2018. április 30., hétfő

Kupánvág, hogy élhessünk... - út a Tóra lelkéhez (4)

Remélem annyi már kiderült a sorozatomat olvasók számára, hogy a törvény célja alaphangon nem a parancsolgatás. A törvény leginkább a Törvényadót mutatja meg, azaz tulajdonképpen egyfajta istenismeret. Ám ez nem zárja ki, hogy közben arra is rámutasson, mennyire képtelenek vagyunk az egyes szabályokat betartani - ami bizony büntetésekkel jár együtt...

Köztudott tény, hogy a Tórában 613 törvényt találunk, amiből 248 előírásokat, 365 pedig tiltásokat fogalmaz meg. Az előző írásomban kiragadtam egy közismert példát ezek közül (a kétféle szövésű ruha kapcsán), amivel azt kívántam bemutatni, ha az egyes parancsolatok mélyére nézünk, felfedezhetünk bennük egyfajta életbölcsességet. Mégpedig olyat, ami akár a huszonegyedik században is hasznos lehet a számunkra. 

A Tóra mélyéről kiolvasható általános életbölcsesség önmagában is jó oka annak, miért érdemes ezekkel a szövegekkel foglalkozni. Ez azonban nem az egyetlen válasz arra a kérdésre, miért érdemes egy kereszténynek ezeket a textusokat bújnia. A Tóra olvasásának van egy kellemetlen hatása is, amit azonban nem lehet elkerülni, és nem is kell elkerülnünk:  képes megmutatni nekünk, milyen gyengék vagyunk, és mennyire messze állunk az egész törvény megtartásától. Azt hiszem sok keresztény tette már fel a kérdést, ugyan ki képes ezt a rengeteg parancsot igazán megtartani - és adta rá azt a valószínűleg helyes választ, hogy "én biztosan nem".

Teológusok és messiásihívő zsidó szerzők is felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy Isten nem egyszerre adta oda a fentebb említett 613 parancsolatot a saját népének. A Sínai szövetségkötés történelmi pillanata nem azt jelentette, hogy Izrael kapott egy "Tóra-egységcsomagot", amely az összes parancsolatot tartalmazta. Bizonyos törvények megszületését ugyanis csak a szövetségkötés utáni események váltották ki. Például a ruhán lévő bojtokkal kapcsolatos törvénykezés csak akkor keveredik elő, amikor Izrael az Ígéret Földjéről visszatérő kémek beszámolóit hallgatva lázadozni és zúgolódni kezd. A ruhabojtok megléte a törvények megtartására akarta emlékeztetni az elégedetlenkedő zsidókat (Num 15,39). Másként fogalmazva, ez a "ruhaszabály" egy válaszreakció volt arra a bűnre, amit Izrael csaknem kollektívan elkövetett. Ha nem vétkezik a nép, akkor valószínűleg ez a törvény is szükségtelen  lett volna.

Mitöbb, tágabb értelemben magára a törvényre, mint olyanra se volna szükség, ha az ember egyébként bűntelen lenne. Így aztán a törvény elkerülhetetlenül össze van kötve a bűnnel, a bűn ténye váltja ki a puszta létezését, és az időben fokozatosan nyerte el végső formáját Izrael számára. Törvény és bűn, bűn és törvény - két olyan fogalom, amely nem áll messze egymástól.

Az én véleményem szerint ennek az az egyik tanulsága, hogy a törvények az Istennel való kapcsolat dinamikájából bontakoztak ki, és legalábbis részben az szülte őket, amit Isten gyermekei helytelenül tettek. Egy hasonlattal élve olyan lehet ez, mint amikor egy szülő szobafogságot ad a gyerekének, ha az valami rosszat követ el - vagyis reflektál valamire, amit a gyerek csinált. És bizony ki kell mondani, hogy a törvény ilyen értelemben bünteti azt, aki megszegi, sőt maga a törvény akár a bűnre érkezett konkrét reakcióként is felfogható.

