Csak a lényeg maradt el - Balavány György írása a melegkérdésről

Az elmúlt héten négyszer jött velem szembe teljesen eltérő csatornákon és formákban a homoszexualitás kérdése, ezek közül azonban a korábban már emlegetett Balavány György írása fogott meg a leginkább. Balavány kiváló szerző, gondolatébresztő, vitaindító, felcsigázó módon ragadja meg a vallási dimenziókat is érintő problematikákat, ráadásul fejtegetéseiben igyekszik egy újságírótól elvárhatóan átfogó képet adni a választott témájáról. Most azonban a hosszas értekezésében éppen olyan hibát követett el, ami az egész írását teljesen félrevitte.

Hátha megtér Ferenc pápa a homofóbiájából - jelenti ki reménykedve Balavány György legfrissebb írásában, aztán szépen felvázolja azt is, pontosan hol található ellentmondás a katolikus egyház melegeket illető retorikájában. Ezt szerintem ügyesen csinálja. Egyfelől ugye azt látjuk és halljuk, hogy a pápa nagyon szépen beszél a homoszexuálisokkal való bánásmód keresztény etikettjéről és arra inti a világot, hogy pusztán melegnek lenni nem bűn, hanem állapot. Ezért aztán a keresztényi szeretet jegyében egy hívő embernek nincs joga inzultálni, elítélni, elutasítani a meleg embereket - mert ha ezt teszi, a krisztusi tanítással szemben halad, ami elfogadhatatlan és tűrhetetlen. Nyugtázzuk máris, hogy ebben a pápának teljesen igaza van! Másfelől ugyanakkor a pápa és a katolikus teológia mégis azt tanítja, hogy a megélt és gyakorolt homoszexualitás bűn, belső természete szerint rendetlen cselekedet és "nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének".

Mit látunk tehát? A cikk remekül kontrasztosítja a két egymással szemben álló pólust, mely az egyházon belül okoz ellentmondásokat: az egyik szerint a melegek kisebbsége jogfosztás, kirekesztés, megbélyegzés nélkül kell élhessen a társadalomban - de a másik szerint közben legyen elzárva a házasság és családalapítás lehetősége elől. Az egyház egyszerre igyekszik képviselni mindkettőt, ezzel pedig olyan sarokba szorítja önmagát, ahonnan képtelen kitörni. Merthogy mindkét követelmény nem teljesülhet egyszerre, az egyiket el kell engedni, szól a szerző.

Ehhez a feszült ponthoz írásában azonban úgy jutott el Balavány, hogy a hibát már néhány bekezdéssel fentebb elkövette. Pedig úgy tűnt nekem, mintha végre becsülettel feltűrte volna az ingujját, hogy akkor a mélyére nézzen a kérdés keresztényi szempontból legfontosabb aspektusának: hogy mit mond a Szentírás erről a kérdésről. Mert ha keresztényként nézzük, ha tekintély számunkra a Biblia, ha a hitünk igazán fontos nekünk, akkor kerek perec ki kell jelenteni, hogy NEM a pápa szavát, NEM a katolikus egyház katekizmusát, NEM az egyházi hitvallásokat és dogmákat, vagy az évezredek alatt felhalmozott egyházjogi döntéseket kell mindenek előtt megvizsgálni, hanem a Szentírás témáról szóló textusait.

Ez nagyon fontos szempont, amit keresztényként nem lehet eléggé túlhangsúlyozni. Az egyház számára a norma normans non normata, vagyis "a mindenek felett uralkodó szabály", a norma, ami felett már nincs más még nagyobb norma, a kanonikus Szentírás. A hitvallások és dogmák - tetszik vagy sem - csupán származtatott tekintéllyel rendelkeznek ehhez képest, tehát persze normatívak, de az elsődleges normára, a Bibliára támaszkodnak. Lehet ezt fafejűségnek tartani, szívós makacsságnak vagy szilárd hithűségnek (kinek mi a véleménye), mindazonáltal faktum, hogy a kereszténység számára az elsődleges zsinórmérték a Szentírás kell legyen.

