A társadalmi jelenségeket és tendenciákat általában nem egyféleképpen lehet, sőt talán nem egyféleképpen érdemes magyarázni és megérteni. Azok a kérdések, melyek az emberi élet értékéhez szervesen kapcsolódnak, különösen is bonyolultak - és a tapasztalat azt mutatja, ha mégis megpróbáljuk sematizálni őket, abból általában nem szoktak jó dolgok kisülni. Mindez a 777blog egyik friss írása kapcsán jutott most eszembe.
Szégyen vagy gyalázat, esetleg mindkettő, de bevallom őszintén, nem ismerem Németh Hunort, eddig nem olvastam egyetlen cikkét sem és amennyire képes voltam gyorsan utánajárni, talán egy katolikus elkötelezettségű szerzőről lehet szó. De igazából ez mindegy is, nem számít, nincs tényleges súlya, annál inkább érdemes viszont átböngészni a fentebb belinkelt kis eszmefuttatást - ami az emberben olyan benyomást kelt, mint amikor egyszerre érzi magában az egyetértést és a vitaindító kérdéseket. Vagyis miközben bólogat a leírtakra, máris belehelyezkedik a "másik oldal" pozíciójába - pozitív érzései ellenére is.
Merthogy első gondolatként annyit feltétlenül le akartam írni, hogy Németh Hunor gondolataiban abszolút van igazság. Tényleg úgy tűnhet első és második látásra, mitöbb értelmezhető úgy, hogy Európában mintha valamiféle "halálkultúra" megjelenésének lennénk tanúi. A cikk lényege röviden annyi, hogy míg korábban Európa számára az emberi élet értéke szinte szent és megkérdőjelezhetetlen volt, mostanság mintha ellenkező szelek fújnának. A múlt héten Franciaországban alkotmányba foglalták az abortuszhoz való jogot, egyre több fegyvert küldenek Ukrajnába, és Karsai Dániel jól ismert ügye kapcsán felmerült például mifelénk is az aktív eutanázia támogatásának lehetősége.
Azaz: egy jó nagy kanál halál minden fronton. Európában mintha gyökeret vert volna a halál, mint opció választása.
"Most nem szándékozom politikailag megítélni ezen történéséket, csupán azt szeretném megvilágítani, milyen könnyen teszik le emberek a voksukat a halál, a pusztítás mellett." - fogalmaz Németh Hunor, aztán hozzátesz egyfajta hipotézist, disztópikus víziót is: "...bele sem merek gondolni, hova vezet és hol van annak a folyamatnak a vége, ahol szabad magatehetetlen, beteg embereket ölni, magzatokat megfosztani az élettől, nem okoz gondot emberek sokaságát egy teljesen fölösleges háború frontjára vezetni, mintha csak robotok lennének, és attól sem riadunk vissza, ha ártatlan civilek tömegét veszélyeztetjük a háború eszkalációjával.".
Namost, én egy pillanatra sem szeretnék belebújni abba a kabátba, hogy egyrészt bagatellizáljam az itt felvetett területek valóban elképesztően fontos és összetett jelenségeit - az abortusz, a háború, az eutanázia óriási tématerületek és külön-külön megérnének többkötetnyi kifejtést -, másrészt viszont azt sem akarom, hogy olyan fekete madarakat fessek az égre, melyek nincsenek ott.
Mielőtt bárki a fejemhez vágná: nem vagyok sem abortuszpárti, sem háborúpárti, sem eutanáziapárti. De már itt is az első dolog, amit mondani akarok. Hiszen ki az az őrült (és ha tényleg van ilyen, akkor talán jogosan nevezhetjük annak), aki kifejezetten pártolja kisgyermekek megölését, egy ország háborús szétpusztítását vagy a háború eszkalációját, esetleg azt, hogy magatehetetlen beteg embereket megöljünk? A nyugati demokrácia gyomrából mindenféle furcsa dolog kijött már, de azért mégis bátorkodom azt mondani, hogy itt még a "pártiság" sem azt jelenti, hogy emberek tömegei kéjes élvezettel ölnek csecsemőket, csak azért akarnak Ukrajnának fegyvert adni, hogy direkt kiszélesedjen a háború, és az eutanáziával az a legfőbb céljuk, hogy minél több magatehetetlen ember mielőbb meghaljon. Ha ilyen fénytörésben látjuk és láttatjuk ezeket a dolgokat, akkor egyszerűen hibát követünk el.
