2012. június 4., hétfő

Ön hogyan készül az igehirdetésre?

Figyelem emberek, homiletikai vita következik a blogban, csak az kapcsolódjon be, akinek kötélből vannak az idegei! Tréfán kívül, a most következő problémafelvetésem elsősorban a gyakorló igehirdetőket fogja érinteni, de természetesen mindenki más is hozzászólhat. Sőt, kíváncsi vagyok arra, hogy igehirdetők és igehallgatók hogyan látják a most felvetett kérdésemet.

A szakirodalmat olvasva egy vitás pontra találtam a prédikáció előadásával, illetve az arra való felkészüléssel kapcsolatban. Két álláspont feszül egymásnak, ezeket megpróbálom saját szavaimmal a következőképpen visszaadni:
(1) Az első megközelítés szerint, ha valaki prédikációra készül, első körben exegetikai munkát kell végeznie. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendelkezésére álló (szak)irodalmat tüzetesen átnézi, kommentárokat böngészget, kinyeri belőlük az értékes gondolatokat. Csak ezt követően, ha kellő alapossággal kifejtette az adott bibliai szöveg jelentését, ehhez az exegetikai alaphoz teszi hozzá a saját elképzeléseit és így kerek egésszé formálja az igehirdetés anyagát.
(2) A második megközelítés éppen az előzőek fordítottját javasolja. Vagyis a prédikátor először maga elmélkedjen a szöveg fölött, ne vegyen kézbe semmiféle szakanyagot, hanem írja le a saját gondolatait és csak ezután nyúljon mindenféle szakirodalom után (kommentárok és más művek), majd azokkal kiegészítve szervezze egységgé az igehirdetését.
Az (1) szemléletmód mellett érvelők azt szokták felhozni, hogy minden színvonalas igehirdetés alapja a helyes exegézis. A prédikátor először megtudja miről szól az adott igeszakasz és hogy annak milyen értelmezései születtek a korábbiakban. Csak ezután bátorkodik "hozzátenni" a saját látásait. A (2) szemléletmód mellett érvelők ugyanakkor azt mondják, jobb "magunkból kiindulni", ellenkező esetben a kommentárokban leírt, mások által papírra vetett gondolatok fogják irányítani a prédikációt: mintha nem önmagunk lennénk, hanem mások véleményét adnánk vissza.

Bevallom őszintén, mindkét szemléletet kipróbáltam a gyakorlatban is: nekem a második tűnt járhatóbb útnak. (Eltekintve a fel nem sorolt harmadik megoldástól, amikor teljesen spontán beszél az ember :-)).

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy itt sem érzek - mint szinte semmi másban - "egyedül üdvözítő" megoldást. A legtöbb prédikátor valamilyen módon fel szokott készülni a prédikációira. Gondolom, sokan közülük nem csak a Bibliát lapozgatják, hanem felhasználnak más forrásokat és kommentárokat a felkészülés némely szakaszában. Kíváncsi lennék, hogy gyakorló igehirdetők a fenti két opció közül melyiket tartják követhetőbb útnak.

(Szeretettel kérek mindenkit, hogy próbáljunk a felvetett kérdésről beszélni és ne a prédikáció, mint műfaj hasznosságáról, a prédikátorok lelkiállapotáról, hajviseletéről vagy egyéb paramétereiről vitatkozzunk! Köszi!)

20 megjegyzés :

  1. Nekem is 2. jön be a készülésnél.
    Annyi bizonyos, hogy a felkészültség és becsületes exegézis elengedhetetlen.
    A textus nem jelenthet mást, mint amit ott a szerző akart mondani, az alkalmazásnál erre ügyelni kell!
    Stottnak az a meglátása nagyon találó, hogy az igehirdetés hasonló egy hídépítéshez.
    Az akkor és a most szakadéka fölött az igehirdetés egy híd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A textus nem jelenthet mást, mint amit ott a szerző akart mondani, az alkalmazásnál erre ügyelni kell! "

      Épp emiatt van a két megközelítésben vita. Bár én látok egy "középutat" is:
      - saját gondolatok és bevezetéstudomány együtt
      - mások kommentárjai a végén

      Vagyis leválasztanám a kommentárokat, hiszen alapvetően azok "vihetik félre" az eredeti szándéktól az embert.

