2017. június 3., szombat

Kedves ellenségünk: a pluralitás - a kereszténység és más vallások (2)

Az előzőekben ledobott fonál végét megragadva szeretnék most rámutatni arra a pluralisztikus teológiára, amely ma egyre nagyobb erővel formálja a kereszténységet. Szerintem a pluralisztikus teológia megpróbálja a hitet elszakítani attól, hogy túlságosan kizárólagos legyen - mintegy átvezeti az exkluzivisztikus kiindulópontból egyfajta inkluzívabb végpontig -, ám mintha nem számolna azzal, hogy ez a gyökérvesztés mihez vezethet...

Azért legyünk igazságosak: a vallások pluralisztikus teológiája nem gonoszságból vagy szinkretizmusra szomjazva született meg, hanem egyszerűen csak reagálni kívánt a mai világunk pluralizmusára. Plurális világhoz plurális kereszténységet - kissé talán túlzó, de így lehetne jelmondatszerűen ezt kifejezni. A pluralisztikus teológia ehhez háromféle indokot talált magának:


  1. Szót kért erkölcsi szempontból azért, mert a történelem tükrében azt látja, hogy amikor a kereszténység túlságosan meg volt győződve a saját kizárólagosságáról, az sokszor sodorta a más vallásokkal szembeni arrogancia irányába. Ma ez már nem megy - mondják a pluralisztikus teológia követői. Inkább a párbeszédre és valamiféle együttműködésre kellene törekedni.
  2. Az általános értelemben vett igazságról könnyedén kimondjuk a mai plurális világban, hogy emberi körülmények között lehetetlen a végső szót megfogalmazni vele kapcsolatban. Igencsak nagyképűnek tűnhet azt állítani, hogy valaki tudja "Az Igazságot". Ám ha az igazság maga ennyire megközelíthetetlen, akkor az sem igazolható, hogy csak egy út vezessen hozzá. De akkor ez így kell legyen a vallási igazságokkal kapcsolatban is - mondják a pluralisztikus teológusok. Azaz nincs egyetlen helyes vallási út sem, ez pedig automatikusan plurális teológiai szemléletmódot követel.
  3. Végül a metafizikai ok is indokként jelenik meg: Isten valósága mindig nagyobb, mint a róla szóló ismereteink. Ezért aztán egyetlen vallás sem képes Istenről a teljes és végérvényes, sőt az egyedüli és kizárólagos igazságot kimondani. Az isteni valóság kimeríthetetlen és felderíthetetlen titok, tehát ne tegyünk úgy, mintha mi kimerítettük és felderítettük volna - mondják újfent a pluralisztikus teológusok.


Nos, azt szerintem mondani sem kell, hogy az ilyesféle korszerű és plurális teológia masszív és kőkemény ellenállásba ütközik a hagyományos teológiai álláspontok világában. (Véleményem szerint javarészt jogosan!) Az igazi ütközőpont persze nem meglepő módon Jézus Krisztus személye, vagyis tulajdonképpen a krisztológia. A keresztény hit magva az a kijelentés, hogy nincs üdvösség Krisztuson kívül, de az embernek az a benyomása, hogy a pluralisztikus teológia mintha megpróbálná ezt is finoman kimagyarázni. Hogyan?

A plurális teológusok nem tagadják Krisztus egyedülállóságát és egyetemességét sem. Hát persze, hogy Jézus egyedülálló - nem volt és nem is lesz még egy olyan, amilyen Ő. Ámde igaz ez Buddhára vagy Mohamedre is: belőlük sincs több, tehát a maguk módján ők is egyedülállóak. A pluralisztikus teológia ezért nem Krisztus egyedülállóságát, hanem kizárólagosságát tagadja, mivel az isteni valóság - ahogy fentebb említettem a harmadik pontban - kimeríthetetlen és felderíthetetlen. Jézus egyetemes hatású személy, és igazán egyedülállóan különleges, üzenete pedig mindenkinek szól - de épp így érvényes ez a többi vallás alapítójának mondanivalójára is.

