Ahol súlyunk van és ahol nincs - hogyan lássuk Izraelt és a háborút?

Az elmúlt napok véres eseményeit, melyek a Gázai-övezetben egymást követik, tulajdonképpen nem kell magyarázni. Mármint akkor, ha a történések látens rétegét nézzük: halott emberek ezrei, civilek elrabolva, házak lerombolva, hulló rakéták, gépfegyverropogás, félelem és rettegés. Sajnos mindez magáért beszél. Ha viszont a látvány értelmezéséről van szó, máris széttartóak lesznek a magyarázatok. Utóbbi kapcsán pedig szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy egy fejvesztett politikai kérdésben próbálunk-e józan álláspontot találni magunknak keresztényként.

Nem kívánok sem geopolitikai szakértőként tetszelegni, sem keresztény cionista megmondóember lenni, mint akinek az asztalán kiterítve fekszik egy szellemi térkép, hozzá kész magyarázatokkal a most kirobbant izraeli-Hamász konfliktus kapcsán. Nem akarom a történtek politológiai, haditechnikai és stratégiai, sem pedig történelmi áttekintését nyújtani - nemcsak azért, mert ezeken a területeken laikus vagyok, hanem mert egy blogbejegyzés nevetségesen kevés lenne a helyzet részletes elemzésére, és inkább csak félreértésre adna okot az amúgy is érzékeny kérdésekben.

Amiről most beszélni szeretnék, az inkább a borzasztó konfliktusra adott keresztény reakciók két nagy csoportja, amit magam körül tapasztalok. Az egyik hangosabb, a másik pedig szalonképtelenebb, vagyis inkább talán elfogult.

Egyfelől, vannak olyan szem előtt lévő keresztény szervezetek, protokollszemélyek, teoretikusok, akiktől egy ilyen helyzetben valahogy jogosan elvárható a megszólalás. Ide sorolhatjuk Ferenc pápát vagy éppen az Egyházak Világtanácsát, adott esetben más egyházi méltóságokat és a közéletben súlypontként szereplő aktorokat. Első pillantásra azt mondanám, hogy azoknak a hangoknak, melyek tőlük hallatszanak, legalább van vagy lehetne némi súlyuk. De mindig kiderül, hogy nincs. Ferenc pápa, az EVT és az előbb említett "más egyházi méltóságok" természetesen elítélik a vérengzést és mielőbbi békére szólítanak fel. Miért, mi mást mondhatnának? Olyan ez, mint amikor Orbán Viktor a napi sajtóban újra és újra elismétli az orosz-ukrán háború kapcsán, hogy mi a béke oldalán állunk és milyen jó lenne, ha megint béke lenne. Nonszensz lufi, maga a tökéletes nulla. Hasonlít ahhoz, mint amikor egy ismerősömnek meséltem, hogy rengeteg a stressz az életemben és ez már sajnos fizikai tüneteket is produkál - mire az volt a válasza, a dolog egyszerű, hát ne stresszeljek annyit!

Mindannyian tapasztaljuk a gyakori helyzetet, hogy minél nagyobb súllyal esik a latba valaki személye, annál inkább hajlani fog az ilyen üres semmitmondásokra. Ezeknek pedig pontosan akkora hatásuk van a tényleges békére, stresszre, konfliktusra, mint egy szellentésnek a Hortobágy klimatikus viszonyaira. 

Másfelől ott van a "keresztény kisember" hangja is, aki ezekben a napokban izraeli zászlót lenget, az apokalipszis lovasairól beszél vagy frissíti a Facebook profilját valamilyen izraeli szimbólumra. Az ő hangjuk nyilván nem hallatszik messzire, de nem is egységes, viszont vannak közös pontjaik. Ezek egy része véleményem szerint teljesen indokolatlan és túltolt filoszemitizmuson nyugszik - és nem egyszerűen az izraeli emberek iránt érzett szeretetről vagy a háborús szenvedőkkel való együttérzésről, hanem értelmetlen rajongásról van szó. Épeszű ember természetesen Izrael oldalán áll ebben a konfliktusban és nem egy brutális, ostoba, könyörtelen terrorszervezet felén. Izrael a megtámadott fél, főleg a civilek, akik leginkább elszenvedik ennek a konfliktusnak minden csapását. Szégyenteljes dolognak tartanám arról magyarázkodni, hogy milyen fontos imádkozni értük keresztényként és együtt érezni velük a szenvedéseikben - és ezzel sem teszünk semmi említésre méltót vagy különöset értük. Ugyanakkor azért én fontosnak tartom kijelenteni a következőket is - a józanság kedvéért:

1. Nem "Isten választott népét" támadta meg a Hamász. Már csak azért sem, mert Isten választott népe az egyház (és Izrael), ráadásul a zsidóság nemzetiségként lélekszámát tekintve nagyobb részt nem is Izraelben él. Mindezen túl Izrael soknemzetiségű ország, a támadástól viszont minden nemzet szenved.

2. A mai Izraelnek semmi köze nincs a bibliai-ószövetségi teokratikus királyság Izraeléhez. Ez a dolog, amit vastag romantika övez ma sok hívő fejében, pedig teljesen abszurd és minden valós alapot nélkülöz. Izrael itt és most nem valamiféle "idilli Isten népe" hely, ami egyébként sem létezett soha, még a Bibliában sem. Amikor a mostani Izraelbe beleprojektálják hívő emberek a fejükben és szívükben élő szappanos "választott nép" képet, olyasmit csinálnak, aminek semmiféle bibliai alapja nincs és nagyon messze esik a mai Izrael általános állapotaitól. Ezt a mesterséges rajongást sajnos előszeretettel tartják fent keresztény körökben. Amint pedig valaki erre felhívja a figyelmet, azonnal rásütik az antiszemita bélyeget.

3. A mai Izraelben zsidónak lenni sokszor inkább nemzetiségi, mintsem vallási kérdés. Tudjuk persze, hogy a "zsidó" kifejezés egyszerre jelenti mindkettőt, de nem biztos, hogy azonos súllyal. Ezt személyesen volt alkalmam megtapasztalni, amikor egy zsidó professzor asszonnyal beszélgettem a Dohány utcai zsinagógában. A hölgy a zsidóság avatott ismerője és határozottan úgy fogalmazott, hogy egy ma élő zsidó ember egyenesen sértőnek tartaná, ha a zsidóságára leginkább vallási módon tekintetének - hiszen az alaphangon nemzetiségi kérdés. 

4. A mai Izrael tendenciáiban szekuláris, sőt vallásilag szinkretista katonaállam

A mai Izrael egy katonaállam, szekuláris, világi demokrácia, plurális, sőt néhol még szinkretista vallási jelenségeket is produkáló vidék. Nem akarok a kelleténél erősebben fogalmazni, de Tel Aviv bizony a világ egyik legismertebb és legkedveltebb partihelyszíne (a most kirobbant konfliktus is egy bulin vette kezdetét), a melegek egyik frekventált nemzetközi központja, a szinkretista baha'i vallás nemzetközi székhelye. Vitatkozhatunk az egyes tételekről külön-külön, mindazonáltal Izrael sok olyasmit is megtestesít, amit a mai bibliai etika alapján a legtöbben valószínűleg súlyos erkölcsi ferdeségnek minősítenénk. Természetesen ettől függetlenül ez nem lehet indok arra, ami történt és történik - csak azért említem, mert a romantikus Izrael-képet jelentősen árnyalja.

5. A mai Izrael még saját vallását sem veszi igazán komolyan

Kívülállóként talán nem vesszük észre, hogy az izraeli zsidóság sem egységes és egymással is veszekedő, táborokra oszlott vallási ügyekben. Bár alkotmányában a Tórának fontos szerep jut és a szombat vallási értelemben is pihenőnap, ha valamiféle "szellemi röntgenképet" csinálnánk, mégis azt kellene mondani, hogy a hétköznapokat nem járja át a hit Izraelben. A zsidó lakosságnak csak mintegy 20%-a tekinthető vallásosnak. Gondolj erre, amikor imádkozol "a hitben kiválasztott zsidó testvéreinkért"! Akkor már azért is imádkozz, hogy térjenek meg.

