2024. március 17., vasárnap

Mártír vagy fanatikus?

Az előző bejegyzésben Rudolf Höss emlékiratai kapcsán említettem, hogy van még egy tanulságos vonása mindannak, amit az auschwitzi táborparancsnok leírt saját könyvében - és sajnos ez a tanulság nagyon konkrét módon éppen a vallást, a hitet, Isten követését érinti. A haláltáborokban ugyanis volt egy konkrét csoport, akiket kifejezetten a hitükért küldtek a gázkamrákba, és bár azt szeretném mondani, hogy ezek az emberek hősi halált haltak (valahol így is van), mégsem vagyok képes ezt ennyivel letudni.

Mindenki tudja, hogy Auschwitz többnyire a zsidóság megsemmisítésének emblematikus helye, ahol az emberiség egyik legnagyobb bűntettét követték el Isten választott népe ellen. Nem csökkentve ennek a kijelentésnek a súlyát, voltak azonban más csoportok is, akik ezerszámra haltak meg a Rudolf Höss vezette halálgyárban: cigányok, oroszok, melegek. És akadt egy kifejezetten vallási okokból elpusztításra kijelölt társaság is, mégpedig Jehova Tanúi.

Most nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy Jehova Tanúi kicsodák és milyen teológiai jellegű vitám van velük. A klasszikus keresztény Szentháromság-tan tagadása jelen kérdés szempontjából többnyire irreleváns. Auschwitzban ez ugyanis nem volt fontos. A náci rezsim mindösszesen annyit látott ezekben az emberekben, hogy Istent (Jehovát) makacsul követik, megtagadják a katonai szolgálatot és a tisztelgést az állami intézmények előtt, valamint állandóan a Bibliára hivatkoznak. Ez így együtt elegendő ok volt a gázkamrára.

Számomra kifejezetten meglepő, hogy Rudolf Höss milyen sokat ír róluk az emlékirataiban. Úgy fogalmaz, hogy Jehova Tanúi szorgalmasan dolgoztak a táborban, készségesek voltak, sőt az ő személyes háztartásában három évig két Tanú is besegített: "A feleségem gyakran mondogatta, hogy ő sem tudna jobban gondoskodni mindenről, mint ez a két asszony." Úgy tűnik, mintha ezeknek az embereknek lett volna valamiféle külön megbecsültségük a táborokban, ami a többi csoport tagjaira nem volt ennyire jellemző. Miért történt így?

Talán azért, mert Jehova Tanúi groteszk módon elégedettek voltak a sorsukkal Auschwitzban. Ennek oka természetesen az, hogy hitük szerint a szenvedéseiknek és haláluknak óriási jutalma lesz Jehovánál. Höss korábban a sachsenhauseni koncentrációs tábor parancsnoka is volt, ahol akadt két "fanatikus jehovista": ezek olyan "szenvedélyes odaadással fogadták a testi fenyítést, hogy az ember szinte kénytelen volt feltételezni, hogy perverz hajlamaik vannak". Amikor közölték velük, hogy ki fogják végezni őket, szinte magukon kívül voltak az örömtől, majdhogynem követelték saját agyonlövetésüket, és futólépésben mentek a kivégzés helyszínére. Jehovánál akartak lenni, amire óriási áldásként gondoltak. Megdicsőülten álltak a golyófogó fal előtt, felemelt karokkal - a látvány kapcsán még a szörnyeteg Rudolf Höss is mintha megdöbbenne, amikor így fogalmaz: "Ilyennek képzeltem az első keresztény mártírokat, amikor az arénában arra vártak, hogy széttépjék őket a vadállatok. Átszellemült arccal, szemüket az égre emelve, imára kulcsolt és magasba emelt kézzel mentek a halálba." A könyv azt is megemlíti, hogy a kivégzésben részt vevő katonák is teljesen a látvány hatása alá kerültek.

Az ember azt gondolná tehát, hogy Jehova Tanúi valamiféle mártírhalált halva jó példát mutattak a náciknak. Legalább némelyiküket picit elgondolkodtatták, talán voltak köztük, akiket jobb útra térítettek? Még a legkérgesebb szívű német katona is megáll ilyenkor és megkérdezi magától, tényleg egy fanatikust pusztít el ilyenkor vagy jámbor, Istent követő embereket, akikre inkább fel kellene néznie? Ahogyan Tertullianus is beszélt az ókorban a mártírokról, szinte buzdítva a római hatalmat, hogy nyugodtan kaszáljon csak végig a keresztényeken, hiszen a mártírok vére magvetés, mintha ehhez hasonló jelenetet látnánk a náci haláltáborokban. 

Sajnos azonban mindez csak egy romantikus kép, amelyben az ördög máshol lakozik. Rudolf Höss és társai számára tényleg követendő és jó példák voltak Jehova Tanúi, csak nem úgy, ahogyan mi szeretnénk erről hallani. A Tanúk hitbeli odaadásából nem azt olvasták ki ugyanis, hogy az istenfélelem milyen nagyszerű dolog és ilyen embereket kivégezni mennyire szörnyű bűn. Hanem valami egészen mást: az odaadó fanatizmus erejét. Nagyon tanulságosak Höss szavai, amikor ezt írja:

"Himmler és Eicke számtalanszor állították a bibliakutatók fanatizmusát követendő példaként az embereik elé. Éppolyan fanatikusan, éppolyan rendíthetetlenül kell az SS tagjainak hinni a nemzetiszocializmus eszméjében és Adolf Hitlerben, mint ahogy a bibliakutatók hisznek Jehovában - mondták. Adolf Hitler országa csak akkor fog tartósan fennállni, ha az SS tagjai világnézetileg ilyen fanatikus hívők lesznek. Csak az énjükről az eszméért lemondani hajlandó fanatikusok közreműködésével lehet egy világnézetet elterjeszteni és folyamatosan fenntartani."

