A néhány bejegyzéssel korábban említett Avi Loeb friss könyvében találkoztam egy számomra új kifejezéssel: a Wobegon-effektussal. Nem csodálom, hogy eddig még nem jött szembe velem. Olyan kort élünk, amikor az önbecsülést erősítő, a magunkat meghaladni akaró, a képességeinket maximalizáló motivációs trénerek evangéliuma a piacképesebb - és nem az igazi.
A legegyszerűbb mindezt egy példán szemléltetni. Amerikában végeztek egy vizsgálatot az emberek autóvezetési képességeiről. Kiderült, hogy a sofőrök 93%-a saját tehetségét illetően meg volt győződve arról, hogy az átlagot meghaladó mértékben képes autót vezetni. Ez nyilvánvaló túlzás, hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!
A témát azért hoztam fel, mert sokszor van olyan benyomásom, hogy túl sok a "wobegonita" körülöttem. Sajnos én is tudok az lenni. Néha az az érzésem, mintha a wobegoniták világában élnénk, ez pedig részben annak köszönhető, hogy a legtöbb önmendzseléssel foglalkozó könyv - beleértve a keresztény kiadványokat - arra épít és azt erősíti az emberben, hogy tulajdonképpen jó fejek vagyunk, csak ki kell hozni magunkból a legtöbbet. Amikor lelki problémákról esik szó, vagy valamiféle lelki-pszichés defektusról, amit gyógyítani szükséges, akkor tipikusan az alacsony önértékelést, a bátortalanságot vagy a bizonytalanságot szeretnénk a helyére tenni. Szó se róla, bőven vannak, akik ilyesmikkel küszködnek. Ám véleményem szerint jóval nagyobb probléma és jellemzőbb is a "másik irány", az önbecsülés túltengése, a túlzott magabiztosság, az "én jól csinálom a dolgokat, nincs velem semmi probléma"-jelenség - pedig bizony ez is egy lelki szimptóma, ami ugyanúgy gyógyulásra szorulna. Miért esik akkor ilyen kevés figyelem a Wobegon-hatásra?
Ennek oka szerintem a korszellemben és a pasztorálpszichológia-lelkigondozás ehhez való erős idomulásában keresendő. Hadd fejtsem ki mire is gondolok!
A lelkigondozásban van néhány jól megkülönböztethető irányvonal, de a két legtipikusabb a kérügmatikus és a partnercentrikus megközelítés. Nagyon elnagyoltan a következőről van szó. A kérügmatikus lelkigondozás a lelki ficamok nagy részét az emberben lévő bűnnel magyarázza. Ennek értelmében minden lelki probléma mögött végső soron az áll, hogy az ember túl messzire ment Istentől, a gyógyulás emiatt alapvetően a bűnbánat köré kell épüljön. Ezzel szemben a partnercentrikus lelkigondozás a pszichológia tudásanyagát felhasználva próbál segíteni. Alapmeggyőződése az, hogy kevés a legelőt ismerni (azaz a Szentírást), ha nem tudod milyenek a bárányok (vagyis nincs emberismereted). A partnercentrikusság azt jelenti, hogy az ilyen lelkigondozó nem kíván autoritatív módon a lelkigondozott fölé kerekedni és megmondani neki mit hogyan tegyen a gyógyulása érdekében - csak kontextust teremt körülötte, amiben ő maga találja meg a megoldást.
Nos, az elmúlt évtizedekben kétféle mozgást érzékelek, ha ezeket a lelkigondozói szemléleteket egymás mellé teszem. Egyrészt, a kérügmatikus irányzat mára szinte teljesen elhalt. Legyünk őszinték és mondjuk ki, hogy ennek bizony van alapja: sokan és sokféleképpen visszaéltek vele - gyakorlatilag arra használták, hogy ráolvassák a megtört emberekre azt, amit bűnnek gondolnak, így a gyógyulás helyett még több kárt okoztak az amúgy is nyomorult emberek lelkében. Másrészt, igencsak felértékelődött a pszichológia szerepe, a lelkigondozás pedig nem akart lemaradni és az események után kullogni. Ráadásul a partnercentrikus megközelítés sokkal vonzóbb és barátságosabb szemlélet, hiszen nem aszimmetriára épít: a lelkigondozó a lelkigondozottal egy szintre helyezi magát, így a "kioktatás" veszélye jóval csekélyebb a másik látásmódhoz képest.