Ez a vallásilag plurális alapállás azonban magával hozza azt is, hogy a kereszténység érintkezése más vallásokkal sosem szólhat a misszióról, azaz a “lelkek halászásáról”, hanem csupán a dialógusról, amely által a résztvevőknek mélyülhetnek a tapasztalatai. Egy plurális teológiai keretben nincs értelme senkit "megtéríteni" (utálom ezt a szót így használni!), hiszen Jézus nem kizárólagos. Sőt, ha most előveszem a szigorúbb énemet, akkor még azt is hozzáteszem: vitatkozni is bunkóság a vallások igazságáról a nagyon plurális teológia szerint. Ez a teológia megáll az ismerkedésnél és a másik tisztelettudó meghallgatásánál. Ha valaki annyira nem osztja ezt az erős pluralitást, az előző bejegyzésben említett anonim kereszténységre is gondolhat, ám már az sem úgy fogja fel a missziót, mint ami a más vallásúakat a megtérés felé mozdítja. Az evangélizáció inkább arra való, hogy “nevet adjon az anonimnek”, azaz a más vallású emberben már impilcit benne lévő isteni kijelentést explicitté tegye.

Ha véleményt kellene mondanom a pluralisztikus teológiáról, akkor ez röviden ennyi lenne: alaphangon elhibázottnak tartom, mert magát a pluralizmust is problémásnak látom. Persze bizonyos szempontból jó nekünk a mai, mondhatni fene nagy pluralizmus és egyenlőség a vallási piacon. De minél jobban élvezzük az előnyeit, annál kevésbé érzünk motivációt arra, hogy vitába szálljunk a hátrányaival. Ezért aztán a vallási pluralizmus kedves ellenségünk: miközben egyrészt örülhetünk annak, hogy szabadságot biztosít az embereknek és nem kényszeríti rájuk, hogy valamelyik hitet válasszák (ami kétségkívül nagyszerű!), mintha emellett megpróbálná kizárólagosságától megfosztani a hitünket. Írom mindezt annak ellenére, hogy egyébként abszolút nyitott vagyok a más hitűekkel folytatott, nem csak misszionáló célú eszmecserére!

Igaza van Liptay Lotharnak, aki élesen észrevette: a pluralitás a szándékokkal szemben nem gazdagítja, hanem szegényíti az Isteni Valóságot. Isten pluralizálása tulajdonképpen az Ő relativizálását jelenti - márpedig Isten nem lehet relatív. Vagy abszolút, vagy nem Isten. A pluralisztikus teológia tehát nem más, mint Isten megfosztása a saját istenségétől. Az igazi botrány persze ahogy fentebb írtam, a Jézus személye körüli értelmezés. Komoly teológiai akrobatamutatvánnyal lehet a Krisztusról szóló hagyományt úgy kimagyarázni, hogy azzal megfosszuk kizárólagosságától. Ismét Lothar szavaival élve:

“Amikor a régi keresztények azt mondták Jézusról, hogy az övén kívül “nem adatott az ég alatt más név, amely által megtartatnánk” (Csel 4,12), akkor ezt nem átvitt értelemben, egy költői hiperbolaként értették (...), hanem egyenes és konkrét értelemben, mint a dolgok tényleges állásának leírását. Nem maguk a régi hagyományok szerzői szánták az általuk elmondottakat átvitt, szimbolikus, kvázi “bekódolt” beszédnek. Mi vagyunk azok, akik így óhajtjuk olvasni őket.”

Az exkluzív Krisztusától megfosztott kereszténység szerintem kiherélt hit. Értelmetlen és erőtlen, szemétre való. De akkor mi lehet a helyes viszonyulás a más vallásokhoz? Hogyan lehetséges beilleszkedni a plurális-szekuláris világba egy olyan hittel, ami szeretné megőrizni a maga integritását és mégis vállalható kölcsönhatásba kerülni a többi vallással? Miként tudunk értelmesen kommunikálni másban hívőkkel anélkül, hogy egyrészt feladnánk a saját határainkat, másrészt a más vallásúak nem éreznék azt, hogy erőszakosan téríteni kívánjuk őket? Ezzel foglalkozom legközelebb, ha még nem unjátok. :-)

5 megjegyzés :

  1. "Miként tudunk értelmesen kommunikálni másban hívőkkel anélkül, hogy egyrészt feladnánk a saját határainkat, másrészt a más vallásúak nem éreznék azt, hogy erőszakosan téríteni kívánjuk őket?"

