Zűrzavar vagy bonyolultság?

Amikor olyasféle társadalmi vita keletkezik, ami az előző bejegyzésben említett Algír bokszolót övezte, mindig előkerülnek ismerős mondatok a nyugati civilizációban tapintható zűrzavarról. Eszerint ma már azt sem tudjuk ki a nő és ki a férfi, mi igaz és mi nem, legfájóbban pedig hogy mi a jó és mi a rossz. A kategóriák egymásba csúsztak, a nyugati emberek - sokszor a keresztények is - teljesen össze vannak zavarodva...

Teljes a zűrzavar a fejekben! Az előző generációk többnyire még úgy nőttek fel, hogy nem küszködtek olyan binárisnak tetsző kérdésekkel, hogy egy embernek mi a neme: ennek tisztázását már az óvodáscsoportban a gyerekek szimpla mutogatással megoldották - amikor az óvónéni épp nem nézett oda. Az sem volt túlságosan nehéz feladat melyik párt mond igazat, főleg abban a kommunista érában, melyben magam nevelkedtem. Nem volt kérdés az ember melyik vallást szeretné követni, mivel maga a vallás sem örvendett túl nagy népszerűségnek, és ha mégis, ez a szó a kereszténység bizonyos formáival fonódott egybe. Nem azt mondom, hogy milyen nagyszerű volt minden régen - de jóval egyszerűbb volt, amilyen most.

Merthogy most mindnyájan egy elképesztő dzsungelben bóklászunk. A médiában már nem csak férfiak és nők szerepelnek, hanem mellettük még saját nemükhöz vonzódók, magukat nőnek valló fiúk és fiúnak valló nők, valahol a Kinsey-skála vidékén kalandozva. A pártpolitikában bár lassan(?) visszatérünk az egypártrendszerhez, technikailag mégis egy minimum két-három pólusú térben élünk, azaz baloldalról egy centrista-stílusú gondolatkörön át egészen a szélsőjobbig van megterítve az asztal. A vallások teljes kavalkádjából kanalazhatunk a kereszténység mellett, de azon belül is elképesztő a változatosság. Mindehhez hozzáadódik az egymásnak ellentmondó hírportálok zubogása, a szakadatlan információdömping és a zavarosban halászó konteo-gyártás. Néha az ember úgy érzi, hogy nem tud már egy marék csavart sem vásárolni - mert előtte az interneten még annak is alaposan utána kell olvasson, ma mi számít csavarnak, melyik csavar a trendi, mi a csavarság esszenciája.

Ezt a világot mi teremtettük magunknak, mi nyitottunk ajtót előtte, mi élveztük a diverzitását, a sokoldalúságát - és most mi fuldoklunk benne, mi panaszkodunk az áttekinthetetlenségén, mi szívjuk a fogunkat a zűrzavara miatt.

Nem mindegy azonban, hogy valóban zűrzavarról van szó vagy csak komplexitásról - mert nekem az az érzésem, a haldokló nyugatról szóló jajveszékelés mögött sokszor tudatosan keverik össze ezt a két fogalmat. Vagyis, miközben vannak tényleg zavaros dolgok, sokan érdekeltek is abban, hogy zavart keltsenek és ilyennek látassák a valóságot. Engedje meg az olvasó, hogy egy pillanatra megálljak itt és egy teljesen ismert bibliai gondolatra felhívjam a figyelmet! Ha jól olvassuk a Szentírás elején az első teremtéselbeszélést, nyilván észrevesszük, hogy amikor Isten megteremtette a világot, legalább kétféle műveletet hajtott végre, mégpedig egymás után többször:

(1) a szétválasztásét és
(2) az elnevezését.

Mindkettő a rend kialakulását szolgáló tevékenység - szemben a káosszal vagyis a zűrzavarral. Isten szétválasztó munkája az, ami elrendezi a teremtett entitásokat a maguk helyére, így lehetővé téve, hogy betöltsék funkciójukat. A Bibliában egyébként a dolgok szétválasztása kapcsán legalább két igen fontos teológiai gondolat kerül elő. Az egyik, hogy a szétválasztás és elrendezés egy rendkívül jó és isteni dolog. Bizonyos szövegek egyenesen ünneplik a szétválasztást - főleg a költői textusokban olvashatunk erről, amikor például a 104. zsoltár teremtéshimnusza kiemeli Isten hogyan tartja kézben a káosz vizeit (Zsolt 104,9). A másik, hogy ebből következően ha nincs szétválasztás, az alapvetően rossz, sőt szélsőséges esetben egyenesen szembemegy Istennel. Erről szólnak a Törvény bizonyos szövegei a tiszta és a tisztátalan dolgok, tárgyak, állatok elválasztásáról, a kétféle mag elvetéséről vagy a kétféle szövésű ruha viseléséről. Ahogy Henri Blocher fogalmaz, a mitikus vallásokban "szüntelenül szembesülünk a keveredés bűvöletével, a különbségek egyetemes feloldásának vágyával." Nagyon leegyszerűsítve, a pogány vallások gyakran hajlanak arra, hogy megszüntessék a kategóriákat szent és profán, isteni és emberi, evilági és nem evilági között - míg a bibliai hit a teremtésteológia mentén a kezdet kezdetétől a szétválasztást jónak tartja. A másik fogalom, vagyis az elnevezés is szorosan ehhez kapcsolódik: ha a dolgok nemcsak a maguk helyére kerülnek, de címke is kerül rájuk, vagyis elnevezzük őket, onnantól valamiféle fennhatóság alatt lesznek, uralhatóvá válnak. Nem véletlen, hogy a bibliai időkben amikor a szülők nevet adtak a gyermekeiknek, ezzel a névadással azt is kifejezték, hogy tekintélyben felettük állnak, felelősként kézben tartják őket.

