Égből hulló kultuszok - és a történeti Jézus

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, a múlt héten megtartott kiváló vitaest kapcsán Waldmann Szabolcs egy érdekesen ciripelő bogarat ültetett a fülembe - melyre érdemben nem is érkezett reakció ott és akkor a vitában. Az úgynevezett kargo-kultuszokról van szó, melyek igen izgalmas lehetőséget jelentenek a vallástudósok számára annak megfigyeléséhez, hogyan alakulnak ki nagyon rövid idő alatt új mozgalmak és kultuszok. Ez aztán felvet kérdéseket a kereszténység kapcsán is.

Íme az egyik fából készült repülőgép - és a "gyülekezet"

Anélkül, hogy hosszasan belebonyolódnék a részletekbe, muszáj nagyon röviden felvázolnom ezeket a furcsa kultuszokat. Már a nevük is meglepő: cargo cults, azaz magyarosan "kargó kultuszok" - mintha valamiféle szállítmányozásról lenne szó. Nos, pontosan ez a helyzet! Más megnevezéssel rakománykultusznak is nevezik őket, mert keletkezésük szó szerint az égből pottyant rakományokhoz kapcsolódik. A rakománykultuszok többnyire a csendes-óceáni Melanéziában és Új Guinea területén jöttek létre és ma is léteznek. Nagyon hasonlítanak egymásra, legutolsó képviselőik a 2. világháború idején alakultak ki, amikor a kis szigetekre érkező fehér bevándorlók - köztük katonák és misszionáriusok - teljesen lenyűgözték az eredeti őslakosokat. Utóbbiak megfigyelték, hogy a fehér emberek soha nem dolgoznak igazi, kétkezi munkát, vagyis nem készítenek tárgyakat, nem javítanak meg elromlott dolgokat, sőt sokszor azzal töltik az idejüket, hogy egyforma ruhában értelmetlenül fel-alá masíroznak (ugye katonákról beszélünk...). Mégis, időnként hajón és főleg repülőn érkeznek hozzájuk rakományok teljes ellátással, furcsa készülékekkel és minden földi jóval. Az őslakos bennszülöttek tehát levonták a számukra logikus következtetést: összefüggés kell legyen az égből lepottyanó, jólétet biztosító rakományok, és az oda-vissza masírozó egyenruhás emberek között. Vagyis úgy tűnik, ez a masírozás valamiféle szertartás lehet, amelynek köszönhetően érkezik az égi áldás! Persze elég furcsa így egyenruhában lépegetni, de hát a fehér ember láthatóan sikeresen veszi rá az isteneket, hogy küldjenek rakományt! Adódik a következtetés, ha a bennszülött is szeretne részesülni ilyesféle égi áldásban, neki is masíroznia kell. Azt látjuk tehát, hogy a kultusz lábra kapásának alapja egy érthetetlen jelenség megfigyelése és az abból levont következtetések voltak.

A rakománykultuszok egyébként több helyen is léteznek, a Tan-na-szigeten például ma is megfigyelhetők. Utóbbi azért izgalmas, mert a középpontjában az égből potyogó rakományokon túl egy messianisztikus figura, egy bizonyos John Frum áll. A legenda szerint Frum alacsony, vékony hangú, világos hajú ember volt, aki próféciákat mondott és megpróbálta a bennszülötteket a szigetre érkező misszionáriusok ellen hangolni. Végül aztán meghalt, de megígérte, hogy másodszor is eljön majd, ráadásul bőséges rakománnyal. Ha visszatér, a hegyek összeroskadnak, a völgyek betemetődnek, az öregek megint fiatalok lesznek, valamint megszűnnek a betegségek is. No és persze annyi rakomány lesz, hogy roskadásig jut belőle mindenkinek. 

