Nagyítások

Az ördög a részletekben lakozik - tartja a bölcs mondás. És tényleg, sokszor valóban ott van: az apró részletekben. Megbújik a dolgok repedéseiben, a látvány mögöttes tartalmában, a mutatott kép azonnal nem észrevehető darabkáiban. A kereszténység tele van olyan dolgokkal, melyek nem azok, amiknek látszanak - és az ember csak évek alatt érti meg ennek a visszásságait.

Nézegessünk képeket, olyanokat, melyek nem az én képzeletem szüleményei, mert ezekkel bizony mind találkoztam már többször is. De ha nemcsak nézni, hanem látni is szeretnénk őket, ki kell nagyítani a mögöttes részleteiket, ahol sajnos az esetek jó részében nem Isten, hanem a dolgok fonákja, vagy ahogy a szólásmondás tartja, az ördög lakozik.

Itt az első kép. Keresztény énekes áll a színpadon, körülötte csomó ember - a fotókon az látszik, micsoda érdeklődés és tömeg veszi körbe, valószínűleg sokan szeretik a zenéjét, sokan hallgatják a dalait, sokan tudják a szövegeit. Ugye hogy van kereslet a keresztény zenére - nyugtázza magában a képet szemlélő ember. Aztán utánanézve a dolgoknak, kiderül, hogy a közönséget egyszerűen odaültették a koncertre - nem volt választásuk, nem maguktól mentek el, hanem beterelték őket a terembe, kötelességük volt végighallgatni az egészet. Az énekest valójában kevesen követik, a zenéje egyáltalán nem nagy szám, önmagában alig érdekelne valakit - de amikor az elé terelt tömeget látja, valószínű még ő is elhiszi magáról mennyire sikeres.

Ám ha csak a képet látjuk magában, a valóság nem látszik.

A második kép. Emberek mosolyogva integetnek, kezükben hatalmas csomag, tele élelmiszerekkel. Láthatóan boldogok, kaptak ennivalót, szeretik őket és gondoskodnak róluk. Sőt, még használt bútorokat is eljuttatott hozzájuk egy nagylelkű felajánló - aki láthatóan szereti a szegényeket, hiszen odaadja, ami az övé. Lám, lám, nem veszett ki ebből a mostoha világból sem az emberség és akadnak segítőkész emberek, karitatívak, jó keresztények, ahogy az kell. Megmaradhatnánk a szép képnél, amit látunk, talán nem is lenne érdemes bolygatni, mert akkor kiderül, hogy az egész nem olyan szép. A fotón azért mosolyognak, mert megkérték őket erre. Persze nyilván örülnek a segélyeknek, de nagyjából két nap alatt felélik az egészet, és utána még rosszabb lesz a helyzet: mert aki egyszer belekóstolt egy pillanatra is milyen a bőség, nehezebben tud majd megint éhezni. No és a kapott bútor - valójában nem volt mögötte semmi keresztényi szeretet. Lomtalanítás volt, nem adakozás, a régi és kacattá vált szekrényt legalább valaki elvitte ingyen. Az "adakozó" saját magán segített.

Ám ha csak a képet látjuk magában, a valóság nem látszik.

Harmadik kép. Katonák mennek be egy német templomba. Csendben vannak, besétálnak a padsorok közé, de állva maradnak. Aztán egymás után leveszik a sisakjukat, meghajtják a fejüket, becsukják a szemüket. Láthatóan imádkoznak. Aztán végül kinyílnak a szemeik, leülnek és végig figyelnek az istentiszteleten. Az emberek megilletődötten mosolyognak: szép látvány, amikor egy katona jámbor, templomba megy, imádkozik, jelen van. A mai világban értékelni kell az ilyet. Persze ha a látottak mögötti képet néznénk, azt máshogy értékelnénk. Akkor tudnánk, hogy a katonák igazából köpnek a vallásra - azért mentek be a templomba, mert a parancsnokuk ezt kiadta nekik. Aztán azt is mondta: "szépen egymás után bementek a padokba, középen megálltok, leveszitek a sisakot és belenéztek. Csukott szemmel elszámoltok ötig, utána kussban leültök! Kibírjátok a végéig." Ez történt valójában, de a kép mást mutatott.

Ám ha csak a képet látjuk magában, a valóság nem látszik.

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A kereszténységben millió képet látunk arról, amilyen a kereszténység, és ezek a képek tudnak hazudni. Sokszor bizonyos képeket szeretnénk látni, bizonyos színekben akarjuk lefesteni az egyházat. Én fiatalon tértem meg és sok évnek kellett eltennie, mire ráébredtem arra, hogy az elém tárt látvány sok része szemfényvesztés az egyházban. A dicsőséges és grandiózus jelenségek java lufi és harsogás, valós tartalom nélkül. A nagy eredménynek feltüntetett dolgok mögött valójában sovány teljesítmény lapul. Ahol szellemi magaslatokat említenek, az valójában csak értelmetlen vagdalkozás a levegővel.

De a kereszténység minden visszássága ellenére, amely elveszi az ember kedvét, mégis meg lehet találni azokat a pontokat, amikor kiderül, nemcsak az ördög lakozik a repedésekben, a dolgok részleteiben.

Negyedik kép. Megérkezünk a férfi házához, egy mikrobusszal jöttünk. Évek óta jól ismerjük, tudjuk, hogy mindig rumli van a garázsában. Van autója, de azzal nem ott áll, a garázsát másra használja. Egymásra rakott dobozok mindenütt, színesek, játékok vannak bennük és sok más holmi. Olyan az egész, mint egy keszekusza raktár. A látvány az, amire a legtöbben talán azt mondanánk, igazán rendet tehetne már legalább egyszer. A kép viszont nem ez. A férfi a saját garázsát ajánlotta fel Istennek arra, hogy egész évben ajándékokat gyűjtsön a szegény és nélkülöző gyerekeknek, akikkel személyesen egyébként nem is találkozik. Nincs ebből semmi különös haszna, senki nem ismeri, nem "híres keresztény", a gyerekek nem tudják kitől érkezik a sok holmi - ő csak egy bácsi, aki a saját életteréből és kényelméből felad valamennyit, de neki jól van így. Csak azt akarja hallani, hogy ugye mi elvisszük az ajándékokat ezeknek a gyerekeknek. Ugye jó helyre kerül mindez? Ugye nem veszik kárba az egész éves munkája, szelektálása, gyűjtögetése? Biztosítjuk róla, hogy mindent megteszünk. A gyerekek boldogok lesznek, a bácsi pedig az ismeretlenség árnyékában marad, ahol senki nem látja. Ám ahol meggyőződésem szerint Isten nagyon is tud róla.

Néha azért angyalok is vannak a repedésekben.