6. Izrael nem egy országgal áll háborúban, hanem a Hamásszal, ami a saját palesztinjainak is árt

Nagyon fontos szerintem ezt kijelenteni: nem országok háborúznak egymással, hanem egy szuverén ország és egy ismert terrorcsoport - legyen utóbbinak akármekkora potencialitása. Teljesen más dimenzió lenne, ha Irán vagy bármely más arab ország hadat üzenne Izraelnek, ennek a súlyát valószínűleg ők is érzik. Az lehet, hogy kifejezik a szimpátiájukat a Hamász felé, de ezt hadpolitikai okokból is tehetik: "mi kinyilvánítottuk, hogy veletek tartunk, de ettől beljebb nem akarunk menni". Ezen túl pedig ugyanígy fontos kimondani, hogy nem a zsidók harcolnak a palesztinokkal, nem a két nép konfliktusáról van szó: a Hamász a saját palesztin népének is brutális szenvedést okoz Gázában, hiszen fogy az étel, egyre kevesebb az ivóvíz - és be se juthatnak egyelőre tartalékok. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azt mondta, a Hamász a legtöbbet a palesztin népnek árt ezzel az egész akcióval. Nemcsak az előbb említett étel-ital-gyógyszerhiány miatt, hanem azért is, mert a Hamász könyörtelensége "az egész népre ráégett". A világ szeret sémákban gondolkozni és ezt mind a két fél - a Hamász és Izrael - ki is fogja használni. A séma azonban ettől még csak séma marad.

Mielőtt bárki dühösen nekem esne valamiféle antiszemitizmust kiszagolva a fentiek mentén, gyorsan leszögezem, hogy gyűlölöm az antiszemita gondolkodást, de sokszor bárgyúnak vélem a túltolt filoszemitizmust is. Nem akarok arról sem okoskodni, vajon mennyire "érdemelte meg" Izrael mindazt, ami most történik velük. Ez már csak azért is hasztalan lenne, mert biztos vagyok abban, a világ bármely nemzete kapcsán elő tudnánk kotorni nagy mennyiségű tényanyagot, amivel kellő számú indokot sorolhatnánk fel az őket sanyargató politikai-gazdasági-természeti csapások mellett. Ennek nem sok értelmét látom.

Ami azonban adódó teendő lehet az imádságon kívül a kereszténység számára, hogy amennyire lehetséges, próbáljon enyhíteni az összecsapásokat átélő civilek szenvedésein, tekintet nélkül az elszenvedők vallási vagy nemzeti hovatartozására. Nagy kérdés lesz például, amiről politikai elemzők is beszélnek most, hogy Gázát teljesen izolálják-e a környezetétől, vagy beengednek segélyszervezeteket, humanitárius egységeket, hogy végezzék ott a munkájukat? Az ott felhalmozott készletek ugyanis nyilván nem tartanak ki a végsőkig, márpedig akkor borzalmas humanitárius katasztrófa fog bekövetkezni, ami még a Hamász gyomrának is sok lehet. (Ne feledjük, nagyjából hatszázezer ember él arrafelé!) Egyes vélemények szerint ha kinyitják a kaput az izraeli oldalon, azzal ugyan segíthetnek, de a válaszcsapás erejét veszítheti - ha pedig zárva tartják, jogosan lesznek vádolhatók azzal, miszerint Izraelnek nem számít a civilek élete. Ez pedig feltüzelheti a Hamász mellett a többi terrorcsapásra fogékony szervezet aktivitási vágyát, ami tovább mérgesítheti és eszkalálhatja a szituációt. Izrael most nagyon nehéz politikai helyzetben van. 

Kisebb pokol szakadt most arra a földre, ami persze eddig sem volt a mennyország: legyen ez akár ítélet vagy megtisztulás, az emberi együttérzés a minimum, amivel az egész téma felé fordulhatunk. Az együttérzésünk pedig szívből jár a szegény zsidó és palesztin családoknak, nőknek és gyerekeknek is.