Határemberek hite

Valahogy az ember úgy működik, hogy a nyilvánvalót veszi észre utoljára. Ami kiböki a szemét és kitölti a látómezejét, arra irányítja legkevésbé a tekintetét. Ezt most azért mondom, mert éppen elmélyülten néztem Vona Gábor és Puzsér Róbert remek beszélgetését a magyar néplélekről - vagyis leegyszerűsítve arról, milyenek vagyunk mi magyar emberek. Ennek kapcsán megint előkerült, hogy mi egyszerre állunk két világ határán: nyugatiak és keletiek vagyunk, és valahogy képtelenek arra, hogy ezt a tényt feldolgozzuk, megemésszük, elrendezzük magunkban. Nos, véleményem szerint itt lehet igazán szerepe a keresztény hitnek...

A kompország kifejezést bár lehet unalomig ismert frázisnak nevezni, mégis ha magunkra gondolunk, valahogy hozzátartozik az önarcképünkhöz. Miközben a kormány az elmúlt években egyértelműen kelet felé navigálja Magyarországot, az ellenzék jó része pedig igyekszik a nyugati irányt az egyedüli üdvös megoldásként láttatni, az nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a két lehetőség nem egymást kizáró, hanem akár integráló és szintetizáló módon is hozzájárulhat az ország építéséhez. De hát mindig ez van: szélsőségből verődünk szélsőségbe. Egyszerűen nem tudunk megbirkózni a ténnyel, hogy határemberek vagyunk, akik kelet és nyugat vonalán állnak. A nyugat oldaláról csak a dekadenciát, woke-ideológiát, és elvtelen liberalizmust vesszük észre ("a haldokló nyugat"), a kelet oldaláról pedig a despota hatalomgyakorlást, kollektivista álmodozást szeretjük hangsúlyozni. "Pedig ha van magyar küldetés, az minden bizonnyal épp a kettő pozitívumainak ötvözése lenne: a kifinomult nyugati racionalizmust, dinamizmust, innovációt egyesíteni a keletiek létharmóniájával, nyugalmával és lelki mélységével" - írja Gábor egyik könyvében.

De hogyan is kerül ez a csizma egy alapvetően teológiai karakterű napló asztalára? Minek foglalkozom egy ennyire teoretikus társadalomlélektani kérdéssel egy hitre, kereszténységre, vallásra optimalizált blogban? Hadd magyarázzam meg az olvasónak, és itt utalnék vissza arra, amit a bevezetésben említettem, azaz a nyilvánvalóra, ami kiszúrja az ember szemét és mégsem hajlandó észrevenni. Mert bár a magyar emberek jó része kereszténynek nevezi magát (most engedjük el, hogy ez pontosan mit jelent...), de mégsem hajlandó észrevenni, hogy ott van karnyújtásnyira tőle a keletet és nyugatot leginkább szintetizáló alkotás: azaz maga a Szentírás.

Sokaknak talán nem mondok ezzel semmi újat, nem is feltétlen ez a célom. Mégis érdemes rá felhívni a figyelmet. A Biblia egésze ötvözete a keleties és nyugatias stílusnak, és ezért egy kompország számára ideális vallási kiindulópontot jelenthet. Na jó, azért persze a korrektség kedvéért el kell ismerni, hogy a kettő aránya nem ötven-ötven százalék: a szentírási háttér határozottan keletről indul és csak a vége felé jelenik meg benne egyre markánsabban a nyugathoz közelebbi útszakasz. De akkor is jelen van.

Persze a Bibliában fogalmi szinten nincs szó keletről és nyugatról, sokkal inkább a héber és a görög kontextus az, amibe a szövegek beágyazódnak, és így átveszik egyik vagy másik világszemléletét. Újfent leegyszerűsítve, az Ószövetség sokkal inkább egy keleti világ terméke: ha szabad így fogalmaznom, "nagyon zsidós" a látásmódja, teljesen átszövik a keleties képek, a keleties észjárás, a keleti kultúra elemei. Talán ezért is birkózik meg vele nehezen egy mai nyugati ember. Az Újszövetség ehhez képest már sokkal "nyugatibb", azaz a görög észjárás, a görög miliő is megjelenik benne, és mire a végére érünk, ez az érzésünk csak erősödni fog. Jézusnál még talán nem annyira (aki ízig-vérig zsidó, habár mondásaiban érződik egy globális és nemzetekig elható látásmód), de Pál apostollal végképp benyit az ajtón a szisztematizáló, filozofikus, analizálásra fogékony görög szemlélet, ami ugye nagyon meghatározó mind a mai napig a nyugati kultúrában.

Nos, valahogy tehát az a helyzet, hogy bár szeretek magamra nyugati emberként gondolni, mégis egész életemben egy keletről származó könyvet forgatok, aminek a vége felé haladva egyre inkább megjelenik a nyugati gondolkodásra jellemző sajátosság, a görögség előretörésének köszönhetően. Ezért merem azt a kijelentést megfogalmazni, hogy a Biblia ebből a szempontból is kiváló forrás egy kompország polgárai számára - mondhatni a "határemberek hitének" nagyszerű alapanyaga, mert mind a két oldalunkat képes megjátszani.

Ha a fenti okoskodásban van némi plauzibilitás, akkor azt kell mondanom, hogy mind a kelet felé húzó orbáni logika, mind a kelettől szinte irtózó és a nyugatot optimumnak vélő ellenzéki narratíva téves. Természetesen politikai értelemben jobb a nyugat. Álláspontom egyértelműen az, hogy én nem ölelgetném a nagy orosz medvét. De a kelet teljes kulturális kizárása egy keresztény számára eleve elképzelhetetlen, hiszen a számára iránymutató Szentírás is keleti gyökerekből táplálkozik. 

Ideje lenne annak, mind a politikában, mind a kultúránkban, mind úgy általában a világszemléletünkben, hogy ne csak eltűrjük és elviseljük, hanem meg is barátkozzunk azzal a gondolattal, sőt erőt merítsünk abból, hogy mi magyarok egyszerre vagyunk keletiek és nyugatiak. Még a hitünkben is ez tükröződik és amint egyiket megpróbáljuk a másik javára kiiktatni, az egész szövete valahol roncsolódni fog.