A Gyülekezet újragondolása borítójának belső felén maga a kiadó se volt rest figyelmeztetést elhelyezni, miszerint nem mindenben osztják a szerző véleményét és mindenki csak a saját felelősségére olvassa a könyvet. Nyugodtan merem állítani, hogy ez a megjegyzés nem puszta marketingfogás, mely a felcsigázott olvasónak kellő lendületet kíván biztosítani az olvasáshoz. Frank Viola szerzeménye erősen csípni fogja sok olvasó szemét, főleg ha az illető hivatásos minőségben dolgozik az egyházban.
A könyv bevezetője lelkipásztorok számára meredek kijelentésekkel kezdődik: a szerző közli, hogy nemes egyszerűséggel otthagyta az intézményes egyházat. Távozásával kapcsolatban nem késlekedik néhány indokot is megnevezni:
"Miért hagytam ott az intézményes gyülekezetet? Azzal kezdeném, hogy rettenetesen meguntam a vasárnapi istentiszteleteket. Ez mindenhol igaz volt, ahová csak jártam, felekezeti (vagy felekezet nélküli) hovatartozástól függetlenül. Emellett nagyon kevés szellemi fejlődést láttam azoknak az életében, akik ezekbe a gyülekezetekbe jártak... Ráadásul valami mélyen bennem olyan gyülekezeti élményre vágyott, amilyenről az Újszövetségben olvastam. Ezt pedig egyik hagyományos gyülekezetben sem találtam meg."Nos, Frank Viola sietve hozzáteszi, hogy nem az egyházat, hanem csupán annak intézményes formáját hagyta ott, immár tizennégy éve. A könyv koncepciója részben erre az alapelgondolásra épül, miszerint erős különbség van az intézményes gyülekezeti struktúra és a természetes szervezésű, leginkább házicsoportra emlékeztető felépítés között. A szerző meglátása szerint ez nem egyszerűen csak felépítésben jelentkező differencia, hanem olyan sajátosság, ami keményen rányomja a bélyegét a két egyházszerkezet szellemi nívójára is. Mit jelent ez konkrétan?
A könyv pontosan ezt magyarázza végig. Viola az Újszövetség által bemutatott modell alapján úgy véli, a mai egyház - a legtradícionálisabb katolikustól a legszabadelvűbb kisegyházig - köszönőviszonyban sincs Jézus és az apostolok eredeti elképzelésével, akik a gyülekezetben organikus, élő, kapcsolatokra alapuló közösséget láttak, és nem egy rendezvénysorozatokra épülő vallásos intézményt. Ez a különbség aztán jelentkezik minden területen. Az újszövetségi gyülekezetek összejövetelei alapvetően arra épültek, hogy a jelenlévők kölcsönösen építik egymást és nem passzívan végigülik az alkalmakat: "Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek" (1Kor 14:26). Ahogy a szerző írja:
"A Szentírásban elénk táruló rendszeres gyülekezeti összejövetelek minden tag számára lehetővé tették a részvételt Krisztus testének a felépítésében (Ef 4:16). Nem volt olyan vezető, aki kiemelkedett volna a többiek közül, vagy központi szerepet játszott volna. A mai gyakorlattal ellentétben, nem mindig ugyanaz az ember végezte a tanítást hétről hétre a gyülekezet összejövetelén, hanem minden egyes tagnak joga, kiváltsága és kötelessége is volt, hogy szolgáljon, amikor összegyülekeznek".A könyv hangsúlyozza, hogy az egykori istentiszteletek menetét bár szabályok irányították, de nem volt egy adott ember dominanciája alá vetve. A mai intézményes keretek viszont már a gyülekezeti termek, épületek, templomok kialakításával is arra ösztönöznek, hogy az emberek java része egyetlen pontra - a szószékre - összpontosítson és egy rendezvény programjának vesse alá magát az aktív részvétel helyett. Ehhez hasonlóan intézményesült az úrvacsora gyakorlata és szinte minden más is.
