Össztűz a Budapest Arénában

Ahogy azt sejteni lehetett, ezen a hétvégén a Tűz Konferencia tartja lázban a hazai kereszténység egy jó részét. A karizmatikus körökben ismert Daniel Kolenda, Todd White és Ben Fitzgerald nevével fémjelzett háromnapos esemény ma este ér véget és folyamatos érdeklődés, valamint kritika kíséri. Elmentem, megnéztem, beleszagoltam.

Abban a kiváltságos helyzetben részesülhettem, hogy tegnap este közvetlenül a legelső sorban, a színpad előtt ülve hallgathattam végig Daniel Kolenda evangélista igehirdetését. Amit hallottam, nem nekem szólt, hanem főként és elsősorban olyanoknak, akik talán életükben először vettek részt evangélizáción. Ám Kolenda tiszta és egyszerű szavai eljutottak hozzám is. És bár nem ez volt a prédikáció lényege, hosszú perceken át beszélt egy olyan dologról, amelyről Magyarországon meglátásom szerint most nagyon fontos sokat hallania az embereknek: hogy Isten mennyire szereti a muszlimokat. Szerintem ő sem tudta, hogy ezzel az egyszerű kijelentéssel olyan véleményt artikulált a színpadról, amit ebben az országban most rengetegen képtelenek befogadni. Kolenda elmesélte, hogy Afrika-szerte saját szemével látja muzulmánok tömegeinek a megtérését - a jelenség néhol már-már olyan léptékű, hogy féltékenységet is kivált a helyi keresztényekből, akik úgy érzik, Isten mintha jobban odafordulna a muszlim emberekhez, mint hozzájuk. Nos, a nagy magyar valóságban, ahol az elmúlt években mást sem hallottunk, mint félelemkeltő politikai üzeneteket, melyek sokakat undorral és gyűlölettel töltöttek el a muszlimok felé, egyszerűen jól esett hallanom egy olyan beszámolót, hogy Isten számára mennyire fontosak ezek az emberek.

Még egyszer hangsúlyozom azért, mielőtt valaki félreérti, hogy Daniel Kolenda nem politikai beszédet tartott, hanem annál sokkal többet tett: az evangéliumot hirdette. Igen, tényleg azt, nem többet és nem kevesebbet annál. Tegnap este világosan és félreérthetetlenül az evangélium szólalt meg a színpadról. Ezt azért szeretném ilyen kristálytisztán nyomatékosítani, mert tisztában vagyok vele, hogy sokan keményen kritizálják az egész rendezvényt, rámutatva bizonyos teológiai elhajlásokra, furcsa jelenségekre és zavaros szellemi kontextusokra. Össztűz zúdul a Tűz konferenciára, mégpedig két irányból: az egyik oldalról a bírálók sorjázzák a hibákat, a másik oldalon a rajongók bírálják a bírálókat. Ez azért valahol groteszk. Kolenda a színpadon állva hirdeti az evangéliumot és felkínálja az embereknek a megtérés lehetőségét - azaz hogy csatlakozzanak egy olyan közösséghez, egy olyan egyházhoz, amelynek tagjai ugyanezekben a szent pillanatokban marakodnak és egymást csépelik a háttérben. Én tegnap úgy döntöttem, hogy inkább az evangéliumra figyelek.

Persze azért nem vagyok vak, ne is legyünk azok, hanem lássuk a dolgokat reális fényben. Ben Fitzgerald és Todd White bennem is felvetnek sokféle kérdést, sőt őszintén szólva aggodalmat is. Amit gyógyítás alatt ért a karizmatikus mozgalom, az engem sokszor inkább elkeseredett próbálkozásra emlékeztet, hogy bármi áron győzzük meg önmagunkat arról, milyen egészségesek is lettünk, mert valaki egy mikrofonba belekiabálta hogy meggyógyultunk. Amikor a "tegye fel a kezét, aki meggyógyult" felszólításra több ezer kéz egyszerre a magasba lendül, a tisztességes minimum, hogy ép eszű hívő ember összevonja a szemöldökét és legalább magában megkérdezi, vajon ennyi tényleg elegendő-e kimondani a gyógyulások tényét? Vagy inkább csak jó statisztikát akarunk csinálni magunknak?

A kérdés tehát adódik: akkor milyen is ez az egész rendezvény, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív, az igazság fényét tükrözi vagy pusztán arra hasonlító, hamis csillogás? Vagy ahogy kegyesen szoktunk rákérdezni: "Istentől van" vagy "nem Istentől van"?

Ezek a kérdések azért naivak, mert abból a képtelen feltételezésből táplálkoznak, hogy az igazság vegytiszta formában mutatkozik meg ebben a valóságban. Ez lehetetlen és már ott megbukik, hogy a konferencián emberek vesznek részt, akiknek velem együtt sok buta dolguk van - miközben az igazságot őszintén keresik. Az igazság mindig a botladozó, néhol zavaros és sosem tökéletes útkeresések mentén ragyog fel, mert nem történhet másként. A helyes kérdés tehát nem az, hogy jó vagy rossz ez az egész, hanem hogy mi hogyan szeretnénk látni? Nos, a Tűz konferencia ebben a tekintetben pont olyan, mint az összes ehhez hasonló rendezvény: sokféleképpen lehet nézni, számos látószögből értelmezhető, és hogy ezek közül melyiket preferáljuk inkább, az elsősorban és gyakorlatilag a mi döntésünkön múlik. Nézhetjük Todd White furaságait, és akkor kiakadunk, igazolva látjuk a karizmatikusokkal kapcsolatos előítéleteinket, vagy Daniel Kolenda tiszta prédikációját, és akkor megerősítettnek véljük, hogy minden nagyon is rendben van a karizmatikus mozgalomban. Hogy melyiket választjuk, hogy melyik mellett állunk ki, azt pedig leginkább és elsősorban az fogja meghatározni, milyen szándékkal és indulattal közeledünk az egészhez.

Én úgy mentem el tegnap, hogy voltak prekoncepcióim, mégis elsősorban kíváncsiság volt bennem. Nem a gyenge pontokat kerestem, hogy utána magam előtt igazoljam, ugye milyen szörnyű ez az egész, és nem is azért voltam ott, hogy bizonyítékokat gyűjtsek arról, mennyire leszállt a Menny a Földre, hiszen itt kritizálhatatlan emberek állnak a színpadon. Tegnap halat adtak vacsorára a Budapest Arénában: a húsát leszopogattam, de a szálkákat kiköptem. Mindkettőből akadt elegendő.

De azért a tisztesség azt kívánja, hogy megjegyezzem: akár rajongók vagyunk, akár heves ellenzők és szkeptikusok, menjünk el és nézzük meg ezt az egészet a saját szemünkkel mielőtt véleményt formálunk róla! Mert ez így és csak így korrekt.  Leginkább ezért írtam meg ezt a bejegyzést, és "türelmetlen módon" nem vártam meg az egész konferencia végét, ugyanis erre még ma is lehetőség van, hiszen este 7 órától ingyenes lesz a belépés.