Szubjektíven az objektív erkölcsről

A magam részéről kifejezetten kedvelem John Lennox írásait. Lennox nem csak elkötelezett evangéliumi hívő, hanem elméleti matematikus is, ami alapos nyomot hagy művei stílusát és cizelláltságát illetően. Amit azonban igazán becsülök benne, hogy félelem nélkül „nekimegy” olyan komplex témáknak, mint például az erkölcs objektivitásának kérdése. Sajnos azonban amatőr hibákat is vét közben.

John C. Lennox

Szeretném még egyszer méltatni Lennox bátorságát: egy olyan szerteágazó kérdéskörben, mint az egyetemes erkölcs létezése, ami állandó és forrongó indulatokat rejt magában, csaknem lehetetlen teljes és megnyugtató választ adni. A legtöbben az erkölcsöt ugyanis teljesen szubjektívnek tartják, ha mégis sejtenek benne valamiféle közös alapot, azt is egy adott társadalom politikai-vallási és kulturális hátterében találják meg. Magyarul, hogy mi a helyes és mi nem, az pillanatnyi állapot, ami korról-korra és népről-népre változik. Mondani sem kell, a Biblia nem lehet egy relativizáló világban közös nevező az erkölcsi kérdésekben.

Nem szeretném ezt a problémát itt és most teljes hosszában és szélességében megtárgyalni, de maradva az alapkérdésnél, miszerint minden erkölcsünk szubjektív alapokon áll, Lennox azt írja legújabb könyvében, hogy a szubjektivizmus – még ha mindannyian valahol szubjektívek vagyunk is – önmagában nem kielégítő. Hasonlatnak a focit hozza: lehet, hogy a játékosok nem mindig örülnek vagy értenek egyet a játékszabályokkal, sőt meg is szeghetik azokat, ám mint külső ok, az valamilyen módon mégis kötelezi őket. Szabályok nélkül, vagy tetszőlegesen értelmezett szabályokkal ugyanis egyetlen meccset sem lehetne lejátszani. Ha az erkölcsök szubjektívek, akkor semmit nem nevezhetünk helyesnek vagy helytelennek. A nácik népirtása és a hatmillió zsidó elgázosítása saját kulturális hátterük alapján, a szubjektív erkölcsök értelmében tökéletesen elfogadható volt – álláspontjukat azonban mégsem osztották Nürnbergben, amikor felelősségre vonták őket...

Egyszóval valamiképpen úgy élünk, mintha az igazság és erkölcsösség nem csupán egy társadalom belső terméke lenne és nem egyszerűen puszta ízlés kérdése. A szubjektív erkölcsiséggel még egy baj van: azt állítja, hogy nincsenek objektív erkölcsök, de akkor ez a kijelentése sem lehet objektív – mert ha az, akkor mégis létezik objektivitás. A szubjektivizmus ezért önmagát is cáfolja?

Abban az esetben azonban, ha az erkölcs objektív kategória, annak értékei miben gyökereznek? Lennox három kategóriát állít fel és itt követi el pontosan ugyanazt az amatőr hibát, amit az univerzum finomhangoltsága nyomán már mások is elkövettek: (1) az univerzális erkölcsi értékek alapja maga a világegyetem anyaga, (2) az univerzális erkölcsi értékeket emberi lények alkották, (3) az univerzális erkölcsi értékek alapja Isten, aki a természetben és Igéjében jelentette ki őket. Lennox egy higgadt, racionális és logikai levezetéssel próbálkozik, ám sajnos pont a számunkra legfontosabb (3) pont tekintetében nem következetes ebben: az univerzális erkölcs forrása ugyanis pusztán logikai úton nem kell, hogy a Biblia Istene legyen. Ugyanúgy lehet Allah, Krisna vagy egy ismeretlen létező vagy létezők, esetleg olyan lény vagy lények, akik már nincsenek. Sajnálom ezt a hibát, mert Lennox könyve rengeteg jó gondolatot tartalmaz és méltó a figyelemre – azt hiszem fogok még témákat felvetni belőle itt a blogban. De a logikai bukfenc az logikai bukfenc, még ha keresztényként sajnálom is ezt kimondani.

Az eredeti kérdésre visszatérve, ha léteznek objektív erkölcsi értékek, akkor miért nem ezt látjuk a világban? Ahogy Lennox megjegyzi, ezzel a felvetéssel érdemes vigyázni. Az a tény, hogy az emberek nem tartják be ezeket az értékeket, hanem például hazudnak, lopnak vagy gyűlölnek, nem az objektív értékek hiányáról tanúskodik, hanem pusztán az emberekről vagy egy korjelenségről. Ám ha az objektivitásról beszélünk, akkor olyan jellegzetes etikai vonásokra gondolunk, melyek nem egy adott korhoz vagy társadalomhoz kötődnek, hanem térben és időben átfogóbbak. Vannak ilyenek? Leszámítva marginális jelenségeket (hiszen egy-két ellenpéldát mindig lehet találni mindenre), az emberi kultúrák és társadalmak vonatkozásában a kiváló író és apologéta, C.S.Lewis olyan erkölcsi elveket talált, melyek a legnagyobb civilizációk egyfajta közös tulajdonai. Úgy nevezte őket, hogy „a természeti törvény illusztrációi” és nyolc csoportba fogta össze ezeket:

1. Az általános jótékonyság törvénye (nem jó gyilkolni, szenvedést okozni, mohónak lenni, stb...)
2. A különös jótékonyság törvénye (szeretet, melyet saját feleségünk, családunk, rokonságunk, országunk iránt érzünk)
3. A szülők, az idősebbek és az ősök iránti kötelezettségek
4. A gyermekek és utódok iránti kötelezettségek
5. Az igazságosság törvénye (szexualitás, becsületesség, jogi igazság iránti igény)
6. A jóhiszeműség és igazmondás törvénye
7. A könyörületesség törvénye
8. Az önzetlenség törvénye (a bátorság erénye, mások védelme)

Akkor tehát vannak objektív erkölcsök? Bár nem töltöttem éjjeleket és nappalokat ezzel a kérdéssel, de felszínes módon valahogy úgy képzelem, hogy erkölcsi kategóriáink egyfajta keretekre, alapsémákra épülnek, melyeket koronként nem mindig ugyanúgy értelmezünk, nem ugyanúgy töltünk fel tartalommal. Ezen a módon objektív keretekben megjelenik a szubjektivizmus is, a pillanatnyilag létező társadalmak és kultúrák ma látható viszonyulásai egy-egy erkölcsi kérdéshez. Ha azonban létezik bármiféle objektivitás, akkor jön a következő kérdés: mindez honnan van?

Itt folytatjuk! :-)