"Akkor már konkrétan tudja, mi vár rá a pokolban" - ezt a megjegyzést fűzte egy kommentelő ahhoz a hírhez, miszerint az egykori móri mészárlás egyik résztvevője, Weiszdorn Róbert megtért, aztán a börtönben elvégezte a teológiát. Nincs bocsánat, nincs visszaút a társadalomban?
Lelkészi diplomát szerzett Weiszdorn Róbert, aki annak idején egyik elkövetője volt a hírhedt móri bankrablásnak. Mindannyian emlékszünk az esetre, mert az ilyesmit nem is lehet elfelejteni. A bankrablás során Weiszdorn társa hidegvérrel és módszeresen megölt nyolc embert, a legkisebb könyörület nélkül lelövöldözte őket, végül pedig a börtönben saját magával is végzett. Weiszdorn maga nem vett részt a lövöldözésben (noha rálőtt az egyik biztonsági őrre), a feladata az volt, hogy biztosítsa a helyszínt és ne engedjen be az utcáról több embert a bankba. Végül aztán elfogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték: legkorábban 74 éves korában szabadulhat a most 44 éves férfi.
Eddig a tények, és ezek a tények mindenképpen borzalmasak. A móri eset nem tegnap történt, de ha az ember előszedi a régi híradásokat, még mindig összeszorul a szíve. Miközben elmondhatatlanul sajnálja az áldozatok hozzátartozóit, újra képes felgyűlni benne a haragnak és a bosszúnak egyfajta robbanásveszélyes koktélja. A tehetetlen düh mozgat ilyenkor, mert az ártatlan áldozatokat nem lehet visszahozni, az elkövetőt pedig nem lehet eléggé megbüntetni azért, amit művelt.
Meg tudom tehát érteni, hogy a közvélemény elsöprő részét nem tölti el semmiféle boldogsággal, hogy Weiszdorn leérettségizett a sitten, a hit útját választotta, aztán pedig teológiai diplomát szerzett, amivel elvileg lelkészi feladatokat is elláthat a rácsok mögött. Mindez inkább felháborítóan hangzik, mert szöges ellentétben áll a büntetésvégrehajtás elképzelt filozófiájával. A bűnösnek szerintünk nem ez jár. Neki az a dolga, hogy bűnhődjön, és nem az, hogy előrébb jusson az életben. A legtöbben azt szeretnénk látni, hogy az ennyire durva bűncselekményeket elkövetők lépésről-lépésre megsemmisülnek a börtönben, míg végül bele nem pusztulnak a büntetésükbe. Egyesek szerint vissza kellene állítani a halálbüntetést is, és azonnal kivégezni őket, mások megelégszenek azzal, ha az ilyen figurákat örök időkre a rácsok mögött tudhatják. Összefoglalva tehát, a börtön ne legyen az előrelépés helye - különösen akkor, amikor vannak normális emberek, akik anyagi vagy más okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy megszerezzenek egy diplomát.
Miközben igyekszem valóban megérteni az érveket, amelyek ezt a felfogást mozgatják, bevallom kissé visszariasztanak az érzelmek, amelyek áthatják azokat. Indulatok szabadulnak el, csaknem gyilkos ízű kirohanások, odamondogatások, kínzási módszerek felemlegetésével, hogy mikor kinek mit kellene inkább csinálnia Weiszdornnal. Néha az volt a benyomásom, hogy egyetlen hatalmas gyűlöletfolyam áll szemben ezzel az emberrel. Nyilván, dühében mindenki ír vagy mond olyasmit, amit valószínűleg soha nem csinálna meg a valóságban. De mégis, ha valaki sok ilyen kommentet elolvas (aminek szerintem nem sok értelme van), egy idő után óhatatlanul felmerül benne a kérdés: vajon ha ezek az indulatok ne adj' Isten tettekké is válnának, ha igazán elszabadulhatnának, nem lépnének-e sokan pontosan ugyanarra az ösvényre, amire Weiszdorn tette a lábát a bűncselekmény elkövetésekor?
