A morális űr - Hirsi és Dawkins egy pódiumon

Korábban már írtam itt a blogban a muszlimból ateistává, majd ateistából kereszténnyé lett Ayaan Hirsi Ali történetéről, aki most az új ateizmus "pápájával", azaz Richard Dawkins-szal ült le egy órácskára vitatkozni. A teljes felvétel megnézhető és persze Hirsi miatt érdemes igazán időt szánni rá, aki egy számára is új szerepben került ateista partnerével párbeszédbe. Közben pedig kimondott néhány fontos dolgot...

Nos, én nem vagyok Hitvédelmi Csendőrség és nem érzem magam feljogosítva arra, hogy egy reflektorfényben álló személyiség istenhitét megmérjem. Ugyanakkor magam is kíváncsi voltam, hogy amennyire ez megítélhető, Hirsi hitéről mit lehet tudni: pusztán politikai okokból felvett, kulturális bázison nyugvó kereszténységről van szó, vagy valóban megélt belső hitről? Egy ilyen pódiumbeszélgetés persze nem azért szerveződik, hogy erre a kérdésre direkt választ adjon, mégis egy mélyebb diskurzusból felsejlik valamiképpen a résztvevők őszintesége. Ennek alapján számomra Hirsi megtérése hitelesnek tűnik, de akkor inkább idézzük Dawkins-t, aki maga mondta ki Hirsi-nek a beszélgetés során: "Azért jöttem ide Ayaan, hogy meggyőzzelek arról, te nem vagy keresztény. Szerintem keresztény vagy, és úgy vélem a kereszténység nonszensz." Dawkins megszokott véleménye a kereszténységről most nem érdekes számomra, mindazonáltal arra mégis jó, hogy a világ talán legnagyobb ateistája mondta ki nyilvánosan Hirsi-ről, hogy hívő embernek tartja - különös csavar ez a maga módján, aminek van valamiféle groteszk súlya.

Hirsi egyébként több fontos dologról is beszélt, például bűnösnek vallotta magát abban, hogy új ateistaként minden vallást összekevert egymással és azonosan károsnak tartotta őket. Most ott tart, hogy az iszlámot véli kifejezetten rombolónak, amit élesen megkülönböztet a kereszténységtől. Szó esett aztán arról is, hogy mit jelent számára személyes szinten hinni Istenben és a Vele kapcsolatos dolgokban - amire Dawkins újra és újra felhívta a figyelmét, hogy a megtérés révén Hirsi nem egy társadalmi-kulturális egységhez csatlakozik, hanem bizonyos dogmákat és hittételeket is el kell fogadnia, amennyiben hívőnek vallja magát.

Ami viszont számomra a leginkább lenyomatot hagyott az egész beszélgetésből, az egy visszatérő gondolat Hirsi részéről. Többször felszínre került, hogy a jelenlegi (nyugati) társadalomban morális vákuum uralkodik, amit a szekuláris humanizmus képtelen jól betölteni. A jó és rossz, mint erkölcsi alapkategóriák metaetikai kérdése persze valahol állandó rágcsálnivalója a világ gondolkodó felének. Mégis azt látjuk, hogy felnő egy generáció, ami útvesztett módon áll a moralitáshoz, nincsenek kapaszkodópontjai az erkölcsi kérdésekhez, és sehonnan nem is remélhet ilyeneket. A felsőoktatás és azon túl is nagyjából minden fontos forrása az ismeretnek sokszor igyekszik semleges álláspontot képviselni, nem akarván döntést hozni arról mi a jó és mi a rossz. Márpedig az értelem, a ráció, az intellektualitás valahol mégis ezekből indul ki egy társadalomban. A szekuláris humanizmus viszont, ami megbízik abban, hogy minél több a képzettebb, értelmesebb, intellektuálisabb ember, az majd az erkölcsi stabilitáshoz és letisztultabb morális karakterhez is elvezet, láthatóan kudarcot vallott. A fejlett nyugati társadalmak morális krízissel küszködnek. Tömegek már azt sem tudják eldönteni mi a jó és mi a rossz. Sőt, lassan ott tartunk, hogy már kimondani is botrány egy adott kérdésben a verdiktet. Az intellektuálisan tisztességes válasz mindig a semlegesség, a tartózkodás vagy a relativizálás - a lényeg, hogy a jó és rossz csaknem feloldódik ebben az egészben. Egy hatalmas erkölcsi vákuum és relativizmus felemelkedésének vagyunk tanúi, amiben a nyugati civilizáció vastagon elmerül. A felnövő fiatal generáció egyszerűen nem kap erkölcsi útmutatást a jó és rossz kérdéseiben - márpedig ha a nyugati világ óvatos és neutrális semmitmondása a domináns, az így keletkezett űrt valami be fogja tölteni. Valaki vagy valakik előállnak majd és radikális hangon szólalnak meg arról mi a helyes és mi nem az, melyik irány a jó és melyik a rossz, amerre a fiataloknak haladni kell. Az erkölcsi relativizmusra és űrre jelentkeznek majd radikális mozgalmak és válaszok, amik megkísérlik betölteni azt.

Dawkins szerint ha ez a helyzet, akkor keményebben kell dolgozni a probléma orvoslásáért - de a természetfeletti nonszensz elemek kihagyásával. Mert a vallások moralitása borzalmakhoz vezet és amúgy is "cherry picking" módon csipegetünk és válogatunk azokból. Most nem szeretnék Dawkins ezerszer megválaszolt, mégis újra és újra felmelegített sületlenségeivel foglalkozni a vallások erkölcsi relativizmusáról (unom már, az az igazság), mindazonáltal a beszélgetésből számomra szépen kirajzolódott, hogy az intellektuálisnak hitt vallástalan társadalom egyszerűen hatalmas morális űrt teremt maga körül. A szekuláris világ képtelen a jóval és rosszal igazi mélységben foglalkozni. Ennek oka szerintem egyszerű: míg a vallások adnak valamiféle alapot az erkölcsi kategóriákhoz (például Isten, mint morális ágens személyét), a világot "varázstalanító" (Weber) ateizmus nemcsak az Istent veszi ki a képletből, de vele együtt kénytelen az erkölcsi alapokat is kidobni. 

Hirsi és Dawkins eszmecseréjének számomra ez volt a legfontosabb üzenete. Vallás nélkül nincs igazán alapja a moralitásnak, jól megalapozott moralitás nélkül viszont nincs igazán alapja egy helyesen működő társadalomnak. Azon persze a végtelenségig vitatkozhatunk, melyik vallás legyen az alap, egyáltalán mi alapján döntünk egy adott vallás morális üzenetei között, hogy melyiket emeljük át a mai korunkba és melyiket nem. Akárhogyan is, ha megengedi magának egy társadalom, hogy "Isten halott" legyen számára, ezzel olyan űrt teremt saját magának, amit veszélyes betöltetlenül hagyni. Parazita eszmék vagy veszélyes ideológiák azok, amelyek kapva kapnak ilyenkor a lehetőségen - ezzel pedig egy szekuláris társadalom is rosszul jár.