Ian H. Hutchinson, aki professzorként otthonosan mozog a nukleáris fizikában, könyvében azt írja, hogy a tudomány a leginkább figyelemre méltó és erőteljes alkotás azok közül, amit az emberiség valaha is kitalált - ő pedig többek között ezért is büszke arra, hogy természettudományos területen dolgozhat. Lelkesedése ellenére azonban megdöbbenést is érez amiatt, hogy a tudományt mintha egyesek valami mássá akarnák torzítani. Ráadásul ezt éppen olyan emberek követik el, akik érdekeltek lennének abban, hogy megőrizzék a határait. Ez a torzítási folyamat ráadásul jóval túlmutat azon, amit ma szcientizmusnak nevezünk: korszakváltás is lehet belőle.
A szcientizmus a közkeletű definíció szerint tulajdonképpen egy olyan hitbeli alapállás, amely szerint minden érvényes ismeret a tudományból származik. Ezt a definíciót jónak tartom, de van egy fontosabb gondolat, amit a BioLogos oldalán hatékony tömörséggel így fogalmaztak meg:
"Scientism is not science" - azaz hevenyészett fordításban: "a tudományban való hit nem maga a tudomány"
Ez pontosan így van. Ám mintha egyre többen dolgoznának azon, hogy a kettőt ne lehessen megkülönböztetni egymástól. Erre kiváló alapot kínál a tény, hogy a szcientisták hangadói többnyire valóban tudósok, akik saját területükön ismertnek számítanak. Az átlagember pedig könnyen megtéveszthető. A legtöbben úgy képzelik, hogy a tudós olyan figura, aki mindig tudósként beszél - minden szava a tudomány szava is egyben. Így aztán a szcientista megjegyzések és állítások akadály nélkül keveredhetnek a valódi tudományos kijelentésekkel, ha ugyanabból a szájból származnak - hiszen az emberek nem tudnak különbséget tenni közöttük. Így lesz a szcientista kijelentésekből tudományos igazság, hiszen azt tudósok mondják laikusoknak.
De a fent említett nyúlfarknyi definíción túl hogyan lehetne röviden leírni azt, amikor a tudományt magát világnézeti szintre emelik? A vallásfilozófus Mikael Stenmark úgy látja, hogy a szcientizmus hite négy alaptézisen nyugszik:
- A tudás egyetlen formája a tudományos ismeret.
- A létező dolgok kizárólag azok, amelyeket a tudományos ismeret képes felfedezni.
- Csak a tudomány tud választ adni a morális kérdésekre, válaszaival pedig képes arra is, hogy felcserélje a hagyományos etikát a saját feleleteivel.
- Csak a tudomány tud választ adni létezésünk kérdéseire, válaszaival pedig képes arra is, hogy felcserélje a vallások és filozófiák feleleteit a sajátjaival.
A dőlt betűs szavakra annyiban érdemes figyelni, hogy amennyiben Stenmark meglátásai igazak, jól érzékelhetővé válik az a jegesen hideg hangvétel, ami a szcientizmus által táplált intellektuális gőgön alapszik: mégpedig azon, hogy a tudomány csaknem minden kérdésre tudja vagy tudni fogja a választ. Talán mondani sem kell, hogy ez a fajta, alaptalan szcientista bizalom mennyire aggályos. Maga az attitűd ráadásul éppen az igazi kutató hozzáállásától áll nagyon messze (bárkit is értsünk most ezalatt). Az én értelmezésemben a tudós olyan ember, aki egyszerre áll két óceán partján. Akár az egyikre tekint, amelyben a már megszerzett tudás hatalmas mennyisége hullámzik, akár a másikra, amely a nem-tudás titokzatosságát és izgalmát vetíti elé, csak egyetlen dolgot tehet: a kimeríthetetlen lehetőségeket látva megoldja a sarut a lábain.
Ebben a tekintetben a szcientizmus magabiztos hite éppen a korrekt tudományos attitűddel szemben próbál haladni. Míg az igazi tudós alázattal fordul a tudomány felé, a szcientista vélemények szerint a tudomány maga már annyira sikeres, hogy gyakorlatilag mindenre használható. Az ismert ateista, Sam Harris például "The Mortal Landscape" című könyvében azt írja, hogy jövőképe szerint a tudomány már nem csupán azt fogja leírni, mit tesznek az emberek az erkölcs nevében, hanem arra is képes lesz, hogy megmondja nekik mit kell tenniük a sikeres és boldog élet elérése érdekében. Ez kétségkívül egy erőteljes határátlépés lenne, ahonnan a tudomány erősen kiszaggatja deskriptív gyökereit és inkább normatívvá válik.
Azt kell mondjam, az erősen szekularizálódó nyugati világban már nem is kérdés, hogy ebbe az irányba haladunk-e - mert azt látjuk, hogy igen. Az azonban kérdés, hogy jó-e nekünk, hogy erre haladunk, vagy most kellene irányt váltanunk? Vajon hova vezethet az, ha a tudományba olyan, potenciálisan kényszerítő erejű faktorokat keverünk, amelyek magát a tudományt extrapolálni akarják az élet minden területére?
A szcientizmust elnézve én úgy látom, hogy az éppen ezt a küldetést szeretné teljesíteni. Ez a harc persze békés, és nem fegyverekkel vagy terrorcselekményekkel vívják meg. Nincs szó nyíltan erőszakos hittérítésről. A szcientizmus, ami a tudományra rátelepedve abból vallásos jellegű ideológiát csinál, finom lassúsággal kívánja egyik területet a másik után meghódítani, ehhez pedig magabiztosan felhasználja a tudomány eszköztárát és retorikáját, múltbeli sikereit és eredményeit. A szcientimzus tehát olyan, mint egy lovas, ami megpróbálja a tudomány lovát megülni, az emberek pedig magától értetődően lelkesednek a folyamatért, hiszen a tudományt és a szcientizmust nem képesek elválasztani egymástól: utóbbi játszi könnyedséggel eladja önmagát előbbi érdemei miatt. Egyetértek Szabados Ádám meglátásaival, hogy ezzel az erősödő folyamattal ki fogunk lépni a posztmodern kereteiből. Új metanarratíva van felemelkedőben, azaz pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy egy régi ismerős kerül újra előtérbe a legfőbb világnézet szerepét magára vállalva, ami egy újabb felvilágosodáshoz is vezethet.
Csakhogy nekünk keresztényként tisztán kell látni, hogy ez a régi-új valami nem maga a tudomány lesz, hanem a tudomány hátán lovagoló szcientizmus. Hiba volna, ha a hívők csak a lovat látnák maguk előtt, de a lovast már nem vennék észre. Baklövés lenne, ha rosszul értelmezett apologetikával magával a tudománnyal kezdenének hadakozni - nekik a rátelepedett ideológiával lehet dolguk, ami azt a saját céljaira kívánja felhasználni. Vajon túléli a kereszténység a második felvilágosodást, ha az valóban bekövetkezik?
Sajnos az új felvilágosodás a réginél is rosszabb lehet.
VálaszTörlésPedig az is nacionalista torzsalkodásba, ennek következtében két világháborúba, az emberek nagyfokú gyökérvesztésébe és totalitárius eszmékbe IS torkolott.
Nem mondom, hogy a Felvilágosodás csak rosszat hozott, de a progresszívek általában süketek és vakok arra a rengeteg negatívumra, ami pont a középkor hanyatlása miatt öntötte el Európát. A vallás helyett simán a mindent struktúráló elv lett a nacionalizmus és/ vagy a kommunista totalitás. A családok szétesése miatt az emberek borzasztóan magányosak , az élet céltalan csak átmeneti élvezetek mozgatnak sokakat.
A tudományról pedig Churchill sajnos mindent elmondott amikor 1940-ben az új és sötét korról beszélt, "ami hosszabb és sötétebb lehet minden eddiginél mert szolgálatába állt az elfajzott tudomány" .
Nos, a náci pártnak 17 Nobel-díjas szimpatizánsa / tagja volt, mind kitűnő koponyák a saját szakterületükön...
