Bevallom őszintén, nagyon kedvelem azt a podcast sorozatot, amit a tévézés "nagyöregje", azaz Friderikusz Sándor évek óta bonyolít. Intellektuálisan igényes, elmélyült, fontos kérdésekről szóló beszélgetések ezek, igazán nívós vendégekkel. A legutóbbi adásban az ismert evolúcióbiológus, Szathmáry Eörs volt a beszélgetőpartner - akivel a számos téma között az emberiség jólétének fenntarthatóságáról, a sokat emlegetett globális összeomlásról, és a tömegmédia káros hatásairól is szó esett - mitöbb, még Isten is belekeveredett a disputába. Én meg most belekeverem a karácsonyt...
Ez nagyobb gond és mélyebben gyökerezik annál, mint amire talán számítanánk. Legalább két tényező képez benne akadályt.
Az egyik a természetünk. Egyszerűen evolúciósan is úgy vagyunk összerakva, hogy a vélhető kényelemről és haszonról való lemondás egy hihetetlenül fogcsikorgatva elérhető célállomás számunkra. Mi köze ennek az evolúcióhoz? Nos, az állatvilágban ismert a megerősítéses tanulás jelensége: amikor például beidomítanak egy állatot, megcsináltatnak vele egy tevékenységet, amit aztán jutalom követ. Az állat a jutalom miatt könnyen rávehetővé válhat az adott dolog megtanulására. De mi történik akkor, ha nem azonnal kapja a jutalmat? Ha időben eltolódik a jutalmazás, akkor az állat diszkontálja, vagyis kevesebbre becsüli az értékét. Nem kell messzire menni, hogy ezt a jelenséget a homo sapiens körében is felfedezzük: hiszen "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!" Másként fogalmazva, bár kognitívan felfogjuk, hogy a takarékosabb életstílus és a talán kényelmetlenebb életvitelünk sokat segítene a globális összeomlás késleltetéséért - de lélektanilag nagyon nem hajlunk a dolog igazi elfogadására. A halogató reflexeink azt mondatják velünk, hogy most kell jól élni, jól érezni magunkat. Majd a következő generációk megoldják a problémákat, ez már nem a mi dolgunk lesz.
Érdekes egyébként, hogy a Bibliában is egy van történet, amely mintha ezt a szemléletmódot mutatná: az egyébként jó királynak számító Ezékiás gondolkodott hasonlóan, amikor a babiloni követek meglátogatták. A sztori szerint Ezékiás ostoba módon az ország minden erőforrását, kincstárát, tartalékait megmutatta a hízelgő babiloniaknak - mintha csak valaki felfedné mindenét az ellensége előtt. Amikor emiatt Ézsaiás próféta borús hangon azt jövendöli Ezékiásnak, hogy ennek az lesz a következménye, hogy Babilon a jövőben kifosztja az országot, Ezékiás magában így okoskodik: "Akkor az én időmben béke és biztonság lesz." (2Kir 20,19). Vagyis, csakis a most és a jelen számított neki, az már kevésbé, hogy a következő generációkkal mi lesz!
A másik oka a kultúránk. Azaz, a genetikusan halogató természetünkre még rárakódik a kapitalizmusnak az az inherens tulajdonsága, hogy állandó növekedési kényszerre ösztönöz. Ez már nem a túlélés érdekében zajló tevékenységekről szól, hanem a zabálásról, vásárlásról, túlköltekezésről. Szathmáry szemléletes példaként hozza ide, hogy a textiliparnak óriási az ökológiai lábnyoma - de mi a fenének kell három havonta új ruhát venni? Hát, ha őszinték vagyunk csakis azért, mert a fogyasztói-kapitalista kultúra elhitette velünk, hogy ez így jó, erre kondicionált, erre nevelt bennünket.
Összegezve a fentieket tehát legalább két hatalmas akadály tornyosul előttünk, melyek együttes erővel szinte determinálnak a hanyatlásra: (1) a bennünk genetikusan jelen lévő, azonnali kielégülést kereső ösztöneink, és (2) az erre építő és ezt felhangosító kapitalista kultúra.