A könyvnek ezek az állításai úgy vélem, még nem fognak túl nagy viharokat kavarni - logikusnak hangzik, hogy egy kisebb létszámú közösségben megvalósítható, egy több száz fős gyülekezetben pedig ha még ha akarnánk se kivitelezhető, hogy a tagok mindannyian aktívak legyenek, kötetlenül beszéljenek-kérdezzenek, prófétáljanak - egyszóval aktív közösségi formában éljék meg a hitüket. A könyv második fele azonban még ennél is tovább megy, amikor az állítja, az intézményesülés történelmi folyamatában a legnagyobb lökést egy mesterségesen meghúzott töréspont hozta: amikor kialakult a laikusok és a klérus rétege. Ez azt jelentette, hogy megjelentek fizetett keresztény szolgálók, akik "értettek a hithez" és ők kezdtek tanítani, vezetni, irányítani szinte mindent az egész Testben. Mellettük pedig megmaradtak a laikusok, a nem annyira hozzáértők, akik háttérbe szorultak és egyszerűen elfogadták a klérus véleményét. Frank Viola úgy látja, hogy az Újszövetség alapján semmi szükség fizetett lelkészekre, papokra, plébánosokra, egyházi tanítókra, mert ez csak a klérus-laikus réteg szakadékát tágítja és az Újszövetség ezt a felosztást sosem támogatta. A kérdés persze azonnal felmerül: a Biblia ír presbiterekről, pásztorokról, vénekről - akkor hogyan kell mindezt érteni? Nos, a kötet részletesen foglalkozik ezzel a témával (terjedelmi okokból nem szeretném felvezetni a kérdést) és az eredeti görög szöveg és a kontextus alapján meg is magyarázza ezek szerepét.
Bevallom őszintén, ambivalens érzésekkel tettem le a könyvet, bár hazudnék, ha nem árulnám el, hogy a szerző alapvető meglátásaival a természetes gyülekezeti struktúra és a szoros testvéri közösség kérdését illetően kifejezetten szimpatizálok. Nagyon tetszett a könyvben, hogy bár erősen provokatív témákkal foglalkozik, mégis a lelkisége, a hangvétele kifejezetten normális és építő. Azt hiszem, ez még inkább fogja bőszíteni azokat, akiknek teológiai ellenvetéseik lesznek a leírtakkal kapcsolatban... Bár az előzőekben direkt a vitaindító és bicskanyitogatónak tűnő gondolatokat idéztem, a könyv nagy része nem ezekkel foglalkozik, hanem igen üdítő módon az Újszövetséget elemzi és bemutat több olyan természetes gyülekezetet, melyek jelenleg hálózatként működnek a világban. Ezek a gyülekezetek - még ha botladoznak is néha és csinálnak ügyetlen dolgokat - igyekeznek visszatérni a kisebb létszámú, újszövetségi közösségek mintájához, ahol nem volt szigorú hierarchia, nem voltak szakik és hozzá nem értők, hanem mindenki hozzátehette a közösségi élethez, ami a sajátja. Érdemes ezeket a részeket kiemelt figyelemmel olvasni.
A könyv botrányt fog okozni, ebben biztos vagyok. Ha a jelenlegi egyháztörvényekre, az átalakulásokra, kihívásokra gondolunk, melyek az egyházat mostanság érik, vajon lehetetlenség, hogy egy ilyen munka is része annak a folyamatnak, ami az állóvíz felkavarását generálja? Szerintem nem. Viola művét olyan fontosnak és bátornak érzem, hogy a következő bejegyzésben is még vele kívánok foglalkozni - egyben leírnám néhány kritikámat is a kötettel kapcsolatban. Addig is várom a ti véleményeteket!
