"Nincs kis bűn, nincs nagy bűn"

Azt hiszem ez a legenda eddig még nem szerepelt a blogban. Pedig nagyon is létező és időről-időre bele szoktam futni. Egyes keresztények valódi meggyőződéssel állítják, hogy Isten a bűnök között nem tesz különbséget. "Nincs kis vagy nagy bűn" - hangzik a szlogen, ami egyáltalán nem igaz és felületességről tanúskodik.

Amikor közszájon forgó tévedések jutnak el az ember füléig, bizonyos mértékben kíváncsi arra honnan eredhetnek és kiindulópontjuknál mennyire egyeztek meg jelen verziójukkal. A "kis bűn-nagy bűn" egybemosásával kapcsolatos kijelentés valószínűleg abból az elgondolásból indulhatott, hogy az ember súlyos vagy kevésbé súlyos bűn miatt is elkárhozhat - ebben a tekintetben, vagyis a végeredmény szempontjából nem érdemes különbséget tenni a bűnök között. Szerintem ez az elképzelés "fejlődött tovább" addig, hogy némelyek bagatellizálni kezdték a kérdést, mondván igazából nincs is különbség bűn és bűn között. Ha ilyen emberrel találkozom, mindig visszakérdezek: komolyan gondolja, hogy a falusi tyúktolvajt, aki mondjuk éhségét csillapítandóan lop, Isten abszolút egy kalapba teszi például egy diktátorral, aki emberiségellenes bűnöket követ el? Tényleg pontosan egyformának lát két embert, akik közül az egyik másolt DVD-ről telepít Windowst, míg a másik szórakozásból gyerekeket gyilkol? Remélem nem. A bűnök között ugyanis van különbség - furcsa volna, ha nem lenne.

Azt már az Ószövetségben látjuk, hogy a különféle bűnök nem estek azonos megítélés alá és jóvátételük sem volt ugyanaz. Ennek mikéntjéről, a büntetés mértékéről sokat lehet olvasni, aki kíváncsi rájuk, lapozgassa a Pentateuchost. Említsük meg a dolog másik oldalát is: az Újszövetség - például a mínák példázatában - a jutalmazás eltéréséről is beszél. Logikus, hogy ahogy a büntetés, úgy a jutalom sem egységes Istennél.

Miért mossák egybe némelyek mégis a dolgokat? Azt hiszem ebben sokszor az játszik főszerepet, hogy ők maguk sárosak valamiben: minél súlyosabb hibát vét az ember, annál nagyobb fájdalom elismernie. Ilyenkor jól jöhet azzal takarózni, hogy Isten tulajdonképpen nem tesz különbséget a bűnök között. "Nincs kis vagy nagy bűn" - hangzik el a mondat, ami egy ilyen szituációban valójában azt jelenti: "Nem vagyok én rosszabb, mint más, Isten szemszögéből nézve nem követtem el súlyosabb bűnt, mint a másik ember". Ugyancsak indok lehet az igazságosság elve: Isten nem személyválogató, mindenkit ugyanúgy kezel, vagyis a bűn az bűn, nem kell ezt tovább cifrázni. Végül pedig sokkal egyszerűbb kétpólusú világban élni és eligazodni, ahol van fekete (az összes bűn) és van fehér (jutalom), a dolgok így átláthatóbbak és kevésbé fárasztók lesznek.

Kivételesen hadd írjak le ide egy kis anekdotát az iszlám világából - merthogy az "isteni igazságosság" fogalmáról nem csak nekünk, keresztényeknek vannak gondolataink. Arra már más vallás követői is rájöttek, hogy az egyforma ítélet és jutalmazás nem lehet elfogadható. Az egyik iszlám legenda arról szól, hogy három igazhívő elmegy Harun Al Rasidhoz:
- Mi hárman kókuszdiót termesztünk. Idén nagyszerű volt a termés. Mégis félünk, hogy összeveszünk az osztozkodáskor. Ezért kérünk, hogy te oszd el közöttünk a termést, de olyan igazságosan, mintha Allah tenné!
Ekkor a kalifa egyiküknek ad két diót, a másiknak semmit, az összes többit a harmadiknak adja. Kétségbeesetten tiltakoznak:
- Mi nem így gondoltuk! Egyformán oszd el!
- Egyformán? Úgy is lehet. Csak ti Allah igazságosságáról beszéltetek. Az egyformaság nem az Isten igazságossága, hanem a szolgáké.