A magam részéről nagyon szeretem a karácsonyt, de elárulom az olvasónak, az elmúlt években jelentősen visszavettünk mindenféle vásárlásból és ehhez a döntéshez sziklaszilárdan tartjuk magunkat! Amióta ezt teszem, még kontrasztosabban látom, hogy milyen irgalmatlan pénzköltés zajlik karácsony környékén - olyan ez, mintha kiárusítanánk az ünnepet. Az én karácsonyomat persze mindez nem öli meg, de azért jólesik tudni, hogy a saját hitem más felé orientál, mint a fentebb ismertetett ösztöneim és a kapitalista kultúra. Szerintem a karácsony nem arról szól, mennyit bírunk kifizetni - hanem inkább arról, értünk mekkora árat fizetett Krisztus. Persze ez a más optika nyilván magával hoz valamiféle "azonnali jutalomérzetet", de ez legalább egy belső jutalom, egy abból táplálkozó megelégedettség-érzés, hogy maradok a pénzemnél és mégsem válik az egész ünnep semmivé számomra.
Valószínű, hogy az "azonnal jutalom" iránti olthatatlan szomjúságunkat nem tudjuk lecserélni. De talán átkeretezni igen: mi lenne ha a komfortból, túlköltekezésből, ajándékfelhalmozásból származó elégedettség érzésünket egyszerűen lecserélnénk egy másik elégedettség-érzése - amit akkor érzünk, ha képesek voltunk a saját kultúránkon felülkerekedni? És miért ne kezdhetnénk ezt el akár most karácsonykor?
Sytka, kérésed reménytelen vállalkozás, éppen azon okok miatt, amelyeket említettél: a saját ösztöneink és a kapitalizmus „ösztönei” miatt. Nem csak a karácsony üzletiesedett el, hanem minden ünnepünk, sőt a legtöbb társadalmi esemény is. Ma már általános, hogy az óvodában is tartanak „ballagást”. Az egyik jelentős kapitalista csali az, hogy ünnepeinket gyerekközpontúakká tették. Tisztában voltak vele, hogy minden szülő utál csalódást okozni a gyerekeinknek, ezért az ajándékok tömkelegét vásárolják meg, leginkább kötelességből. Mert, mit szólnak a gyerek barátai, osztálytársai. Így, vagy ezért kezdődött a flancolás, aminek az eredménye az, amit ma tapasztalunk, hogy minden elüzletiesedett.
VálaszTörlésAmi reálisan megtehető, az a hangsúly terelése egy sokkal inkább kívánatos, személyes és szeretet-központú irányba. Az ünnepek előtt a leggyakrabban elhangzó kérdés az, hogy „Mit szeretnétek kapni karácsonyra?” Egy gyerek élete során olyan sokszor hallja ezt a kérdést, hogy a karácsonnyal kapcsolatos elvárásaikat az határozza meg, hogy mit kapnak.
Nálunk az ünnepek előtti beszélgetésekben azt a kérdést tettük fel, hogy „Mit szeretnél adni karácsonyra?”. Ezzel az egyszerű változtatással a hangsúly átkerült az énről a másikra. Ez sokkal személyesebbé tette az ajándékozást, mert az ajándékot az határozta meg, amit a másikról tudtak, és amiről úgy gondolták, hogy a másik örülne neki. Ennek kellemes mellékterméke volt az, hogy többet foglalkoztak a másikkal. Rájöttek, hogy az igazi öröm a meglepetésben rejlik. Titkos megbeszéléseket tartottunk, hogy segítsünk egymásnak az ajándékötletekben. Ezek a titkos találkák izgalmat és várakozást keltettek bennük, és saját maguk átélhették, hogy sokkal nagyobb öröm adni, mint azon stresszelni, hogy mit kapnak.
Szerintem az is lényeges, hogy nálunk soha nem volt karácsonyi kívánságlista, de más kívánságlista sem (pl. írd meg, hogy mit szeretnél a Mikulástól, vagy a Jézuskától, stb). Ezek lehet, hogy megkönnyítik az ajándékválasztást, de elvárásokat támasztanak, és arra késztetnek, hogy arra koncentráljunk, amit szeretnénk. Nálunk minden családtagnak megmaradt az a szabadsága, hogy úgy fejezzék ki szeretetüket, ahogyan ők jónak látják. Ez a hozzáállás működött, és úgy látom, hogy a gyerekek, családot alapítva, hasonló elképzeléseket igyekeznek megvalósítani.