Az egyensúly tehát megbomlott: míg a bibliai alapokat erősen szem előtt tartó kérügmatikus irány szinte eltűnt, a partnercentrikus paradigma egyre jobban elindult a pszichológia felé. Manapság ott tartunk, hogy a lelkigondozás az esetek jó részében csekélyke figyelmet fordít arra a bibliai igazságra, miszerint az ember bűnös természetű. Az a félelem, hogy a lelkigondozó visszaélhet a fölényével és a segélykérő ember megtört állapotát kihasználva durván ráolvashatja a bűnöket, teljesen a partvonalra sodorta magának a bűnnek az eshetőségét a lelki problémák mögött.
És ez vezetett addig, amiről a blog egy korábbi bejegyzésében már írtam: vagyishogy a pasztorálpszichológia a kifáradás jeleit mutatja. Ennek sokféle oka van, mindazonáltal a legfontosabbat remekül fogalmazza meg Németh Dávid egyik tanulmányában: "Látásom szerint a pszichológiához való szoros és a teológia iránti laza kötődést fel kellene váltania a teológia melletti határozott elköteleződésnek. A pszichológiára koncentrálás elidegenítette a pasztorálpszichológiát a teológiától. "
Az a helyzet, hogy szerintem a mai nyugati ember lelki szenvedéseinek egyik fő okozója, hogy jobbnak hiszi magát a valóságosnál. A nyugati ember elméletileg belátja, hogy képes tévedni, gyakorlatilag azonban alig ezrelékekben mérhető az olyan emberek száma, akik bocsánatot kérnek, belátják ha hibáznak és magukra vállalják a felelősséget. A Wobegon-effektus népbetegség, amiben többé-kevésbé a legtöbben szenvedünk. Az egyháznak nem kellene a kérügmatikus és a partnercentrikus irányzat közül választania. Mindkettő érvényes szemlélet, mindkettőnek vannak erős és gyenge oldalai, de akárhogyan is értelmezzük a lelkigondozást, egyik mögül sem szabadna eltűnnie a hamartiológiai megfontolásoknak. A pasztorálpszichológiának sürgősen vissza kellene találnia a teológiához, sokkal határozottabban megvetnie a lábát a szentírási talajon és kicsit messzebbre lépnie a pszichológiától. Ez persze csak az én véleményem.
A Wobegon-effektus ellenpontja az imposztor-szindróma, ami szintén nagyon gyakori jelenség.
VálaszTörlésIgen, sokféle szindróma, tünet, jelenség van, csak azért ezt emeltem ki, mert erről kevéssé hallunk - és mert ennek a teológiai gyökerei visszavezethetők egy nagyon alapvető dologra - a bűnre.
TörlésTibor, engedj meg két megjegyzést:
VálaszTörlés1. "hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!" -- matematikusként: miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások: majdnem teljeen homogén minta átlagát nagyban lerontja egy szű csoport kiugróan alacsony értéke. Arról lehet vitatozni, hogy az átlagos sofőr alatt ebben a szövegkörnyezetben a medián sofőrt akarták-e érteni, mert a tétel a medián sofőrrel való összehasonlításban igaz (és könnyen bizonyítható is). Időnlént elsőre nüansznyinak tűnő szóhasználati pontatlanságon sok áll vagy bukik...
2. Ami a pasztorálpszichológiát illeti, nyilvánvalóan van helye a partnerközpontú megközelítésnek, csak a megfelelő kontextusban: semmi gond az illető figyelmes, őszinte meghallgatásával például. A megfelelő kontextusból kiemelve persze ez is könnyen elefánttá válhat a porcelánboltban...
Abban, hogy a kérügmatikus megközelítést a korábbi képviselői hibái kapcsán inkább megújításra mintsem elvetésre érdemes, teljesen egyetértek.
1. Igen, amikor a bejegyzést publikáltam, utána nekem is eszembe jutott ez a lehetőség. Bevallom nem olvastam el magát a kutatást, amire példaként hivatkozok, nem ismerem a módszertanát, de igen erős gyanúm, hogy meghatározták benne mit értenek "átlagos sofőr" alatt - és ehhez képest adódott az említett pozitív torzítás. Egyébként pedig ez csak egy illusztratív példa volt: rengeteg mást is írhattam volna és azt hiszem mindannyian tapasztaljuk, hogy az emberek többsége átlagon felülinek véli magát sok mindenben. A legtipikusabb, ahogy a népnyelv is említi, hogy Isten az észt osztotta szét a legigazságosabban: senki nem panaszkodik arról, hogy buta lenne. Magát mindenki értelmes embernek képzeli, igen, még a kőbunkó, tájékozatlan, minden mérce szerint alacsony intelligenciájú ember is. Sőt, amiről nem írtam, hogy az intelligencia növekedésével fordítottan csökken annak az érzete, hogy az ember okosnak képzeli magát. Ezt is tapasztaljuk szerintem eleget: minél kevéssé intelligens valaki, annál inkább meg van győződve róla, hogy neki magas az intelligencia-szintje.