Igen, voltak és biztosan vannak is olyanok, akik tényleg ilyen bolondok, ideológiai meggyőződésből gyilkolnak - gondoljunk itt a Gulágra vagy akár Auschwitz krematóriumaira - de szerencsére nem mondhatjuk azt, hogy ők képviselik a tipikus európai ember karakterét.
Amit Németh fel sem vet a cikkében, pedig jelentősen árnyalhatná vele, hogy ezeket a dolgokat az emberek nem azért teszik, mert jónak és klassznak gondolják, hanem mert egyrészt valami oknál fogva indokoltnak tartják őket még a borzalmaik ellenére is, másrészt bármilyen furcsa, mert éppen az élet védelmét is láthatják bennük. Vegyük Karsai ügyét (amiről már viszonylag sokat írtam itt a blogban). Abszolút szabad és kell is vitatni, amit a haldokló alkotmányjogász kér a maga számára - de azt talán nem fair vitatni, hogy indoka nem az öngyilkosság élvezete vagy ahogy Németh fogalmaz, hogy letegye a voksát "a halál, a pusztítás mellett". Ha valaki esetleg figyelemmel kíséri Karsai személyes írásait, öt perc alatt világos lesz számára, hogy ilyesmiről szó sincs. Megismétlem, nem kell egyetérteni vele, de azért annyit vegyünk már észre, hogy az egész küzdelem a méltó halálért éppen az élet értékéről szól és nem az értéktelenségéről - de biztosan nem arról, hogy Karsai a halál mellett voksoljon!
Utálom a háborúkat, mindegyiket, kivétel nélkül! Azt is elfogadom, hogy alaphangon a háborúk értelmetlenek, feleslegesen halnak meg emberek tömegei, és többnyire az emberi ostobaság termékei. A katonáskodásban számomra semmi "macsós" nincsen, sőt egészében érthetetlennek tartom, ha valaki attól érzi férfiasnak magát, mert kiművelten tudja hogyan kell egy másik embert elpusztítani. De azért... ha egy országot megtámadnak, akkor éppen az élet értéke védelmében csak jogos valamennyire a védekezés, mégpedig a szívós, hosszas, kitartó, életmentő ellenállás. Én sem szeretnék belemenni a lassan kibogozhatatlan orosz-ukrán konfliktusba, ennyit azonban fontosan tartottam leírni. Ezt a történetet sem úgy lehet csak értelmezni, miszerint itt valamiféle "halálkultuszt" szolgálna ki Európa - gondolom az ukránok sem úgy élik ezt meg, hogy "a halál, a pusztítás mellett" teszik le a voksukat, hanem inkább pont azok élete mellett, akiket egyelőre nem vitt el ez a mocsok háború, akik életben vannak és akik életben maradhatnak. Ezért érthető Izrael védekezése a Hamász terrorjával szemben, ahogyan Ukrajnáé is Putyin rezsimjével szemben.
Egyszóval, azzal nem volt alapvető gondom, amit Németh Hunor leírt - inkább azzal volt, amit nem írt le. Ezeket a kérdéseket szerintem nem érdemes egyféle perspektívából tárgyalni és értelmezni. És természetesen ez azt is jelenti, hogy a dolgok progresszív-megengedőbb olvasata sem elég kritikai szemlélet nélkül. Nekem a nyugati és nyitott gondolkodást az jelenti, hogy olvasatokat teszünk egymás mellé, ezeket mérlegeljük, és szabadon lepároljuk magunknak azt, amit gondolunk. Ez legalábbis az egyén szintjén így működik - és jól működik így. A törvényhozás persze más kérdés, de talán egy nyitott társadalomban lehet és szabad erről vitatkozni.
