Amikor azt mondtam barátaimnak és ellenségeimnek, hogy Puzsér Róbertet szeretném elhívni a podcastba, volt ám nagy felhördülés. A legtöbben azt gondolták, Robi majd szétszed engem és folyik a vér a stúdióban. De ezt csak olyanok gondolják Robiról, akik nem ismerik és nem követik elég figyelmesen a munkásságát: mert nagyon is lehet vele impulzívan és békésen szót érteni, főleg ha olyan "ártalmatlan" téma kerül asztalra, mint az előző bejegyzésben emlegetett metafizika...
Mi tehát a valóság és igazság közötti különbség? Az anyagi világ, amiben megéljük a létünket hogyan viszonyul magához a létezéshez amiben nekünk is helyünk van? Mennyire vagyunk képesek az általunk használt nyelv segítségével eljutni az igazsághoz? Ezek a dilemmák persze parttalan és fullasztó okoskodásokhoz vezethetnek, de nem nehéz azért kis jóindulattal meglátni mögöttük azt a szándékot, hogy saját létezésünk mibenlétét kutatjuk a segítségükkel.
Megmondom őszintén, tőlem sok szempontból elég távol áll Puzsér vallásokkal és hitekkel kapcsolatos felfogása. Amit ő Istenről, Krisztusról és a hitről gondol, abban számomra kevés a rendszer. Ez egy kicsit a műsorból is kijön, főleg amikor a Szent Szellemet az ember lelkiismeretének nevezi (ez számomra a nonszensz kategória - de sajnos már nem maradt igazán idő vitatkozni vele). A magam részéről azt gondolom, hogy a vallások - így közte a kereszténység is - konkrét metafizikák, tehát nem engednek meg végtelen csapongásokat a teológiájukban. Szubjektív én egyébként is szeretem a rendet a hitemben: a dogmatikában sem valami bigott és vaskalapos maradiságot látok, hanem a hittartalmak szisztematizálásának vágyát, azaz hogy ne hagyjuk a dolgokat szétfolyni, káoszba fulladni és összekutyulódni.
Mindazonáltal Robi felvetései még így is számos ponton beindították a fantáziámat és sok kérdés bennem a beszélgetés után is a felszínen maradt. Egyébként pedig megerősödött Robiról az eddig is meglévő benyomásom, hogy a maga módján nagyon is az igazság után kutat, akarja tudni hogy vannak a dolgok, késztetés van benne a megértés felé, sőt van benne valamiféle "ószövetségi prófétás" stílus - és egyáltalán nem az a "bunkó buldózer" ember, ahogyan azt sokan róla gondolják. Oké, az öblösen vehemens hangvétel azért valamennyire fémjelzi a karakterét - de hát legyünk őszinték, enélkül valami elveszne abból a "puzsérságból", ami miatt érdemes egyáltalán odafigyelni a hangjára. Egyszóval, nekem kifejezetten szimpatikus ember volt, akivel bármikor le tudnék újra ülni beszélgetni.
Az adást itt tudjátok megnézni:
látom ott is megy a moderálás, érinthetetlenek vagytok... együtt vagytok ti a klérus...
VálaszTörlésÉrti is valaki, amiről Puzsi szövegel? Nekem űrkocsmai standupnak hangzik. Pl.: egzisztenciális lét... hihi.
VálaszTörlésIgen, én alapvetően értettem, de tényleg voltak olyan mondatai, gondolatfuttatásai, amelyek számomra meglehetősen rendszertelennek hatottak. A lényeg tömören talán annyi, hogy más a valóság és az igazság: utóbbi az alapvetőbb és amikor az igazságot konkrét formákba öntjük, azt éljük meg valóságként. Azonban az igazság eleve kifejezhetetlen szavakkal és konkrétumokkal - mert amint valamit konkrétumokba foglalunk, csorbítjuk, elveszünk belőle. Ilyen értelemben magáról Istenről se mondhatunk igazán semmit, mert azzal az abszolútságától kissé megfosztjuk... Nagyon röviden ez a lényeg. És akkor ezt lehet vitatni, ízlelgetni, átgondolni. :-)
TörlésEgyrészt nem semmi, hogy valaki a "metafizikáról" még könyvet ír, és talán veszi is valaki.
TörlésMásrészt, Kant elég régen és elég jól kifejtette, hogy a "metafizika" az agyunk, belülről nézve. Vagy másképpen, a gondolkodásunk struktúrája kivetítve a külvilágba. Egy kizárólag számunkra létező projekció, tanulmányozható belső összefüggésekkel. Puzsér lényegében ezt csomagolja más szavakba.
Azaz rég tudjuk Kanttól, hogy tőlünk független metafizika nincs. A metafizika mint az objektív valóság része halott, Kant óta. A gondolkodásunk által generált metafizika mint számunkra létező valóság viszont továbbra is lenyűgöz és foglalkoztat bennünket.
A jelenség amit, és a személy akit Istennek nevezünk, valójában nem metafizika (nem megismerhető, nem kutatható, nem is rendszerezhető, lévén öntörvényű), hanem a többnyire a fizikán kívül létező valóság, aki tetszése és szándéka szerint marad távol vagy lép be a mi fizikánkba.