      Te egyébként hol vagy meghallgatható, ha kedvem szottyanna megnézni? :-)

      Törlés
    2. Szerintem a sorrend az exegetálásnál nem olyan fontos, a becsületesség a lényeges, ez megóvja az igehirdetőt, hogy félrevigye a témát.

      http://www.ktgymiskolc.hu/igehirdetesek.php
      2009 és 2010-es összesen két szolgálat van fönn.
      Keresd: Nagy Zoltán

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. "A textus nem jelenthet mást, mint amit ott a szerző akart mondani, az alkalmazásnál erre ügyelni kell!"

      Kivéve, amikor még ez sem számít. Tele van az újszövetség szövegkörnyezetből teljesen kiragadott idézetekkel. S ha a szerző alatt Istenre gondoltál, sosem lehet előre tudni, hogy egy adott résznek hányféle beteljesülést szánt Isten, így ezzel se jutsz előrébb.

      Törlés
  2. Ilyenkor jövök rá, hogy milyen jó, hogy biológiát tanítok és nem hittant :)

    VálaszTörlés
  3. Én is a második módszert alkalmazom. Azért szimpatikus ez, mert ilyenkor nem mások véléeményét visszhangzom, hanem azt mondom el, amit maga a szöveg bennem is kimunkál. Én azt vettem észre, hogy ami aktuális üzenet nekem az adott szakaszból, az nagy valószínűséggel szól a gyülekezet többi tagjához is.

    Egyébként elengedhetetlennek tartom egy igehirdető vagy tanító részéről azt, hogy képezze magát, olvasson, és formálja ezáltal a gondolkodását. De ez egy előzetes folyamat. Az igehirdetés pedig nem olvasmánybeszámoló. Én előzetesen feldolgozok rengeteg irodalmat, és ez a fejemben lévő információ-halmaz segít egy-egy szakasz értelmezésében, majd pedig a tanításában is.

    És még egy zárójeles megjegyzés. Gyakorolva a műfajt, és hallgatva másokat is, azt vettem észre, hogy vannak tanítók, akik olyanok, mint Pál. És vannak olyanok, mint Timóteus. Az utóbbiak szakirodalomból készülnek fel, és tanítanak. Az előbbiek viszont más módon, "közvetlenül Istentől veszik". Nem mondom, hogy az egyik értékesebb lenne, mint a másik, csupán azt, hogy Isten más képességeket ad az egyes tanítóknak is. Épp ezért mindenkinek úgy kellene felkészülnie a tanításra, ami neki a legkényelmesebb, és ami segíti őt a legtöbbet nyújtani, amire csak képes.

    VálaszTörlés
  4. Én is második módszer követője vagyok. Bár ezt is sokan használják a lustaságuk takarójaként, vagy elbizakodottságukban. Sajnos mindkét módszernek vannak buktatói, de előnyei is. Ilyenkor repes a szívem, hogy a Szentlélek velem marad mindörökké és nem magamra vagyok utalva.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a második módszer része az elsőnek. Minden becsületes igehirdetés exegézisre alapoz, és minden becsületes exegézis megfigyeléssel kezdődik, tehát elengedhetetlen, hogy személyesen is találkozzam a szöveggel és engedjem, hogy hasson rám. Hogy ez mások véleményének meghallgatása előtt, után, vagy közben történik, szerintem másodlagos kérdés.

    Ha viszont az általad második álláspontnak jelölt módszerrel a célom az exegézis megkerülése, akkor a hallgatóim csak abban reménykedhetnek, hogy az általános bibliaismeretem és teológiai látásom megszűri az igemagyarázatomat, és nagyon nagy hülyeségeket azért nem fogok mondani a szöveg jelentéséről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kerülhető ki az exegézis, hanem sorrendben az egyéni "megszólítás" után következik. És persze visszahathat, korrigálhatja az addig lejegyzett önálló gondolatokat. Fordított esetben viszont az a tapasztalatom, hogy ha mások gondolatait veszem előre, akkor a prédikáció éppen azt veszíti el, ami saját, egyéni ízt adna neki.