Erre a kérdésre szerintem a történelem nagyon sokszor megadta a választ, és tudjuk jól mindannyian, hogy az a válasz mi volt. Miközben nincs semmilyen mentsége ennek az embernek arra, amit elkövetett, észre kell vennünk, hogy nekünk sincs, ha megengedjük magunknak, hogy a bosszú kultúrájában éljünk. Ebben a kultúrában a visszavágás az alapelv, ez a vezérlő motívuma. Az elkövetőket többnyire ugyanazzal kell sújtani, mint amit ők megtettek - akárcsak a régi szemléletmódot hallanánk: szemet szemért, fogat fogért. De ha így teszünk, akkor vajon nem ugyanaz az indulat mozgat-e bennünket is, amit a gyilkosban azonosítottunk és mélyen elítéltünk? Vajon nem annak a sötét foltnak adunk teret a lelkünkben, amitől igazából szabadulni szeretnénk?
Anélkül, hogy ezt a bejegyzést elvinném a magyar történelmi vagy politikai helyzet elemzésébe, mégis úgy érzem, van ebben valami sajátságosan olyan, ami ránk magyarokra igencsak jellemző. Bár nem kedvelem különösebben sem Vona Gábort, sem Puzsér Róbertet, kettőjük eszmecseréjében melyet Magyarország jelenlegi helyzetéről folytattak, felmerült egy rendkívül fontos gondolat, ami éppen erre mutat, és amit tulajdonképpen nyugodtan nevezhetünk keresztényinek is. Azt látjuk a magyar történelemből, az elmúlt időszak eseményeiből, hogy a gondolkodásmódunk erősen hajlik a vendetta irányába. Ha egy politikai párt vagy irányzat elbukik és egy másik felváltja, az szinte feljogosítva érzi magát, hogy mintegy elégtételt vegyen az előző évek során felgyülemlett sérelmeiért. Természetesen ha ez az erő is megbukik végül, az őt követő is ugyanígy jár el, mert a bosszú megérleli az újabb bosszút. Így aztán a választások, a társadalomformáló folyamatok végül nem az építkezésről, az előrehaladásról és az innovációról fognak szólni, hanem az ingamozgás törvényének megfelelően leginkább arról, hogyan szorongassuk meg azokat, akik bennünket is megszorongattak.
Mit lehet tenni? Mindenki tudja és érzi, de mintha nem lenne ereje hozzá! Mind a politikai, mind a társadalmi, mind lelki értelemben az egyetlen igazi rendszerváltás egy ilyen helyzetben csakis egy dolog lehet. Hogy az új rendszer építése előtt elengedjük a dühünket és akár még a jogos sérelmeinket is. Ezt Krisztus így fogalmazta meg: "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek". Fel kell tehát tűrni az ingujjunkat, és bármennyire is banálisan vagy ódivatúan hangzik, de meg kell bocsájtani. Különben félő, hogy teljesen beleragadunk a bosszú kultúrájába.
"Ilyen mocskot befogad az egyház?" - kérdezi az egyik kommentelő Weiszdorn kapcsán. Erre szerintem a fentiek szellemében azt lehet válaszolni, hogy csak akkor, ha érti a dolgát...
"De ha így teszünk, akkor vajon nem ugyanaz az indulat mozgat bennünket is, amit a gyilkosban azonosítottunk és mélyen elítéltünk?"
VálaszTörlésNEM:-)Mert a gyilkost nem a bosszú motiválta. Teljesen jogos és érthető emberi reakció az, ami elítéli az erőszakot. Az érintetteknek kell megbocsátaniuk. De hiába bocsátanak meg, ha a jogállamiság és a törvényesség alapján meg úgyis elítélik, hiába a megbocsátás. Az érintettek megbocsájtottak?
A Vona pedig sajnos már eljátszotta a hitelességét és a szavát. Ezt a székelyek durván értésére is adták, amikor kiment Erdélybe protestálni. Érdemes megnézni a Youtubon, mit kapott a konok székelyektől. Jogosan.
Üdv.: balivi
"NEM:-)Mert a gyilkost nem a bosszú motiválta."