Bármilyen hihetetlen, John Frum kultuszát annyira komolyan gondolják a helyiek, hogy elkezdték a sziget közepét megtisztítani - mivel hitük szerint Frum repülőgépen tér majd vissza, pontosan az egyik év február 15-én. A konkrét évet nem tudják, de éppen ezért minden esztendő február 15-én vallási szertartást tartanak az ő fogadására. A bennszülöttek csináltak bambuszból "irányító tornyot", sőt fából készült fejhallgatókat is a "légi irányítóknak", a kifutópályán pedig ugyancsak fából készült repülőgépek állnak, hogy ezzel is leszállásra csalogassák Frum-ot. 

Nos, biztosan bizarrnak tűnik mindez egy magát civilizáltnak nevező, modern ember számára, mégis felvet izgalmas kérdéseket a keresztény hit kapcsán. Természetesen nem a szembeszökően nyilvánvaló párhuzamos elemekre gondolok - a messiás-figurára, annak visszatérésére, a boldog végidők képzetére, melyek nagyon valószínű, hogy a szigeten működő keresztény misszionáriusok hatására keveredtek bele a kultikus tevékenységekbe -, hanem inkább a rakományvallások gyors kialakulásának tényére. Klasszikus apologetikai érv ugyanis, hogy a Jézusról szóló elképzelések azért sem lehetnek mitikusak, azért nem rakódhatott a "történeti Jézus" karakterére fiktív elem, mert nem volt elég idő ezek kialakulására. Hiszen az első források Krisztus halála után talán már egy évtizeden belül is létezhettek, melyek alapján aztán megíródtak az evangéliumok - a mítoszok létrejöttéhez a kutatók szerint pedig ennél sokkal több idő szükségeltetik. A rakománykultuszok anatómiájából viszont azt látjuk, hogy villámgyorsan képesek vallási mítoszok kialakulni, sőt azonnal módosulásnak is indulnak és több verzióban keringenek. Az említett törzsi vallások is szinte a semmiből nőttek ki egyik pillanatról a másikra. Mitöbb, rögtön betemették saját nyomaikat, mert az például kideríthetetlen, hogy ez a bizonyos John Frum egyáltalán létező személy volt-e, vagy teljesen fiktív alak, esetleg a kettő keveréke, azaz történeti személy, akire mítoszok tapadtak. Ami még érdekesebb, hogy mindez a huszadik század derekán játszódott le, csaknem a szemünk előtt - vagyis szinte jelen voltunk egy új vallás megszületésénél, és mégsem vagyunk képesek tisztázni az alapjait.

Mindezek ellenére azért mégis nehéz ezt az egész kargó-vallást összevetni a kereszténység kialakulásával, ugyanis pont az a tényező hiányzik hozzá, ami ezeket a melanéziai mozgalmakat igen speciálissá teszi: mégpedig a kultusz alapját biztosító tényezők és a kultuszt gyakorlók közötti mérhetetlen távolság. Másként fogalmazva: egy őslakos bennszülött, aki nagyjából a bronzkor színvonalára jellemző nomád életet élt, érthető csodálkozással meredhetett a modern kor csúcstechnikáit képviselő elemekre, a katonák fegyvereire, a repülőgépekre, a logisztikai megoldásokra. Nem meglepő, hogy ez az összhatás azonnali kultikus tiszteletet váltott ki belőlük. Krisztus esetében azonban szó sincs ilyesmiről: ő pont olyan volt, mint egy első századi zsidó, úgy beszélt, úgy viselkedett, hogy tökéletesen belesimult saját környezetébe. Sőt, egy ideig ez történt a kereszténységgel is, amit a kívülállók évtizedeken keresztül meg sem tudtak különböztetni a judaizmustól. A Jézus melletti hitet ráadásul nem az értetlenség és bizonyos jelenségek teljes félreértése okozta (ahogy a rakománykultuszoknál), hanem pont akkor indult fejlődésnek, amikor Krisztus követői végre megértették kicsoda a saját Mesterük, mit tanított és milyen örökséget kívánt rájuk hagyni. Az összevetést még hosszasan lehetne folytatni - de talán annyi már így is látszik, megint nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy az ember azt gondolná...