(Frank Viola: A gyülekezet újragondolása, Imádság Háza, 250 oldal)
Érdekes ahogy írsz erről. Én meg még páran akár ebben a blogban is, de egy csomó fórumon meg más blogon tök hasonlókat írunk évek óta (10 éve kb). Ezért érdekes ahogy erről írsz... mintha új lenne neked. Persze tudom, hogy engem, meg a hozzám hasonló nézeteket vallókat nullába vesz mindenki, nem újdonság. Ahogy az se, hogy ha ezeket egy nagyhíres nagykülföldi írja meg, akkor számít csak...
VálaszTörlésAz emberek szeretnek gyerekek maradni. Szeretnek valaki nagytanítóra hallgatni egész életükben. Aki pedig nem ilyen, azt kiközösítik. Én kb. 10 éve hagytam ott mindenféle gyülekezetet. Persze később próbálkoztam újra közösséget találni, nem sok sikerrel.
Ez nagyon jól hangzik, örülök, hogy írtál róla és igyekszem elolvasni. Tudod, hogy én is hasonlóan gondolkodom, ezért is jó, hogy magyar nyelven is megjelent egy vaskosabb tanulmány a témában.
VálaszTörlésEndi, inkább örülj, hogy fórumok és blog-kommentek homályából a könyvesboltok polcaira is felkerül a téma!
"Ahogy az se, hogy ha ezeket egy nagyhíres nagykülföldi írja meg, akkor számít csak..."
VálaszTörlésEz megint a szokásos "endizmus" szövege. :-) Ki kell ábrándítsalak: Frank Viola nem nagyhíres tanító - semmiféle tisztsége, rangja nincs és ez a könyvből is kiderül. Ha hallottál az eddigi munkáiról, akkor inkább nevezhetnéd hírhedtnek, mint híresnek...
Másrészt a könyv újdonsága nem abban áll, hogy valami falrengető, eddig senkiben fel sem merült elképzeléseket hozna (hiszen mi is beszélgettünk ezekről a témákról épp eleget a blogokban), hanem abban a tényben, hogy ezt valaki le merte írni, befektetett anyagiakat, létrehozott egy összeszedett teológiai koncepciót és kiadta könyvben. Én ilyesmire nem emlékszem - meglehet, hogy kapható volt ehhez hasonló irodalom, de nem találkoztam vele.
Másrészt a legtöbb blogban és fórumban csak a nívótlan fröcsögés zajlott, de nem emlékszem, hogy olvastam volna a fikázós nick-ek mögé bújó emberektől, hogy elkezdtek felépíteni egy új alapokon szerveződő közösséget. A legtöbb kirohanás megállt a kritika szintjén. Viola viszont bemutatja hogyan lehet egészen más alapokról indulva felépíteni egy természetes közösséget, leírja mire kell figyelni vele kapcsolatban, stb... Szóval jóval több ez a könyv a megszokott acsarkodásnál, ami általában sehova se vezet.
"Tudod, hogy én is hasonlóan gondolkodom"
VálaszTörlésAbszolút, bevallom hogy olvasás közben sokszor láttam a képedet lelki szemeim előtt. :-) Mondtam is, hogy balatinak ezt el kellene olvasni!
Nekem két dolog jut eszembe ezzel a könyvvel kapcsolatban, de egyelőre csak az idézetek alapján. Jó lenne elolvasni, hogy teljesebb képem legyen arról, miről is beszél.
VálaszTörlésVajon mit jelent az, hogy: "hagytam ott az intézményes gyülekezetet"? Ha ez azt jelenti, hogy ő nem jár sehová gyülekezetbe, akkor számomra rögtön hiteltelenül csengnek a szavai. Unja a vasárnapi istentiszteleteket? Ez van. De ha emiatt nem jár, akkor nálam ő abba a kategóriába tartozik, aki a partvonalról kiabál be a pályára a játékosoknak, anélkül, hogy ő hajlandó lenne bejönni, és csinálni valamit. Kint állva nagyon könnyű az észt osztani. Annál nehezebb bent eltölteni az "unalmas" keretek között az időnkét, és tenni is valamit, hogy ezek megváltozzanak.