Konrad Lorenz megdöbbentően aljas, a lengyelek és zsidók alsóbbrendű és lényegében kiirtandó voltát taglaló, "tudományosan" uszító '40-es évekbeli írásainak néhány éve történt előkerülése újra szembesít minket azza: attól hogy valaki nagy tudós, Nobel-díjas, hosszú fehér szakálla van, szereti az állatokat stb. stb. még simán emberek millióinak lemészárlását támogathatja, "tudományos"-nak hirdetett alapon is!!!
Cypriánus voltam
Kedves Cyprianus!
TörlésNem mondanám, hogy én optimista vagyok a jövőt illetően, de te még nálam is pesszimistábbnak tűnsz. :-) Churchill véleményéhez azért hozzátartozik, hogy azt egy olyan történelmi pillanatban fogalmazta meg, amikor a tudományt a háború szekere elé fogták, a tudósokat pedig sokszor gyakorlatilag kényszerítették, hogy tudásukat a pusztítást elősegítő fejlesztésekre koncentrálják.
De itt megint különbséget tennék tudomány és szcientizmus között: amennyiben lesz "2. felvilágosodás", azt szerintem a szcientizmus bázisán álló ideológiák vezérlik majd, amelyek a tudományra hivatkozhatnak. Ha belegondolok, ma a tudomány csaknem az egyetlen olyan nagy horderejű társadalmi intézmény, amit szinte egyöntetű lelkesedés övez: szeretik az ateisták, keresztények, buddhisták... Talán a muzulmánok lógnak csak ki a sorból. A tudományra hivatkozik az összes humbug áltudós és csaló gyógyító. Ha valamit tudósok mondanak, az csaknem szentírás a legtöbb laikus ember számára. A diplomaszerzési kényszer is arról szól, hogy mindenkinek tudományos műveltségre kell szert tennie.
Ilyen tisztelet semmi mást nem követ a nyugati társadalmakban, talán még a kultúrát sem. Tehát a tudomány jó táptalaj lehet a korszakváltáshoz, de ahhoz még valami erős ideológia is szükségeltetik.
Aki azt gondolja, hogy az isteni teremtés áthat minden létezőt és a létezők által gondolt és teremtett dolgokat is egyaránt, nos azoknak nem kell olyasmivel foglalkozniuk, hogy egyik vallást féltik a másiktól ... vagy a tudományt a vallástól ... vagy a vallást a tudománytól ... biztosan ennek a nézetnek is van valami jó kis neve : ), valami -izmus vagy ilyesmi, de ennek 'követőitől sem a vallásoknak, sem a tudománynak nem kell félnie - jól gondolom? Lillanyó
VálaszTörlés„Az én értelmezésemben a tudós olyan ember, aki egyszerre áll két óceán partján. Akár az egyikre tekint, amelyben a már megszerzett tudás hatalmas mennyisége hullámzik, akár a másikra, amely a nem-tudás titokzatosságát és izgalmát vetíti elé, csak egyetlen dolgot tehet: a kimeríthetetlen lehetőségeket látva megoldja a sarut a lábain.”
VálaszTörlés– Szép megfogalmazás, gratulálok! A Stenmark által leírt négy szcientológiai hittétel – belátható módon – abszurd. A mindennapokban senki nem gondolja, hogy minden tudásféleségünk kizárólag tudományosan elért. Azt meg, hogy a tudományos leírásból nem lesz erkölcsi norma, már David Hume kifejtette (lásd: Hume guillontin-ja, más néven, „van–legyen” probléma).
A tudományba vetett hit okozója egyébként – akaratlanul is – Ockham angol ferences rendi szerzetes, az ő elvéből extrapoláljuk, hogy csak a látható-tapintható adatokból építkező tudás számít. Ez egy, az evolúció során agyunkba huzalozódott prekoncepció. Ockham azonban hívő volt, az elve annyit jelent, hogy hasznos előfeltevés a látható-tapintható adatokra támaszkodni a viszonylagos „megismerés” terén. Nem indokolt Ockhamból túlextrapolálni.