Arisztotelész középelmélete, és a mi hitünk

Olyan világban és talán mondhatni azt is, olyan Magyarországon élünk, ahol nem túlságosan nehéz az embernek szélsőségekkel találkoznia. Igaz ez a politikai, etikai, de akár teológiai síkra egyaránt. Jönnek a migránsok és megölnek minket: szélsőség. A biológiai nemünk nem adottság, hanem választás kérdése: szélsőség. Minden katolikus pap pedofil: szélsőség. És akkor hadd kapjon most szót egy rég halott, mégis élő filozófus: Arisztotelész, akinek van némi mondanivalója ebben a kérdésben.

Szándékosan középre zárt a kép :-)

Ha sok a szélsőség, akkor a középre húzás a gyávaság jelének tűnhet, avagy megfordítva a gondolatot: vajon nem azért tűnik a gyávaság jelének, ha valaki az egyensúlyi pontot keresi, mert a szélsőségek világában minden ilyen tevékenység gyanús? A válasz jó eséllyel igenlő. Szerintem ha egy társadalom az őt érintő kérdésekben hajlamos a polarizálódásra, akkor mindenre ferde szemmel néz, ami nem polarizált. És minél több tagja gondolja ezt az adott társadalomnak, annál nehezebbé válik járni az "arany középúton". Azt már Ovidius is megmondta: medio tutissimus ibis, azaz "középütt jársz a legbiztonságosabban."

Arisztotelész, aki már jóval Krisztus előtt is olyan filozófiai gondolatokat fogalmazott meg, melyek hozzájárultak a modern tudomány alapjainak lefektetéséhez, legalább megpróbálta végiggondolni a dolgot az etika és erények szemszögéből. A nevéhez köthető középelmélet persze korántsem tökéletes, számos ponton (jogosan) kritizálható - de mégis pragmatikusnak tűnik az általános hétköznapokban, és valahol ez fontos fegyvertény vele kapcsolatban.

Mit is mond dióhéjban Arisztotelész?

Nagyon-nagyon röviden azt, ha az ember erényes kíván lenni, szükséges egyfajta okossággal bírnia, vagy legalább egy ilyen személy útmutatásait követnie. Ennek az okosságnak egyik legfontosabb eleme pedig a közép fogalma, amely a tetteket és ösztönöket is igyekszik távol tartani a szélsőségektől. Arisztotelész szerint önmagában egyik ösztönünk sem jó vagy rossz - mindegyikükből létezik olyan mennyiség, amely korrekt és amely már valamely irányban túllépi az egészségesség határát. Ahhoz persze, hogy meghatározzuk ezt az egészséges intervallumot és annak közepét, először a szélsőségeket kell megismernünk, mert csak azok tudatában lehet következtetni a  közép koordinátáira. Például ha valaki szeretne helyesen adakozni egy jótékonysági rendezvényen, akkor nyilván felméri, hogy az általa elsőre kigondolt összeg mennyire felel meg a saját lehetőségeinek. Ha túl sokat ad, akkor kilép a saját pénzügyi kereteiből, ha túl keveset, az zsugoriság volna. Valószínű, hogy a sebtében felállított két szélsőértéktől kis lépésekben befelé haladva állapodunk majd meg egy konkrét összegnél. (Még ha mindez akár pillanatok alatt is játszódik le mentális folyamatainkban.)

Persze az elv nem tökéletes és nem is használható mindig, ha másért nem, mert nem tudunk mindent matematizálni. Ám a szándék így is világos: jól teszi az ember, ha egyfajta rendszert - Arisztotelész szerint szimmetriát - igyekszik belevinni a dolgokba, ami a gondolkodását és erkölcseit illeti. Arisztotelész erre példákat is mond, melyeket ismét két csoporthoz rendel, mégpedig a túlzás és a hiány kategóriáiba. Alaphangon mindkettő kerülendő, azaz sem a túlzás, sem a hiány nem olyan állapot, amire törekedni kellene. Ahogyan a táplálkozás esetében a hiány és a túlzás káros tünetekhez vezethet (vagy koplalok, vagy halálra zabálom magam), a jellem terén ugyanez lehet a helyzet: ha például valaki mindentől fél, akkor gyáva lesz, ha semmitől sem fél, akkor vakmerő. A bátorság a kettő középértéke, de akár a gyávaság, akár a vakmerőség szélsőségéhez állunk közelebb, mindkettő ugyanúgy gátolja magának a bátorságnak a kifejlődését. 

Az arisztotelészi középelméletből tehát az is következik, hogy a szélsőség nemcsak azért káros, mert önmagában az, hanem mert fékezi az erények kibontakozását az emberben. Ez eddig szerintem szépen hangzik, de azért kár lenne elhallgatni az elv hiányosságait - stílszerűen szólva éppen a kiegyensúlyozottság érdekében kell szólni róluk. 

Egyrészt maga Arisztotelész is elismeri, hogy nem minden tettben vagy érzelemben van megfelelő közép. A szemérmetlenség vagy irigység (ha ezt tesszük középre) már önmagukban vagy valaminek az eltúlzottságát vagy hiányállapotát jelölik. Másrészt az sem mindig igaz, hogy a helyes cselekvés középen található. Vannak esetek, amikor igenis el kell nyomni magunkban bizonyos érzéseket vagy éppen fel kell fokoznunk őket. Nyilván, ezek a kivételesebb helyzetek, de azért mégis léteznek. Harmadrészt viszont ha az arisztotelészi skálát úgy nézzük, hogy az egyik végén a hiány, a másik végén a túlzás pontjai vannak, akkor azért némely erény nem pontosan középen, hanem olykor egyik vagy másik végponthoz áll kissé közelebb. Maradva a példánál, a bátorság erénye éppen természeténél fogva inkább áll szemben a gyávasággal, mintsem a vakmerőséggel. Megfigyelések szerint egy erényt azzal a szélsőértékkel szeretünk inkább szembeállítani, amelyikre fokozottabb mértékben vagyunk hajlamosak. A mértékletesség például legtöbbünknek inkább a kicsapongás ellentéte, mintsem az érzéketlenségé. Éppen ezért tanácsos jobban óvakodni attól a szélsőségtől, ami kissé fokozottabb mértékben áll szemben az erénnyel.

Arisztotelész középelmélete minden hibája ellenére nekem szimpatikus. Keresztényként is az. Túlságosan gyakori, hogy a szélsőségeket azzal igyekszünk kezelni, hogy a vele ellentétes póluson található erényekkel és technikákkal akarjuk "szőnyegbombázni". Erre talán ösztönösen hajlunk. Ha megcsappan az imádkozó-kedv, akkor mostantól mindenki keljen fel hajnali négykor minden nap a gyülekezetben imádkozni! Ha kevés az adakozás összege, bűnbánattal megtérve dobjuk be az összes pénzt. Ha eddig túl hangos volt a zene az istentiszteleten, akkor mostantól csak az akusztikus verziót áldja meg az Úr.

De egy szélsőséget nem lehet gyógyítani egy másikkal. Arisztotelész sok szempontból jogosan kritika alá vonható, de a középelmélet mégis olyan dologra irányíthatja a figyelmünket, amire szerintem újra és újra jó emlékeztetni magunkat.