Felelős ember nem csak írogat bele a világba, hanem megfontolja a következményeket.
VálaszTörlés1. Miért kell francia alkotmányba foglalni az abortusz alapjogát? Nehogy jövőre valaki felvesse, hogy kényelemből azért mégis csak túlzás elvetetni egy magzatot, a jövőnket...
2. Miért ragaszkodik Karsai úr a magyar eutanáziához? Nehogy Svájcig kelljen utaznia nonprofit, kérdések nélkül szolgáltatott halálért.
3. Miért tolna atomháborúig minket a drágalátos Nyugat? Hogy bebizonyítsa a kiinduló tézist, miszerint Oroszország "már csak" középhatalom, kedvünk szerint csicskáztatjuk...
Ha azért írtad a posztot, hogy bebizonyítsd, a magzat elpusztítása humanizmus, a halni vágyó aktivista Svájcig nem tud elmenni, a háborút meg a békevágy eszkalálja, gondold át újra.
"Ha azért írtad a posztot, hogy bebizonyítsd, a magzat elpusztítása humanizmus, a halni vágyó aktivista Svájcig nem tud elmenni, a háborút meg a békevágy eszkalálja, gondold át újra."
TörlésÖrülök, hogy átment a lényeg. :-) Tényleg pont azt szerettem volna mondani, hogy derék humanizmus az abortusz, Karsai olyan hülye, hogy nem tud elmenni Svájcig, a háború meg a békeszeretet miatt szeretne kiteljesedni. Mindig értékelem, ha valaki megérti amiket írok. :-)
Jól-e értelek: szerinted az, hogy Svájcban nonprofit alapon, azaz olcsón, kérdések nélkül elérhető az eutanázia, az nem érdemi ellenérv a magyar bevezetése ellen? Nekem úgy tűnik, hogy de.
TörlésPl.: ha a Kossuth utcában már van McDonalds, miért legyen kötelező a Petőfi utcába is telepíteni egyet? Mert XY nagyon éhes, és nem akar átsétálni a szomszéd utcába?
Az ukrán háború ügyében sem én vagyok értetlen szerintem, hanem SOKAN nem veszik észre, hogy háborút mentegetni, tűnjön bár – főleg az előzmények jelentős részének figyelmen kívül hagyása esetén – abszolút igazságosnak, nem a békét szolgálja, tehát hogy erkölcsileg nagyon eltévedtek.
Megtaláljátok-e az idézet helyét? "Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér."
Törlés- Vajon az ukránok leültek, átgondolták?
Azért ezt ideteszem Karsai kapcsán, amit az Országgyűlésnek írt, ennek mentén döntse el mindenki, hogy Karsai itt haszonlesésből, kényelemből vagy akár könnyedén teszi-e le a voksát a halál mellett, esetleg másról lehet szó:
VálaszTörlés"Tisztelt Országgyűlés,
Karsai Dániel vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Jelenleg már teljesen önellátásra képtelen halálos beteg.
Az állapotom miatt helyesebb úgy bemutatkozni, hogy: Karsai Dániel vagyok, egy éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Hiszen etetnek, pelenkáznak, bekapcsolják nekem az esti mesét, akarom mondani focimeccset.
Valamiért jelen helyzetemben beugrott nekem Dínóka. Dínóka nagyiék halála után ránk maradt. Ördögi teremtmény, egy fekete uszkár volt. A világ legrosszabb kutyája. Imádtuk. Magas kort, 16 évet élt meg. A végén rákos lett. Mindenhol. Már csak nyüszíteni tudott a fájdalomtól. Pár nap iszonyatos vívódás után elaltattuk. Az állatorvoshoz Dínókát elvivő apu elmondása szerint, Dínóka tudta, hogy a műtőasztalon mi fog vele történni. Végtelen hálával nézett fel Apura, mielőtt elment.