Van ebben valami elborzasztó, még ha nincs is benne semmi meglepő. Jehova Tanúi hősies mártírhalálából kivégzőik nem azt olvasták ki, amit kellett volna. Ők nem a mártírokat, hanem a végsőkig elmenni képes fanatikusokat látták bennük. Nem a hitükre lettek kíváncsibbak, ami ilyen odaadásra sarkallta őket, csupán azt a viselkedést irigyelték el tőlük, hogyan halnak meg egy eszméért. Gyöngyök kerültek a disznók elé. Számukra a "jehovisták" nem a mélyen hívő emberek ideáltípusai, hanem a fanatizmus eszményi képviselői lettek.

Szerintem ennek óriási tanulsága van a mi számunkra is.

Persze elkényelmesedett nyugati emberként nem olyan kontextusban állunk a társadalom előtt, ahogyan ezek a szerencsétlen Tanúk a haláltáborokban. Ám ettől még hatalmas kihívás számunkra nemcsak az, hogy mit mutatunk magunkból és hogyan, hanem az is, hogy miként olvassák az életünket azok, akik látnak bennünket. Nyilvánvaló, hogy az emberek elsőként azt fogják észrevenni bennünk, ami bennük is megvan. A nácik fanatikusok voltak, természetszerűen felismerték tehát Jehova Tanúiban is a fanatizmust. De a hermeneutikájuk ezen a ponton meg is állt. A hitük tartalmára már nem voltak kíváncsiak. Tudomásul kell venni, hogy az emberek jó része pont így viszonyul hozzánk. A hitünk tartalma alapvetően nem izgatja őket, a viselkedésünk annál inkább: ha azt szeretnénk, hogy ne utóbbival legyenek elfoglalva, hanem eljussanak előbbihez is, mégis komoly figyelmet kell fordítani utóbbira. Én nem szeretném, hogy "félreolvassanak" az emberek - noha persze ezt nem tudom teljesen megakadályozni, nem csupán rajtam múlik. De amit lehet, szeretnék megtenni ezért. 

Furcsa dolog, de komolyan úgy érzem, ez a bolond Höss most segített nekem! Nem gondoltam eddig sem gyűlölködve Jehova Tanúira, de általában határozottan elutasítom őket, még szóba állni se vagyok hajlandó velük, ha hozzám szólnak az utcán és próbálnak beszédbe elegyedni velem. A könyv hatására viszont úgy érzem elmozdult bennem valami - mégpedig pozitív irányban. Ha ez az őrült náci csak a fanatikust látta meg bennük, akkor én többet szeretnék. Nem, nem fogadom el és határozottan elutasítom a tanaik jó részét ezt követően is, de nem akarom őket emiatt lenézni és elvetni. A gonosztól annyit meg kell tanulnunk, hogy jobbak akarjunk lenni nála. Ha erre sem vagyunk képesek, akkor veszítünk el mindent, ami számít.

4 megjegyzés :

  1. Na igen, aki nem ismeri a halk és szelíd hangot (vö 1Kir 19,12), nem ismeri a Jó Pásztor hangját (vö Jn 10,4-5) annak maradnak a külsőségek.
    Aki meg ismeri, annak az a kérdés, ez az ismert hang, vagy valaki másé?
    Amelyik kérdésre sajnos vak a társadalom, és mi is túl sokszor vakok vagyunk: a különféle hitek tartalmak mögött milyen lélek tevékenykedik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom erre akartam-e utalni a bejegyzéssel. :-)
      Értem, amit írsz, de Jehova Tanúinál a hittartalmakhoz el se jutottak a nácik - nekik csak a fanatizmusuk tetszett és ennyi. Ezt akarták még jobban eltanulni tőlük.

      Félő, hogy bár több dologban egy biblikus-ortodox keresztény is szimpatikus lehet a társadalomban, de ez még nem jelenti automatikusan, hogy a hitünk veleje mozdítja meg az embereket. Addig sokszor el se jutnak.

      Törlés
  2. "Mindenki tudja, hogy Auschwitz többnyire a zsidóság megsemmisítésének emblematikus helye"
    - Azt viszont nem tudja mindenki, hogy a nácik a belső keresztény ellensúllyal kezdték, a koncentrációs táborok első áldozatai az ellenállást mutató keresztények, akik valójában nagyobb számban haltak meg, mint a többi áldozat. Ha már a történelmen merengünk párás szemmel ahelyett, hogy a jelen emberirtását akadályoznánk megfelé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "a koncentrációs táborok első áldozatai az ellenállást mutató keresztények, akik valójában nagyobb számban haltak meg, mint a többi áldozat"

      Ez pontosan mit jelent? Mennyi keresztény halt meg a koncentrációs táborokban?

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)