Egyik tanárom egy idős ember, aki a minap az óra közepén meglepő mondatra ragadtatta magát. Azt mondta, megkéri a rektor urat, hogy rúgja ki a tanári állásából, ha úgy észlelik a kollégák és a diákok, hogy "idefent" - és ezzel a homlokára mutatott - "már nem jól teszik a dolgukat". Inkább eltűnik, de rosszul senkit nem akar tanítani.
Becsületes hozzáállás - és éppen azt mutatja, hogy az illetőnek helyén van az esze (a szíve nemkülönben). Az ilyen embereket könnyen lehet tisztelni.
Rájöttem, hogy két világ határán élek. Már nem vagyok a kamaszkorát éppen levetkőző fiatal, aki naivan hisz az emberek jóindulatában és kritika nélkül fogadja az őt ért hatásokat. Azt hiszem magam mögött hagytam a bohém dolgaimat és az idő lekoptatott rólam elegendő salakot, hogy azt mondhassam, valamicske élettapasztalattal már rendelkezem. Viszont előttem áll az élet másik fele, amikor az ember sokat veszít a rugalmasságából, egyre beszűkültebben szemléli a környezetét és erősebben ragaszkodik a rögeszméihez. Lehet, hogy most vagyok a hullámvasút csúcsán és az út innen már lefelé vezet?
Mindenesetre néha azt érzem, ez az a pozíció, amikor igyekszem megérteni az időseket és a fiatalokat egyaránt. Ez a két csoport sok küzdelmet tud okozni az embernek - pont annyit, amennyit én okoztam tinédzserként és valószínűleg fogok okozni (ha megélem) öregemberként.
A gyülekezet egyik szépsége, hogy megfér benne mindkét generáció, még akkor is, ha néha nehezen viselik egymás hülyeségeit. Más igényeik vannak. Ennek egyik jó mutatója a prédikáció. Homiletikai szempontból sikerült kimutatni, hogy a fiatalok és idősek mit várnak el egy jó igehirdetéstől. Boross Géza kutatásai nyomán a fiatalok (18-25 évesek) általában a következőket veszik szívesen:
Érdekes mindezt összehasonlítani az idősebbek homiletikai elvárásaival. Szerintük a jó igehirdetést a következők jellemzik:
1. A mai fiatalság kritikáját tartalmazza.
2. Adjon vigasztalást és reményt. A halálról ne nagyon beszéljen, viszont szóljon az öregkor lehetőségeiről: Ábrahám 75 éves volt, amikor Isten hívta, Mózes pedig 80.
Vitatéma lehet, kinek mennyire jogosak az elvárásai és hogy egyáltalán kell-e figyelembe venni bármilyen elvárást, de most az igehirdetéssel szemben támasztott követelményeket csak illusztrációnak szántam, hogy megmutassam a két generáció közti gondolkodási szakadékot.
Az Újszövetségben volt egy fiatalember, aki valószínűleg éppen "saját hullámvasútja" tetején állhatott, ami az életkorát illeti. Abból a perspektívából tekintett a gyülekezetére és kellett mindenféle helyzetben megállnia a gáton. Timóteusnak Pál adott is egy remek tanácsot, hogyan kezelje az idősek és a fiatalok nyavalyáit:
Becsületes hozzáállás - és éppen azt mutatja, hogy az illetőnek helyén van az esze (a szíve nemkülönben). Az ilyen embereket könnyen lehet tisztelni.
Mindenesetre néha azt érzem, ez az a pozíció, amikor igyekszem megérteni az időseket és a fiatalokat egyaránt. Ez a két csoport sok küzdelmet tud okozni az embernek - pont annyit, amennyit én okoztam tinédzserként és valószínűleg fogok okozni (ha megélem) öregemberként.
A gyülekezet egyik szépsége, hogy megfér benne mindkét generáció, még akkor is, ha néha nehezen viselik egymás hülyeségeit. Más igényeik vannak. Ennek egyik jó mutatója a prédikáció. Homiletikai szempontból sikerült kimutatni, hogy a fiatalok és idősek mit várnak el egy jó igehirdetéstől. Boross Géza kutatásai nyomán a fiatalok (18-25 évesek) általában a következőket veszik szívesen:
1. Legyen a prédikáció alaposan előkészítve, ne helyben rögtönözzön a prédikátor. Vállalja be a "rizikós" témákat is!
2. Ossza be jól az időt, ne beszéljen hosszan és terjengősen, viszont mai nyelven prédikáljon.
3. Szakszerűen szóljon az egyes kérdésekről, aki hallgatja, érezze magát megszólítva.
4. Hitelesen beszéljen, sőt a prédikátor egész személye hiteles legyen.
2. Ossza be jól az időt, ne beszéljen hosszan és terjengősen, viszont mai nyelven prédikáljon.
3. Szakszerűen szóljon az egyes kérdésekről, aki hallgatja, érezze magát megszólítva.
4. Hitelesen beszéljen, sőt a prédikátor egész személye hiteles legyen.
Érdekes mindezt összehasonlítani az idősebbek homiletikai elvárásaival. Szerintük a jó igehirdetést a következők jellemzik:
1. A mai fiatalság kritikáját tartalmazza.
2. Adjon vigasztalást és reményt. A halálról ne nagyon beszéljen, viszont szóljon az öregkor lehetőségeiről: Ábrahám 75 éves volt, amikor Isten hívta, Mózes pedig 80.
Vitatéma lehet, kinek mennyire jogosak az elvárásai és hogy egyáltalán kell-e figyelembe venni bármilyen elvárást, de most az igehirdetéssel szemben támasztott követelményeket csak illusztrációnak szántam, hogy megmutassam a két generáció közti gondolkodási szakadékot.
Az Újszövetségben volt egy fiatalember, aki valószínűleg éppen "saját hullámvasútja" tetején állhatott, ami az életkorát illeti. Abból a perspektívából tekintett a gyülekezetére és kellett mindenféle helyzetben megállnia a gáton. Timóteusnak Pál adott is egy remek tanácsot, hogyan kezelje az idősek és a fiatalok nyavalyáit:
"Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd, mint apádat, a fiatalabbakat mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal." (1Tim 5:1-2)Azt hiszem ez igen jó hozzáállás Páltól: férfiakról és nőkről beszél, fiatalokról és idősekről, ráadásul fegyelmezési szemszögből. És azt tanácsolja a "hullámvasutas" Timóteusnak, hogy kezelje ezeket apjaként, öccseként, anyjaként, húgaként, azaz amikor fegyelmezi őket tekintsen rájuk úgy, mintha legközelebbi családtagjaihoz beszélne. Bele lehet ebbe magyarázni persze kőkemény szigort is, én mégis érzek egy kíméletes tónust Pál hangjában. A gyülekezet olyan, mint egy többgenerációs társasház, ahol akármennyire is pattanásig feszülhetnek az indulatok, mégis a közös vér összeköti a családtagokat. Pál nem tagadja, hogy generációtól függetlenül szüksége lehet idősnek és fiatalnak a fegyelmezésre - de ennek mikéntjéhez egy normális családban megszokott hangnemet társít. Sokszor ennyivel a problémák zömét meg is lehet oldani.
A címről, amit választottál, nekem az 1Jn 2:12-14 jutott eszembe. Tetszik, ahogy János az idősebbek és fiatalok egymásra utaltságát kifejezi benne. Amit a 3 korosztályról leír (gyermekek, fiatalok, idősek), abból egy jól működő, egymásra alapozó gyülekezetet lehet építeni. Csak egy kicsit át kell gondolni, mi is a jelentősége azoknak, amiket ott az apostol megfogalmaz. :]
VálaszTörlésAz életkor sokszor csak egy adat. Rajtunk múlik mennyire hagyjuk beszűkülni magunkat idősebb korra. Vannak idősebbek akik még mindig televannak élettel, tervekkel. Tudnak váltani (akár pl külföldi munka) azaz rugalmasak, és nem azzal töltik a napjaikat ”ezek a mai fiatalok milyenek”.
VálaszTörlésDe láttam már sajnos 30 évest is úgy gondolkodni mintha egy életunt, savanyú idős ember lenne.
Szóval nagyon sok minden rajtunk múlik. Nem kötelező fásulttá válni. Idősebbeknek nagyon tudom ajánlani (magamnak is, mert nem vagyok már olyan fiatal én sem), hogy kiránduljanak, mozogjanak, és a fiatalokat is próbálják megérteni ahelyett hogy csak kritizálják őket. Én nagyon fontosnak tartom a fiatalok megértését. Érdekel nagyon milyenek, hogy látják a világot, mi okoz nekik problémát stb. Ők a következő generáció. Nem mindegy, hogy értem-e milyen nyelvet beszélnek. Én szeretném érteni őket. Ők a jövő.