Emberek, jön a halál!

Igyekeztem valamiféle vidám címet találni a most frissen kikerült podcast epizódomhoz (ugye milyen jól sikerült?), de hát maga a téma és a stúdióbeszélgetés annyira súlyos, hogy lehetetlen barátságos módon összefoglalni. Az elmúlás, a halál és az emiatt érzett szorongás kollektív jellemzőnk és közös házi feladatunk is, hogy a haláltémával kezdjünk valamit. Vona Gáborral és Nagy Gergellyel beszélgettem.

Egy temetkezési vállalkozó igen elmésen alkotott szlogent saját maga számára. A koporsókat szállító furgonjára a következő szöveget vitte fel: "előbb-utóbb Ön is az ügyfelünk lesz". Nos, amikor saját létünk végességéről van szó, aligha lehet tagadni az ilyesféle fekete humor relevanciáját. Keserű igazság az élet végessége, és akkor talán úgy vagyunk vele, legalább röhögjünk rajta egy jót! Közben persze nem vagyunk igazán vidámak. Tudjuk, hogy meghalunk, és ezen senki nem fog segíteni, és bizony az sem segít, ha a halál képébe nevetünk, vagy nem akarunk róla tudomást venni, esetleg valamiféle sebtapaszt használunk, elmerülve a szórakozásban, élvezetekben, örömteli pillanatokban.

Szóval, a halálszorongásról beszélgettem Vona Gáborral és Nagy Gergővel. Biztos vagyok abban, hogy Vona Gábor nevét hallva mindenkinek a politika jut eszébe - legújabban az általa frissen alapított párt, a Második Reformkor. (Hozzáteszem az itt látható beszélgetés rögzítésekor a párt még nem létezett.) Bár megértem a dolgot, mégis kicsit sajnálom, mert Gábor a politikánál sokkal keményebb feladatra vállalkozott, amikor könyvet írt az emberi halálszorongás mibenlétéről, és a kultúra erre adott válaszairól. A "Míg a halál el nem áraszt" szerintem remek munka, nagyon igényes forrásbázist használ és meglehetős kendőzetlenséggel beszél az emberi természetről. Alaptézise az, hogy mindannyian halálszorongó főemlősök vagyunk, akik saját végességük tudatával csak azért képesek együtt élni, mert a kultúra valamiféle halhatatlanság-érzést ad nekik. Maga a kultúra Gábor tipológiájában három pilléren áll: a tudományén, a művészetén és a vallásén. Mindhárom sajátos megküzdési technikákat ad nekünk a halálszorongásunk csillapítására - habár a vallás visszaszorulóban van, helyét pedig a tudomány valamiféle rákényszerített szakrális szereppel próbálja betölteni. A műsorban erről is beszélünk, az asztalnál pedig ott van Nagy Gergely, aki volt református lelkészként most leginkább talán a hitével küzdő embernek tűnik (legalábbis én ilyennek láttam) - de ezt egyenesen felvállalja, ahogy az elmúlt másfél évében sokat tanult arról, hogyan gondoljon fiatalemberként saját halálára.

Szerintem a beszélgetés elég nehéz volt, és inkább vallástudományi perspektívával rendelkezik, mintsem hitvalló keresztény szemszöggel, így gondolom végignézni sem lesz feltétlenül könnyű egy keresztény nézőnek. Akadtak pontjai, amikor őszintén szólva szívesen vitába is elegyedtem volna mind Gergővel, mind Gáborral - csak az a fránya műsoridő ne lenne, ami soha nem elég...

Jótanácsom: ne szorongjátok túl azért a haláltémát, éljünk inkább amíg lehet krisztusi módon, Gergő zárszava (Puzsértól idézve) pedig nagyon frappáns: a Bibliát ne zuhanó repülőgépen kezd el olvasni, mert félő, hogy már nem érsz a végére!

A beszélgetést köszönöm Gábornak és Gergőnek is, itt tudjátok megnézni: