Az Összeomlás

Nem mindegy, hogy egy témáról kik beszélnek. Ha habókos szektavezetők riogatnak a "világvégével", akkor az emberek jó része maximum önmaga szórakoztatására hallgatja meg őket - aztán jót derülve megy tovább. Ám ha ugyanerről a témáról tudósok, professzorok, közéletformáló személyiségek hallatják a hangjukat... nos, úgy tűnik rájuk sem igazán hallgatunk. És lehet, hogy már késő van?

Annyira nem is régen tettem említést egy meglehetősen sokkoló és szókimondó interjúról, melyet az ismert evolúcióbiológussal, vagyis Szathmáry Eörssel készített az egyik hírportál. A beszélgetés során felmerült egy konkrét évszám, mégpedig a 2050 - ezt jelölte meg Szathmáry valamiféle totális összeomlás lehetséges dátumaként. Tudom, hogy amikor az ember ilyesmit olvas, akkor a zsigeri reakciója valami olyasmi, hogy ez a megszokott hülyeség, aztán majd szépen jön a 2051 és minden megy tovább a maga medrében, ahogyan eddig. 

Pedig józan ésszel is be lehet látni, hogy olyan nem létezik, miszerint mindig minden megy tovább a maga medrében. Aminek van kezdete, az valamikor véget is kell érjen. Olyan márpedig nincs, hogy egy véges valóságban kimeríthetetlen bőségszaru vesz körül bennünket, amiből kedvünkre meríthetünk időtlen időkön át. Most olvastam ki Csányi Vilmos új kötetét, amelynek az utolsó fejezetében kerek perec és kőkemény kijelentéseket tesz. Mégpedig ilyeneket:

"A legnagyobb problémának az emberiség aktuális mértéktelen létszámát tartom, ennek következménye a már folyó klímaváltozás és a bioszféra elpusztítása. Valószínűleg mindhárom kiváltója az extrém egyenlőtlen erőforráselosztást megvalósító és teljesen értelmetlen fogyasztásra serkentő kapitalista kultúra. (...) Bonyolult, de nyilvánvaló, hogy a bolygó erőforrásai nem képesek elviselhető szinten 8-10-12 milliárd embert ellátni, és ennyi emberre semmi szükség nincsen. Nemcsak az ember sok, a bioszféra mérete is egyre kisebb."

Csányi szerint az emberiség mindig megtalálta a módját a születésszabályozásnak (hol szelídebb, hol drasztikus módon), és a teljes populációnak csökkennie kellene, nem növekedni. Úgy tűnik azonban, hogy már ezzel is alaposan elkéstünk - vagy legalábbis vannak olyan teoretikusok, akik erről beszélnek. Hadd emeljek ki közülük most egyet, aki a "Mélyalkalmazkodás" és az "Összetörve" című könyveivel valóságos sokkhullámot okozott rengeteg ember számára - mégpedig Jem Bendellt (ld. fotón), akinek a nevéhez mára egész mozgalom köthető. Komolyan, ha az ember beleolvas a könyveibe, aligha fog nyugodtan aludni. Mindaz, amit nagyon alapos részletességgel leír és elemez olyan benyomást kelt, mintha valamiféle tudományos nyelvezetű Jelenések Könyvét tartana az ember a kezében. A "Deep Adaptation" (Mélyalkalmazkodás) mozgalom pedig pont olyannak tűnhet elsőre, mint egy világvége váró szekta, a maga sajátos eszkatológiájával. Maga a mélyalkalmazkodás kifejezés a "mélyreható alkalmazkodás" rövidítése: ez pedig egy olyan szisztematikus felkészülési módszert takar, ami az Összeomlás túlélésére akarja edukálni az embereket.

Bendell ugyanis nem kevesebbet mond, minthogy az Összeomlás (1) nem egy pontszerű esemény, nem olyan, mintha egy nagy aszteroida eltalálná a Földet, hanem egy folyamat, melynek vannak nagyobb szegmensei és lassan, de feltartóztathatatlanul megy előre, és (2) nem a fent említett 2050-ben fog bekövetkezni, hanem már most is zajlik. Olyan ez, mint a Titanic, ami már nekiment a jéghegynek. Az utasok fent a fedélzeten még nem igazán érzékelik, hogy alul már ömlik be a víz. A zenekar még játszik nekik, a tehetősebbek szürcsölgetik a koktéljaikat, pedig a hajó már süllyed. Bendell szerint ha valaki nem hiszi mindezt és fanatikus riogatásnak gondolja, csak járjon utána azoknak a mutatóknak, melyek az elmúlt sok év mérhető adatai alapján kézzelfoghatóvá teszik a tényeket. Egy kicsit pontosabban így fogalmaz:

"...2016 óta a világ minden lakott kontinensén csökkenés tapasztalható az emberek életének kulcsfontosságú mutatóiban. Ezek a várható élettartamra, az egészségre, a jövedelemre, az oktatásra és hasonló alapvető szempontokra terjednek ki. Mivel a jelenség mindenhol előfordul, ez azt jelzi, hogy léteznek közös, tehát globális okok. Amióta ezek a felmérések készülnek, ez az első alkalom, hogy a mutatók a gazdaságilag fejlett országok többségében romlanak."

Bendell egyik könyvében fejezetről-fejezetre nagyon aprólékosan tárgyalja mit jelent a gazdaság, a pénzrendszer, az energiaellátás, a bioszféra, az éghajlati rendszer, az élelmiszerellátás és a társadalmi (kulturális) összeroppanás. Nagyjából ezek a területek egyszerre, egymással párhuzamosan és tendenciáikban összeadódva teszik ki azt, amit nagybetűs Összeomlásnak nevezhetünk. Ellentétben azonban a bevezetésben említett Szathmáryval, itt nincs megemlítve még vázlatosan sem semmiféle évszám, amikor valamilyen globális törésponthoz eljutunk. 

Tudok róla, hogy egyesek sarlatánnak nevezik Bendellt, rossznak tartják az érveit és hisztériakeltéssel is vádolják, aki a világvégével riogatja a jólétben élő nyugati társadalmakat. Lehet, hogy így van. Ám azt látom, nem Bendell az egyetlen, aki az Összeomlásról beszél, hanem egyre többen csatlakoznak hozzá, mégpedig a sarlatánnak aligha nevezhető táborból. Nem akarok farkast kiáltani, ami aztán nem jön. Sosem voltam "világvége rajongó", nem szokásom habzsolni az ilyen irodalmat, nézni az ilyen filmeket és szajkózni az apokaliptikus szólamokat. Mégis van egy olyan benyomásom, hogy már nem én keresem ezeket, hanem azok valamiképpen mindig utat találnak hozzám. Ezért aztán - őszintén szólva - egyáltalán nincs optimista jövőképem. Keresztényként persze valahogy ezen nem is kellene meglepődni - hiszen erről a valóságról alig van olyan világvallás, ami kicsattanóan vidám eszkatológiát mutat. Tehát tetszik vagy sem, ki kell jelentenünk, hogy sem a hitünk, sem úgy általában a teisztikus gondolkodás, de a tudományos várakozások sem a csodálatos varázsvilág felé mutatnak. A fenntartható fejlődés és töretlen haladás mítosza a szemünk előtt roskad térdre. És ha ez a mítosz megsemmisül, a fejlett nyugat vajon hova fordul majd oltalomért?