Kérdezem a Tisztelt Képviselőnőket és Képviselő urakat, feltéve, de nem megengedve, hogy az emberi lét magasabb rendű egy kutyáénál, az emberi méltóságnak miért van kutya nehéz dolga? Engem és sorstársaimat engedjenek Dínókához csatlakozni, vagy indokolják meg, miért nem."
Négy kérdés Karsai úrhoz:
Törlés1. Tudja-e, hogy Svájcban egy non-profit alapítvány évek óta kérdés nélkül biztosítja az eutanáziát? Miért nem veszi igénybe ezt a lehetőséget, sőt miért nem vette igénybe évekkel ezelőtt?
2. Ha most magatehetetlen, miért nem cselekedett akkor, amikor még nem volt magatehetetlen?
3. Tudta-e, hogy keresztény felfogás szerint a szenvedés nem értelmetlen, hanem nemesít az örök életre?
4. Ha önt nem érdekli a keresztény felfogás, miért várná el, hogy a keresztényeket érdekelje az ön felfogása és hogy alkalmazkodjanak hozzá?
Laci, helyetted is szégyellem magam, hogy a 21. században van olyan ember, aki ilyen nézeteket vall és ilyen megnyilvánulásai vannak, mint neked itt. Kijelentéseid nem hogy keresztényekhez méltatlanok, de mélyen embertelenek is. Őszinte leszek: a rosszullét kerülget téged olvasva.
TörlésFenti pontjaid köszönő viszonyban sincsennek a valósággal, közönséges demagóg hazugságok.
"1. Tudja-e, hogy Svájcban egy non-profit alapítvány évek óta kérdés nélkül biztosítja az eutanáziát? Miért nem veszi igénybe ezt a lehetőséget, sőt miért nem vette igénybe évekkel ezelőtt?"
Azért nem veszi igénybe, mert kérdés nélküli eutanázia biztosítás nincs Svájcban és sehol a világon. Minimális energiabefektetéssel utánanézhettél volna, hogy milyen lehetőségek léteznek Svájcban, milyenek az erre vonatkozó törvények Svájcban, stb, stb.
Másrészt ebben a témában nem az az eszement elképzelés a megoldás, amit te egybites gondolkodással elképzelsz: azaz menjenek az ilyenek Svájcba.
"2. Ha most magatehetetlen, miért nem cselekedett akkor, amikor még nem volt magatehetetlen?"
Azért, mert egybites elképzeléseddel ellentétben ő igenis életpárti, boldog produktív életet élt egészen addig, amíg tehette, amíg betegsége engedte. Csupán azt szeretné, amit nagyon sokan, sok keresztény is szeretne, hogy joga legyen életének végéről dönteni akkor, amikor a lét már csak kegyetlen, fájdalmas, emberhez méltatlan vegetatív létezés.
"3. Tudta-e, hogy keresztény felfogás szerint a szenvedés nem értelmetlen, hanem nemesít az örök életre?"
Egy frászt keresztény felfogás ez. Honnan veszel ekkor marhaságot? Közönséges szadizmus azt gondolni, hogy a szenvedésnek önmagában van értéke, vagy értelme, és ezért kell embereket kimondhatatlan kínok átélésére kárhoztatni.
"4. Ha önt nem érdekli a keresztény felfogás, miért várná el, hogy a keresztényeket érdekelje az ön felfogása és hogy alkalmazkodjanak hozzá?" Laci, a keresztény felfogás nem olyan egybites, mint a te felfogásod. Szerinted véletlen egybeesés csupán az a tény, hogy minden olyan ország, amelyben ma már legális az eutanázia keresztény múlttal rendelkezik? Tudod-e, hogy keresztény (protestáns) felfogású emberek voltak a legnagyobb szószólói és támogatói a holland eutanázia törvények kidolgozásának és az eutanázia legalizálásának Hollandiában? Tudod-e, hogy a Holland Református Egyház például zsinati határozatban mondta ki az eutanázia támogatását?
