mindig elő lehet szedni, ha valamire nincs válaszunk. Ennek lehetősége végtelen, hiszen természetünknél fogva mindig feleleteket keresünk, mégpedig az élet minden szintjén. Vajon hogyan fért fel annyi állat Noé bárkájára? Isten tudja. Miért halnak meg annyian földrengésben? Isten tudja. Miért lépett Mari néni a forró vízzel teli lavórba és élte át az esemény minden kínját? Isten tudja.
A rések istene persze nem csak ilyen banális kérdéseknél, hanem számos tudományos probléma mögött is ott áll vagy állt. A történelem során nem egy esetben tetten érhető ez: ha egy jelenség mibenlétére adott pillanatban nem tudtunk semmit mondani, akkor automatikusan azt feltételezzük, Isten mintegy "kézivezérléssel" áll a hátterében. Amint azonban előkerült a magyarázat, a "rés" betömődött: már nem kellett feltétlenül Istent feltételezni az adott dolog mögött. Könnyen belátható, minél több helyes magyarázatunk van, a rések istenének mozgástere annál jobban lecsökken. A kereszténységgel szemben a szkeptikusok éppen ezért úgy tartják, hogy amint az emberiség tudása bővül, Isten és a hit szerepe egyenes arányban csökken. Bár a rések soha nem fognak teljesen megszűnni, végül olyan kevés marad belőlük, a vallás egész világa annyira meghátrál, hogy Isten szerepe szinte elhanyagolhatóra redukálódik, s tulajdonképpen ezzel mellőzhető is lesz.
Ez az utópisztikus kép azonban véleményem szerint beképzeltségből fakad, mely sokban emlékeztet a felvilágosodás racionalitásba vetett végtelen hitébe.
No persze kétségtelen, hogy van valami taszító (nekem keresztényként is) a rések istenében. Ha alapvetően megelégszünk azzal, hogy nem akarunk a dolgok mögé nézni (és mindennel kapcsolatban azt szajkózzuk, hogy "ezt csak Isten tudhatja"), az először megtorpanáshoz, majd leépüléshez vezet. Meggyőződésem szerint egyébként Isten elképzelésével is ellentétes, aki az emberi létet egy fokozatos kibontakozás és megismerés irányába tereli, ami eleve együtt jár a szellemi gyarapodással és az előrelépéssel. Ha Isten azt akarná, hogy ne kérdezzünk és ne kutassunk, nem lépett volna elő a függöny mögül: azzal viszont, hogy Önmaga kijelentésében megmutatta magát, egyben okot adott a kérdések feltevésére is. Ráadásul aki Istent csak egyfajta tömítőanyagként használja és pusztán abban az esetben fordul hozzá, ha jobb ötlete egy adott dolog kapcsán már nincs, az valójában nem biblia hittel rendelkezik: az ugyanis folyamatos kapcsolat, függetlenül a meglévő vagy hiányzó magyarázatoktól. Isten nem a rések istene, hanem a Szentírás szerint a Mindenható Isten. Nincs rá szüksége, hogy előrángassuk kényes szituációkban, amikor valamire végképp nem tudunk megoldást találni.
Amiért azonban beképzeltnek érzem az előzőekben említett eszmefuttatást, miszerint Isten szép lassan kiszorul majd, ahogy a nagy és kis rejtélyekre válaszokat találunk, az több okra vezethető vissza. Egyrészt a Világegyetemben akkor is vannak és lesznek titkok, ha elismerésre méltó az az erőfeszítés, mellyel igyekszünk megfejteni őket. Egészséges, hogy nem akarunk beletörődni a tudatlanságba és egyre inkább szeretnénk megérteni a valóságot, de szerintem beteg dolog azt hinni, hogy egyszer minden válasz a kezünkben lesz. Másrészt az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a rések nem tömődnek be olyan számban, amilyen mennyiségben újabbak keletkeznek. Közhely, hogy az egyre több válasz csak a kérdések számát gyarapítja. A megértés általában azt hozza magával, hogy feltárul a dolgok még összetettebb struktúrája, ami újabb kérdőjelekhez vezet. Ez nekem egy végtelen sornak tűnik. Harmadrészt az igazi kereszténység nem a rések istenében hisz, hanem olyan Valakiben, aki egyaránt áll a megmagyarázatlan és megmagyarázott dolgok mögött. Akkor meg hova és minek is tűnne el?
