Nagypapa külsejű, idős bácsi lelkesedett nekem a napokban: szerinte a kötelező hittan az általános iskolákban jelentősen javította a fiatalok valláshoz való viszonyát. Hála és köszönet a bevezetéséért. A kereszténység szekere meglódulhat a helyes irányba, ami a jövendő generációt illeti. Vagy nem.
Azután voltak olyanok is, akik felháborodtak a felháborodókon. Ők azt mondták, nincs itt semmiféle kényszer, hiszen a szülők (és a gyerekek) választhatnak - vagy a hittant, vagy az erkölcstant fogják tanulni. Senkinek nem kötelező a hitről tanulnia, nyugodtan dönthet a sima erkölcsoktatás mellett - ami egyébként a magyar oktatás történetében nem olyan hatalmas nóvum, hiszen hasonló tematikájú tárgy (persze más töltettel), de nagyon régen már volt az iskolákban. A bevezetőben említett öregúr, akivel az elmúlt napokban találkoztam, ebbe a lelkesedő csoportba tartozik, akik fenemód értékesnek vélik a hit és erkölcstanítást.
Én viszont úgy látom, mindkét csoport túlfújta a maga lufiját.
Orrvérzésig vitázhatunk azon, mennyire kellett vagy nem kellett bevezetni a kötelező hitoktatást, sőt tulajdonképpen arról is beszélhetnénk, hogy lehet-e a hitet és erkölcsöt iskolai kontextusban egyáltalán tanítani. Hiszen a józan paraszti ész és az elsöprő mennyiségű tapasztalat is azt igazolja, az erkölcsi alapokat leginkább és elsősorban utánzás révén tanuljuk - ha apuka iszik és dohányzik, a gyereke bár nem kötelezően fogja követni ebben, de inkább hajlamos lesz elmozdulni ebbe az irányba, mint az ellenkezőjébe csak azért, mert az iskolában azt mondták neki. Ettől függetlenül persze nem haszontalan az erkölcsoktatás (magam is végzem főiskolai környezetben), de saját oktatói tapasztalatom is azt igazolja, hogy az a már meglévő alapokon végez finomításokat, illetve a jelenlegi erkölcsi magatartást teszi érthetőbbé, mintsem hogy kialakítson valamilyen helyes erkölcsöt egy üres mező közepén, vagy éppen felülírja a rossz erkölcsöket.
Az előbb említett lufi túlfújása azonban nem emiatt van. Míg az ellenzők úgy látják, az állam itt valahogy erőszakosan befolyásolja szegény gyerekeket és a vallás felé tereli őket, addig a lelkesedők szerint az "ifjúság vallási műveltségéhez" nagyban hozzájárul a dolog.
Hát persze, heti 45 percben!
Ettől fél a két, egymással szemben hadonászó oldal. Az igazság az, hogy a hit- és erkölcstan egyrészt egy említésre alig méltó villanás egy gyerek órarendjében, ahol egy számára idegen, alulfizetett pap vagy egyházi ember próbál gyerekeket fegyelmezni háromnegyed órában. A gyakorlat ráadásul azt mutatja, hogy buktatni ebből a tárgyból nem is nagyon lehet, de olyan nagyon felmérni a készségeket sem. Ezzel kell szembeállítani az összes többi óra, az iskolán kívüli szociális környezet és főleg a család hatását, az onnan érkező etikai normákat, hatásokat, erővonalakat. Az egész hitoktatás olyan, mint egy enyhe fuvallat egy orkán közepén. Ezért kár aggódni az egyik oldalon, ahogy kár lelkesedni a másikon.
Nyilván, lehetnek kivételes esetek. Biztos vagyok benne, hogy előfordulhat olyan is, ahol a dolog egyszer-egyszer célbatalál. Ám abban is biztos vagyok, hogy nem ez a trend, és nagyobbnak látják-láttatják ezt az egészet, mint amekkora valójában. A kötelező hitoktatástól én nem félteném a gyerekeket, viszont cserébe nem is várnám a "vallási műveltségük" meglódulását. Ahogy valaki, aki gyerekekkel foglalkozik, nagyon frappánsan megjegyezte: az igazgyöngyért nagyon mélyre kell merülni. A valódi fogékonyságot, a hitre való nyitottságot, de akár csak a vallási ismereteket sem lehet villanásnyi időkeretben előteremteni, az igazi (vallási) műveltség megszerzéséhez és a lelkiség alapjainak lerakásához idő kell és egy folyamatos, határozottan erre ösztönző hatás. Ezt egy családban meg lehet teremteni, de heti negyvenöt percben lehetetlen reálisan elvárni.
Azt hiszem ez így nem gyöngyhalászat, hanem többnyire csak pancsolás.
Jól summázom a posztodat ekként: bármit tanítunk, az legyen tökéletes, vagy inkább egyáltalán ne tanítsuk?
VálaszTörlésMinden társadalomnak szüksége van a közösségeit jólétben tartó elvekre, szabályokra, és ezeket kicsi korban lehet hatásosan átadni, mert ekkor épülnek be maradandóan a személyiségbe (internalizálódnak).