TörlésTényleg nem a bosszú motiválta, de a gyilkos indulat attól még gyilkos indulat - ha más is áll motivációként mögötte, nem?
"De hiába bocsátanak meg, ha a jogállamiság és a törvényesség alapján meg úgyis elítélik, hiába a megbocsátás. Az érintettek megbocsájtottak?"
Nem tudom, hogy az érintettek mit tettek ezügyben. Szerintem attól még van értelme a megbocsájtásnak, mert utána úgyis elítélik. A keresztény meggyőződés is hasonló: a bűnre büntetés kell jöjjön, mert Isten igazságos. Ha van is bocsánat, valakinek akkor is fizetnie kell - az már a kegyelem, hogy nem a hívőnek, hanem Jézusnak...
"Ha van is bocsánat, valakinek akkor is fizetnie kell - az már a kegyelem, hogy nem a hívőnek, hanem Jézusnak..."
TörlésAmiért fizetni kell, legyen az kegyelem, az már nem lehet megbocsátás. Egyébként Pál szerint isten kiengesztelhető/kiengesztelődött és nem megbocsátó isten.
Ez is egyfajta kereszténység.
balivi
Azt gondolom, hogy egy valóban magába mélyedő bűnöst nem zavarja a körülötte kavargó indulat, sőt bosszúvágy – mert tudja, hogy alapértelmezetten ez jár neki. Mert mélységében átéli, hogy mit követett el. Ha nem tudja, akkor nem mélyedt el magában, nem változott meg a hozzáállása.
VálaszTörlésMilyen borzalmakat indít el egy közlekedési baleset, amiben néhány ember meghal? A túlélők és a hozzátartozók élete visszavonhatatlanul megtörik, soha nem lesz a régi. Itt nem közlekedési baleset történt, és nem néhány ember halt meg. Van mit végiggondolni.
Saul nem olyan sokáig üldözte a judeo-keresztényeket, mégis amikor megtért (és igazán, elég látványosan megtért), erősen tartottak tőle, nem fogadták be első blikkre.
Figyeljük meg, mi történt: nem a keresztények kezdtek lelkiismeretfurdalást érezni, hanem Pál bizonyította be őszinte önfeltárással és konkrét, pozitív tettekkel, hogy ő bizony már nem a régi Saul. Ennek hatására, lassan el is hitték neki, hogy jó útra tért.
Visszavetítve magunkat a Saul körüli helyzetbe, Sytka, te úgy érvelnél, hogy szégyellje magát az a rossz keresztény, aki nem hiszi el Saulnak bemondásra, hogy már nem Saul? Saul erre a prókátori védelemre nem tartott igényt, mert valóban megváltozott emberként elfogadta, hogy a bemondásnál többre van szükség. És a hátralévő élete, aszkétasága, mártírhalála folyamatos vezeklés-jóvátétel volt. Ez a módszer minden súlyos bűncselekményt elkövető esetében beválik.
"Visszavetítve magunkat a Saul körüli helyzetbe, Sytka, te úgy érvelnél, hogy szégyellje magát az a rossz keresztény, aki nem hiszi el Saulnak bemondásra, hogy már nem Saul?"
TörlésTermészetesen nem érvelnék így. Nyilvánvaló, ha valaki őszintén magába zuhan, valóban hisz és megváltozik, annak nyoma kell legyen. Ez Weiszdornra is igaz - neki sem hiszünk el semmit bemondásra.
Ugyanakkor én azt érzékelem a mai magyar társadalomban, hogy már az elvi lehetőségét sem tudjuk elképzelni annak, hogy valaki tényleg megváltozzon. A te példádnál maradva, ma Pál hiába mutatna fel bármit, alig hinnének neki. Egyszerűen mások vagyunk ebben, sokkal érzékenyebbek az erőszakra (ami nem feltétlenül baj!), ugyanakkor sokkal kevésbé készek a megbocsájtásra. Meglátjuk, hogy Weiszdorn valóban komolyan gondolta-e ezt a teológiát, lelkészkedést és hitet vagy sem. Csak én azt érzékelem, a többség nem akarja neki meghagyni a puszta lehetőséget és az időt se ahhoz, hogy bizonyítson - már eldöntötték, hogy mindez csak kamu.