Igen, nagyon sokaknál tényleg így van. A hívők valóban sokszor - szinte elkeseredetten - kapaszkodnak a rések istenébe. A rések istene olyasvalakit takar, akit mindig elő lehet szedni, ha valamire nincs válaszunk. Ennek lehetősége végtelen, hiszen természetünknél fogva mindig feleleteket keresünk, mégpedig az élet minden szintjén. Vajon hogyan fért fel annyi állat Noé bárkájára? Isten tudja. Miért halnak meg annyian földrengésben? Isten tudja. Miért lépett Mari néni a forró vízzel teli lavórba és élte át az esemény minden kínját? Isten tudja.
A rések istene persze nem csak ilyen banális kérdéseknél, hanem számos tudományos probléma mögött is ott áll vagy állt. A történelem során nem egy esetben tetten érhető ez: ha egy jelenség mibenlétére adott pillanatban nem tudtunk semmit mondani, akkor automatikusan azt feltételezzük, Isten mintegy "kézivezérléssel" áll a hátterében. Amint azonban előkerült a magyarázat, a "rés" betömődött: már nem kellett feltétlenül Istent feltételezni az adott dolog mögött. Könnyen belátható, minél több helyes magyarázatunk van, a rések istenének mozgástere annál jobban lecsökken. A kereszténységgel szemben a szkeptikusok éppen ezért úgy tartják, hogy amint az emberiség tudása bővül, Isten és a hit szerepe egyenes arányban csökken. Bár a rések soha nem fognak teljesen megszűnni, végül olyan kevés marad belőlük, a vallás egész világa annyira meghátrál, hogy Isten szerepe szinte elhanyagolhatóra redukálódik, s tulajdonképpen ezzel mellőzhető is lesz.
Ez az utópisztikus kép azonban véleményem szerint beképzeltségből fakad, mely sokban emlékeztet a felvilágosodás racionalitásba vetett végtelen hitébe.
No persze kétségtelen, hogy van valami taszító (nekem keresztényként is) a rések istenében. Ha alapvetően megelégszünk azzal, hogy nem akarunk a dolgok mögé nézni (és mindennel kapcsolatban azt szajkózzuk, hogy "ezt csak Isten tudhatja"), az először megtorpanáshoz, majd leépüléshez vezet. Meggyőződésem szerint egyébként Isten elképzelésével is ellentétes, aki az emberi létet egy fokozatos kibontakozás és megismerés irányába tereli, ami eleve együtt jár a szellemi gyarapodással és az előrelépéssel. Ha Isten azt akarná, hogy ne kérdezzünk és ne kutassunk, nem lépett volna elő a függöny mögül: azzal viszont, hogy Önmaga kijelentésében megmutatta magát, egyben okot adott a kérdések feltevésére is. Ráadásul aki Istent csak egyfajta tömítőanyagként használja és pusztán abban az esetben fordul hozzá, ha jobb ötlete egy adott dolog kapcsán már nincs, az valójában nem biblia hittel rendelkezik: az ugyanis folyamatos kapcsolat, függetlenül a meglévő vagy hiányzó magyarázatoktól. Isten nem a rések istene, hanem a Szentírás szerint a Mindenható Isten. Nincs rá szüksége, hogy előrángassuk kényes szituációkban, amikor valamire végképp nem tudunk megoldást találni.
