Peregtek a lapok...

Az évek alatt kialakítottam itt egy kis hagyományt: minden esztendő utolsó blogbejegyzése az általam idén olvasott legjobb könyvekről szól. Nem most fogom megtörni a tradíciót, hiszen erre okom sincs. Bár 2023 számomra nem volt olyan átütő olvasmányélményekben, mint az előző év, azért így is van néhány kötet, amit a nagyérdemű figyelmébe ajánlok.

Mivel ez egy kifejezetten teológiai-vallási tartalmú blog, természetesen csak azokat a köteteket fogom emlegetni, melyeknek ilyesféle tartalmuk van. Nem feltétlenül új könyvekről van szó - szerintem egy jó könyv esetében nem igazán szempont mikor jelent meg -, inkább olyanokról, melyek valamiért érdemesek az ember figyelmére. És van még egy fontos szempont: az sem számít számomra, mennyire egyezik meg az adott szerző álláspontja az enyémmel, mitöbb egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a legnagyobb élvezetet pont azok a könyvek képesek nyújtani, amelyek kihívást jelentenek és megpróbálják feszegetni a határaimat. Ebben az évben is került néhány ilyen iromány a kezem ügyébe - nade kezdjük az elején!

Az amerikai evangelikál teológus Albert Mohler bár nem tartozik a kedvenc szerzőim közé, amikor elkezdtem olvasni az "Atheism Remix" című rövidke munkáját, máris érzékeltem, hogy ez fog nekem tetszeni. A könyv tényleg nem túl hosszú, de a rövidebb kötetek pont attól működhetnek igazán, hogy a szerzőjük fókuszáltabban kénytelen írni: hosszas fecsegés helyett a terjedelmi keretek rákényszerítik a pontosabb fogalmazásra. Mohler szépen bemutatja a kortárs ateizmus leglényegesebb vonásait és felvonultatja jelesnek nevezhető képviselőit is. Ha valaki kíváncsi arra, keresztény apologetikai szemszögből hogyan lássuk az új ateizmus jelenségét, milyen érvekkel találkozhatunk és mit szóljunk ezekre az érvekre, szerintem jó választás lehet végigszaladnia ezen a könyvön. Azoknak is tudom ajánlani, akik kevésbé jártasak az idegen nyelvű irodalom böngészésében, mivel a könyv stílusában is igen követhető.

Nos, a következő írásmű máris felveti a bevezetésben megfogalmazott jellegzetességet arról, milyen jó is tud lenni, amikor az ember csak részben ért egyet egy kötet szerzőjével. Vona Gábor friss munkája még akkor került ki a piacra, amikor a szerző nem kezdett bele a Második Reformkor mint párt működtetésébe. Ettől függetlenül a "Mondj igent az emberre" mégis számos olyan gondolatot sorjáz az ember lelki működéséről, a társadalom szerkezetéről és az egész kultúra megújításáról, amiről Gábor persze azóta is beszél. Nagy kiváltság számomra, hogy a szerzőt idén személyesen is megismerhettem, többször beszélgettünk is, így abszolút meggyőződtem az őszinte szándékairól és tenni akarásáról. Habár ez a könyv nem kifejezetten vallási-teológiai irodalom, mégis rengeteg olyan felvetést felszínre hoz az emberről, a halálszorongásról, a kultúráról, az "-izmusok" önmagukban való elégtelenségéről - azaz röviden minden fontos életkérdésről, hogy nagyon is ajánlom minden érdeklődőnek az olvasását. Gábor nagyon jó író, nincs egy felesleges mondata sem a könyvben, és olyan témákat tesz az asztalra, amelyek jó része egy remek diskurzus alapját képezheti.

Szégyen vagy sem, csak idén sikerült teljesen a végére érnem Klaus Douglass könyvének, ami az új reformációról elmélkedik 97 tételében. Igen, a tételszerű kifejtés - nem is véletlenül - emlékeztethet bennünket Luther Márton egykori wittenbergi akciójára, ami a reformáció egyik fontos momentuma volt. Douglass is reformáció után áhítozik (ki nem?), elképesztően szókimondó és nagyon gyakorlatias szemléletű kötetében részletekbe menően elemzi, hogy a főként nagyegyházi felekezetek miért élnek meg a nyugati kultúrában megfeneklést, hol vannak a problémáik és mit kellene tenni a megoldásuk érdekében. A könyv sokkal izgalmasabb annál, mint ahogyan most írok róla, és áthatja az a szándék, hogy Douglass minden hibája ellenére szereti az egyházat, szeretne segíteni a lendület visszaszerzésében, szeretné vonzó hellyé tenni a templomokat és gyülekezeteket. Nincsenek persze illúzióim, hogy az általa leírtakból mennyi fog megvalósulni a gyakorlatban - de ha csak egy részét megtennénk a könyvben leírt javaslatoknak, már az is sokat segíthetne egy-egy egyházi terület újraélesztésében.