      Törlés
    2. Az csak a kérdés, hogy becsületes szövegértés nélkül tényleg a szöveg szólít-e meg, vagy valami más, amit a szövegnek tulajdonítok. Szerintem a szöveggel való személyes találkozás (akár kommentárok olvasása előtt) a megfigyelés része, ami pedig az exegézishez tartozik. Szóval nem választanám el a kettőt egymástól.

      A gyakorlatban én úgy szoktam igehirdetésekre felkészülni, hogy folyamatosan imádkozva elolvasom a szöveget, majd újra elolvasom, és aztán újra elolvasom. Ezután leírom a görög mondatokat egy üres papírra, minden propozíciót külön sorba. Azután jönnek a kommentárok, lexikonok, szótárak. Az egész folyamatot az exegézis részének tartom, a szöveggel való találkozáskor a célom először mindig a szöveg megértése, vendégül látása.

      Amikor úgy érzem, hogy nagyjából megértettem a szöveget, akkor kezdek csak azon gondolkodni, hogy mit üzen a Lélek a szövegen keresztül a gyülekezetnek. Ha valaki (horribile dictu!) az én levelemből (történeteimből, próféciáimból stb.) prédikálna, azt várnám el tőle, hogy először értsen meg engem, és csak utána hivatkozzon rám. Szerintem ezt kell tennünk a szent szövegekkel is.

      Törlés
  6. Miért akarja majdnem mindenki újra feltalálni a spanyolviaszt? Szerintem nincs új a nap alatt ilyen szempontból sem. Ha valami újat vélek felfedezni egy igében, amit még senki sem látott meg benne, akkor nagyon nagy valószínűséggel tévtanításról van szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt cáfolom. Nagyon erősen. Én egy csomó dolgot találtam benne amit még senki se talált meg, legalábbis senki a "nagytanítók" közül.

      Törlés
  7. Kedves Sytka, nekem valahogy mindkettő inkább tanáros (főleg az első), s egyik sem hasonlít a bibliai tanítóhoz. Nem hiszem, hogy a biblia korbeli tanítók és apostolok ilyesféle rákészülésekkel foglalatoskodtak volna egy-egy igehirdetés előtt. Ők maguk voltak inkább képzettek (s egyáltalán nem valami iskola alapján, ami persze előny lehet) az Úrral való együtt járásban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig - attól függetlenül, hogy homiletika tankönyvben előfordulnak - nem tanárok találták ki őket. :-)

      Ha már szóba hoztad, én is fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy az ember alapvetően képzett kell legyen (nem feltétlen iskolai képzettségre gondolok). Szerintem is ez az egyik alapvető pont, amin múlik mindenféle szolgálat. Sőt, azt is átéltem, hogy a "túlzott készülés" megöli, szárazzá is teheti az igehirdetést. Épp az a spontaneitás veszik ki belőle, amitől jó hallgatni és amiben az esetek nagy részében a valódi üzenet található. :-)

      Törlés
    2. Nem tudom, kik találták ki őket, de eléggé céltévesztésnek tűnik. Talán, ha tanárok lettek volna, másképp alakul. :)
      Nekem annyira másnak tűnik a bibliában preferált mód. Ott egy életmód mester-tanítvány viszonyban való elsajátítása van bemutatva. Amiben egy idő után szükségszerűen jutunk el arra az érettségére, hogy képesek legyünk elválasztani magunkban a jót a rossztól. Meg vannak ennek persze a kockázatai, nem vitatom. De mégis. A biztonságra igyekvés túlhangsúlyozásából születik meg a vallás (mint rendszer), s úgy gondolja az ember, hogy tud jobb vallást kitalálni annál, amit egykor Isten talált ki az izraelitáknak. Gondolván, hogy ő már Krisztus ismeretében van, nyilván jobbat épít majd ki ezzel az ismerettel. Aztán ennek nyomán létre hozza az ember a tudományos igényességű vallást. Hát lelke rajta! Nem mondom, meg van ennek a maga haszna. Végül is a naphoz is el lehet menni fűtőnek. Ha Isten akarja e tevékenységben is meg tudja magát dicsőíteni, van Ő akkora Isten. :)

      Törlés
    3. "A biztonságra igyekvés túlhangsúlyozásából születik meg a vallás (mint rendszer), s úgy gondolja az ember, hogy tud jobb vallást kitalálni annál, amit egykor Isten talált ki az izraelitáknak."