Amiért azonban beképzeltnek érzem az előzőekben említett eszmefuttatást, miszerint Isten szép lassan kiszorul majd, ahogy a nagy és kis rejtélyekre válaszokat találunk, az több okra vezethető vissza. Egyrészt a Világegyetemben akkor is vannak és lesznek titkok, ha elismerésre méltó az az erőfeszítés, mellyel igyekszünk megfejteni őket. Egészséges, hogy nem akarunk beletörődni a tudatlanságba és egyre inkább szeretnénk megérteni a valóságot, de szerintem beteg dolog azt hinni, hogy egyszer minden válasz a kezünkben lesz. Másrészt az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a rések nem tömődnek be olyan számban, amilyen mennyiségben újabbak keletkeznek. Közhely, hogy az egyre több válasz csak a kérdések számát gyarapítja. A megértés általában azt hozza magával, hogy feltárul a dolgok még összetettebb struktúrája, ami újabb kérdőjelekhez vezet. Ez nekem egy végtelen sornak tűnik. Harmadrészt az igazi kereszténység nem a rések istenében hisz, hanem olyan Valakiben, aki egyaránt áll a megmagyarázatlan és megmagyarázott dolgok mögött. Akkor meg hova és minek is tűnne el?
http://www.nakedpastor.com/wp-content/uploads/2012/01/forest-of-questions.jpg
VálaszTörlésMa már elég egyértelmű, hogy a tudomány nem tud egy bizonyos határon túl menni a dolgok megértésében. Ezt elméletileg is bizonyítva van, bár persze ez a tudomány határvonalán van, szóval nem olyan bizonyítás mint a fizikai tudományok bizonyítása. A Gödel nevű matematikus - áldassék a neve :) - a matematikában (vagyis inkább a logikában) bizonyította be azt hogy egy adott zárt logikai rendszerben (egy "világban") mindig lesz olyan állítás ami nem következik egy másikból, azaz bizonyíthatatlan alap állításnak kell venni, amire a többi állítás épül.
VálaszTörlésNa persze ezt a józan paraszti ész Gödel nélkül is tudta már évezredek óta.
A mai tudomány egyik nagy tévedése, hogy azt hiszik, hogy minden visszavezethető "fraktál szerűen" valami totál alap dologra, ami egy egyszerű fizikai vagy logikai dolog lesz, azaz nem lesz ott semmiféle Isten.
Pedig ez egy végtelenül ostoba elmélet. Mentségükre legyen szólva a tudósoknak, elvakította őket az, hogy rájöttek, egy csomó bonyolultnak látszódó dolog valójában egyszerűbb. De annyira elvakította őket a siker, hogy azt hiszik, hogy minden "fraktálszerű" és a végén valami tök egyszerű dolog van, ami kizárja bármiféle Isten létét.
Pedig ez ostobaság. Jóval logikusabb egy mindentudó, mindenható valaki létezése minden mögött. És ez a mindentudó, mindenható tényleg egy valaki és nem valami. Ha valami mindentudó, akkor az csak valaki lehet, nem valami. Szerintem ez is bizonyítható lesz matematikailag, vagyis logikailag.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSokkal bonyolultabb az istenképzet annál, hogy leegyszerűsítsük a résisten problémakörére. Az eső és viharistenek például nem azért voltak, mert nem tudták, mi miatt keletkezik a vihar és az eső. Sokkal inkább egy olyan erőt láttak benne, ami fontos a közösség számára (pl. a mezőgazdasági vonatkozása miatt), de nem tudják uralni, irányítani, előidézni, megszűntetni. Viszont fontos hatása volt a közösség életére, ezért úgy gondolták, tiszteletet érdemel, hogy megpróbálják a maguk javára fordítani ezt az erőt. Ezzel lényegében a vihart és az esőt egy elvontabb keretbe helyezték, megszemélyesítették. Ja és itt felmerül még valami. Gyakran elsiklunk afelett hogy a viharistenek előidézik-e a vihart, vagy ők maguk a vihar? Mert a résisten kérdésköre csak akkor jöhetne elő, ha az isten a vihart okozza, de ő maga független tőle. Ha viszont ő maga a vihar, akkor már az isten maga nem ad magyarázatot e természeti jelenség létrejöttére.
VálaszTörlésA kérdés persze nem ennyire egyszerű, mert ugye a vihar és esőistenek egyúttal az éggel is szoros kapcsolatban állnak, hiszen a viharok, esők az égi jelenségek. Ezek az istenek pedig alapvetően az indoeurópai népeknél főistennek is számítottak, ez a szerep pedig már túl mutat a puszta jelenségmagyarázó funkción, hiszen a főisten titulus az ég, a viharok, az esők istenét egy sokkal univerzálisabb, általánosabb hatalmú lénnyé emeli.