Anton Wessels munkája, az "Images of Jesus" nem mai darab, sőt egy meglehetősen régi kötet, mely ettől függetlenül mégis igen érdekes kérdésekkel foglalkozik. A könyv tulajdonképpen egy elég nagy áttekintést nyújt arról, hogy a világ különféle kultúrái Jézusnak milyen arcát mutatják. Európai olvasóként számomra nagyon érdekes volt például belelátni, hogy az afrikai kereszténység mit hangsúlyoz legjobban Krisztussal kapcsolatban vagy éppen az egykori spanyol konkvisztádorok miféle Jézus-képet sugároztak az általuk leigázottak felé. A könyv néhol nekem kissé felszínes (különösen ami a taoizmus Krisztus-képét vagy a japán kultúrát illeti), mégis van egy rendkívül érdekes hangulata: olyan világokba visz el bennünket hívőként, ahol bár jelen van Jézus, de egészen más körítésben és tálalásban, mint ahogy nyugati keresztényként azt megszoktuk. Ebben az értelemben igen jó kis kötet Wessels munkája, mert képes feszegetni a fejünkben élő istenképet, ami tipikusan nyugati jellegű - mintha ez volna az egyetlen vállalható forma.

Az idei évben a Sytka Podcast egyik legnézettebb vendége Bolyki László volt, akit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Laci alapvetően hivatásos zenész, pontosabban brácsás, énekes, de emellett remek író, prédikátor és lelkigondozó is. A könyvei eddig - most már azt mondom sajnos - valahogy nem kerültek elém, idén azonban kettőt is elolvastam tőle. A keresztény dicsőítésről és zenéről szóló munkája a "Milyen zenét szeret Isten?" több szempontból is nagyon meggyőző volt számomra. Egyrészt azért, mert egyszerűen jól van megírva, kellemes olvasni és együtt haladni a mély hittel bíró szerzővel. Másrészt azonban azért is, mert miközben ez egy kegyességi irodalomnak szánt munka, mégis átsüt belőle a szakmai hozzáértés: az ember folyamatosan érzi, hogy a szerző mély ismerője annak, amiről szavakat alkot. A Bachról szóló rész elképesztően érdekes volt számomra, az a zeneiség és koncepció, hogy még egy-egy zenemű szerkezetének felépítése is üzenetértékű legyen, hihetetlen izgalmasan van bemutatva a kötetben. Eleve a témakör is unikális, hiszen a keresztény zene megértéséről szóló könyvektől finoman szólva sem roskadoznak a polcok Magyarországon - már csak emiatt is ajánlom mindenkinek a könyv új kiadását!

Végezetül egy igazán kellemes meglepetésként ható kötettel zárnék, mégpedig a katolikus Erich Zenger könyvével, amely a sokatmondó "A bosszú Istene?" kérdéssel rohanja le olvasóját. Teljesen egyedi munkáról van szó, én legalábbis hirtelen nem tudok még egy könyvről, ami kifejezetten az átokzsoltárok körüli vitáról, illetve ezeknek a nehezen érthető szövegeknek az értelmezéséről szólna magyar nyelven. Zenger nagy érdeme kettős: miközben mélyen hiszi (minden egyházi törekvés ellenére), hogy az átokzsoltároknak biztos helyük van a bibliai kánonban, onnan nem szabad kimozdítani őket és nem szabad illedelmesen elhallgatni sem a létezésüket, nem fél kemény kérdéseket feltenni azzal kapcsolatban, Krisztust követő keresztényként mihez kezdjünk ezekkel a durva szövegekkel? Sajnos a megoldást (szerintem legalábbis) nem mindig elég mélységben fejti ki, mégis Zenger könyve nagyon jó meglátásokat hoz az átkozódó textusok kapcsán - ezekről jövőre lehet, hogy fogok is írni néhány bejegyzést itt a blogban. Ha valaki szereti a provokatív, mélyen őszinte, nehéz biblikus kérdéseket marcangoló könyveket, érdemes lehet beszereznie a kiadványt!

Én ezzel a rövidke könyvajánlóval megköszönöm mindenkinek a jelenlétét, kommentjét, megjegyzéseit, aki ebben az évben képes volt engem olvasni. Áldott ünnepeket kívánok tehát minden kedves olvasómnak - a blog legközelebb januárban frissül!