Miért éppen házasság?

Ahogy az előző bejegyzés végén említettem, a házasság intézménye egyre kevésbé divat a jóléti demokráciákban. Sokan azt gondolják, egymást szeretni papírok és egy szimbolikus szertartás megrendezése nélkül is lehet. Minek bonyolítani az életet a házassággal és miben több az, mint bármilyen más kapcsolat?

Egy ősi zsidó értelmezés szerint Isten az édenkertben Ádámot nem férfinak, hanem embernek, egyfajta férfi-nő keveréknek teremtette. A történetben úgy olvassuk, hogy Isten kivette Ádám oldalbordáját, melyből megalkotta Évát: a zsidó hagyomány értelmezésében az itt szereplő tzela szó valójában nem bordát, hanem oldalt jelent. Ádám eszerint androgén lény, akinek egyaránt volt férfi és női oldala, ám a tzela kiemelésével "kettévált", ami a nemek elkülönülését jelentette. Azóta pedig egyik oldal sem teljes önmagában, hanem keresi elveszett másik felét, akivel újra egyesülve egésszé válhat. Egyébként maga a "szex" kifejezés is a latin secare szóból ered, ami részekre osztást vagy vágást takar.

Nos, a zsidók értelmezésének igazságtartalmáról lehetne vitatkozni, mindenesetre nekem tetszik az elgondolás, miszerint az ember csak másik felével kiegészülve képes arra, hogy teljesebb legyen. Az ember nem kerek egész önmagában, mégha büszke is saját képességeire és függetlenségére, valójában társra szorul, mégpedig olyanra, aki hozzá illik. Ez a "kiegészülés" pedig nem csak szexuális, hanem testi-lelki síkon is végbe kell menjen. Erre azonban miért éppen a házasság volna a legjobb, amikor más együttélési forma is létezik?

Az egyik ismerősöm sokak véleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta, a házasság csak papír, jelkép, szimbólum. Enélkül is lehet hűségesen együtt élni. Minek ragaszkodni egy szimbólumhoz, milyen többletet nyújthat az ilyesmi? Azt hiszem az ismert rabbi, Shumuley Boteach gondolatai nagyon találók:

"Még ha igaz lenne is, hogy a házasság csupán egy szimbólum, a szimbólumok akkor is nagyon fontosak. Minden vállalatnak szüksége van egy logóra... minden országnak van zászlaja, és minden vallásnak szüksége van olyan jelképekre, amely a hitét képviseli... Egy végzős egyetemista aligha örülne annak, ha négy év munka után nem kapná meg a diplomát, mondván "az nem lényeges"."

A házasság szimbóluma persze tényleg jelkép, egy jelkép esetében pedig nem önmaga, hanem az az érték a fontos, amire rámutat. A házasság elsősorban az elkötelezettség jelképe. Az elkötelezettségről szól és egyfajta módon hirdeti is azt a világ felé. Az elkötelezettség fogalmát a házasságon kívül mindenki tetszés szerint értelmezi - hol szorosabban, hol lazábban, hiszen nincs meg az a keret, ami medret adhat az értelmezéshez. Egy ilyen kapcsolat nem is feltétlenül vár el komoly függést a partnertől, sem anyagi, sem erkölcsi értelemben.

A házasságon belül azonban már jóval kevésbé jellemző ez az ingatagság. Ha egy házaspár valamennyire normális, akkor úgy gondolja, a házasságban mindenét megosztja a másikkal, amennyire csak lehet. Furcsán is néznénk arra a házaspárra, akik nem költöznek össze, nem vezetnek közös háztartást, nem tartják fent önmagukat kizárólag a másik számára, nem kötődnek egymáshoz testi-lelki síkon. Vannak hullámvölgyek, amikor persze ilyesmi előfordulhat, de ha tartósan ez a jellemző, a házasság felbomlik, mert ezek hiányában nem működőképes. Mondhatni, nem erre találták ki.

Befejezésül megint idézem Boteach gondolatait, aki az elkötelezettséggel kapcsolatban ezt írja:

"A nők ma egyszerűen elfelejtik, hogy mi az igazi szerelem és mi az igazi bók. Egy srác elmondhatja a lánynak, hogy szereti, hogy gyönyörű és nem tudja elképzelni az életét nélküle. A lányra ez nagy hatást gyakorol, úgyhogy fogja a holmiját és odaköltözik a fiúhoz. Az igazi bók azonban, amit egy férfi egy nőnek mondhat, ez: "Lennél-e a feleségem?". Ez a legnagyobb bók, mivel ebben benne van az az ár, amelyet a férfi hajlandó megfizetni. Minden más csupán üres beszéd."

 (Az idézetek forrása:  Shmuley Boteach: Kóser szex, Focus kiadó)