Ha már az előző előtti bejegyzésben a giccsről volt szó, szeretnék bedobni egy közhelymondatot, amit év elején gyakran szokás mondogatni: "boldog új évet!". Persze én is mondom másoknak. Sőt, a legtöbb esetben tényleg kívánom is annak, akiknek mondom. A filozófus-vallástudós Tom Morris könyvét olvasva azonban megálltam egy levegővételnyi időre: mert ugyan mi a bánatot is jelent pontosan, hogy az új év legyen boldog?
Nyilván már az ókorban felmerült a gondolat, hogy a boldogság maga nem csupán érzéki élvezet, hanem annál jóval többet hordozó kategória. Ugyancsak Arisztotelész szerint ha a boldogság csak az érzéki kielégülés ténye, az meglehetősen kevés: "ez a nézet megfelelő a legelésző marhának, de nem az emberi lényeknek." Nem rossz persze az érzéki élvezet, sőt szerintem nem lehet elképzelni igazán boldog életet ennek hiányában, csak a boldogság sokkal több ennél.
A bevezetőben említett Tom Morris (ld. fotón) kielemezte az összes nagy filozófus erről szóló meglátásait, vagyis arra volt kíváncsi, szerintük milyen összetételű is az emberi tapasztalatban a boldogság. Ennek alapján négy olyan alapvető aspektust talált, amelyek a sajátos céljaikkal együtt boldogsághoz segítik az emberi lényeket:
- intellektuális dimenzió, melynek célja az igazság
- esztétikai dimenzió, mely a szépséget tartja szem előtt
- morális dimenzió, ahol cél a jóság megközelítése
- spirituális dimenzió, melynek végső célja az összhang érzetének megteremtése
Mondanom sem kell, számomra teológusként az utolsó most az, ami a legizgalmasabb, ami leginkább és elsősorban átfedésben áll a hitemmel. Tehát engedje meg a kedves olvasó, hogy feltegyem azt az egyszerű kérdést, a boldogság állapotának megragadásában konkrétan mit jelent a spirituális dimenzió megélése? Gyakorlatilag mit akarunk itt átélni, hogy úgy érezzük, boldogok vagyunk? Bevallom őszintén, ezen a ponton is tetszik Morris okfejtése, habár kissé esetlegesnek és hasraütés-szerűnek érzem azokat a tényezőket, amelyeket megemlít. Ugyanis a spirituális dimenzióban négyféle érzést meglétét emeli ki, melyek a következők:
1. Egyediség: ez azt jelenti, hogy minden ember igényli annak a benyomásnak a meglétét, hogy a személyiségét páratlannak és megismételhetetlennek vélje. Amikor az olyan ismert frázisokat szajkózzuk, mint az "ismerd meg önmagad!", tulajdonképpen azt mondjuk ezzel, hogy a megkülönböztethetőségünk okára vagyunk kíváncsiak. Éreztesd egy emberrel, hogy egyedi és ez máris hozzájárul a boldogságérzetéhez!
2. Egység: egy kereszténynek valószínűleg nem kell hosszasan ecsetelni, hogy minden normális embernek kell annak megélése, miszerint egységbe kerülhet valami önmagánál nagyobbal. Ez hívő szemmel lehet valami emelkedett entitás (logikusan Isten), de kissé "földhözragadtabb" verzióiban egy csoporttal, közösséggel, társadalmi ügyekkel kapcsolatban megsejtett egységesség érzés is.
3. Hasznosság: eddigi kis életem során én kétszer voltam munkanélküli, és teljesen egyetértek Morris véleményével ezügyben, aki szerint a munkanélküliség sosem pusztán gazdasági probléma, hanem lelki tényező is. A haszonélvezetet is szeretjük megélni, de legalább ennyire kell nekünk annak átélése is, hogy hasznosnak véljük saját magunkat, amit a körülöttünk lévő társadalom visszaigazol.
4. Megértés: itt és most ez leginkább mély érzelmi megértést takar, amellyel hozzánk viszonyulnak, és amellyel mi magunk is fordulunk a világban elfoglalt helyünkhöz. Aki úgy érzi saját életpozícióját, hogy ott van, ahol a helye van a valóságban, és ezt mások is megerősítik számára, spirituális értelemben boldogabbá válik.
