2017. június 25., vasárnap

Menjünk-e Pál után? - problémák Pállal (8)

Sokak szerint Pál apostol nem egyszerűen csak Jézus legszorgalmasabb és legodaadóbb követője volt, hanem egyenesen neki köszönhetjük azt a fajta kereszténységet, mellyel ma találkozunk. Pál ebben az értelemben egy remek első századi menedzser is lehetett, aki olyasfajta "üzleti modellt" állított fel, mely a kereszténységet kiszélesítette a pogányok számára is. Sorozatom befejező részében pusztán személyes véleményemet kívánom leírni az apostolról.


Az előző részekben igyekeztem előszedni azokat a tipikusnak nevezhető kritikákat, amelyeket sokan ma is megfogalmaznak Pál személye és munkássága kapcsán. Nem állítom, hogy ne lehetne még hozzátenni ezekhez, vagy az eddig tárgyaltakat még mélyebben górcső alá vetni. De talán a sorozatban leírt rövid áttekintésekből kitűnhetett egy megkerülhetetlen alapelv az olvasóm számára, amely minden téma kapcsán újra és újra előkerült:

Pál saját korának embere volt. Ha megértjük az ő korát, őt is jobban megértjük.

Pál nem volt sem jobb, sem rosszabb ember kortársainál, ám amivel mégis föléjük nőtt, az a munka, amit Jézus kedvéért elvégzett. Ma túlságosan keménynek és néhol talán konzervatívnak érezhetjük - akkor pedig túlságosan megengedőnek és néhol szabadelvűnek látszódhatott kortársai szemében. Ekkorát fordult velünk a világ, ennyire eltávolodtunk Pál közegétől és azoktól a társadalmi konvencióktól, amelyek körülvették. 

De nekem az a véleményem, hogy Pál üzeneteitől nem kerültünk messzire. A hitről és bűnről szóló fejtegetései teológiai szempontból ma is vallottak az egyházban, kitartása és akaratereje egyértelmű példa, a szeretethimnusz pedig ugyanolyan hangosan szól számomra, ahogy szólhatott a saját korában. Pál kora eltűnt, ő maga meghalt, de amit alkotott, az nagyon is itt van velünk a huszonegyedik században, a posztmodern korszak végén.

Hosszú disputákat lehetne folytatni arról, mi adja az apostol teljesítményének nagyságát. Ki lehetne és ki is szokták emelni például az elképesztő kitartást. Pál fanatikusan ment előre még akkor is, ha az úthenger kilapította. Ha kidobták az ajtón, bemászott az ablakon. Ha ott repült ki, puszta kézzel falakat is képes volt ledönteni, de "Az Ügyet" nem adta fel: azért meghalni is képes volt. Nem vitatva ezt a lehengerlő dinamikát, számomra Pál legnagyobb tette mégis az, hogy rendkívüli hatékonysággal sikerült eljuttatnia a kereszténységet a pogányokhoz. Ennek persze hátulütői is voltak. Azzal, hogy a kereszténységbe nagy számban megtértek nem zsidók, a mozgalom kilépett a religio licita keretei közül, könnyebb lett beazonosítani és csakhamar üldözött vallás lett belőle. De mégis, a kereszténység szempontjából azt mondhatjuk, hogy még ezt az árat is megérte megfizetni, hiszen a presszió magvetésnek bizonyult, és a Krisztus-hit futótűzként terjedt a birodalomban. Természetesen az a tény, hogy Pál a pogányokra kezdett koncentrálni, nem jelentette azt, hogy a zsidóság ellen fordult volna. Tipikus szokása volt például, amikor megérkezett egy városba, hogy elsőként mindig a zsinagógába ment. Pál úgy tudott új hidat építeni, hogy közben nem égette fel maga mögött a régit. Új távlatokat nyitott, de nem felejtette el kicsoda és honnan jön. Őt tartjuk a pogányok apostolának, miközben önmagát örömmel sorolta a zsidók közé. Ráadásul három világ peremén álló ember volt: zsidó származású, aki római polgárjoggal bírt, és komoly görög műveltséget tudhatott magáénak.

Talán mondhatjuk erre azt, ha ő nem megy a pogányokhoz, megoldja ezt valaki más. Mindenesetre Pál alkalmas és tehetséges személynek bizonyult, pedig nem lehetett egyszerű a feladat, és itt most nem feltétlenül a nagy fizikai távolságok leküzdésére gondolok. Több kutató véleménye szerint Pált azonban az abban való feltétlen hit hajtotta előre, hogy az egész világnak be kell hódolnia Jézus, mint valódi Messiás előtt. Pál hitele a hitében volt és van ma is, gondoljuk bármit arról, mennyire nehéz természetű ember lehetett. 

Persze arra sincs szükség, hogy túlságosan magasra emeljük őt, akár egy túlértékelt popsztárt. Sőt, Randolph Richards azt írja, hogy ma mindennél inkább szükségünk van egy hús-vér Pálra, aki nem szuperemberként lebeg az átlagember felett, hanem megközelíthető, elérhető, s akár utánozható is számunkra. Maga Pál ugyancsak felszólít arra, hogy legyünk a követői - ami egyben azt is jelenti, hogy követhetőként kell előttünk álljon. Ám ha valaki valóban követni akarja Pált, akkor számítania kell arra, hogy hozzá hasonlóan szembekerülhet saját kultúrájával - ahogy az az apostollal is történt. Érdemes megfizetni ezt az árat? Erre mindenki maga kell, hogy válaszoljon.

A sorozat korábbi részei:

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)