Törlés2. Persze, hogy helye van, sőt valószínűleg a partnercentrikus szemlélet jóval inkább illeszthető a mai kor elvárásai és igényei közé. Az nem baj, hogy favorizáljuk ezt a szemléletet, a baj az, hogy (1) száműzzük a másikat, és (2) a partnercentrikus szemlélet kiszorítja sokszor a teológiai bázist, miközben túl szorosan kapcsolódik a pszichológiához.
""hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!" -- matematikusként: miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások: majdnem teljeen homogén minta átlagát nagyban lerontja egy szű csoport kiugróan alacsony értéke."
TörlésMatematikusként sem lehetséges, mert a megállapítás biológiai - konkrétan emberi - populációra vonatkozik, amelyekben a wobegonizmussal kapcsolatba hozható képességek, vagy jellegek sokfaktoros meghatározottságúak, és normál eloszlást mutatnak.
Ilyesmire nem történt hivatkozás a posztban, és épp ezt kapargásztam meg.
TörlésDe a kommentben sem látok többet, mint feltételezésgyűjteményt. Forrás bármi komolyabb tanulmányra a témában?
"Ilyesmire nem történt hivatkozás a posztban"
TörlésAkkor vagy figyelmetlenül olvastad a posztot, vagy nem érted. Azt a szövegkörnyezet, amelyből a "hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!"idézeted vetted és megkérdőjelezted ide másolom:
"Amerikában végeztek egy vizsgálatot az emberek autóvezetési képességeiről. Kiderült, hogy a sofőrök 93%-a saját tehetségét illetően meg volt győződve arról, hogy az átlagot meghaladó mértékben képes autót vezetni. Ez nyilvánvaló túlzás, hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!"
Itt tehát Sytka az autóvezetési képességgel kapcsolatosan teszi azt a megállapítást, amit megkérdőjelezel tévesen "homogén" mintára hivatkozva. Azért tévedsz (és azért helyes Sytka kijelentése), mert az autóvezetési képesség sokfaktoros meghatározottságú (mint minden emberi képesség), és bármilyen emberi populációban az egyének autóvezetési képességei normál eloszlást mutatnak. Normál eloszlás kizárja azt, hogy a vizsgált egyének 93%-a átlagot meghaladó eredményt érjen el (végtelenül nagy mintavétel esetén sem haladhatja meg az 50%-ot).
"De a kommentben sem látok többet, mint feltételezésgyűjteményt."
Nekem a ""hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!" -- matematikusként: miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások" kijelentésed nem feltételezésként jön át, hanem állításként.
De ha már itt tartunk, szeretném felhíni a figyelmedet egy további tévedésedre:
"Arról lehet vitatozni, hogy az átlagos sofőr alatt ebben a szövegkörnyezetben a medián sofőrt akarták-e érteni, mert a tétel a medián sofőrrel való összehasonlításban igaz (és könnyen bizonyítható is)."
Nem kérlek meg, hogy bizonyítsd, mert nem tudnád. A medián ugyanis nem más, mint egy adatsor középső értéke, amelynél az ennél kisebb és nagyobb adatok száma azonos. A tétel tehát a medián sofőrrel kapcsolatosan sem igaz.
Nem állítottam, hogy a minta tévesen homogén lenne. Csak azt mondtam, hogy elvileg lehet nem homogén is, és erre nem történt hivatkozás.
TörlésAttól, hogy elismételsz egy feltételezést (... bárrmely populációban... ) attól az még egyrészt feltételezés marad, ki tudja. az összes lényeges faktort figyelembe veszed-e (pl. a lakhely településméretéig, ami aligha követ normális eloszlást), másrészt a normális eloszlásra halványlila utalás sem volt.