Péter, remek hozzászólás, köszönöm! Ez a mondatot különösen fontos számomra:
Törlés" Az egyik jelentős kapitalista csali az, hogy ünnepeinket gyerekközpontúakká tették. "
Pontosan ez a helyzet! A média, a reklámipar és általában a növekedésorientált kapitalista világ a "gyereküknél fogva" akarja megragadni a fizetőképes felnőtteket. Szerintem is nagyrészt reménytelen ezzel viaskodni - de akkor ezzel azt is mondjuk, hogy végső soron semmit nem tehetünk igazán a közelgő összeomlásért? Ehhez olyan szinten kellene önmagunkkal szembeszállni, amire genetikai-kulturális értelemben nem vagyunk képesek. Kérdés azonban, van-e olyan kényszer, ami ezt kipréseli belőlünk? Attól tartok, ameddig nem a puszta létről és életben maradásról szól ez az egész, a nyugati ember nem fog alább adni a komfortérzetéből.
Az "ajándékot adni" újfent remek gondolat, prédikációba illő, ha szabad ezt mondanom! :-) A saját családomban is hasonlóan szerveződnek a dolgok, de ez a "mit szeretnél adni?" így szó szerint még nem merül fel. Na majd most... :-)
"de akkor ezzel azt is mondjuk, hogy végső soron semmit nem tehetünk igazán a közelgő összeomlásért?
TörlésGondolom, itt a környezetszennyezési és klímaváltozási válságra céloztál. Ez azért más, mint az ünnepeink elüzletiesedése, bár kismértékben ez is hozzájárul. A környezetszennyezés és klímaváltozás okait ismerjük, és megvan a tudásunk és a technológia is arra, hogy ezt lelassítsuk és megállítsuk. Elméletben! Gyakorlatban azonban ahhoz, hogy valódi javulást érjünk el, ma már olyan világméretekben koordinált és egyirányba ható intézkedésekre lenne szükség, ami a mai világpolitikai helyzetben nem kivitelezhető. Így marad a sodródás, és az a legaggasztóbb, hogy ennek kimenetele megjósolhatatlan. Ha, mint írod, ennek a kimenetele a "a puszta létről és életben maradásról" fog szólni, akkor már késő lesz, mert nem lesz eszköz ennek kivédésére.
Nem feltétlenül csak a klímaválságra és környezetszennyezésre céloztam. Hanem arra a teljes összeomlási folyamatra, amely egyesek szerint már most zajlik:
TörlésAz Összeomlás
Persze az alapot tényleg ez a két jelenség képezheti az egész mögött. Lehet, hogy túloztam, de azt a véleményem fenntartom, hogy ha valamiféle kényszer nem visz rá bennünket az életszínvonalból és az állandó növekedéskényszerből való kilépésre, vagy legalábbis a csökkentésre, magunktól nem fogunk mozdulni ebbe az irányba. Túl erősek az ösztöneink és a kultúránkat is ezekre a belső hajlamainkra optimalizáltuk.
"Egyszerűen evolúciósan is úgy vagyunk összerakva, hogy"
VálaszTörlés- Jól elkezdett mondat, észszerűen kellene folytatni: úgy vagyunk összerakva, hogy nem érdekel minket az idealizmus, amíg praktikus előnnyé nem válik. Az emberiség 95%-a gyakorlatias, 5%-a idealista, ez nagyjából minden társadalomban így van. Csak az idealisták 10x hangosabbak, így akár 50%-nak gondolhatnánk őket, kvázi többségnek. Ám a dumából sosem lesz valóság, mert a cselekvésben már újra 5%-on állnak, vagy még ott sem. Hányan repülnek kevesebbet az éghajlat miatt? Mínusz 500 millióan, annyian ültek életükben először repülőre, nagy örömmel. Az éghajlatkonferenciázók sem repülnek kevesebbet, mert a távoli konferenciákra csak oda kell repülni, nem?
Ha bárki érdemi változásokat akar a világban, akkor a 95%-ot kell gyakorlati előnyökkel megszólítani. Az, hogy ne vegyél klassz cuccokat, mert izé, legyél te is széplélek..., az nem gyakorlati előny. Ezért nem változik az értelmiségiektől a világ, csak a saját vállukat veregetik körbe-körbe.
Alternatív javaslat: mindenki jólétet akar, évről évre nagyobbat. Ha ezt az érzést meg tudjuk adni bolygóbarát módon, máris megvan a fenntartható rendszer. Ezen érdemes gondolkodni, mert az evolúciósan összerakott emberek számára erre lesz előre.