Szerintem te vagy az, akinek fogalma sincs a keresztény felfogás sokféleségéről ebben a témában (is).
Nem olvastam még hosszú életem során ilyen kegyetlen kérdéseket egy keresztény embertől, egy szenvedő ember felé, egy halálához közeledő és talán lassú fulladással járó, kínhalál elé néző ember felé - mint itt Vértes Lászlóé. Lehetnének ezek magának a sátánnak a kérdései. "mert meg van írva" kezdettel.
Törlés"Irgalmasságot és nem áldozatot akarok" Már az Ószövetségben is.
Ne más szenvedését akarja áldozatként elvárni és kötelezővé tenni, és egyetlen ujjal sem moccantani a terhet. És elfordulni attól, aki szenved.
Tudta-e Vértes úr, hogy Karsai Dániel nem csak magárért harcol? Elsősorban nem magáért.
Karsaiban - talán ez ellen Ő tiltakozna legjobban- ott van a szenvedő Jézus, akit Ön kioktatott gúnyosan, nyilvánosan, irgalmatlanul, kegyetlenül, szenvtelenül, magas lóról. Magát Krisztust gúnyolta ki.
Kedves Rita, a szenvedő emberrel maximálisan együttérzek.
TörlésA politikai aktivistával, aki ravaszul manipulálja a jó szándékú közvéleményt, nem érzek együtt.
Az a helyzet, hogy keresztény felfogás szerint a szenvedés tényleg nemesít. Ez nem vicc, nem kegyetlenség, hanem a keresztény világlátás lényegi eleme. Vegyük észre, hogy amennyiben a kereszténység nélkül élők szemével, úgy kezdjük látni, hogy a szenvedés öncélú, értelmetlen, mihamarabb halállal szüntetendő, akkor szembefordulunk a kereszténység egyik lényegi tanításával.
Szervusz Péter!
TörlésLászló tükörneuronjai nem ragyogtatnának talán be egy MRI képet, de egy felvetésedre hadd reagáljak röviden. Ezt írod:
"Közönséges szadizmus azt gondolni, hogy a szenvedésnek önmagában van értéke, vagy értelme, és ezért kell embereket kimondhatatlan kínok átélésére kárhoztatni."
A keresztény szemléletben (jelentsen ez akármit) a szenvedésnek nem önmagában van értéke, hanem valakiért, valamire nézve tudja az ember azt tudatosan vállalni. Az elfogadás a pszichológiai irodalomban is adaptív megküzdés lehet.
Az más kérdés, hogy nekem keresztényként van-e jogom egy nem kereszténynek megmondani, hogy mire nézve kellene vállalnia a szenvedést. Nyilván nincs, és itt válik ez rendkívül fájdalmas és húsbavágó társadalmi polémiává. Direkt demokrácia ftw!
"A keresztény szemléletben (jelentsen ez akármit) a szenvedésnek nem önmagában van értéke, hanem valakiért, valamire nézve tudja az ember azt tudatosan vállalni."
TörlésEz egy nagyon fontos kiegészítés: pusztán az, hogy Karsai szenved, még nem érték. Ilyen erővel soha ne menjen senki orvoshoz semmiféle fájdalomproblémával, hiszen azzal elzárja maga elöl a fejlődés, nemesedés, erkölcsi szintlépés útját.
Ugyanakkor önmagában az olyan szenvedés, amikor az ember szinte eszét veszti a fájdalomtól, fuldoklik, a puszta létbenmaradásáért küzd... hát legalábbis nehéz elképzelni, hogy ez komoly tanulságok levonásához vezeti és edzettebb jellemet okoz - főleg egy olyan haldoklónál, akinek már csak hetei vannak hátra.
Szia Attila!
TörlésMár többször beszélgettünk erről, ebben a témában nem értünk egyet. Szerintem nincs olyan, hogy "keresztény szemlélet" a szenvedéssel kapcsolatban, mert szemléletek sokasága van. A te szemléletedet, általában a szenvedéssel kapcsolatban kitételekkel még el is lehetne fogadni, de itt most az életvégi szenvedésről beszélünk, amint azt Sytka is jelzi itt, ahol már nincsenek tanulságok, meg jellemerősítések, hanem végső kiszolgáltatottság, kínok és tehetetlenség van. Ezt kellene megértened. Ezek elkerüléséhez, joga kellene, hogy legyen egy embernek, ha ezt szeretné.
Igen, kissé parttalan a dolog.
TörlésAzt nem teljesen értem, hogy miért nincs "keresztény szemlélet", ha szemléletek sokasága van - talán olyasmire gondolsz, hogy nincs egy igaz, univerzális szemlélet, de ez ugye az episztemológia területére sodor, erről írtam lentebb. A haláltusa kérdése nyilván vizsgálható fenomenológiai jelleggel, és ekkor tényleg igaz, hogy sok megközelítésnek lehet éppoly jogos relevanciája, mert úgyis a tényleges tapasztalat az egyetlen megragadható konzekvencia, ezt meg majdnem mindegy, honnan vizsgálom.
Amit én keresztény szemléletnek nevezek, az ennél tovább megy: nem is különösebben az érdekel, hogy van-e még itt jellemerősítés, tanulás, bármi (szerintem ez nem egy erős érv, pláne nem egy olyan világban, ahol a "jellemerősítés" nem univerzális érték, sőt, itt elég zsarnoki jelleget vesz fel, ha ezzel érvelünk), hanem abból indulok ki, hogy az élet vége nem az élet vége.
Nem tudom, hogy az életvégi szenvedésből lehet-e valamit "továbbvinni" Isten elé, és ha igen, milyen formában. Nem hiszem, hogy a "jó" halálért járna a dicséret, Isten számára a halál ellenség, tragikum.
Mégis, István vértanú a halála előtt, a bibliai leírás alapján mennyei látomást lát, ahol Jézus áll (nem ül!) az Atya jobbján. Emberileg láthatja a köveket, láthatja a gyűlölettől eltorzult arcokat, retteghetne a bekövetkező, elkerülhetetlen "végtől" - de épp azt "látja", hogy ez nem a vég. És ennek fényében az utolsó szavai nem a keserűségről, nem a bosszúról, nem az igazságért kiáltásról szólnak, hanem arról, hogy bocsánatot kér Istentől az őt meggyilkolók számára. Nem a tehetetlenséget éli meg, hanem épp azt, hogy itt még tehet valamit. Az utolsó leheletével is.
Lehet ezt sokmindennek nevezni, valamiféle extrém hasításnak, delíriumnak, hallucinációnak... de épp, ha a tapasztalatok sokaságából indulunk ki, aligha mondhatjuk, hogy ne lenne ilyen tapasztalás is emberileg felfoghatatlan, józan ésszel érthetetlen helyzetekben.
De eggyel közelebbi: az életét Istennek odaszentelt, azt végigszolgáló gyerekkori hittantanárom rákosan, fájdalmak között halt meg néhány éve. A halálos ágyán, fájdalmak között, tudat- és tudattalanság között még megáldotta az őt látogatókat. A halálával, a szenvedéseivel szemben tehetetlen volt - de nem volt tehetetlen a haláltusájában.
Ezért mondom, hogy megélheti valaki a halálát úgy, hogy az valakire nézve, vagy valamire nézve történik. Lehet, hogy ez vallásos formát vesz fel, és azt gondolja az illető, hogy ténylegesen nincs vége az életének a halállal, csak biológiai értelemben. Lehet, hogy nem szigorúan vallásos, de egy eszme, egy ideológia mártírjaként valaki azt gondolja, hogy az áldozata valamit létrehoz a világban, amivel átvitt értelemben ő maga is tovább él. Lehet, hogy valaki tartja magát a fájdalomban, amíg tudja, hogy a szerettei ne lássák a szenvedését. Akárhogy is, sokak tapasztalatában a személyes halál nem csak egy személyről, hanem sok más dologról is szól, ezért van más, mint a szenvedés.