93% sofőr valahogy nehezen fér el a medián egyik oldalán 50% sofőrnyi helyen, márpedig határozottan jobbról esett szó, nem legalább annyira jóról: szerintem itt hagyjuk abba, az utolsó megjegyzés után nem tudlak komolyan venni.
Te beszélsz komolyan vételről név nélküli barátom, aki már a második kommentet biggyeszted ide amelyekben egyetlen megállapítás sem igaz. Szép teljesítmény, gratula!
Törlés"Nem állítottam, hogy a minta tévesen homogén lenne."
Azt állítottad, hogy ""hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!" -- matematikusként: miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások: majdnem teljeen homogén minta".
Vedd tudomásul, hogy autóvezetési képesség terén nincs, nem létezik homogén, vagy közel homogén minta. Az autóvezetési képesség, mint minden emberi képesség egy populációban normál eloszlást mutat. Ez egy populációgenetikai alaptörvény, amiről nyilvánvalóan fogalmad sincs.
"Attól, hogy elismételsz egy feltételezést (... bárrmely populációban... ) attól az még egyrészt feltételezés marad"Ez nem egy feltételezés, hanem egy populációgenetikai alaptörvény.
"ki tudja. az összes lényeges faktort figyelembe veszed-e (pl. a lakhely településméretéig, ami aligha követ normális eloszlást)"
Az autóvezetési képesség meghatározásához nem szükséges minden faktort figyelembe venni, és ez nem is lehetséges. Mivel tudjuk, hogy nagyon sok faktor határozza meg, ebből következik, hogy az egyének ezen képessége normál eloszlást mutat bármilyen populációban. A település mérete lényegtelen, mert bármilyen lehet, kicsi, nagy, megyeszékhely, főváros, ország, kontinens, stb. Bármelyikben meghatározva az autóvezetési képességeket, normális eloszlást kapunk (nem pedig az általad feltételezett közel homogén eloszlást).
"a normális eloszlásra halványlila utalás sem volt"
Miért és kinek kellett volna utalni a normál eloszlásra? Sytkának? A posztja nem erről szól. Neked kellett volna erre gondolni azelőtt, hogy első kommentedet megtetted. Az utalás hiányára hivatkozásod nevetséges, és exponálja teljes tudatlanságodat a témában.
"93% sofőr valahogy nehezen fér el a medián egyik oldalán 50% sofőrnyi helyen"
Akkor miért állítod, hogy "miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások"?
"A település mérete lényegtelen, mert bármilyen lehet, kicsi, nagy, megyeszékhely, főváros, ország, kontinens, stb. "
TörlésNagyon nem mindegy: egész más tapasztalatot lehet szeretni mondjuk egy tanyavilágban meg Budapest belvárosi kerületeiben, a lakhely ezzel pedig korrelál.
A 93% mind a középső egyik oldalán állhat-e kérdésre természetesen nem érkezett válasz -- ennyit a tényekről. Ezzel tényleg befejeztem.
Tibor,
Törléskicsit utánanéztem, bár a forrás megjelölése nélkül nem volt egyszerű.
Ott egy cikk például, ami korrektül használja a matematikai fogalmakat:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0001457513002534?via%3Dihub
"Svenson found that 87.5% of US students and 77.1% of Swedish students rated their safety in the upper five percentiles, i.e. safer than the median (50th percentile) driver."
"The data presented in this paper show that it is mathematically entirely possible that a huge majority of drivers, indeed close to 90%, could be safer than the average driver. One should therefore not dismiss it as nonsensical when a majority of drivers state that they are safer than the average driver. They could very well be correct in this assessment."
Valószinűleg megtaláltam a hivatkozásokat az eredetikre is (ld. https://www.cheapcarinsurance.net/above-average-driver/ ) de azoknak csak az absztraktjuk publikusan elérhető.
A 93% vs. 87.5% eltérést alighanem az magyarázza, hogy Rune Elvik cikke több mint egy évtizeddel későbbi, alighanem a frissebb adatokra hivatkozik.
(A fenti komment természetesen az enyém, valahogy sikerült oldal újratöltéssel elfelejtenie a nevet. dzsaszper)
TörlésLátom, gyötröd magad keményen, hogy begyömöszöld a 93%-ot a középérték egyik oldalára. Sok sikert! Ezt komolyan kívánom, mert értékelem, hogy igyekszel utánanézni a dolgoknak. Remélhetőleg eljutsz majd a megértésig.
