Zámbori Soma személyét talán kevesebben ismerik, mint a hangját: Amerika Kapitány vagy éppen a Madagaszkár című animációs film, hogy csak kettő példát mondjak. Nekem azonban az volt a célom, hogy a személyéről is többen tudjanak, ezért a podcastom új epizódjában vele beszélgettem.
Nem ez az első alkalom, hogy találkoztam Somával, de ha meg kellene mondanom mi ragadott meg benne leginkább, talán a tettrekészségét emelném ki elsőként. Szinte már túl sok mindennel foglalkozik, mármint a munkáján túl. Egyszerre olvas tíz könyvet, főiskolára jár, sőt doktorálni szeretne. Számos keresztény projektben vesz részt, létrehozott egy vízi zarándokutat (Pál apostol nyomán), csinálja a Biblia projektet, és kismillió más dolgot. Erősen hisz a "kulturevangelizációban", azaz abban a lehetőségben, hogy a kultúra eszközeit felhasználva közelebb lehet kerülni a ma emberéhez. Soma tehát amolyan "mindenlében kanál" típusú ember, aki egyfolytában pörög, ám miközben csaknem nyughatatlan, vágyik megtalálni a saját csendjét, ahogy ez a téma többször előkerül a műsorban.
Bevallom, nekem nagyon szimpatikus a kultúrához való viszonya: míg a kultúrharc kifejezetten divatos az erősen konzervatív keresztények között, Soma nem arról beszél és nem azt keresi, melyek a kultúra istentelen vonásai és hol lehet rámutatni a gyenge pontjaira, hanem inkább folyamatosan felhasználja a lehetőségeit és eszközeit az evangélium átadásának folyamatában.
Őszintén szólva a túl sok téma miatt a műsor egy kicsit talán eklektikusra sikerült, de pont ez a vibráló sokszínűség képes legjobban visszaadni milyen ember Soma. A beszélgetést megnézhetitek itt:
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)