Ugyanakkor nevetséges és tragikus volna, ha egy apa a felnőtt gyerekét is szobafogságra kötelezné.  Egy felnőttel már nem úgy bánunk, mint egy gyerekkel, még akkor sem, ha hibát követ el. Pál apostol logikája a Galata levélben is valami ehhez hasonló. A törvény alaphangon jó és szükséges, de leginkább addig volt ilyesféle büntető-szabályozó szerepe, ameddig el nem jött maga a Messiás. A Gal 3,24-ben Pál a törvényt egy nevelőhöz, azaz pedagógushoz hasonlítja. Tudvalevő, hogy a pedagógus Pál korában egy erőskezű rabszolga volt, aki a kiskorú gyereket az "iskolába" kísérte. A törvény pontosan ezt teszi Pál szerint: erősen megragad bennünket, rámutat arra miben hibáztunk és elvisz bennünket a célállomáshoz, azaz Krisztushoz. Erre mondják a latin usus legis paedagogicus kifejezést is, vagyis hogy a törvény egyfajta pedagógusként Jézusig viszi a lábainkat - lerombolja az ember önigazságát és rámutat arra, hogy szabadítóra van szüksége.

Összefoglalva tehát, ha olvassuk az ószövetségi törvényeket, talán világosabban megértjük azt is, hogy milyen messze vagyunk az igazságtól. Nem tudjuk megtartani a törvényeket, bűnös emberek vagyunk, és pont ezért igazán rászorulunk a Messiással való kapcsolatra, aki viszont betöltötte a törvényeket. Erre csak az az ember tud rádöbbenni, aki hagyja hogy a törvény "kupánvágja", bűnismerethez juttassa és ezáltal elvezesse az így szerzett "sebesüléseivel" Krisztusig. Ez persze nem hangzik túl bizalomgerjesztően, de a megtéréshez és megváltozáshoz valószínűleg elkerülhetetlenül szükséges. Hadd foglaljam tehát össze a negyedik konklúziónkat ebben a mondatban:

(4) a törvény rámutat a bűnösségünkre, és ezáltal elvezeti a lábunkat a Messiásig.

A következő lépés azt hiszem sokkal kellemesebb lesz, amit a Tóra lelke felé teszünk majd...

3 megjegyzés :

  1. „a törvény egyfajta pedagógusként Jézusig viszi a lábainkat - lerombolja az ember önigazságát és rámutat arra, hogy szabadítóra van szüksége”

    – Nagyszerű meglátás. Az emberi psziché igyekszik megőrizni az integritását, egyfajta ideális önképet. Ez normális egyéni szempontból, de kártékony lehet a közösség felől nézve. (Az egyén nem szeretne tüközbe nézni, a közösség szemével látni magát.) Jézus tanítása összeegyezteti az egyén és a közösség szempontrendszerét, így tökéletesíti a világot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom ebben a kijelentésben mennyire van benne az egyén és közösség viszonya - itt inkább arról van szó, hogy már egyéni szempontból sem helyes ragaszkodni a magunk igazságához - és erre a Törvény képes rámutatni. Viszont amikor "összeprésel" minket azzal, hogy rámutat mennyire nem tudjuk betartani a törvényeket, rájövünk arra, hogy csak ahhoz fordulhatunk, akinek ez sikerült: vagyis Krisztushoz.

      Törlés
    2. – Szerinted hány ép lelkű világi ember ébred olyan tudatban, hogy „lássuk, ma reggel milyen hibát találok magamban, miben tudnék még egy külső tanácsadó segítségével tökéletesedni”?

      Egyéni szempontból semmi okunk kételkedni a magunk igazában és tökéletességében, sőt. Még az ismert hibáinkat is elfelejtjük az önbizalom érdekében. Így működik az evolúció-formálta egészséges személyiség. Ez azonban nem elég... a komplex boldogsághoz. Közösségi szempontból nagyon is hasznos elfogadni egy külső, magasabb mércét. Egy szent mércét könnyebb elfogadni irányadóként, mint egy földi korlátot. A látszólag transzcendens így nyer profán értelmet is.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)