TörlésNagyon figyelmesen olvasd el, hogy miről szól az a cikk, amit belinkeltél, és ez hogy viszonyul ahhoz, amiről Sytka tudósít a fenti posztjában.
Egy személyes adalék, ami talán segíthet a jobb megértésben. Én 1981-ben szereztem meg a jogsimat, és azóta vezetek folyamatosan, napi szinten. Az azóta eltelt 43 évben egyetlen autós balesetem volt, de ennek ellenére én a legjobb esetben is csak átlagos vezető vagyok, átlagos képességekkel. Reálisan inkább az átlag alatti besorolás.
"Nagyon nem mindegy: egész más tapasztalatot lehet szeretni mondjuk egy tanyavilágban meg Budapest belvárosi kerületeiben"
VálaszTörlésNem olvastad el figyelmesen, hogy mit írtam, és még mindig nem érted a lényeget. Nyilvánvaló, hogy "egész más tapasztalatot lehet szeretni egy tanyavilágban meg Budapest belvárosi kerületeiben. Nem állítottam ennek az ellenkezőjét. Azt állítottam, hogy a vezetési képességek normál eloszlása szempontjából lényegtelen a település mérete. Bármelyikben meghatározva az autóvezetési képességeket, normál eloszlást kapunk (nem pedig az általad feltételezett közel homogén eloszlást).
"A 93% mind a középső egyik oldalán állhat-e kérdésre természetesen nem érkezett válasz"
Annál is inkább, mert ennek a válasznak tőled kellett volna érkezni, mert hisz te kötöttél bele Sytka azon állításába, miszerint "a sofőrök 93%-a saját tehetségét illetően meg volt győződve arról, hogy az átlagot meghaladó mértékben képes autót vezetni. Ez nyilvánvaló túlzás, hiszen nem lehet csaknem mindenki átlagon felüli!" Határozottan állítottad, hogy "matematikusként: miért ne lehetne, vannak ilyen eloszlások.
Ha már itt tartunk, akkor arra is emlékeztetlek, hogy ezt is te írtad: "Arról lehet vitatkozni, hogy az átlagos sofőr alatt ebben a szövegkörnyezetben a medián sofőrt akarták-e érteni, mert a tétel a medián sofőrrel való összehasonlításban igaz (és könnyen bizonyítható is)."
A "A 93% mind a középső egyik oldalán állhat-e" kérdéssel tehát magadat gyötörjed.
Sytka, írod, hogy "A Wobegon-effektus népbetegség, amiben többé-kevésbé a legtöbben szenvedünk."
VálaszTörlésHa valami ennyire általánosan elterjedt, vagy megfigyelhető, akkor talán érdemes alternatív magyarázaton is elgondolkodni. Lehet, hogy a Wobegon-effektust kiváltó kognitív előítéletek a mentális viselkedés evolválódott esetei. Egyesek feltehetően adaptívak, például azért, mert hatékonyabb cselekvésekhez vezetnek, vagy gyorsabb döntéseket tesznek lehetővé.
Kedves Dzsaszper és Péter! Az autóvezetős példa csupán illusztráció volt. Én is becsülendőnek tartom, hogy dzsaszper ennyi energiát beleöl ebbe, de szerintem ne emésszétek egymást emiatt ennyire. :-) A lényeg csupán annyi volt, hogy általában - vagy legalábbis sokan - szeretünk kedvezőbb képet festeni magunkról, mint a valóság. Klassz dolog a tudományos igyekezet, de szerintem ez egy olyan trivialitás, amit mindannyiunk mindennapi tapasztalatai is megerősítenek.
VálaszTörlésSytka, valóban, hozzád hasonlóan én is azt hittem, hogy a Wobegon-effektus "egy olyan trivialitás, amit mindannyiunk mindennapi tapasztalatai is megerősítenek". Azonban Dzsaszper kommentjei azt mutatják, hogy mégsem mindannyiunknak nyilvánvaló ez.
TörlésA wobegonizmus amúgy igencsak analógnak tűnik a korábbi kalapács törvényével. Mai népszerű megfogalmazásban Maslow után: "ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel."
VálaszTörlésA Wobegon-effektusra egy kitűnő példa maga Deák Péter.
VálaszTörlésEz egy olyantól, aki nem meri vállalni magát, a legnagyobb dicséret. Tudod, az első lépés afelé, hogy több legyél mint egy közönséges troll, az lenne, ha legalább vállalnád a nevedet.
Törlés