2023. február 9., csütörtök

Az agg díva és az ageizmus

Nem szoktam foglalkozni a blogban a celebkultúrával, a sztáriparral, a popvilág figuráival, de az általam egyébként nem különösebben kedvelt Madonna arcát ábrázoló fotóknál egy pillanatra valamiért többször is megálltam. A 64 éves énekesnő botoxtól eltorzult kinézete önmagában olyan, ami hátrahőkölésre készteti az embert, főleg olyasvalakit, mint én - hiszen a nyolcvanas évek zenei világában nőttem fel, ahol Madonna hatalmas popdívának számított. Az ijesztő kinézet köré kerített magyarázat legalább ennyire ijesztő - és van néhány tanulsága, ami elgondolkodtatja az embert.

Madonna egész karrierjét a harcra, vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, a botrányos lázongások sorozatára építette. Valahol küldetésének tartotta azt, hogy mindennel szembeszálljon, és ehhez a mainstream popipar bizonyult számára hatékony eszköznek. Harcolt a nők jogaiért, női mozgalmakért, köztudottan a melegek nagy pártolója, ugye mind tudjuk, hogy többször is polgárpukkasztó dolgokat művelt az egyház ellenében, és most állítása szerint küzdeni akar az ageizmus jelenségével is. Ha valaki még nem hallott róla, az ageizmus egy amerikai pszichiáter, Roger Neil Butler által 1969-ben megalkotott kifejezés, mely eredetileg az idősek diszkriminálására vonatkozott, manapság azonban arra utal, ha valakit az életkora miatt hátrányosan megkülönböztetnek. (Ez ugye akár egy fiatalemberrel is előfordulhat, ha például rásütik a "zöldfülű" bélyeget, és ezzel adott esetben indokolatlanul piszkálják.) Madonna úgy véli, elkapta őt a nőgyűlölet és az ageizmus, ami átitatja az egész nyugati kultúrát. Az ageizmus miatt bántják őt, és nem hajlandók ünnepelni, észrevenni, értékelni a 45 év feletti nőket. Őt azonban senki nem fogja megtörni a lelkében - megy tovább előre, utat készítve a mögötte álló nők seregének.

Az önellentmondásra persze nem nehéz felhívni a figyelmet. Mert mi másnak lehet nevezni, amikor valaki a 45 év feletti nők ünnepléséről beszél, miközben láthatóan képtelen elfogadni a saját életkorát. Madonna nem akar ünnepelni semmit, szavaival szemben az süt belőle, hogy rühelli a 64 évét, és azt is rühelli, hogy ez egy olyan tény, amitől nem tud megszabadulni. Képtelen elfogadni, hogy megöregedett, az idő vele sem volt kedves és legfőképp nem állt meg felette. Még csak 45 éves sem akar lenni, hanem megint tinisztár, fiatal lány, szexszimbólum - ezért mindenféle torzító technikák segítségével igyekszik visszafordítani a természet törvényeit, azokat a teremtett erőket, melyeknek ember nem parancsol. Madonna 64 évesen akar 25 éves lenni - ez nem ünneplés, hanem a valóság letagadása, maszkírozás a botox és a smink eszközeivel, menekülés a tényektől.

Tehát mondjuk ki, bár végtelenül egyértelmű, hogy Madonna nem az ageizmussal küzd, hanem saját magával, valamint az elmúlással és halállal akar dacolni. És ezt olyan szinten műveli, hogy az emberek elszörnyednek amikor rá néznek: nem a rátermett harcost látják benne, aki bátran nekimegy még a Sorsának is, hanem az önismeret híján élő balgát, aki elveszítette a realitásérzékét. Mintha csak nekifutásból kívánna valaki felugrani a Holdra.

Innentől többnyire közhelyeket tudnék írni. Olyanokat, hogy az idővel nem lehet birokra kelni, de lehet vele együttműködni, meg hogy mit jelenthet méltósággal megöregedni, elfogadni önmagunkat - és ehhez hasonló kocsmafilozófiák. Amiért megálltam Madonna felett most, mert az egész hisztériáról eszembe jutottak az apokrif Bölcsesség Könyve remek gondolatai, ahol Salamon király beszél az olvasóhoz a szövegből:
"Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve. Mikor megszülettem, én is a közös levegőt szívtam, és a földre estem, mint mindenki; első hangom a sírás volt, mint a többieké. Pólyában és gondok közt neveltek. Mert egyetlen király sem kezdi másképp az életét. Mindenki számára egy az út az életbe, mint ahogy a távozás is ugyanaz." (Bölcs 7,1-6)
Ezeket a szavakat könnyű felfogni, könnyű megérteni és bólogatni rájuk, de kihívás elfogadni őket és harmóniába kerülni velük. Ezt kismértékben már magam is megérzem, az életközépi válság minden tünetével birkózva, és a különféle betegségek állandó próbálkozásai között, melyek arra emlékeztetnek, bizonyos értelemben már nem úgy kell tekintenem magamra, ahogy korábban, valamit már nem tudok úgy megcsinálni, mint húsz évvel ezelőtt, nem tudok úgy viszonyulni dolgokhoz, mint a kilencvenes években. Madonnával együtt én is öregszem és hát tényleg vannak ebben olyan dolgok is, melyeknek az ember megpróbál ellenállni, erővel nekifeszülni, miközben tudja, hogy a vonat megállíthatatlan.

Ha Madonna művész lenne és nem popsztár, akkor ebben az idővel való, kudarcra ítélt birkózásban gyöngyszemeket is találna. Megtalálná azokat az üzeneteket és eszközöket, melyeken keresztül beszélhetne az őt kedvelőkhöz arról, milyen folyamatokon megy most keresztül. Talán az átlagemberhez képest megkapóbban lefesthetné az élet bizonyos dolgait - hiszen mire való a művészet, ha nem arra, hogy a valóságról alkotott képünket nagyon átélhető módon alakítsa és újra meg újra rádöbbentsen bennünket, hogy emberi lények vagyunk. 

Madonnáról azonban most nemcsak az derült ki számomra, hogy valóságtagadásában elcsúfítja önmagát, hanem az is, hogy igazából nem művész. Nem tud meríteni a sorsából és nem is akar, hogy aztán dalokat formáljon belőle. Ő csak egy agg díva, aki egyszerűen nem akar saját maga lenni. 

2 megjegyzés :

  1. Szia Sytka!
    Szerinted mit jelent "méltósággal megöregedni"?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szerintem nagyjából azt, hogy elfogadom (nemcsak tudomásul veszem) a koromat. Nem próbálok 80 évesen (Madonna esetében 64 évesen) úgy tenni, mintha 20 éves lennék, mert az nem felel meg a tényeknek. Alkalmazkodom ahhoz az állapothoz, hogy nem ugyanaz vagyok már, mint korábban voltam. Én magamat ugyan nem tartom öregnek (még), de ezt már most is így csinálom - mert annyira fiatal sem vagyok.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)