Balavány egy pillanatra mintha megértené ezt, mert feldobja a labdát, miszerint "elég nehéz megengedővé magyarázni" a bibliai passzusokat, amikor azok gyakorlatilag száz százalékban elítélően beszélnek a homoszexuális gyakorlatról - egyetlen kivétel nélkül. Ám ahelyett, hogy akkor ebből a tényből levonná a logikus következtetést, inkább elnapolja a témát: szétfeszítené az írása kereteit, ha ő most ebbe belemenne, amúgy is az egyház több ezer éves mondatokat kiragad a Bibliából és ezzel fölösleges szenvedést okoz szegény melegeknek.

Sírnivaló, amit Balavány művel. Ott állt a kapuban, muszáj lett volna belépnie rajta, de inkább hátat fordít - viszont bár nem ment bele a leglényegesebb kérdésbe - a Szentírás tanulmányozásába -, mégis bírálja az egyházat, hogy kiragad bibliai passzusokat és rosszul magyarázza ezeket. De honnan tudhatja ezt, ha azt sem kívánta megérteni, mit állít az egész téma keresztény kiindulópontjának alapműve a kérdésről? 

Az egyház ellentmondásos viselkedése és vergődése egyébként nem feltétlen csak a fentebb már említett, emberi jogokat érintő kérdések mentén fodrozódik. Az egyház számára - ha picit is a helyén van - a homoszexualitás elsősorban nem jogi természetű, hanem erkölcsi természetű kérdés. Ez szerintem roppant fontos különbség. Jogi értelemben élhetünk olyan világban, ahol az adott politikai berendezkedés olyan társadalmi kereteket épít, melyek között jogot biztosít akár a meleg emberek számára is a házasodásra. A kérdés a kereszténység számára ettől függetlenül alapvetően erkölcsi jellegű marad. Egy társadalom pedig akkor működik többé-kevésbé megfelelően, ha a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás, vagyis ez a két terület nagyjából fedésben van. Amikor az egyik látványosabban kilóg a másik takarója alól, akkor szoktak kezdődni a problémák.

Egy teljesen másik példát idehozva, olyan ez mint Mészáros Lőrinc és a korrupció. Jogi megközelítésben Mészáros Lőrinc természetesen nem követ el semmiféle korrupciót: elvégre melyik törvény tiltja, hogy húsz kiírt pályázatból húszat ő nyerjen meg? Nincs ilyen törvény, vagyis törvénysértésről sem beszélhetünk. És ha mindez hibátlanul le is van papírozva, akkor világos, hogy Mészáros semmiféle értelemben nem követett el jogsértést. Ám a korrupció nem csupán jogi kategória, hanem erkölcsi kérdés is, mitöbb alapvetően az! Nyilvánvaló, amikor Mészáros meggazdagodását firtatják a tömegek, nem feltétlenül annak jogszerűségét, hanem erkölcsösségét vonják kétségbe - és az erkölcsi kérdések szerintem az alapvetőbbek, a fontosabbak, a mérvadóak egy érzékeny és felnőtt társadalomban. Jó esetben a jog az erkölcsre épít, annak a talaján áll és igyekszik összhangba kerülni vele.

A melegekhez való egyházi viszonyulást sokszor inkább az a kettősség hatja át, hogy miközben a jog oldaláról egy demokráciában nem szeretnénk emberek életét feleslegesen korlátozni (hadd éljék meg szabadon a saját életüket), az erkölcs oldaláról a Szentírás normatív tanítása miatt nem érthetünk egyet a megvalósult meleg életformával. Amikor az egyház vergődik, akkor egyfajta Brown-mozgást végez a két pólus között. Szeretné nem bántani a melegeket, de nem szeretné feladni a biblikus erkölcseit. Két megoldás kínálkozik: az egyik, hogy az egyház figyelmen kívül hagyja a Bibliát és enged a társadalmi nyomásnak - vagyis az erkölcseit a melegek jogaihoz igazítja -, vagy továbbra is ragaszkodik a Biblia normatív erejéhez és annak az erkölcsi bázisára szeretné felépítve látni a jogokat, ez viszont a melegeknek nem lesz jó hír. A kutyaszorító tehát adott és most azokat az időket éljük, hogy valamiféle köztes megoldásért vergődik a kereszténység, ami pedig nem létezik. Úgy tűnik, csak a kenyértörés marad - a probléma pedig a döntés maga.