      Azt hiszem ezen a mondatodon egészen elvihetnénk off-ba ezt a bejegyzést. :-) Logikus amit írsz, de az indítékokat tekintve pejoratív hangvételű, amit nem feltétlenül érzek indokoltnak. Abban még van ráció, hogy a vallás (mint rendszer) a biztonságra igyekvés túlhangsúlyozása miatt születik. De lehet másképp? Szerintem az emberben túlságosan erős ösztön, hogy mindenben rendszert keres - ebben persze megint benne van a biztonságérzet, hiszen úgy véljük, amit rendszerbe foglalunk, azt átlátjuk, tehát uraljuk is.
      Más kérdés, hogy ez a gondolat igaz vagy sem, mindez azonban nem abból a motivációból indul el feltétlenül, hogy "csakazértis" megmutassuk, jobbat tudunk kitalálni Istennél. Egyszerűen rendszerekben, kategóriákban gondolkodó lények vagyunk. És ebben valamennyire Istenre is hasonlítunk szerintem, hiszen az Általa megalkotott valóság is rendszerekből áll.

      De hogy ne szedjem darabokra a saját beírásomat, erről is eszembe jutott valami:

      "Ott egy életmód mester-tanítvány viszonyban való elsajátítása van bemutatva."

      Ez így van, csak nem tudom mennyire megvalósítható a jelenlegi keretek között? Jézus korában a mester és tanítványai sorsközösségben éltek egymással, mondhatjuk úgy, hogy napi szinten. A 12 tanítvány éveken át így tanult Jézustól.
      Szerintem ma ennek igazán csak egyetlen olyan terepe van, ahol az ilyesféle kapcsolat erős intenzitással meglelhető: a család. Lebutítva azt is mondhatom, a felnövekvő gyerekek is tanítványok, hiszen elválaszthatatlanul élnek együtt szüleikkel.

      Törlés
    4. "abból a motivációból indul el feltétlenül, hogy "csakazértis" megmutassuk, jobbat tudunk kitalálni Istennél."

      Jó, ez inkább irónia volt. :) Arra akartam vele rámutatni, hogy lényegében mennyire hiábavaló foglalatoskodás. Bár megjegyzem a dolog Babilonnal kezdődött, és ott le van írva ez a motívum.

      "Ez így van, csak nem tudom mennyire megvalósítható a jelenlegi keretek között?"

      Ha ez korfüggő, akkor bizony át kell gondolni sok mindent a Biblia mintaképző üzenetéből. Akkor idejétmúlt az a kép, amit például Isten sáfárairól nekünk tanít, és csak a nagy általánosságok szintjén érdemes vele foglalkozni.

      Törlés
    5. A fent vázolt igehirdetések egy igeszakasz tanítására, aktualizálására vonatkoznak.
      De hogyan készüljünk fel egy minket, vagy a gyülekezet egyes tagjait foglalkoztató aktuális témában? Ebben az esetben a dobbantó, a felvezető gondolatsor nem egy bibliai textus, hanem az adott téma. Amihez ugye lehet bibliai textusokat, történeteket, tanításokat keresni, nem is keveset. Pl a Divinityn Ádám által felvetett téma engem nagyon megmozgatott, a szeretet kontra engedelmesség témaköre, a mai trendi keresztény sodrások áramlatában.

      Törlés
    6. Kedves Sytka, a fenti kérdésemhez magyarázatként, jómagam egy laikus igehirdető vagyok, amikor az vagyok.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)