De azzal teljes mértékben egyetértek, és szerintem ez mostanra talán tiszta, hogy senkire nem erőltethetünk rá olyan szemléletet, ami nem a sajátja csak azért, hogy ezzel kontrolláljuk. Társadalmi oldalról nézve sok dolgot kell persze mérlegelni, de tisztességesebb azt mondani, hogy az eutanázia, a fájdalommentes halál biztosításának a lehetséges társadalmi következményei (akár valósak ezek, akár nem) nem érnek nekem törvényhozóként annyit, hogy megkíméljünk embereket a szenvedéstől, mint azt mondani, hogy "de kérem mi keresztény ország vagyunk, és az élet szent", miközben teljesen utilitárius módon más területeken épp az élet szentsége esik áldozatul a politikának.
Tibor,
VálaszTörlésvitába szállnék a poszt felvetéseivel több ponton, Karsai történetét első körben félretéve.
Kezdem a végével:
"Ezeket a kérdéseket szerintem nem érdemes egyféle perspektívából tárgyalni és értelmezni. És természetesen ez azt is jelenti, hogy a dolgok progresszív-megengedőbb olvasata sem elég kritikai szemlélet nélkül."
A magam részéről úgy látom, a kritikai szemlélet maga a probléma gyökere. Mármint az, hogy a kritikai szemléletet mindenre alkalmazzuk, csak magára a kritikai szemléletre nem. Polányi Mihály felvetésével, a Személyes tudás alcímében, teljesen egyetértek: a kiút a poszt-kritikai filozófia irányában van.
"Amit Németh fel sem vet a cikkében, pedig jelentősen árnyalhatná vele, hogy ezeket a dolgokat az emberek nem azért teszik, mert jónak és klassznak gondolják, hanem mert egyrészt valami oknál fogva indokoltnak tartják őket még a borzalmaik ellenére is, másrészt bármilyen furcsa, mert éppen az élet védelmét is láthatják bennük."
Akkor hadd pótoljam be ezt a hiányt. Megjelentek az erkölcs terén a nihilizmus követői, a felfegyverzett bohémoknak megfelelő aktivisták, és dübörög a morális inverzió.
Aki hozzáfér, annak elsősorban a "Polányi Mihály filozófiai írásai II." könyvben elérhető "A következetlenség veszélyei" és "Túl a nihilizmuson" esszéket ajánlom olvasásra, esetleg angol eredetiben Michael Polanyi: Perils of inconsistency / Beyond Nihilism a megfelelő címek.
B-tervként egy tömör összefoglaló, amiből azért mind a morális inverzió, mind a felfegyverzett bohámok utalás érthetővé válik: https://www.ludovika.hu/blogok/continuumblog/2021/06/08/polanyi-mihaly-a-moralis-inverziorol-es-a-totalitarizmus-gyokereirol/
"A mai liberalizmus tudatosítja saját hitre épülő alapjait, s szövetségre lép más, vele rokon hitekkel."
Törlés- Azaz vallásokkal.
"Nekem a nyugati és nyitott gondolkodást az jelenti, hogy olvasatokat teszünk egymás mellé, ezeket mérlegeljük, és szabadon lepároljuk magunknak azt, amit gondolunk."
VálaszTörlésRendkívül szeretem, ha sokféle árnyalat, sokféle szempont megjelenik egy témában, ha a fogalmaink nem magukban, hanem holisztikus kontextusban jelennek meg, ha az érvelésekben látjuk az erősségeket és a gyengeségeket és kevés dolgot fogalmazunk meg univerzális igazságigénnyel.