    Sehogyan:-) Már el is mondtad, hogy miért, meg is értettem. Felesleges ennek még egy poszt:-)
    Üdv.:
    Balivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, bocsánat nem jól mondtam. "Másban" pl az időjárásról, vagy mondjuk a gőzmozdonyok tolatási technikájáról persze lehet úgy kommunikálni, hogy ne érezze senki térítésnek, de akkor már nem a Krisztust hirdetnéd. Nagyon jókat lehetne beszélgetni akármiről bárkivel egyébként:-) Viszont Krisztus- hirdetés nélkül nincs (páli)kereszténység, ne legyenek illúzióid:-)

      Törlés
    2. Balivi, néha nem tudom eldönteni, hogy szándékosan érted félre Pált, Jézust vagy a Szentírást, vagy csak csillogtatod provokatív eszköztáradat. :-)

      Számomra Krisztust hirdetni és "térítgetni" nem ugyanazt jelenti. Szerintem lehet úgy beszélni a keresztény hitről akár a meggyőzés szándékával is, (akár egy más vallásúval is), hogy a másik ember ne érezze azt térítgetésnek. Ennek egyik alapja pl. hogy nem élek olyan retorikai eszközökkel, ami kényszeríteni kíván és nem hagyja meg az ember döntési szabadságát. De erről majd legközelebb.

      Törlés
    3. "..nem élek olyan retorikai eszközökkel, ami kényszeríteni kíván és nem hagyja meg az ember döntési szabadságát."

      Én meg azt nem tudom eldönteni, hogy te abban az értelemben hirdeted Krisztust ahogyan Pál, és ennek ellenére is hirdeted, vagy nem abban az értelemben, de hirdeted. Az utóbbival még valahogy kiegyeznék, az elsőt viszont megvetem és elutasítom. Azzal ugyanis tényleg nem lehet mit kezdeni, csak mint az említett törzs tette: "Miért mondtátok ezt el nekünk?" A döntési szabadságról meg annyit, hogy Pál evangéliuma nem döntés, hanem hit kérdése. Vagy elhiszem, vagy nem hiszem. Én sajnos sokáig elhittem. Az arrogáns megjegyzésed, miszerint nem értem és félreértem Pált, független attól, hogy félreértem-e Jézust vagy a Szentírást. Megelőlegezem, hogy a felcsillanó dogmatikus szinkretizmusod miatt nem fogod sosem megérteni Pál evangéliumát:-) Ez nem baj, mert így nem tudod mit is cselekszel Krisztus hirdetés közben, ami bocsánatos:-)

      Törlés
  2. „Hát persze, hogy Jézus egyedülálló - nem volt és nem is lesz még egy olyan, amilyen Ő. Ámde igaz ez Buddhára vagy Mohamedre is: belőlük sincs több, tehát a maguk módján ők is egyedülállóak.”

    – Tévedés: a Buddha = Epikthétosz; Mohamed = a Mormon + Kim Dzsong Un.
    Jézusnak (aki nem volt Krisztus, legfeljebb „a Krisztosz”, azaz a Messiás) viszont valóban nincs párja a világtörténelemben. A legközelebb még Anan ben David, a karaita Messiás-jelölt állt hozzá, de róla senki nem terjesztette, hogy feltámadt volna, és a hívei is hamar visszaolvadtak a judaizmus 1.0 fősodrába.

    „a metafizikai ok is indokként jelenik meg: Isten valósága mindig nagyobb, mint a róla szóló ismereteink”

    – Ez szerintem jó és érvényes indok a pluralizmusra.

    Minden vallás jó (függetlenül attól, hogy a „prófétája” kétségen kívül az volt-e), ha Isten szándékára figyel, ha békét és jót akar a világnak, ha emberbarát, ha földi jólétet + igazságosságot okoz, és nem játssza ki egymás ellen – zéró összegű játszma keretében – a földi kontra égi szempontokat.

    Az általunk okkal és joggal bírált vallások (pl. az iszlám vagy a hinduizmus) nem felelnek meg ezeknek a szempontoknak.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)