A másik a főállású lelkészekkel kapcsolatos. Nem igazán szimpatizálok a fizetett lelkészi hivatallal, sem a legyen-papírod-arról-hogy-lelkész-vagy hozzáállással. Nekem sincs, feltehetőleg nem is lesz, és nem is érzem hiányát. Vannak gyülekezetek, ahol szükség van már főállású lelkipásztorra, mert olyan nagy a gyülekezet. Alapvetően nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy mit kezd magával a lelkész. Tovább generálja ezt a függőséget? Kiskorúságban tartja, erre neveli a tagokat? Vagy felhasználja azt, amit Istentől kapott, hogy a tagok növekedjenek, érett felnőttek legyenek?
Én évekig jártam úgy gyülekezetbe, hogy "untam" (nem ez a legjobb szó rá), nem éreztem közösségben magam, stb. Ha a közösséget az emberrel Isten is ilyen könnyen feladta volna, nem sok reményünk lenne. Én kifejezetten sajnálom, mikor értelmes emberek nem tudnak áldozatot hozni az egyházért, hogy abban megmaradjanak, kitartsanak, és idővel elkezdjék formálni azt a jó irányba. Mi lesz így velünk, keresztényekkel?
"Vajon mit jelent az, hogy: "hagytam ott az intézményes gyülekezetet"? Ha ez azt jelenti, hogy ő nem jár sehová gyülekezetbe, akkor számomra rögtön hiteltelenül csengnek a szavai. Unja a vasárnapi istentiszteleteket? Ez van. De ha emiatt nem jár, akkor nálam ő abba a kategóriába tartozik, aki a partvonalról kiabál be a pályára a játékosoknak, anélkül, hogy ő hajlandó lenne bejönni, és csinálni valamit. "
VálaszTörlésKövetkeztetésed kézenfekvő, de abból adódik, hogy nem olvastad a könyvet. :-)
Viola valóban otthagyta az intézményes gyülekezeteket, de nem hagyta ott Krisztus Testét, az ugyanis nem egy intézmény. Ugyanakkor nem szimplán az unalom miatt nem jár ilyen helyre, hanem azért, mert egy intézményes közösség rendezvényszerű istentiszteletén nincs is lehetőség másra, mint a partvonalról kiabálni.
Ez a lényeg! Fel lehet vetni a gondolatot, miszerint "miért ment el, inkább tennie kellett volna valamit a gyülekezetért!", erre viszont az a válasza, hogy egy olyan struktúrában, ahol eleve megvannak a dedikált emberek, az emberek nagy része ha akar sem tud szolgálni az istentiszteleteken. Ha belegondolsz, egy átlagos gyülekezet átlagos alkalma arról szól, hogy a profikból álló dicsőítő csapat elöl zenél, utána kiáll ugyanaz a prédikátor, aki szokott beszélni és Igét hirdet. Ez a struktúra eleve passzivitásra ösztönöz és nemigen teszi lehetővé az aktivitást. Mivel nagyjából mindenhol ezt találta, ezért tette fel a kérdést a szerző (és írta meg a könyvet), hogy vajon tényleg ennyi volt Isten szándéka az egyházzal? Ez lenne az élő, aktív Test, melynek minden tagja nélkülözhetetlen és saját funkciója van?
Nos, persze nekem is van kritikám a könyvvel kapcsolatban (legközelebb le is fogom írni), de az alapelgondolás tekintetében azt hiszem értem és osztom is a szerző álláspontját. Mármint, hogy változtatni kellene.
Valóban nem olvastam, de ezt pótolni fogom. Jónak tűnik egyébként a könyv, még akkor is, ha elsőre vannak fenntartásaim. Belátom, sok közösségben nem nagyon lehet mit tenni, ha tényleg a szokott szolgáltatói kör végzi az alkalmakon a dicsőítést, a tanítást stb.
