A Visszafordítók

Az előző bejegyzésben Nick Vujicic kapcsán érkezett hozzám egy olvasói komment, ami felvetette a lehetőséget: én valójában berzenkedem a sikertől, bizonyos értelemben "sikerfóbiám" van, vagyis nem tudom elfogadni ha valaki sikereket ér el. Talán ez okozhatta a Vujicic-et érintő kritikámat is, aki aranyos ember és igazán nem érdemli meg, hogy bárki "beleszálljon". Természetesen mindebből semmi nem igaz, azonban a felvetés mégis elindított bennem egy gondolatot, amit azért tárok most elétek, mert véleményem szerint egy fontos jelenségre mutat rá az egyházban.

Biztosan nem én vagyok az első, akinek feltűnt, hogy a Biblia számos jelenséget, gondolatot, fogalmat szinte homlokegyenest az ellenkezőjére fordít. Az embernek az a benyomása, mintha csak mínusz eggyel beszorozná őket, úgy képzi meg a tükörképüket. Valószínűleg azért történik ez, mert a Szentírás polemizálni akar az általános közfelfogással, és így mutat rá arra, mennyire különbözik Isten értékrendje az emberek által vallott értékrendhez képest.

Mondok erre néhány példát. Ha belegondolunk olyan fogalmak általános tartalmába, mint a nagyság vagy bölcsesség, akkor ezeket valahogy úgy értjük, hogy a nagyság a hatalmat, az erőforrások feletti diszponálást takarja, esetleg a művészetekben vagy tudományokban maradandót alkotni képes személyt illeti. Nagynak azokat az embereket nevezzük, akik jelentős szerepet játszanak a történelemben, döntési pozícióban állnak vagy értékes dolgokat hoztak létre. A bölcsesség pedig az intellektuális képességek, esetleg az iskolázottság vagy a sztoikus nyugalom környékére pozicionálható tulajdonság. Túlzás lenne azt állítanom, hogy a Biblia teljesen tagadja ezeket a gondolatokat, mégis az az olvasó összbenyomása, hogy inkább az ellenkező irányok felé húz. Így tehát a világ szemében nagy emberek gyakran említésre sem méltók a bibliai narratívákban, mely azt hangsúlyozza, Isten a kicsiket és jelentékteleneket választotta ki magának. Azt is tudjuk, aki bibliai értelemben nagy akar lenni, annak arra kell törekednie, hogy a többiek rabszolgája legyen. Ehhez hasonlóan a "bölcs ember" bölcsessége noha nem zárja ki az intellektualitást, de egészen biztosan nem azon alapszik. A bölcs a Biblia szerint az az ember, aki számol Isten valóságával és az életét ennek a fényében priorizálja. A bölcsesség nem más, mint Isten létének tudatában létezni.

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A boldog ember sem olyan módon értelmezi a boldogságot, amely a közlogika szerint boldogságot jelent, ahogy a gazdagság lényege sem a vagyonfelhalmozás, az értéktárgyak szakadatlan vásárlása, a fogyasztói kultúrának alávetett létmód. A jézusi koncepció szerint a gazdagság sokkal inkább lelki természetű, sőt a transzcendens "kincsgyűjtés" irányába mutat - vagyis az örökkévaló értékeket kívánja keresni és felhalmozni.

No és ha már a sikerről volt szó, mondani sem kell, a bibliai értelemben vett siker sem igazán azt takarja, hogy kinek mekkora színpad van a talpa alatt, ki mekkora tömeget tud maga köré csődíteni, és kinek hány példányban fogynak a könyvei. A siker fogalmát is megfordítja a bibliai szemléletmód: persze nem nevezi rossznak, ha valaki sokakat elér, könyveket ír melyek jól fogynak - de a hangsúlypont a sikerben mégis az, hogy az egyfejű magánember mennyire képes megélni a hitét a személyes életterében, hogyan tudja Krisztust követni a saját hétköznapjaiban. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri - ám a lelkében kárt vall? Bárhogyan is gondolkodunk, nehéz a siker mércéjét az általános felfogás mentén értelmezni, amennyiben a biblikus mérce lesz a mi mércénk.

És akkor most szeretném leírni egy-két mondatban a fenti eszmefuttatásom alapján, mi is az én igazi bajom a "sztárprédikátorokkal", "sztártanítókkal", "sztárprófétákkal" és "sztárszpíkerekkel" (micsoda hülye kifejezések ezek!). Nem valamiféle irigység vezet. Nem kívánom magamnak az ő sikereiket. Nincs igényem nagy színpadokon állni. És nem tagadom magát a sikert sem.

A bajom az, hogy ezek az emberek a Biblia által megfordított értelmezéseket visszafordítják a világi logikai oldalukra. Másként fogalmazva, a siker, a boldogság vagy a gazdagság náluk az lesz, ami a közlogika szerint eredetileg volt. Amit a Szentírás megfordított, ők visszafordítják a világi értelmezés irányába. Ezek az emberek tulajdonképpen és elsősorban Visszafordítók, és csak másodsorban próféták, tanítók, prédikátorok, előadók. Amit a Biblia beszorzott mínusz eggyel, azt ők megint beszorozzák mínusz eggyel, hogy visszakaphassuk az "eredeti" kiindulópontot. Még naiv módon azt is elhiszem, hogy ezt nem feltétlenül és mindig erős tudatossággal csinálják - csak szimplán az a közeg és műfaj, amibe beleálltak, ezt várja tőlük, erre taszítja őket. 

Hozzáteszem, nagy önuralom és jellem kell ahhoz, hogy valaki a Biblia által megfordított értékrendet ne akarja visszafordítani, amikor olyan életmódot szervez magának, ami a szakadatlan színpadi jelenlétet, tömegek rajongását és tekintetekben fürdést hoz magával. Ilyen kontextusban ragaszkodni a bibliai értékrendhez, ami a sikert, boldogságot, gazdagságot és egyéb fogalmakat illeti, embert próbáló kihívás. És tegyük hozzá: aki ennek a kihívásnak képes megfelelni, aki hosszú távon megáll a sodrásban, az tényleg sikeresnek nevezhető!