Felszíni sérülés

Kép innen

Adásunkat megszakítjuk, hölgyek és urak, fiúk és lányok: fordulóponthoz érkezett a magyar filmgyártás. A hitgyüli maffiafilmet(!) forgatott Szeretetnepper címmel. Mivel a magyar keresztény filmezés nem létezik, a puszta ténynek is illene örülni, hogy valaki időt és energiát fordít egy ilyen alkotás létrehozására. Nem örülök. (Figyelem! Spoileres írás következik! Csak az olvassa, akit nem zavar ha a film cselekményét megismeri!)

Megírta a Hetek: igazi filmkülönlegességgel van dolgunk, mégpedig több szempontból. A Szeretetnepper ugyanis vulgaritás és pornográfia nélkül képes "erős hitelességgel bemutatni" a hazai alvilágot. Oldjuk meg saruinkat és hajtsunk fejet: ilyesmire eddig valóban senki nem volt képes. Csakugyan erősen hitelesnek tűnik egy olyan mozi, ami az alvilágot vulgaritás és szexualitás nélkül mutatja be. (A hülye amerikai filmesek mit sem tudnak erről, szóval ott még káromkodnak és prostikat is futtatnak néha a buta gengszterek). Filmtörténeti események peregnek a szemünk előtt, hiszen a dolog pont olyan, mint második világháborús eposzt forgatni fegyverropogás és vér nélkül. Mindenképpen unikális a maga nemében.

Node ne akadjunk fenn ezen az apróságon, amikor fennakadhatunk egy másikon is. A lap szerint a Szeretetnepper ugyanis rendelkezik egy ugyancsak egyedi, soha nem látott tulajdonsággal: a történetben a jó szereplő feláldozza magát a rosszért, az ártatlan vére folyik a bűnösért. Ez már a második alkalom, amikor kihúzzuk magunkat és elismerően csettintünk a végletekig csiszolt forgatókönyv miatt, hiszen a mozi világában még csak hasonló esetről sem tudunk. Keresztény filmben az "ártatlant adni a bűnösért" pedig feltétlenül meglepő fordulat!

A film története egy testvérpárról szól, egyikük maffiavezér, másikuk lelkész. Szerencsére a készítők gondoltak arra, hogy a film nézői képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, ezért a karakterek egydimenziósak és laposak, mint a polip feneke. Rántsuk le a leplet, áruljuk el melyiküket honnan lehet felismerni: a maffiavezér bunkón beszél, bunkón viselkedik, és minden gesztusa bunkó. Még véletlenül sem tesz semmi pozitívat - azokkal sem, akik a saját köreihez tartoznak. A lelkész pedig csupa önzetlenség, lemondás és tisztelet. El sem hinnénk neki, ha kiderülne, képes hibát elkövetni: azon a ponton odaveszne az életszerűség és a Gesztesi Károly színművészünk szerinti "magyar valóság", amit ez a film állítólag bemutat. Az életszerűséget pedig az olyan mondatok, mint az "Ön munkájáról már nagyon sokat hallottam" vagy , "Miért kell nekem mindig utánatok takarítani?" tovább fokozzák.

Némileg ugyan érthetetlen, hogy a film végén - kiszámíthatatlan fordulat következik! - Jézushoz megtérő maffiavezér boldogan éli életét és friss lelkiismerete nem vezeti el addig, hogy előéletéért vállalva a felelősséget feladja magát (miközben ártatlan bátyját miatta kivégzik), de az életszerűségbe ez még nyilván belefért a készítőknek. Akik közül az operatőr, a zeneszerző és a vágó egyébként valóban jó munkát végzett.

Sokat sírdogáltunk már arról, hogy a keresztény filmek milyen didaktikusak, vérszegények és klisészerűek. Nekem már nincs kedvem felrakni ezt a régi lemezt. Mindenesetre ameddig hívő körökben képtelenek vagyunk megszabadulni attól a szubkultúránkat szorongató mítosztól, miszerint a "keresztény film" a szereplők megtérésétől, a Biblia és Jézus direkt emlegetésétől és az egyházi vonatkozásoktól lesz keresztény, addig nem látom esélyét a változásnak. Nem baj, jöhetnek a kövekből fiak: majd a világ csinál olyan filmeket, amik általunk is vallott értékeket népszerűsítenek.

(A filmet megtekintheted ezen az oldalon.)