És az egyház Puzsérja?

Egy korábbi bejegyzésben már írtam Puzsér Róbertről, mégpedig valami olyasmit, hogy ő a szókimondó és kendőzetlen stílusával nyomokban prófétát tartalmaz. Puzsér pofátlannak tűnő és több esetben vulgáris retorikáján hiba lenne keresztényként is fennakadni. Sokkal fontosabb tény ennél, hogy  gyakran beszélgetőpartnerei szeme közé vág fontos gondolatokat, sőt merem állítani, kimond olyan dolgokat, melyeket az emberek többségének nincs lehetősége, platformja, opciója kimondani. Ám van még valami vele kapcsolatban, ami ezeknél is szembeszökőbb és hangsúlyosabb.

Ha Magyarországon valaki függetlenségről mer beszélni, akkor simán körberöhögik. Van ebben valami vicces. Hiszen a "körberöhögők" tetemes része, miközben mással kapcsolatban elképzelhetetlennek véli a függetlenséget, szeret önmagára függetlenként gondolni, vagyis olyan valakiként, aki objektívközeli módon értelmezi a valóságot és nem igazán befolyásolható. Természetesen mivel okos és rafinált, nem lehet megvezetni semmiféle ideológiai kísérlettel. Ha ellenzéki, akkor úgy hiszi, hogy mivel 444-et és Telexet olvas, átlát a szitán - hiszen a "független" sajtó emlőit szopogatja, ahonnan azért mégis a megbízhatóbb információ áramlik. A hősök és forradalmárok balról érkeznek, a jobboldalon még tévedésből se nagyon van igazság. Ha kormánypárti, akkor meg jól tudja, hogy a liberális nyugat, Brüsszel, Soros Gyuri bácsi, a melegek és főleg Gyurcsány mindenért a felelős. A sokadjára kétharmados vezetés, abszolút teljhatalommal a zsebében semmiről sem tehet, inherens tulajdonsága a hibátlanság.

A politikai elit sokat melózik azon nap, mint nap, hogy mindkét törzs dühös igényeit folyamatosan kiszolgálja ezzel a maszlaggal: a saját törzs tagjait dicsőítse, az ellenséges törzsfőnököt démonizálja. Köszönhetően tehát a regnáló politikusoknak - amiben a kormány és ellenzéke együtt benne van - meglehetősen durván polarizált társadalomban élünk. Konzervatívok és liberálisok, baloldaliak és jobboldaliak, hazaárulók és nemzetféltők, "orbánisták" és "gyurcsányisták" világa ez, ahol illendő a másik oldalon állókat komplett idiótáknak bélyegezni.

De lehetséges-e ezen a társadalmi káoszon felülemelkedni? Elképzelhető, hogy valaki megkíséreljen egy csúcstámadást és felmásszon olyan magasra, ahol tisztább a levegő és valamivel szebben süt a nap? Az szerintem semmiképpen nem, hogy az ember önmagát minősíti függetlennek - ehhez túlságosan elfogultak vagyunk. Egy csúcstámadónak mások szemében kell függetlennek tűnnie, külső forrásokból kell pontokat szereznie, kívülről kell független-szerűnek látszania. Nos, nem tegnapelőtt óta követem Puzsér munkásságát, néha azért fárasztani tud, hogy mindenkinek kényszeresen beszól, de hibái ellenére is pont ez volt az, ami feltűnt vele kapcsolatban: mármint a függetlenség iránti valós igény. Magamban meg is fogalmaztam valami ilyesmit: hogy végre valaki, aki törekszik erre, tényleg akarja, izmozik azért, hogy megragadja. Persze Puzsér függetlensége sem abszolút, mert az nem is lehet - érezni hangsúlyokat, eltolódásokat, bizonyos elfogultságokat. Magyarul, bele lehet kötni. De ennél fontosabb, hogy megvan az igyekezet és jó az irány - ami Magyarországon már igen értékes teljesítmény. Egyébként ő maga is beszél erről egy kikényszerített kérdésre válaszolva (lásd a videót 22:19-től!): mivel egzisztenciálisan nincs függése pártoktól, think thank-ektől, politikai formációktól, ez remek táptalaj számára saját függetlensége felnövekedéséhez. Ki is rúgták már legalább nyolcszor emiatt, de bevállalta - ahogy azt kell.

Joggal merülhet fel az olvasómban, minek írok Puzsér függetlenségre törekvő hangjáról egy keresztény-teológiai blogban? Elárulom tehát. Az a gondolat erősödött meg bennem, hogy az egyháznak kellene egy keresztény Puzsér. Természetesen itt nem a vulgáris stílusra vagy a politikai témaválasztásra gondolok (bár utóbbiról azért lehetne beszélni...), sokkal inkább az előbb említett felülemelkedésre. Az egyházban ugyanis nincsenek csúcstámadó közéleti szereplők, vagy ha vannak is, paravánok takarják el őket, nem látszanak, nincs markáns hangjuk. Megmondóember az van (mondom ugye én egy ilyen elnevezésű blog hídján állva...). De olyan karakter, aki a kellő retorikai képességek birtokában beszél, széleskörű a társadalmi rálátása dolgokra, és mindezek tetejében látni rajta a szándékot, hogy erőnek erejével törekszik független lenni a konzervatív-progresszív térfelekre felosztott, polarizált egyházi kultúrharctól - nos, ilyen figurát én nem ismerek. Nagy szükség lenne rá. Mert miközben egymást tépjük-csípjük-rúgjuk a magunk elfogultsága mentén, egyik oldal sem akarja meglátni és tisztába tenni a saját hibáit. Ha a vele szembe lévők felhánytorgatják, az pedig nem fogja meghatni, hiszen "azok" hangját nem véli hitelesnek.

A próféták voltak az Ószövetség Puzsérjai, egy keresztény Puzsér pedig lehetne egy mai prófétánk. Én örülnék neki azt hiszem.