A barbár nyelveken szólók...

A nyelveken szólás jelensége igazi dogmatikai problémaforrásnak számított az elmúlt évtizedekben. Embereket, gyülekezeteket, felekezeteket sodort parázs vitákba, komoly szóharcokhoz, sőt szakadásokhoz vezetett. Aki gyakorolta, szellemibbnek tűnt a többiekhez képest, aki ellenezte, rajongástól túlfűtöttnek nevezte a nyelveken szólókat. Nem vállalkoznék arra, hogy az idegen kifejezéssel glosszoláliának nevezett megnyilvánulásról széles körű teológiai panorámaképet adjak, de egy aprócska szócska kapcsán eszembe jutott valami arról a lelkületről, ami a jelenséget körülvette.

Az ajándék egy dolog, a keresztény jellem egy másik. Soha, senki nem tanított arra és nem is mondta nekem, hogy a nyelveken szólás ajándékát nélkülöző hívő alacsonyabb rendű lenne a többiekhez képest. Sem szószékről, sem házicsoportban, sem négyszemközti beszélgetésekben nem emlékszem arra, hogy ilyesmit hallottam volna. Vannak azonban dolgok, melyeket nem szükséges tanítani, sőt határozottan kimondani sem kell ahhoz, hogy az ember eljusson bizonyos következtetésekre. Ha olyan közegben éled meg a hited, ahol a nyelveken szólás mondhatni hozzátartozik a mindennapok liturgiájához, ez a tény önmagában kiválthatja belőled, hogy kisebbrendűségi érzésed lesz, amíg meg nem kapod. Mint amikor bekerülsz operarajongók körébe, akik mindenféle zeneművekről, előadókról, az opera korszakairól beszélgetnek, te pedig csak nyújtogatod a nyakad, egy kőkorszaki hülyének érzed magad és egyre inkább elönt a szégyen saját műveletlenséged miatt. Az ilyen ember előtt két lehetőség áll: vagy kiműveli magát az opera világának tekintetében, vagy előbb-utóbb megutálja az egészet.

A korinthusi gyülekezetben valami ehhez hasonló is lejátszódhatott. Pál soraiból kiderül, hogy ezek a kedves tesók a nyelveken szólást különösen szellemi tevékenységnek érezhették, az apostol pedig leírt nekik egy mondatot, melyben a beszéd érthetőségére hívja fel a figyelmet:

"Így ti is, ha a nyelvetekkel nem fejeztek ki világosan érthető szót, miképp lesz érthető, amit mondotok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.  Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem" (1Kor 14:9-11)

Itt és most nem kívánok mélységes exegetikai elemzésekbe belemenni, pusztán a dőlt betűvel kiemelt "idegen" szócskára akarom felhívni a figyelmet! Cserháti Sándor kommentárja hívta fel a figyelmem arra, hogy a legtöbb (nem csak) magyar fordítás kifejezetten elveszi az itt olvasható görög szó jelentését. Bárki megnézheti, hogy az eredetiben valójában a barbarosz, azaz "barbár" kifejezés olvasható, ami már abban a korban is többet jelentett idegennél. Aki az akkori római-görög civilizáción kívül élt, nem csupán idegennek számított, hanem vadnak, durvának, kegyetlennek is. Ez a megbélyegző és erőteljes kifejezés tehát Pál olvasói számára azt is jelenthette, hogy a közösségben érthetetlen nyelveken szólás nem szuperszellemivé, hanem éppenhogy "barbárrá", kívülállóvá változtat a másik ember előtt. A trendi szemléletmóddal ellentétben, miszerint a nyelveken szóló ember mégiscsak szellemibb társaihoz képest, ez elég mellbevágó szókép lehetett a levél olvasóinak.

Elképzelhető, hogy Korinthusban az ilyesféle ajándékkal rendelkezők nagyon szelleminek és "felsőbbrendűnek" érezték magukat - Pál azonban mintha arra figyelmeztetne, hogy egy igazán érett közegben a karizmatikus testvérek nem azt várják el, hogy az "elmaradottak" felemelkednek az ő szintjükre, hanem ők beszélnek érthetően mindenkihez. Az igazán szellemi ember (bárkit is értsük a sokszor elcsépelt kifejezés alatt) ugyanis nem a hihetetlen karizmájáról lesz ismerős, hanem arról, hogy mindig hajlik a térde...

Elgondolkoztam azon, hogy egy olyan egyházi közegben, ahol domináns jelenségek is előfordulnak - legyen ez a nyelveken szólás vagy attól teljesen független elem - mennyire felelős maga a környezet abban, hogy egy avatatlan kirekesztettnek érzi magát? Az operarajongós példához visszatérve, kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a témába belecsöppenő, teljesen kívülállót ahelyett, hogy az operáról szóló emelkedett társalgást hallgatná, megpróbálják bevonni az opera világába - és ezáltal a társaságba is. A probléma megoldása szerintem abban van, amiben nem túl erősek a mai gyülekezetek: odamenni a "kezdőkhöz", szóba állni a vendégekkel, beszélni az érdeklődőkkel. Nem várhatjuk el, hogy egy avatatlan majd saját erejéből betör a mi szubkultúránk köreibe, különösen ha mi "barbár" módon érthetetlenné is tesszük magunkat előtte. A jézusi etika inkább úgy kívánja, hogy mi kommunikáljunk azok szintjén, akiket szeretnék ezekben a körökben viszontlátni.