A gond az, hogy a holisztikus kontextus nem tud csak úgy a levegőben lógni, egymáshoz mindig relatíven mérhető elemek és fogalmak és konstrukciók halmazaként. Vitatkozhatunk arról, hogy a szám, amit nézünk, hatos-e vagy kilences, eldönthetetlen - de aki leírta a számot, az tudja, hogy minek szánta - hatosnak, vagy kilencesnek, vagy nem is számnak, hanem egy sípnak, vagy kétértelműnek, esetleg csak random firkának.
A világról alkotott fogalmainknak van egy teleológiai aspektusa, amihez korlátozottan hozzáférhetünk (legalábbis ha keresztényként foglalkozunk ismeretelmélettel, jellemzően ezt gondoljuk).
Én onnan közelítenék azt hiszem inkább, hogy a korlátozottság miatt alázattal illik fogalmaznunk (na meg nem, mintha nem lenne önmagában keresztény erény az alázat), de nem biztos, hogy mindent ugyanolyan súllyal kell magunknak "párolni", mert a racionális, kritikai gondolkodást nem lehet a lelkiismeret (vagy talán spiritualitás?) igazság iránti fogékonyságáról leválasztani.
Magyarul van, amit előbb hiszünk igaznak (vagy mondhatjuk úgy is, hogy tudjuk igaznak zsigerileg), mint hogy kritikai vizsgálatnak vetnénk alá, hogy igazoljuk - és ettől nem lesz kevésbé igaz.
Ha ezt elismerjük, akkor innentől viszont csak személyes tudás létezhet a világról, és talán érdemesebb azzal a kérdéssel együtt nézni a saját részleges- és teljesebb vakságunkat, már ami az igazságkeresést érinti, hogy vajon az igazság is ismer-e engem? Nem csak az a kérdés, hogy igazam van-e, hanem az is, hogy igaz vagyok-e. Ha a tudás személyes, akkor közöm kell, hogy legyen az igazsághoz.
És éppen ettől kerül szerintem helyére a keresztény helye a nehezen eldönthető kérdésekben: keresztényként akármelyik pozíciót veszem is fel (így, vagy úgy védem az életet, így, vagy úgy ellenzem a halált, így, vagy úgy csavarom az értelmezéseket), tudom, hogy az igazam nem kizárólagos, nem univerzális, de azt is, hogy aki képes igazzá tenni, az viszont "univerzális" igénnyel bír. Ha vele kapcsolatban vagyok, akkor pedig "a Lélek fúj, amerre akar", és az adott helyzet adja majd a vezetés lehetőségét, sokkal inkább, mint az általános elv. Bizonyos keretek között persze - Isten Lelke nem mond önmagának ellent, de talán érdemes itt is óvatosnak lenni: nem biztos, hogy az emberi racionalitás a legjobb fokmérője az isteni Lélek látszólagos meghasonlásainak.
Sajnos az időm korlátozott, hogy a saját bejegyzéseimet követő (egyébként nagyon tartalmas és érdekes) vitákba is bekapcsolódjak. De megint elmentünk nagyon Karsai Dániel irányába. Ő most csak egy példa volt, a jelenség amiről a bejegyzés szól vmi olyasmi, miszerint a nyugati világ (különösen Európa) "halálpárti" kezd lenni. Én ezt vitatom, szerintem ezt így nem lehet kimondani. A 777 írásában pedig - valószínűleg szándéktalanul - ott feszül egy kis politikai szál is, mert éppen egybecseng a most nálunk divatos szólamokkal.
VálaszTörlésÉrdekes fejlemény, hogy az eutanáziáért saját rászorult állapotára hivatkozva kampányoló ember most azt mondja, akkor sem választaná az eutanáziát, ha (pl. mint Svájcban ingyen, nálunk is) választható lenne. Ki-ki vonja le ebből a tanulságot: https://telex.hu/belfold/2024/04/19/karsai-daniel-als-gyomorszonda-eutanazia-valasztas
VálaszTörlés