Egyszóval és röviden: már a teremtésnél az látszik, hogy Isten a rend felől közelít, a rendet pedig csak úgy lehet megvalósítani, ha a kategóriák világosak, a dolgok nem folynak össze, szét vannak választva, és meg vannak nevezve. Ez a zűrzavar egyetlen biztos ellenszere. A téma biblikus hátteréről most ennyit akartam elmondani.

Ámde.

Amikor arra panaszkodunk, hogy a nyugati kultúrában micsoda zűrzavar uralkodik és a dolgok között megszűntek a határok, azt veszem észre, hogy hajlamosak vagyunk ott is ezt gyanítani, ahol ténylegesen nem összecsúszásról van szó - hanem bonyolultságról. Hadd magyarázzam meg mire gondolok!

Amikor én még kisfiú voltam, a családom első autója - mint akkoriban sokaknak - egy Trabant volt. Szerettük, használtuk, sokat mentünk vele, de bizony előfordult olyan, hogy megállt alattunk. Még vannak olyan emlékeim, hogy az út szélén parkolunk és édesapám ott helyben kiszerel az autó motorjából egy csomó kütyüt, nézegeti, tisztogatja, meghúz csavarokat, lecsiszol dolgokat, végül mindent visszaszerel és megyünk tovább! Nem értek az autókhoz, de akik értenek hozzá azt állítják, a régi masinákon még a tulajdonosaik is képesek voltak akár komolyabb "beavatkozásokat" is végrehajtani szakszervíz segítsége nélkül. (Ugyancsak állandó emlékképem a lakótelepen a szomszéd apja, ahogy hétvégéken fekszik a saját kocsija alatt és bütyköli.) 

Na, a mai autókkal teljesen más a helyzet. Ha felnyitod a motorháztetőt, kis túlzással nem látsz majd semmit. Csak egy nagy, a lényeges részeket egészében letakaró műanyag elemet - pont azért, hogy ne férjél hozzá semmihez, mert a végén még kárt csinálsz. Maximum a fogyó folyadékokat cserélheted, esetleg még a kiégett izzókat, de minden ennél összetettebb munka esetén irány egy szerviz! Természetesen benne van ebben a globális gyártók üzletpolitikája, a márkaszervizek profitéhsége - de bizony az is, hogy a mai autók százszor bonyolultabbak a régiekhez képest. Ha az átlagember avatatlanul hozzányúlna a motorhoz vagy elektronikához, irdatlan károkat tudna okozni.

A kulcsszó itt természetesen az avatatlanság. Avatatlanul a dolgoknak csak a felszínét látjuk és annak alapján vonunk le következtetéseket az egészről. Felszínesen nézve minden dolog egyszerűnek, érthetőnek, letisztultnak tetszik. Abban a pillanatban viszont, ahogy egy rendszer összetevőit szemlélni kezdjük, az egész zavarossá, áttekinthetetlenné, kaotikussá változhat. Pedig nem feltétlenül az - csak nekünk bonyolult. A mai autók nem kaotikusabbak egy régi Trabanthoz képest, hanem összetettebbek, komplexebbek, nehezebben értelmezhetők. De ugyanúgy rend van bennük, mint a régebbiekben volt, hiszen működnek, biztonságosabbak, élhetőbbek, jobbak. A fenti teológiai okoskodásomra visszautalva úgy is fogalmazhatok, hogy a mai autókban is "megtörtént" a szétválasztás és az elnevezés művelete: az alkatrészek el lettek rendezve, betöltik a funkciójukat, a hozzáértők pedig tudják mi történik a motortérben.

Miért írtam erről?

Nem azért, mert tagadni kívántam a nyugati társadalmakban valóban jelen lévő zavarodottságot, erkölcsi relativizmust, a jó és a rossz kérdéseiben sokszor zajló értetlenséget. Magam is tapasztalom ezeket! Fontos azonban szerintem óvatosnak lenni. Túl gyors reakció, ha valamit nem látunk át, valamiről nincs tudomásunk, valamiben kívülállók vagyunk (ez még önmagában természetes), azonnal rámondjuk az adott dologra, hogy az kaotikus, tipikus jele a haldokló nyugati világnak, zavaros és áttekinthetetlen. De nem lehet, hogy csak azért látjuk annak, mert avatatlan szemmel nézzük? Ha mondhatok egy konkrétabb példát, nekem sok éven át ilyen volt az evolúció jelensége is. Mivel nem értettem sokat belőle (nyilván most sem vagyok a szakértője), csak az ellentmondásos részleteire figyeltem fel - és ahelyett, hogy elkezdtem volna utánaolvasni, próbálkozni, legalább a műkedvelő szintjén megismerni, elkönyveltem ennek mentén hogy ez tipikus hamis tudomány, az ateista meggyőződésűek eszköze és egy zavaros elképzelés az élővilágról. 

A zűrzavar pedig sokszor nem a dolgokban van, hanem bennünk. Az ítéleteink elhamarkodottságában, amikor nem fárasztjuk magunkat azzal, hogy a bonyolultat megértsük - egyszerűbb tehát rámondani, hogy káoszról van szó. Lehet, hogy megirigyelhetnénk Isten "munkamódszerét" a teremtésben: ahogyan a vizeket elválasztja a szárazföldtől, vagyis amiként a kaotikusat szépen lehántja a stabil, szilárd, fix talajtól, és minden elrendez a maga helyére. Talán nekünk is szükségünk van ilyesmire. Az első szétválasztó művelet tehát az lehet, ha a kaotikusat el tudjuk különíteni a bonyolulttól. Már ehhez is valamiféle ismeret, türelem és alázat szükségeltetik. Nem kell mindenben szakértőnek lenni, de megértőnek talán bizonyulhatunk.