„ma Pál hiába mutatna fel bármit, alig hinnének neki. Egyszerűen mások vagyunk ebben”
Törlés– Szerintem pont olyan racionálisak vagyunk e téren, mint mindig a történelemben. Viszont annyiban oké az álláspontod, hogy alighanem az ApCsel idején is volt olyan érvelés, mint a tiéd. Szóval, amit spontán írtál, valószínűleg az is mindig felmerült spontán a történelemben.
"Ugyanakkor én azt érzékelem a mai magyar társadalomban, hogy már az elvi lehetőségét sem tudjuk elképzelni annak, hogy valaki tényleg megváltozzon."
TörlésEz így van, csakhogy ennek nem a bosszúvágy az oka. Bosszúvágy mindig is volt, ebben szerintem nem változott sem. Ami viszont más, az az, hogy most a hazugságok hálója vesz körül minket, a marketingtől a politikáig, a sajtótól a közösségi médiáig. Nem az igazságnak hiszünk, hanem annak, aki jobban tud hazudni. És hát sokan nem tudnak elég jól hazudni, vagy előbb-utóbb olyan helyzetbe kerülnek, hogy kilóg a lóláb, ezért sok a negatív tapasztalat. Az emberek túl sok ígéretet hallottak már, ami nem teljesült, túl sok olyan embert láttak már, aki mást mutatott magáról, mint ami a valóság. Szerintem ez az igazi oka annak, hogy nem hisznek már az ilyen fajta változás lehetőségében.
Nehéz ügy... Egyetértek, hogy megbocsátani az érintettek tudnak (elsősorban).Azonban ez erősen függ két tényezőtől. Az egyik, hogy milyen mintákat láttam, látok magam körül pici korom óta. Ha a saját apámtól hallom rendszeresen, hogy "legszívesebben a saját kezemmel tekerném ki a nyakát az ilyeneknek", aligha leszek nagylelkű, ha az osztálytársam véletlenül rálép a lábamra. A másik pedig, hogy egyénileg is előre kell gondolkoznom, előre kell megbocsátanom az ellenem még el sem követett vétkeket, mert csak így van esélyem, hogy ne ragadjanak el a bennem is lappangó gyilkos, bosszúálló indulatok. Ezért érzem jogosnak Sytka felvetését, aki bosszú-kultúráról, ill. megbocsátás-kultúráról beszél. László, én pont attól tartok, hogy a bosszú-kultúrában az őszinte megtérő vezeklése, jóvátételre igyekvése sem válik be, azaz nem kap második esélyt.
VálaszTörlésKözben látom, hogy Sytka lényegében megelőzött a válasszal.
TörlésForog mostanában egy 'megmondás: "A gyenge ember bosszút forral. Az erős megbocsát. A bölcs meg sem sértődik. "
TörlésEbből az utolsó a kakukktojás. Sajnos az érzelmeinket (pl sértődés) közvetlenül (pl. bölcsesség által) nem tudjuk befolyásolni. Különösen nem, ha olyan érzelmekről van szó, amelyek a legdurvább bűnökkel kapcsolatosak.
Törlés„nem kap második esélyt”
Törlés– Az elkövetésre? :)
Egyébként, ez a gáz a bulvárral és a bulváron nyáladzó nyájjal: olvassuk el figyelmesen, mikor szabadulhat az illető. Akkor kezdjünk átmenni a hídon, ha belátható távolságba kerül.
"A" bölcsesség nem sima hétköznapi okosság. Éppen az a lényege, hogy a bölcs képes felülemelkedni, érzelemmentes döntéseket hozni. Abban egyetérthetünk, hogy viszonylag kevés az igazán bölcs ember, bevallom én is csak párat ismerek.
TörlésEz a megsértődés dolog amúgy más oldalról is megközelíthető. Kicsit ironikusan: "Csak akkor sértődöm meg, ha az érdekeim úgy kívánják...."