A vita nem a közösségi szabályok oktatásának szükségességéről szól, hanem arról, hogy a szabályok "hagyományosak" vagy "haladóak" legyenek-e. A "hagyomány" kiszorítása, és a "haladás" becsempészése (pl. gender mainstreaming) a tét. A hagyomány mellett szól, hogy évszázadokon át bizonyította a közösségfenntartó képességét. A "haladás" mellett mi szól? Szóvivői adósak maradnak a racionális érvekkel, csak az érzelmi nyomulás-zsarolás megy.
Milyen jövőkép felé történne a "haladás"? Ajánlott olvasmány pl. Aldous Huxley: Szép új világ
Nem, nem jól érted. A poszt summája egy mondatban kb. ez: "ne akarjunk hatalmas dolgokat elvárni egy olyan tanítási módszertől, ami erre alkalmatlan"
Törlés"Minden társadalomnak szüksége van a közösségeit jólétben tartó elvekre, szabályokra, és ezeket kicsi korban lehet hatásosan átadni, mert ekkor épülnek be maradandóan a személyiségbe (internalizálódnak)."
Ez teljesen igaz: erre való a család. A gyerek a családban (és ott is többnyire mintakövetéssel) sajátítja el a neki mutatott elveket és szabályokat. Nem az iskolában tanuljuk az erkölcsöt heti 1x45 percben, hanem abban a közegben, ahol az idő nagy részében szocializálódunk.
"Szóvivői adósak maradnak a racionális érvekkel, csak az érzelmi nyomulás-zsarolás megy."
Kérdés, hogy az erkölcsi esetében beszélhetünk-e hagyományról és haladásról, hiszen az erkölcs kapcsán az egyik legbiztosabb tény, amit kijelenthetünk: hogy állandó változásban van. Egy folyton dinamikában lévő terület esetében nehéz ezeket a fogalmakat értelmezni.
Talán neked is feltűnt, hogy a gender mainstreaming-et már az óvodába bevinnék programszerűen, integrálva azt minden fiatal nevelésébe, hogy mire felnő, érzelmileg azonosuljon vele, és érzéketlenné váljon az alternatívákra. Költői kérdés, hogy a gender oldal vajon miért nem bízza ezt a családokra.
TörlésNem értem, hogy kerül ide most a genderkérdés. Én a kötelezően választandó hit- és erkölcstanról írtam, amit egyesek áldásnak, mások szinte átoknak látnak. Amiről írtam, hogy mindkét megközelítést tévesnek látom: ahhoz, hogy hatást érjünk el a felnövekvő generációnál, 1x45 perc hetente nevetségesen kevés. Így nem tudom komolyan venni sem az aggódó, sem a lelkesedő hangokat az ügy kapcsán.
TörlésNem világos, hogyan kerül az asztalra a genderkérdés, amit egyébként ugyancsak egy jelentősen felfújt lufinak tartok. A fiam évek óta tanulja az erkölcstant, de soha senki semmiféle genderrel nem környékezte meg. Ez persze nem jelenti, hogy máshol ilyen nem lehet, de a falra festeni az ördögöt felesleges.
Nehogy félreértsük egymást. Ezt írod:
Törlés"lehet-e a hitet és erkölcsöt iskolai kontextusban egyáltalán tanítani"
- Naná, hogy lehet, és kell is. Ez ügyben konszenzus van a neveléstudományi szakemberek körében. Azzal kapcsolatban nincs konszenzus, mert vastagon világnézeti, aktuálpolitikai és jövőképbeli kérdés, hogy pontosan mi legyen a tanított tartalom. De hogy továbbra is tülekedés lesz a világképüket terjeszteni akarók részéről óvodától egyetemig, az nem kérdés.
Szia! Tóth Miklós vagyok. Úgy gondolom, hogy értem az írásodat és kicsit elszomorít: 1, a módszereket használó hitoktatók mindent megtesznek, hogy a rendelkezésre álló időt a leghatékonyabban felhasználják. Az eredmények szerintem hasonlóak az egyházak evangelizációs magvetéseinek eredményével.... 2,csak két, időben közeli programot említenék meg: a náci párt nevelési rendszere vagy a kommunista /szocilalista ifjúság nevelési programja nagyban épített a gyerekek ideológiai nevelésére.Véleményem szerint, ideális esetben a törvényhozóknak kellene eldönteniük, hogy mire is kell majd a felnövekvö generáció :gondolkodó, valóságos hittel rendelkező, aktív társadalomi réteg legyen, vagy névlegesen keresztyén szemléletű, gyökértelen, irányítható horda legyen, amelyben a közösségi és nemzeti szemlélet teljesen vagy részben hiányzik. Néha úgy tűnik, hogy már eldöntötte....
VálaszTörlés"a törvényhozóknak kellene eldönteniük"
Törlés- Milyen alapon tudnák ezt eldönteni a törvényhozók? Ezek az ügyek hevesen vitatottak. Mit segítene, ha 51-49% arányban megszületne egy döntés, majd pár évvel később 49-51% arányban az ellenkezője? Ez a libikókázás jellemzi ma a nyugati közvéleményt, a törvényhozók sem kivételek. Talán abban van egyetértés, hogy a polgár legyen "korszerűen" "rendes": de hogy a "korszerű" és a "rendes" jelzők milyen tartalmat hordozzanak, az már ádáz vita tárgya.
Abban szintén egyetértés van, hogy a felnőtt hozzáállása nagy mértékben gyermekkori érzelmi trenírozás által dől el, ezért igyekszik minden irányzat korai érzelmi trenírozási lehetőséghez jutni.