Nem szerettem soha temetésen beszélni, nem szerettem soha halottakról megemlékezni, nem szerettem soha ha bárhogyan is érintve érzem magam az elmúlás gondolatától. Mégis, lehetetlen és talán illetlenség is lenne most szó nélkül elmenni az ismert new yorki lelkipásztor, tanító, teológus, azaz Timothy Keller (1950-2023) halála mellett, aki - minden pátoszos giccs nélkül mondom - tényleg hatalmas űrt hagyott maga után.
Van néhány olyan karakter az egyházban, akire a szemlélődő ember mindenképpen felfigyel, tekintet nélkül arra, hogy miféle kegyességi irányzat, vérmérséklet, teológiai meggyőződés áll hozzá a legközelebb. Ilyen volt számomra Billy Graham is, akit szemlátomást mindenhol elfogadtak, akire mindenhonnan figyeltek és akit sok helyre beengedtek - a nagyegyházakban éppen úgy, mint a kisebbekben.
Timothy Keller valami hasonló karakter volt. Megkerülhetetlen, és ezt a legtöbben nem is bánták, mert nem akarták megkerülni: inkább meríteni volt érdemes belőle. Azt tapasztaltam, mindenfelé szerették, olvasták, követték. Az elmúlt években azon a Főiskolán ahol tanítok, egyre másra hivatkozási alappá váltak a művei. Gondolatai visszaköszöntek az előadásokban, bevethető és idézhető bölcsességekké lettek teológiai diskurzusok során. Keller New Yorkban pásztorolta a Redeemer Presbiteriánus Gyülekezetet, vagyis egy nyüzsgő, eleven, szekuláris amerikai nagyváros közepén sikerült a vállán vinnie egy több ezer fős közösséget. Miközben minden nyomás ellenére hűségesen megmaradt a biblikus szemlélet, a megalkuvásmentes hit mellett, maga is nyüzsgő, eleven, aktív és alkotó ember volt. Talán ez az, amit őszintén csodálok benne, sőt talán egy kicsit irigylem is azt az attitűdöt, amivel képes volt intellektuálisan igényes módon hívő ember lenni: a "Gyülekezet a központban" szerzőjeként egy olyan munkát tett le az asztalra, amelyben önmaga látásmódját is felfedte arról, hogyan szereti a nagyvárosi közeget, melyben boldogulnia szükséges. Keller nem alkudott meg a hitében, nem engedte azt felhígulni, ám közben érteni akarta a szekuláris nagyvárosi közeget, kapcsolódási pontokat keresett vele és másokat is erre buzdított. Csupán apróság, mégis szemléletes, hogy saját bevallása szerint az ateista, liberális, konzervatív hetilapokat, napilapokat is böngészte - vagyis mindenkihez és mindenhogyan utat keresett, s azt hiszem elmondhatjuk, hogy ezt az utat sokszor meg is találta.
Hasonló élmény jelentett számomra a "Hit és a kételkedés" című könyve, melyben határozottan beszél a hitbeli kétségekről és érzékeny témákat sorjáz, melyekhez érzékenyen is nyúl hozzá. Sokat merítettem ebből a művéből, mert egyrészt olyan dolgokat írt, amelyekkel magam is találkoztam, másrészt ugyanaz az egyszerre biblikus, mégis megérteni akaró szándék hatja át, mint az összes többi művét. Nem csodálom, hogy Keller neve megjelenik a BioLogos oldalán is, amely az evolutionary creation megközelítését képviseli - vagyis azt a lehetőséget, miszerint az evolúció és a hit nem zárja ki egymást.
Nem meglepő, ha egy mértékadó keresztény nyitott gondolkodású, egy idő után megjelennek körülötte olyanok is, akik helyette kezdik behúzni a féket. Keller kapcsán egyesek már túlzónak is érezték a kultúrával való kapcsolatkeresését - de véleményem szerint nem volt igazuk. Az idő és az elért eredmények nem őket igazolták. Timothy Keller egyszerre volt konzervatív teológus és nyitottan gondolkodó személyiség. Mindkettőt hitelesen képviselte, kommunikálta, jelenítette meg. Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy áldott és sikeres volt a maga pozíciójában, és példaértékű a gyakran szekértáborokra szakadt egyház számára, hogyan lehet integratívan viszonyulni a valósághoz. Ő most elment, de amit alkotott, itt maradt nekünk, itt maradt velünk.
Köszönünk mindent, Mr Keller! Isten nyugosztaljon!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)