VálaszTörlésNekem talán azért tűnt elsőre ez furcsának (mármint az, hogy nem tud tenni), mert nálunk ez máshogy megy. Elég sokan vesznek részt a vasárnapi istentiszteletBEN, és az egyéb alkalmakon is elég nagy az interaktivitás, hál'Istennek nálunk nem érvényesül ez a frontális szolgáltatói hozzáállás. De emögött persze munka van. Nem mindig volt ilyen.
Lényeg a lényeg, meg fogom venni a könyvet. :]
"Elég sokan vesznek részt a vasárnapi istentiszteletBEN, és az egyéb alkalmakon is elég nagy az interaktivitás, "
VálaszTörlésAz egyéb alkalmakon (pl. házicsoportok, ahol a kisebb létszám miatt eleve adottabb az interaktivitás lehetősége) értem a dolgot, de hogyan oldjátok ezt meg nagy méretben? A "nagy istentiszteleteken" hogyan tudnak az emberek megnyilvánulni nálatok?
Vasárnap van egy kb. 45-50 perces dicsőítő blokk úrvacsorával. Itt a bevezető köszöntést, kezdő imádságot és rövid igei üzenetet (max 2-3 perc) bármely férfitesó elmondhatja. a dalok között szoktak férfiak és nők imádkozni, felolvashatnak igeszakaszokat, az úrvacsora előtt szintén van egy rövid ráhangolás, amely során bármelyik férfitagunk szolgálhat. Elég sok zenészünk van, ők is váltakoznak, új embereket vonunk be. Vannak, akik csak alkalmilag játszanak el egy dalt, énekelnek, bizonyságot tesznek, imádkoznak, felolvasnak stb. Kb. úgy próbáljuk ezt megélni, ahogy az apostol mondta egyszer, hogy kinek mije van (zsoltár, prófétálás stb.), azt adja hozzá az alkalomhoz.
VálaszTörlésEzt követően az igehirdetés az, amit nem akárki tarthat, de nem is csak egy tanító van nálunk, aki szolgál. Még ez is nyitva áll a férfiak előtt (nálunk csak férfiak előtt, mi már csak ilyenek vagyunk...) előzetes egyeztetés után.
Köszi a tájékoztatást, az általam megismert átlagos liturgiához képest ez egy sokkal nyitottabb szisztéma - vagyis látatlanban is jó véleménnyel vagyok rólatok. :-)
VálaszTörlésNekem most esik le, hogy eddig azt hittem, hogy Frank Viola egy hölgy, és a Frank dinasztiából származik (zsidó-baptista) ..
VálaszTörlésHát ezt befigyeltem. :D
:-DDD Ez jó! Nem, Frank Viola egy szakállas fickó, aki egyébként egy botrányos pasasnak számít - előző könyve, a "Pogány kereszténység" is a tyúkszemére lépett sokaknak.
VálaszTörlésÖrülök, hogy megjelent ez könyvben? Nem is örülök meg nem is tartom bajnak. Semminek nem tartom, lényegtelennek. Ugyanis én úgy látom, hogy az embereknek nem az számít hogy "mit mond" hanem az hogy "ki mondja". Ha már könyvben megjelent, akkor bizonyára "nagyhíres". Kik adták ki Mo-on? Na azok megint csak "nagyhíresek" akikre a nép hallgat. A blogban, fórumban leírt dologra senki se kíváncsi, sőt, ha élőben mondtad volna el (pl házicsoport) akkor se érdekelt volna senkit (vagy botrány lett volna, de úgy botrány, hogy végül semmibe veszik).
VálaszTörlésEz a nagy helyzet. Lehet szépíteni, de felesleges.
