Néplelki betegség

A magyar katolikus egyházi vezető, Erdő Péter elment a Fidesz kötcsei párttalálkozójára. Sok katolikus hívő pedig most ki van bukva, egyfajta lelki földrengésként éli meg, hogy a bíboros úr képes volt ilyen gaztettre. "Minek ment oda? Most ment először? Milyen érdekek lehetnek a háttérben?" - teszik fel a kérdéseket, de a legfontosabb kérdést ugyanakkor elhanyagolják.

Merthogy szerintem nem ezek a fontos kérdések. Ezek inkább olyanok, melyek egy betegség tünetei, amelyben az egész társadalmunk régóta szenved. Megmondom mi a jó kérdés. Valami ehhez hasonló: vajon mi lenne, ha Magyarországon egy egyházi ember úgy mehetne el akármelyik párt rendezvényére akármikor, hogy ezzel ne keltsen megütközést senkiben? Leszakadna-e Magyarország felett az ég, ha egy egyházi személyről kiderülne, a Momentummal, a DK-val vagy az LMP-vel szimpatizál? Kardjába dőlne-e a református hívő, ha készülne egy közös kép Balog Zoltánról és Ungár Péterről? Zokogva összeomlanának-e hitgyüliben, ha kiderülne, Németh Sándor beszélgetésbe elegyedett Dúró Dórával? Persze ezek most gügye példák, csak a szemléltetés kedvéért használom őket.

Ismerve a magyar néplelket - amiről Puzsér nem véletlenül mondta, hogy olyan ferde, mint a Szent Koronánkon a kereszt - szerintem belebetegednénk idegileg, ha bármelyik egyházfi valóban oda menne, ahova akar és ezt utólag nem lehetne rajta számon kérni, nem lehetne beszólni, firtatni, kiigazítani, és neki nem kellene a kezét tördelve magyarázkodnia. Mindez meseszerűnek és elképzelhetetlennek tűnik, sőt ostobaság volna, mert éreztetni kell velük... a mit is?! "Ne legyél már naiv Sytka" - hallom a fejemben az ellenvetést - "Te is tudod, hogy Erdő Péter egy bíboros, neki vigyáznia kellett volna, mert olyan nincs, hogy NEM bíborosként megy ilyen helyekre! Tetszik vagy sem, a magyar katolicizmust reprezentálja" Nos, ennek a hangnak akkor azt üzenem, szerintem Erdő Péter bíboros, prímás, teológus, kánonjogász, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja bármelyik tisztségében oda megy, ahova szeretne, azokkal beszél, akikkel akar és én nem kívánom emiatt sem számon kérni. Én belefáradtam már ebbe a "vigyázz, csak meg ne lássanak ott, azoknál!"-világba, amiből persze nem tudok kilépni, viszont a dohos levegőjét szívnom egyre nehezebb. Egy világba, ahol minden mozdulatra figyelni kell, minden szavunkat kétszer kell megrágni mielőtt kinyitjuk a szánkat, és minden tettünkkel megbotránkoztatjuk az emberek jó nagy százalékát.

A diagnózisom tehát az, hogy elsősorban nem Erdő Péter látogatásával van a baj, hanem a magyar néplélekkel. Néplelki betegség gyötör minket.

Innen nézve azonban kár lenne elhallgatni, hogy ez a magyar lelki betegség, gyanakvó természetünk, patologikus szorongásunk ilyen ügyekben valahol mégicsak azért van, mert a közéleti levegőt a magyar politikai szereplők így alakították. Ilyen értelemben és csakis emiatt tényleg van abban valami groteszk, hogy Erdő Péter elmegy a talán legnagyobb károsanyag-kibocsátókhoz, akik elsődlegesen felelősek a szellemi levegőszennyezés károkozó hatásaiért. Abban is van valami jogosság, ha Erdő Péter homlokán legurul néhány izzadtságcsepp a számonkérés miatt. Ezt egy olyan áldatlan állapotnak köszönheti, amiben ludasak azok, akiknél éppen látogatást tett. 

Szóval, ezt nem kell eltagadni.

De akkor is azt gondolom, valamit tenni kellene azért, hogy olyan országot építsünk, ahol bárki fesztelenül elmehet bárkivel találkozni úgy, hogy közben nem muszáj gyomorgörcsöt kapnia, vajon miféle mikrofont dugnak majd az orra alá, milyen vakuk villannak az arcába, kinek a tollhegyére kerül gúnyos jelzős szerkezetek közepette. És jelesül úgy is, hogy közben nem omlanak össze zokogva az adott személy mögött sorakozó hívek, tartozzanak akármelyik felekezethez vagy egyházközséghez. Szorítsuk ki a pártpolitikát a templomból, de aki templombajáró ember ugyan hadd menjen már el szabadon olyan rendezvényre, ahova csak akar és hadd legyen neki pártpreferenciája, amit szabadon felvállalhat a szószéken kívül.  

Azt gondolom, ennek az elérhetetlen messzeségben lévő, fesztelen és őszinte Magyarországnak a megépítése elsősorban nem pártfeladat, vagy legalábbis nem ott kezdődik. Hanem például a sajtónál: kezdhetjük akár ott is, hogy nem írunk le olyan eszementségeket, miszerint Erdő semmilyen tiszteletet nem érdemel a továbbiakban, mert elment Kötcsére (by Juszt László). Valóban? Én ugyan nem ismerem Erdő Péter tudósi és papi munkásságát, katolikus sem vagyok, de azért egy ember életművét és megbecsülését tényleg ilyen könnyedén kidobhatjuk az ablakon, mert egy párttal szimpatizál és elment egy rendezvényre? Félreértés ne essék: pontosan ugyanezt írtam volna le akkor is, ha Erdő Péter a DK egyik buliján jelenik meg és az Origo cikkezett volna arról, micsoda áruló hittagadás történt. 

A politika, a (párt)sajtó és a közbeszédformáló aktorok közös levegőmérgező tevékenységét be kellene fejezni végre. Ha mérgező levegőt szívunk az orrunkba, azt is fogunk kifújni másokra. Ennek nincs semmi értelme. Rendben van, hogy vannak törzsek-oldalak-pártok és van ezek felé szimpátia vagy ellenszenv a világon. Ami nincs rendben, hogy a törzseknek állandó háborúskodásban kell számlálni a napjaikat. Amikor a balhé nem csupán epizodikus része az életünk megélésének, hanem már létszükségletté válik, az minden jó dolgot elpusztít maga körül. Frusztrált országban nincs innováció, nincs kreativitás, nincs teremtő szándék. De akkor mi marad?