Az igazság és a valóság meg szerintem két lazán kapcsolódó fogalom. Van egy mindannyiunk számára létező valóság (pl. a feléd jövő kamion, ami elől elugrasz, ahogy elugrik a kutya is), és vannak ezzel kapcsolatos állításaink, amelyek ha tényszerűek, akkor igaznak nevezhetők. Istennel kapcsolatban viszont erkölcsi Igazságról beszélünk, ami kb. azt jelenti, hogy Igazság = ahogy tényleg célszerű élnünk, hogy boldogok legyünk egyénként és közösségként.
Ezt leegyszerűsíteni arra, hogy két entitás ül egymás mellett a villanydróton: az egyik a valóság, a másik az igazság, és ők egymással beszélgetnek, amibe mi belehallgatunk, komolytalan dolog. Standup.
Azért ha Kant állít valamit a metafizikáról, amire azt mondja, hogy az az agyunk kivetülése, akkor valójában csak a saját agyának a kivetüléséről beszél, és fogalma sincs, hogy létezik-e azon kívül metafizika, nem?
TörlésÉpp annyira furmányos ezek után azt állítani, hogy nincs objektív metafizika, mint amikor Derrida jó 70 oldalon keresztül magyarázza, hogy miért értették félre, amikor azt mondta, hogy egy szövegnek sincs objektív jelentése.
Nem a metafizika "objektív valóság része" halott, hanem maximum a hit, hogy számunkra ez objektívan megragadható. Ez egy jó kis fenomenológiai metafizika értelmezés, de ettől akár még létezhet is A Metafizika (meg nem is). Ha létezik, akkor viszont épp a dolog jellege miatt egyedül Isten mondhat el nekünk róla objektív dolgokat - és meg is érkeztünk oda, hogy akkor honnan tudjuk, mit is állít Isten arról a bizonyos felfedett valóságról (aletheia). Meg oda, hogy vajon akar-e Isten bármit is mondani róla.
Köszi, jó gondolatmenet. Talán a "szín" jelensége segít megérteni, mi a helyzet. Szín mint tőlünk független objektív valóság nem létezik, azonban aki lát, annak nagyon is annak tűnik.
TörlésKövetkeztetés: a természettudomány NEM vizsgálja, milyen az anyagok "színe", de azt már vizsgálhatja, hogy mit minek látunk és miért. Puzsi úgy fejteget, mint aki ebbe a különbségbe még nem gondolt bele. Szerencséjére a közönsége se.
(Ajánlott Kant: A tiszta ész kritikája)
Attila, csak halkan jegyzem meg, te is átvitorláztál az episztemológia felségterületére :)
TörlésLászló, szépen lecsaptad a magas labdát....
Megnéztem... és őszintén, csalódás volt :-/
VálaszTörlésA magam részéről egyre jobban élvezem, amikor más témákban (a közéletben) hallok, olvasok olyan megszólalásokat, amelyeken átsüt az, hogy megérlelt filozófia van mögötte, és Puzsér némely publicisztikáira illik is ez...
Ez a beszélgetés viszont mérhetetlenül zanzásra sikerült...
Nem csupán a Szentlélek/Szent Szellem és mondjuk felettes én és lelkiismeret kapcsán megy bele kifejtetlen vad asszociációkba...
A filozófia oldaláról is, sokszor az igazság és valóság alatt az igazság megismeréséről illetve valóság megismeréséről szól, anélkül, hogy az episztemológiát picit is érinteni akarná... és ráadásul -- legalábbis ahogy én látom -- az igazság és valóság kapcsán leginkább egy filozófiai álláspontot mutat be anélkül, hogy kimondaná ezt, mintha csak az az álláspont létezne.
(pl. Polányi Mihály Laplace-démonos eszmefuttatása jut eszembe a béka kapcsán...)
Különösen csalódás volt ez azután, ahogy a beharangozó cikk Wittgensteint említette... az a téma érdekes lett volna a számomra :)
Különleges kijelentés nélkül hellyel-közzel addig lehet eljutni, ameddig Robi. Persze tisztábban is el lehet azt mondani (pl. ahogy Jordan Peterson teszi), de Robi "spiritualitása" alapvetően a Hamvas Béla-féle metafizikai hagyományból táplálkozik. Ezért tűnik egy kívülállónak ennyire kuszának.
VálaszTörlésTamás
Kedves Tamás,
TörlésA fő problémán nem azzal van, hogy kuszának tűnik, vagy hogy a Hamvas Béla-féle metafizikai hagyományból táplálkozik. Hanem azzal, hogy szóba se kerül a meglehetősen diverz sokféle hagyomány léte egyáltalán, mintha csak ez az egy lenne.
Azért egy korrekt akár műkedvelő filozófus elismeri, hogy sok iskola és sok hagyomány van, amik vitáznak egymással, és itt-ott a többieknek van jogosnak tűnő kritikája az általa képviselt hagyománnyal szemben (miközben máshol azt a hagyományt is korrektül leket kritizálni...)
Ennek az alázatnak nyomát se láttam Puzsér részéről ebben a beszélgetésben.