2012. október 24., szerda

A legnagyobb templom ama Napja

Az ország legnagyobb temploma most a Papp László Sportaréna - hangzik fel a színpadon, szombat este, azon a Bizonyos Napon. A legnagyobb legalábbis stimmel, a templom már ízlés kérdése. Mindenesetre sokan celebrálják a misét, sokan is vannak, de nincsenek elegen, illetve voltak már többen is. Pedig ez a nap volt az a nap.

Igen, ez tényleg az volt. A szokásos Nap, amikor párezer forintért cserébe, évente egyszer elmegyünk a legnagyobb templomba, hogy ott a legnagyobb szabású esemény részesei legyünk, és együtt énekeljünk a legjobbakkal. Érthetetlen, miért maradtak ennyien távol Ettől a Naptól!

Itt néhány órára eltűnnek a teológiai nézetkülönbségek, viszont előkerülnek a tavalyról már ismert megoldások. Ismét színpadon áll a nagyjából egy tucatnyi magyar keresztény formáció némelyike, akik az előző Napon is jelen voltak és valószínűleg ama Következő Napon is ott lesznek. Aztán megint itt van velünk Ricsi, aki egyébként itt volt velünk már sokszor, ám most ismét láthatjuk. Mindez persze nem véletlen, nagy dolgok fognak történni, hatalmas tapsot neki! Ricsi fantasztikus előadó, de hát így megy ez Ezen a Napon, ahol jönnek-mennek a fantasztikus előadók, akik elképesztően tehetségesek, a legsikeresebbek, a legtermékenyebbek, a leghitelesebbek egyaránt. Sok-sok lemezt adtak már el, sok-sok díjat söpörtek be, nem semmi, hogy most eljöttek hozzánk - szóljon megint a hatalmas taps! Velünk buliznak a népek, nem csak határon innen, de még túl is: ez már egészen elképesztő csoda, melyet ritkán láthat emberi szem. Azt, hogy ennyi ember egy helyen, egyszerre együtt énekel, csak természetfeletti módon lehet kielégítően megmagyarázni. Küldjünk hát egy óriási tapsot magunknak, akik szuperül összejöttünk!

Miután elálmélkodtunk a dolgok nagyságán és vörösre tapsoltuk a tenyerünket, két elképesztő meglepetés vár még ránk. Egyrészt megtudjuk, ha nagyon akarjuk és megígérjük, hogy legközelebb is eljövünk, egy év múlva ismét együtt énekelhetünk ugyanilyen, tökegyforma dalokat a többiekkel. Másrészt kiderül, hogy nincs annál sürgetőbb és fantasztikusabb cél a hazai kereszténységben, minthogy megtöltsünk egy Még Nagyobb Templomot, ahol még a mainál is lehengerlőbb és tehetségesebb emberek fognak koncertezni, akiket jól megtapsolhatunk és megvehetjük az eredeti cédéiket, dévédéiket.

Hiába vagyunk azonban izgatottak, hogy Az a Nap mikor jön el, azt most még nem tudja senki. Addig is készítsük a tenyereinket és jövőre találkozzunk ugyanitt, ugyanígy, az ország legnagyobb templomában.

8 megjegyzés :

  1. juj ilyeneket nem szabad írni! juj!
    a közösségistent sértegeted!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Félreértés ne essék: jót bulizni jó. Nincs azzal semmi gondom, mindenkinek jól esik néha lazítani, szórakozni, kikapcsolódni. Nincs baj a sok emberrel, a hangos zenével, a profi színpadképpel.

    Csak akkor legyen ennyi, és ne kerítsünk köré valami körmönfont mesét fantasztikus szellemi erőről meg csodás jelenlétről, az egyház egységéről, a csúcsok csúcsáról. A jó buli, az maradjon jó buli - nomeg jó hely arra, hogy az ember találkozzon az ismerőseivel. (Az megint más kérdés, hogy kinek milyen buli jó.)

    VálaszTörlés
  3. "Addig is készítsük a tenyereinket és jövőre találkozzunk ugyanitt, ugyanígy, az ország legnagyobb templomában."

    ...és a pénztárcánkat. ;)

    VálaszTörlés
  4. Valahogy meg kell ideologizálni a szórakoztatóipari kereszténységet... sokan "beveszik", de vagyunk néhányan,akik nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmondom őszintén (még egyszer), nekem semmi bajom azzal sem, ha valami szórakoztató. Az én problémám azzal van, ha "látást" meg valami természetfeletti csodát akarunk mögé rakni.

      Tisztelem Noel Richards-ot, mint rockzenészt, de halványan sem értem miért jó az nekünk, mitől lesz jobb Magyarországnak, ha még többen átmegyünk egy még nagyobb stadionba pár órán keresztül megnézni, hogy amerikai tesók hogyan játsszák el azokat a dalokat, amiket minden vasárnap lehet énekelni a gyüliben? Pontosan mi ebben a látás? Mi fog ettől változni Magyarországon? Nem értem.

      Törlés
  5. szerintem sok keresztény nem akar vagy nem mer komolyabb személyes kapcsolatba kerülni a testvéreivel, és az ilyen alkalmak amolyan pótlékok, önbecsapások...

    VálaszTörlés
  6. inkább mentél volna el az Accept koncertjére 26.-án.Jobban jártál volna szerintem.....Józsi

    VálaszTörlés
  7. Hali, kicsit érdekes volt olvasni a bejegyzést. Nem tudtam eldönteni, mellette vagy ellene szól a dolog. Mellékesen megjegyzem, személyesen is meghallgattam és elgondolkodtam Ezen A Napon. Nekem momentán hangos volt- s ahogy észleltem a körülöttem lévőknek is. Egy kedves idős testvér ült mellettem akinek az imája az egyik fellépőnél így hangzott: "Uram, mikor lesz már vége?" :) Nos a kedves idős testvér nem a "buli" kedvéért jött, valami mást keresett. A magam részéről nyugtáztam: nem ezen a módon kerülök közelebb Istenhez. Isten áldjon

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)