A második esély emlegetésével az ő esetében természetesen nem arra céloztam, hogy amint elvégzi a teológiát, ki kellene engedni a börtönből. A keresztény etika nyilván nem arra való, hogy felülírja a BTK-t. Viszont az egyháznak hirdetnie kell Isten bocsánatát akkor is, ha pl. az áldozat rokonai nem tudnak megbocsátani. Szerintem ez az egyik fontos - ha nem a legfontosabb - sajátossága a kereszténységünknek.
TörlésLillanyó,
TörlésEz a fajta bölcsesség nem kompatibilis a mai világgal, sajnos.
Discipline, sajnos egyet kell értenem Veled annyiban, hogy "ez a fajta bölcs" ma még láthatatlanabbá válik, mint valaha. Az önmenedzselő törtetők nyomulnak harsogva, az az okostóni elismertebb, aki hangosabban fújja a magáét, stb.
TörlésMégis azt gondolom, hogy a klasszikus bölcsek aránya adott populációban - sejtésem szerint- állandó lehet, miért is ne lennének ma is éppoly "készen született" mondhatni 'leszületett emberek, mint bármikor a történelem során ... csak éppen várnak, rejtőzködnek .... az ő értékeiket nem maguk hirdetik, hanem a környezetük ismeri fel és adott esetben értékeli, igényli, csúnya szóval használja a mindenkori köz javára. Valahol az egész társadalomnak egy bizonyos fokú bölcsessége szükségeltetik ahhoz, hogy a bölcsesség a maga méltó helyén szerepeljen ... Ilyen kort élünk ma?!
"miért is ne lennének ma is éppoly "készen született" mondhatni 'leszületett emberek, mint bármikor a történelem során ... csak éppen várnak, rejtőzködnek .... az ő értékeiket nem maguk hirdetik, hanem a környezetük ismeri fel és adott esetben értékeli"
TörlésBiztos vannak ilyenek, de legfeljebb csak a szűk környezetük ismeri fel és értékeli őket.
De szerintem nem fogalmaztál teljesen jól: a bölcsességhez nem elég, ha valaki érzelemmentes döntéseket tud hozni, mert azt tudják a pszicho- és szociopaták is. A bölcsességhez kell a távolságtartás, felülemelkedés, de kell az egoizmustól való mentesség is. Vagy legalább az ego háttérbe szorítása. Ez az ami ma egyáltalán nem megy. A mai világ alapelve: Bármit megtehetek, amivel nem ártok másnak, de azt én döntöm el, hogy kinek mivel ártok. Szerintem ezzel történelmi csúcsot ért el az egoizmus.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésElőkerestem egy régi Fb bejegyzésemet:
VálaszTörlés"Egy auschwitzi túlélő a lüneburgi tartományi bíróságon kezet nyújtott a tárgyalóteremben a 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek". - olvastam tegnap az Indexen. Nem kaptam volna fel a fejem hírre, ha nem a következőképpen folytatódik:
"A gesztust élesen elítélte a perhez magánvádlóként csatlakozó 49 másik egykori fogoly, írja a Spiegel...Az ügyben a Nemzetközi Auschwitz Bizottság is állást foglalt. Eszerint a túlélők nincsenek abban a helyzetben, hogy megbocsássanak a tetteseknek."
Akkor most ezúton kérek bocsánatot mindenkitől, akinek csak úgy, szívből bocsátottam meg, és nem kértem ki mindenféle megbocsátásügyi szervezetek véleményét, és nem számoltam azzal, hogy a megbocsátással milyen súlyos károkat fogok okozni a társadalomban. - Na jó, lehet, hogy ezt megbeszélem egy pszichiáterrel.
Van az ilyen típusú elkövetővel egy alkati probléma is, amit nem célszerű figyelmen kívül hagyni, és ami valószínűleg nem változik (eleget) az idő haladtával. Linkelek egy jó bevezetést a témába. Szerintem megmagyarázza azt is, hogy miért épp a teológia tűnik számára dzsoli választásnak.
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=6dv8zJiggBs