Megújulhat a katolikus egyház?

Ha már a Fiducia Supplicans szóba került és egyszer már korábban tettem említést arról a mozgolódási jelenségről, ami mostanság zajlik a katolikus egyházon belül, gondoltam megfogalmazom az egyszerű kérdést: vajon tényleg megújulhat a katolikus egyház? Lehetséges volna, hogy egy alapvetően monolit változatlanságra orientálódott felekezet, ami sokszáz éves teológiai konstrukciók bázisán nyugszik, nyitottabbá és jó értelemben progresszívabbá legyen? Egyáltalán milyen értelemben akar megváltozni a katolicizmus?

Tudom, szemétnek és gyilkosnak tűnik ez a kép itt baloldalt, pedig nem gúnyolódás miatt tettem ide a mesterséges intelligencia mintegy tizenkét másodperc alatt generált Ferenc pápás alkotását, hanem mert sokan talán valami ehhez hasonlóra számítanak és várnak a katolikus egyház kapcsán. Hogy legyen fiatalosabb, legyen "dögös", kortárs, mai, trendibb, megszólítóbb. És Ferenc pápában látnak ehhez valamiféle kulcsot. Nem mondom, hogy ebben nincs semmi igazság, de azért vegyük észre az alaphelyzetet: a pápa egy olyan egyház csúcsán áll, ami felette is roppant tekintély. Ha akarna sem tudna nagyot fordítani a kormánykeréken - ehhez túl nagy a hajó, túl monumentális a szerkezet, amit irányítania szükséges.

Sokszor, talán túl sokszor is mondogatják a katolikus egyházra, hogy egy globális, nagy, nehezen mozdítható, változásra képtelen rendszer - ráadásul egy folytonos változásra fogékony társadalmi térben. Tudomásom szerint a reneszánsz kor óta a pápák koronázási esküje deklarálja is a feladatot, miszerint a pápa kifejezett dolga, hogy semmit se változtasson a ráhagyott tradíciókon, hanem minden erejével ezek megőrzésére törekedjen. Tudunk persze arról, hogy a dogmatikai kérdések élénk diszkussziókat képesek kiváltani a katolikus egyházon belül, mitöbb Karl Rahner szerint a dogmák "előrefelé nyitottak" - vagyis bár a korábban lefektetett alapokhoz nem ildomos hozzányúlni, de az egyes hittételek bővítésére, kontextualizálására, értelmezésére valamiféle lehetőség mégiscsak adódik. Egy hasonlattal élve azt is mondhatnánk, hogy a változás nem a katolikus egyház dogmáiban van (azok alapvetően nem változnak), hanem abban - ahogy Szász Péter fogalmaz -, hogy a katolikus hagyomány "mindig új gyümölcsöket érlel". Mármint nem új fajtákat, hanem méretben és szépségében újakat. Vagyis egyszerűbben kifejezve, az egyház fokozatosan érti meg az isteni kinyilatkoztatás tartalmát, ebben a megértési folyamatban fejlődik és halad előre, miközben a dogmatika tartalmát nem bolygathatja meg. Roma locuta, causa finita.

De akkor min akarnak változtatni tulajdonképpen?

A katolikus hit három alappilléren nyugszik: a Szentíráson, a Szenthagyományon és a pápai kinyilatkoztatásokon. Ezt a három tekintélyforrást persze úgy kell alkalmazniuk a katolikusoknak, hogy az egyik ne mondjon ellent a másik kettőnek. Olyan elvileg nem lehetséges, hogy a pápa teljesen más mond, mint a Szentírás, vagy éppen a Szenthagyomány eddigi megállapításai sem kerülhetnek szembe a pápa ex-cathedra kijelentéseivel. Utóbbi azt jelenti, amikor a pápa hit és erkölcs dolgában "Péter székében" ülve kihirdet valamit a Szentlélek hatása alatt - az ilyen pápai nyilatkozatokat tartják tévedhetetlennek és reformálhatatlannak. Itt tehát megint azt látjuk, mint az előbb: a dogmatikán ugye (elvileg legalábbis) nem lehet és nem szabad változtatni, a fajsúlyos pápai kijelentéseken ugyancsak nem, a Szenthagyomány meg szent a maga módján, ami ezekkel összhangban kell legyen és mértékadó forrás hit dolgaiban egy katolikus hívőnek.

Nem akarom végteleníteni az okoskodást, amire itt és most gondolok, hogy nem feltétlenül világos, ezek fényében milyen értelemben akar most megújulni a katolikus egyház? Létezhet olyan, hogy "modern katolikus hit"? Mit jelent ez pontosan? 

Azt biztosan mondhatjuk, hogy az egyház a kommunikációját hozzáigazíthatja a mai trendekhez, és ez persze fontos dolog, de gyanítom, nem a kommunikáció ügyetlensége teszi népszerűtlenné manapság a katolicizmust. A helyzet tehát röviden szólva az, hogy amin a katolikus egyház változtathat, azon a területen nem annyira várnak el az emberek tőlük változtatást - amely területen pedig elvárják, ott a katolikus egyház nem változtathat. Kivételt képezhetnek esetleg az egyházjogi területet érintő kérdések és az egyházszervezetre vonatkozó belső szabályozások. Talán a papi pálya népszerűsítéséhez hozzájárulhat, ha a cölibátus kötelezettségét feloldják (mondjuk megnézném azoknak az idősödő atyáknak az arcát, akik esetleg azzal szembesülnek, hogy a katolikus papi pálya mostantól nem feltételezi a nőtlenséget, ők pedig ennek kényszere alatt töltötték el szolgálati idejüket...), illetve valóban fontos egyházszerkezeti váltás lehet ha a hölgyek is felelős szerephez juthatnak.

De a tömegméretekben ható változtatások nyilvánvalóan a tartalmi, tanbeli, dogmatika újragondolás irányába mutatnának, erre pedig szerintem nem mutatkozik túl sok mozgástér. Valószínűnek tartom, hogy a katolikusok is érzik ezt a szorítást. Tudják milyen területeken várnak el tőlük változtatásokat, és sokat kínlódhatnak azon, hogyan változzanak meg belülről úgy, hogy közben azért olyan nagyon mégse változzanak meg. Én nem vagyok katolikus, legyinthetnék erre egy nagyot, hogy protestánsként nekem tökmindegy mi zajlik most éppen a római egyházban, azonban úgy vélem, ez nem volna értelmes részemről. Egyrészt azért, mert a katolikus egyház társadalmi befolyása még mindig hatalmas és az egész nyugati civilizáció arcát formáló, másrészt azért, mert mégiscsak vannak közös pontjaink és amin ők most átmennek, ahhoz hasonlón a többi felekezet is átmegy. Érdemes tehát figyelni arra, mi történik Rómában.