Nos, mondhatjuk ezek után, hogy Tom Morris leírta a négy "boldogságdimenzióját" annak, amit spirituális boldogságnak nevezünk? Nyilván nem. A boldogság ennél összetettebb fogalom, ráadásul itt most bele se mentem a kérdés bibliai-teológiai hátterébe, de ezzel együtt is szimpatikus számomra a fent bemutatott megközelítés. Most találomra csak a felsorolás második pontját emelném ki belőle: mert ez az, ami jelentősen megtépázott állapotban van manapság. Bár az emberek érezhetik magukat úgy, hogy valami náluk nagyobb dologhoz csatlakozva élik az életüket, ha ez nem Isten, hanem csak valamilyen társadalmi konstrukció - legyen az akár maga az egyház -, szerintem az nem fog igazán hozzájárulni valamiféle tartósabb boldogsághoz az életükben.
És ha most ezek után azt írom, hogy mindenkinek boldog új évet kívánok, akkor vajon ki mire fog gondolni pontosan? :-)
A magam részéről a harmadik pontot emelném ki, pont ugyanazzal az indoklással.
VálaszTörlésKülönösen, ha a hasznosságot nem ki-ki a saját érdekeire nézve, hanem önmagán túlmutató hasznosságként értelmezi: és máris a megtépázott morális dimenziónál találjuk magunkat.
A hasznosságot szerintem lehet egyszerre úgy nézni, hogy a szélesebb körre és önmagamra is vonatkozik. Sőt, egyfajta társadalmi idealizmussal szemlélve: minél jobb a körülöttem lévő szélesebb körnek, annál jobb személyesen nekem is. ("Aki mást felüdít, maga is felüdül" - Péld.) Talán az a legjobb perspektíva, ha ezt tesszük - vagyis nem elsősorban a magunk számára értjük a hasznosságot, hanem másokra tekintettel - tudva, hogy az visszahat majd ránk is. Ezt a látásmódot azonban szerintem nagyban akadályozza az alaphangon önző emberi természet.
TörlésFrankl is feszeget hasonlókat, bár szerintem az eudaimonizmust pont nem említi. Ő úgy foglalja össze, hogy a fő mozgatórugója az emberi létezésnek az értelem keresése, ami alapvető összefüggésben van értékek megvalósulásával:
VálaszTörlés1) befogadói értékek (azaz amit én élvezek, mert szép, jól esik stb.)
2) alkotói értékek (létrehozni valamit, ami nem volt korábban)
3) beállítódási értékek (ha az első kettőre nincs lehetőség, mert olyan szélsőséges helyzet alakul ki, mint pl. a koncentrációs táborokban, az ember még mindig megválaszthatja, hogyan viszonyul a sorsszerű, elkerülhetetlen eseményekhez és szenvedéshez)
Van ebben hedonizmus, eudaimonizmus, sztoikus filozófia, ha akarom, bár mindegyik erőltetett (főleg az első), de végső soron igazából azt mondja, hogy a boldogság mellékterméke annak, hogy értelmesen élünk, és igen, ez tulajdonképpen az emberi öntranszcendenciában teljesedik ki (vagyis abban, hogy az emberi élet valamire vagy valakire irányul, nem önmagára).
Attila, tetszik nekem Frankl tipológiája is, és az nagyon fontos eleme, hogy az értelem keresése a fő mozgatórugó - a boldogság csak ennek mellékterméke. Lehet, hogy ez nagy kérés, de tudsz nekem egy pontosabb forrásmegjelölést adni ehhez a gondolathoz? Bevallom, műveletlen vagyok (még) Frankl könyveiből - az is jó, ha megmondod melyik könyvében fejti ki ezt a gondolatot kissé jobban. (Azért fontos ez most nekem, mert egy könyvet írok éppen az értelemkeresésről - ehhez hasznos lehet ez a meglátás.)
TörlésKöszönöm, ha nem nagyon gond neked válaszolni!
Huh, hát nehéz belőni, mert Frankl elég egytémás szerző, több könyvében jelenik meg sokszor ugyanaz a gondolat, de most hirtelen találtam egy ilyet:
Törlés"Az én ilyenforma aktualizálása valójában nem elérhető cél, annál az egyszerű oknál fogva, hogy minél inkább törekszik rá valaki, annál kevésbé sikerül végrehajtania. Más szavakkal szólva: az én aktualizációja kizárólag az öntranszcendencia melléktermékeként jöhet létre". - Mégis mondj igent az életre 205
De sok helyen megjelenik hasonló gondolat nála. Esetleg kapd el valamikor a folyosón Farkas Julit, hátha tud ajánlani konkrétabban is anyagot.
Szinte minden érdekes lehet a téma szempontjából, de ami kifejezetten izgalmasnak tűnik (még nem olvastam), az az "istenkeresés és értelemkérdés", ebben Frankl beszélget egy teológussal, a tudattalan Isten, de Elisabeth Lukasnak (aki Frankl szellemi örököse) is van egy könyve Értelemkeresés és életöröm címmel (ez elég klinikai amúgy, az értelemhiányból fakadó depresszióval foglalkozik főleg), amiben vannak idevágó szempontok.
Ha pedig eggyel hátrébb is görgetnél, Max Scheler filozófiája nélkül nincs logoterápia, sok szempontból a frankli szemlélet Scheler gondolatainak a gyakorlatba ültetése. A formalizmus az etikában és a materiális értéketika c. könyvét konkrétan fiatalkorában mindig magánál tartotta. És itt talán pont látszik is az összecsengés:
"Egészen sajátos jelenség például, hogy az érzéki gyönyörök vagy ártatlan külső örömök (ilyeneket érzünk például egy ünnep vagy egy séta alkalmából) akkor és csak akkor töltenek el teljes „megelégedéssel”, ha életünk „középponti” szférájában – ott, ahol komolyak vagyunk – elégedettnek érezzük magunkat. Csak mintegy e mélyebb elégedettség háttere előtt hangzik fel a teljesen megelégedett nevetés az élet legkülsődlegesebb örömei nyomán, míg megfordítva, ha elégedetlenség lakozik az említett középponti rétegekben, akkor az alacsonyabb rendű értékek érzése nyomán a teljes elégedettség helyébe azonnal az élvezeti értékek „kielégíthetetlen”, lankadatlan keresése lép; így éppenséggel arra a következtetésre juthatunk, hogy a gyakorlati hedonizmus ezernyi formájának mindegyike a „kielégíthetetlenség” jele a magasabb rendű értékek tekintetében. Az örömkeresés foka ugyanis fordított arányban áll a rangsor valamely tagja felett érzett elégedettség mélységével."
Szuper, Attila, nagyon köszönöm. És egyébként Farkas Julianna kolléganőm, tényleg, ehh de szégyellem hogy ez nekem nem jutott eszembe! Még egyszer köszi!
TörlésSzimpi a posztban írt kifejtés, tegyük hozzá, hogy a Maslow-szükségletpiramis tetején íródik, miközben minden lényeges vitánk a piramis alján-közepén zajlik. Ez fontos kontextualizáló tényező.
VálaszTörlésJordan Peterson boldogságkoncepciójára hívnám itt fel a figyelmet: vállald fel az állapotbeli kötelességeidet, tűzz ki melléjük nemes célokat, dolgozz értük keményen, és eközben boldog leszel! Nem csak bejön, hanem még hasznos is. Gyengébbek kedvéért: alapíts családot, neveld fel tisztességesen, közben légy a közösséged aktív polgára, és útközben megéled a boldogságot.
Igen, jó meglátás hogy a Maslow-piramis tetején ülve filózgatunk erről a dologról. Ha innen nézzük, akkor a boldogság maga nem más, mint felkapaszkodni a piramis csúcsára: mert akkor az alapszintek már megvannak és sikerült ezekre építve a tetőpontra felmászni.
TörlésCsak említésként: Frankl egyébként nagyon nem szerette az önmegvalósítás gondolatát, épp azért, amit fent idéztem: mert szerinte soha nem tudja megvalósítani az ember önmagát, ha az a célja, hogy megvalósítsa önmagát. De "valamire vagy valakire" irányultan élni lehet a lentebbi szinteken is, ld. értelem találása a koncentrációs táborokban.
TörlésDe a merev maslow-i értelmezést egyből cáfolja az aszkéták önkéntes lemondása is az alacsonyabb lépcsőfokok szükségeiről. Boldogtalanok lennének?
@Sytka: "boldogság maga nem más, mint felkapaszkodni a piramis csúcsára"
Törlés- Ez úgy hangzik, mint Paris Hilton pólófelirata: "Stop being poor". Nem butaság egyébként, sőt nekem tetszik, csak valami miatt nem népszerű.
@Attila:
"mert szerinte soha nem tudja megvalósítani az ember önmagát, ha az a célja, hogy megvalósítsa önmagát"
- Nagyon igaz, a boldogságra is: aki nem azt keresi, "csak" teszi a dolgát, nagyobb valószínűséggel lel rá.
"cáfolja az aszkéták önkéntes lemondása"
- Ez is teljesen igaz... ámde képzeljük el, hogy kötelezővé teszik az aszkétizmust. Disztópia. Az önkéntes lemondásnak mindig is megvolt a lehetősége, de nem lett belőle tömegmozgalom, soha nem is lesz.