A témához meg: tanítókra, vezetőkre, pásztorokra szükség van. Ilyen szempontból nem velük van a baj. A "néppel" van a baj. Ők nem akarnak önállóak lenni. (Persze ebben hibásak lehetnek a vezetők is.) De gondolom a könyv írója is ilyesmit ír.
Sytka, a témafelvetésed fontos, de bennem ez a könyvajánló elég vegyes érzéseket ébresztett. Nem olvastam Viola könyvét, és nem vagyok abban se biztos, hogy el akarom olvasni. Amikor valaki kétezer év után újra feltalálja az egyházat, az nekem mindig egy kicsit többet mond a feltaláló jelleméről, mint az egyházról, amelyet kritizál. Tapasztalatom szerint a provokáló, botránkoztató fellépés mögött ritkán van alázat, az egyházat viszont a tanítás mellett elsősorban a lelkülete élteti vagy rohasztja.
VálaszTörlésAnnak alapján, amit a könyvről elmondasz, kicsit olyannak tűnik egyébként Viola koncepciója, mint egy Plymouth Brethren 2.0. Vagy nagy a különbség?
El fogom olvasni a kritikádat is.
"El fogom olvasni a kritikádat is. "
VálaszTörlésAz jó, mert az egyik ütőkártyámat éppen kijátszottad. ;-) Én is pont erre gondoltam, hogy általában gyanúsak az olyan figurák, akik előkerülnek és úgy tesznek, mintha előttük senki semmit ne csinált volna jól... Hamarosan leírom a véleményemet, remélem a többi patront nem lövitek el! :-)
Szabados Ádám,
VálaszTörlésMa "modern" tipikus érvelési hiba, hogyha bármit kritizálsz valamiben, akkor rádsütik, hogy te az egészet teljesen és totálisan rossznak tartod. Persze ez valójában nem érvelési hiba, hanem sima rosszindulat és felületesség (ami szintén rosszindulat).
Nem hinném, hogy ez a könyv ilyen! Bár ki tudja, én se olvastam. Csak onnan gondolom, hogy az én hasonló nézeteimet is ilyen "kritikákkal" szokták illetni.
De azt már most érzem, hogy ennek a könyvnek se lesz semmilyen hatása az egyházra. Úgy látszik itt már az se elég ha "nagyhíres" és "nagykülföldi".
"Miért hagytam ott az intézményes gyülekezetet? Azzal kezdeném, hogy rettenetesen meguntam a vasárnapi istentiszteleteket. Ez mindenhol igaz volt, ahová csak jártam, felekezeti (vagy felekezet nélküli) hovatartozástól függetlenül.
VálaszTörlés-----------------------
Bennem ez a "mindenhol" kérdéseket vet fel. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy mindenhol "rettenetesen unalmas."
Hol a Lélek gyümölcse a hűség?
Hol van a teher hordozás?Egymás terhét hordozzátok.
Nem utolsó sorban a gyülekezet Krisztus teste, ez akkor is így van, ha éppen nehézségek vannak, stb...
Egy tipikus példa arra amit írtam, többször előfordult beszélgetésekben:
VálaszTörlésÉN: -A keresztényeknek fel kell nőniük, hogy utána már ne csak a pásztortól, tanítótól tanuljanak, hanem egymástól, másoktól, mindenből.
VÁLASZ: -Te azt állítod, hogy nincs szükség tanítókra, pásztorokra, vezetőkre?
Nem tudok erre mást mondani, csak azt, hogy pofátlan szemétség.
"Nos, persze nekem is van kritikám a könyvvel kapcsolatban (legközelebb le is fogom írni), de az alapelgondolás tekintetében azt hiszem értem és osztom is a szerző álláspontját. Mármint, hogy változtatni kellene."
VálaszTörlésÉn megvárom a kritikádat is, mert egyelőre szerintem ez merő tévelygés. Változtatni kellene? Ez mindig így lesz. Tartok tőle, hogy az ősegyház e tekintetben maga a kudarc, s egyáltalán nem jó példa. Eleve egy tévedésre rendezkedtek be, miszerint még az ő életükben visszajön az Úr. De mondom, megvárom a kritikádat.
" A "nagy istentiszteleteken" hogyan tudnak az emberek megnyilvánulni nálatok?"
VálaszTörlésHa már ősegyház...
Miért az ősegyházban hogy oldották meg? Ha csak a 120 fős közösséget nézzük, akik egybegyűltek Pünkösdkor, biztos nem egy házankénti közösség volt. Aligha házi csoport méret.
Jó napot! Tegnap megvettem öt példányban. A vezetőség számára is:) Elkezdtem olvasni. Jó. A szerző nem osztja az észt, alázatos a megközelítés. A vonatos hasonlat, és DNS-példa kifejezetten találó. Még haladok vele, de tudom ajánlani mindenkinek:)
VálaszTörlésSziasztok! Bocs, hogy beleszólok, ti babtisták vagytok? (Már aki amolyan intézményes gyül-be jár). Érdekes amit vki írt: igehirdetés "nálunk csak férfiak előtt, mi már csak ilyenek vagyunk..." Ez természetes szerintetek, hogy hölgy nem szólhat max imádkozhat? Gondoljátok, a bibliai gyülekezetekben is így volt? Mondjuk Priscilla hang nélkül ülte végig pásztor-társa oldalán az alkalmakat, s ha kijelentése volt, azt az Úrral osztotta meg (vagy Akvilával, az pedig a gyülekezettel)? Nem lehet, hogy a Krisztusban felnőtt nők egyben Krisztusban férfiak, s ez esetben netán nagyobb kenettel szolgálnak akár, mint a test szerinti férfiak? De ez csak egy röpke eszmefuttatás, erre a bekezdésre indultam be, gondolom a sok férfi részéről nem számíthatok nagy egyetértésre... (mármint velem, mint nővel. A nőellenesség is megérne egy "misét" - akár az ún. keresztények között is. Erről is írtak egy - szerintem elég jó - könyvet.)
VálaszTörlésDe vissza a témához: tudtok ilyen természetes gyülekezetet Bp-en, mondjuk Budán?
Kedves Erika!
VálaszTörlésJó régi bejegyzéshez szóltál hozzá (ami nem baj), csak fel kellene vennem a fonál végét, hogy érdemben válaszoljak. Én nem vagyok nőellenes, sem baptista. :-)
Nemhogy Budapesten, de én az országban sem tudok ilyesféle gyülekezetről. Ha valaki igen, szívesen venném ha beírna ide, megnéznék egy ilyen közösséget!
Ez érdekes... A neten olvastam, hogy Mo-on is van ilyen , nem is egy, már évek óta. Azóta eszembe jutott, hogy sok évvel ezelőtt, még hívő életem kezdetén jártam is egybe (mondjuk ez így túlzás, voltam ott néhányszor), de amolyan furcsa társaság volt, pedig karizmatikus hívők jártak össze különféle gyülekezetekből. Furcsa volt hogy nem volt igazán vezetője ennek a kis közösségnek, illetve akinek a lakásán összejöttünk, próbálta kicsit kézben tartani a dolgok menetét, mindenki beszélt, ami eszébe jutott, vagy amit az "Úrtól kapott". Egyre nagyon emlékszem, azt hiszem, az tette be a kaput, s utána már nem mentem többet. Pedig nagy volt a szeretet, annyira, hogy minden bugyuta duma elment ott, aminek a hithez és Isten Igéjéhez nem sok köze volt, engem mindenesetre abszolut nem épített.
VálaszTörlésHa jól tudom, Derek Princenek is volt vmi hasonló kezdeményezése, de megbukott vagy inkább félrement. De hátha ez a mostani többre jut. Mindenesetre szívesen elmennék egybe.
És köszönöm a válaszodat...