Iparág, marketing-húzóágazat, vagy valami más: Bolyki Lacival beszélgettem

A kortárs dicsőítés vagy úgy általában a keresztény zene már többször előkerült itt a blogban. Ezúttal a saját Podcast sorozatomban vettem elő a témát, mégpedig egy igen avatott személyiségnek köszönhetően, aki többek között a Budapesti Fesztiválzenekar brácsása, egyébként a Bolyki Brothers ismert hangja, ízig-vérig zenész, igehirdető, lelkigondozó, no meg számos remek könyv szerzője...

Legutolsó alkalommal egy meglehetősen nagy port felkavaró bejegyzésben igyekeztem megfogalmazni azokat a teológiai látásmódokat, melyek az ún. dicsőítő mozgalom szellemi irányzatához társíthatók. A dicsőítő mozgalomban frekventált helyen áll a zene, sőt maga a jelenség hordoz egy olyasfajta üzenetet, miszerint a zene megoldás, ami az ébredést, megújulást, Istenhez találást illeti. A közelmúltban botrányaitól hangos Hillsong gyülekezetet is legtöbben a zenéjükről ismerik, sokaknak a közösség neve tulajdonképpen egyet jelent a világszerte milliószámra énekelt "gyülekezeti slágerekkel".

Nos, a Podcast ehavi műsorában Bolyki László segítségével beszélgettünk a keresztény zene mibenlétéről, de a mi vaskályhánk és kiindulópontunk nem a modern dicsőítés, hanem az az alapvető kérdés volt, hogy egyáltalán mitől lehet egy zenét keresztény zenének nevezni. Tudom, hogy ez a kérdés első hallásra butaságnak tűnik és a kapásból rávágott válasz valami olyasmi, hogy a dalszöveg teszi kereszténnyé a keresztény zenét. Reményeim szerint kiderül az adásból, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű, sőt érdekes és szövevényes... 

A kereszténység maga sem volt mindig konzekvens, ami a zenéhez fűződő viszonyát illeti. Tudtátok például, hogy a templomokban bevett hangszerként előforduló orgona egyenesen ördögi instrumentumnak számított valamikor, amiről elképzelhetetlennek tűnt a szakrális felhasználás? Vajon mit szólnának a mai hívők, ha Lutherre gondolnának, aki a saját korában népszerű kocsmadalokra "szentséges szöveget" alkotott - de nem rettent vissza attól, hogy korabeli slágereket feldolgozhatóvá formálja az egyház számára? No és ha már sztorizgatok, lebilincselőnek vélem Laci elmondása alapján, hogy a nagymester Bach Brandenburgi versenyeinek kottája csak azért maradt fenn az utókor számára, mert a darabokat megrendelő gróf halála után csomagolópapírként(!) próbálták értékesíteni a partitúra lapjait - és valaki felismerte rajta Bach kézírását! (A keresztény zene történetének története egyébként frappáns tálalásban és baromi izgalmas leiratban olvasható Laci "Milyen zenét szeret Isten?" című könyvében.)

A műsorban persze eljutunk aztán a kortárs dicsőítésig és próbáljuk kicsit körbejárni azt is, mi adja a dicsőítés savát-borsát, lényegét, centrumát. Ennek kapcsán elkerülhetetlen volt, hogy szóba hozzuk a dicsőítés piacképességéről szóló kérdéseket, hiszen - tetszik vagy sem - valóságos iparág vált manapság a modern egyházi zenéből, sőt marketing-húzóágazat lett belőle... Néhány perc erejéig aztán a Hillsong-botrány témája is terítékre kerül...

Az adást itt tudjátok megnézni, örök hálám annak, aki megosztja: